A herceg hosszú idő óta nem érezte magát ilyen szabadnak, mint akkor. Élvezte, ahogy hajába kissé belekap a szél, összeborzolva azt. Büszkén és vidáman vágtatott lova, Holdfény hátán. A napfény beragyogta arcát, mogyoróbarna szemei szinte izzóan fénylettek. Brian hagyta, hogy a természet és a friss levegő feledtesse Shawnnal a problémáit.

Hamarosan elérték a hatalmas tisztást, melyen gyerekként megannyiszor versenyeztek és játszottak. Shawn megállásra bírta Holdfényt a tisztás szélén, amire a ló egy halk nyerítéssel reagált. A rozsdabarna hajú fiú hamarosan utolérte pej lovával a herceget.
–Mit szólnál egy versenyhez? –kérdezte barátját Shawn, szemében őszinte izgalom tükröződött, mely az utóbbi időben szinte eltűnt belőle.

–A tisztás másik végéig –egyezett bele egy bólintással Brian –Mi legyen a tét?
Shawn hosszasan elgondolkodott.
–Aki veszít, az az istállóban alszik a lovak között –mondta cserfes vigyorral az arcán.
–Nagyon magabiztos valaki –nevetett Brian, majd beállt Shawn mellé –Akkor háromra. Egy...
Shawn szorosabban fogta Holdfény kantárját. A paripa pedig, talán érezve a verseny előtti feszültséget, mellső lábával toporgott.
–Kettő...

Brian ki se mondta a hármat, mikor a Shawn egy hangos kiáltással elindulásra biztatta a lovát, és hamarosan messze lehagyta Briant.
–Hé, csaló! –üvöltött utána Brian, majd Shawn után eredt.
Shawn azonban nem foglalkozott barátjával jelenleg, csak igyekezett minél előbb a tisztás túloldalára érni.
Közben a szél feltámadt, és még jobban összeborzolta a herceg egyébként is kócos, szanaszét álló hullámos, sötétbarna fürtjeit, Holdfény pedig mintha új erőre kapott volna a nyáresti fújdogáló légáramlatból, még az eddiginél is gyorsabban kezdett vágtatni.
–Ez az, Holdfény, ne lassíts –kiabált Shawn izgatottan, majd hátrafordult, hogy lássa, Brian hol jár. Miután megbizonyosodott róla, hogy hogy barátja kellően le van maradva, mosolyogva előrefordult, ám a következő pillanatban a szemébe repült egy apró bogár.

Shawn eszeveszetten pislogni kezdett, és fél kézzel elengedte a kantárt, hogy megdörzsölhesse a szemét. Hófehér lova rögtön érezte az irányítás hiányát, így fokozatosan lassított.
Mikor a herceg sikeresen kiszedte a szemébe tévedt apró repülő ízeltlábút, tekintetét a jobb oldalán lévő erdős-ligetes részre vezette, amibe egy keskeny ösvény is vezetett. Az erdőben pedig Shawn hirtelen egy kecses, fehér alakot pillantott meg, aki egy másodperccel később el is tűnt a fák között.

A fiú megrázta a fejét. Szellemet látott volna? Kedve támadt utána menni.
Brian ekkor érte utol barátját.
–Shawn, történt valami? –vizslatta a herceg arcát a rozsdabarna hajú fiú. Aggodalma akár jogos is lehetett volna, hiszen Shawn üveges, meredt tekintettel nézett az erdő irányába, jobb szeme kissé vörös, arca mogorva.
–Várj meg itt, valamit megnézek –mondta, majd beügetett a fák közé.
–Shawn, várj már... –hallotta maga mögül Brian hangját, ám hamarosan elég messze ért tőle, hogy hangja már ne érjen el a füléig.
Kényelmesen ügetett a kis ösvényen, jobbra-balra nézelődve, az esti szürkületben. Kereste szemével a fehér alakot a fák zöldjének sűrűjében, az árnyékok közt, ám nem sok sikerrel.

A következő pillanatban a herceg fülét egy vakkantás ütötte meg, majd a bokorból egy nagyméretű, fekete-fehér foltos kutya ugrott ki elé.
Holdfény megijedt; nyerítve felágaskodott, Shawnt ledobva a hátáról, majd visszafordult, és elnyargalt arra, amerről jöttek. A kutya pedig elszaladt.
A herceg a hátán feküdt a poros talajon, úgy, ahogy a földre érkezett mikor Holdfény ledobta.
–Ez nem az én napom –csóválta a fejét hangosan gondolkodva –először apa, aztán nem tudtam befejezni a dalomat, a bogár, most meg ez... Mi jöhet még?

Mellette a bokorban mozgolódást hallott, és Shawn csak remélte hogy nem valami vadállat az. Szerencséjére azonban más volt az.
–Miri? Miranda, hol vagy? –kiabált egy női hang, majd a bokor előlépett a fehér ruhás alak, akit a herceg idáig keresett.
–Te jó ég, hadd segítsek... –ment oda Shawnhoz a lány, amint észrevette.
–Köszönöm –mondta a herceg, majd megfogta a lány lenyújtott kezét, és a lehető legkevesebb kapaszkodással felállt. Shawnnak ugyanis még elfogadnia sem szabadott volna a lány segítségét, ellent mondott az illemnek, amit tanítottak neki.

Mindenesetre a fiú leporolta magát majd végignézett a lányon. Enyhén napbarnított arcát egyenes, itt-ott napszívta szőke tincsekkel tarkított barna hajzuhatag keretezte, bőre sima volt és nem úgy tűnt, hogy a lány gyakran sminkelné magát. Rózsaszín ajkai megfelelő méretűek voltak. Shawn tekintete lejjebb vándorolt. A lány hihetetlenül vékony csípővel rendelkezett, Shawnnak azonban az elhordott, koszos, kissé rongyos fehér ruha is megragadta a figyelmét. Innen tudta, hogy a lány valószínűleg szegényebb környezetből való.

–Mi történt önnel?
A herceget kissé meglepte a lány magázódása. Belenézett szemeibe, melyek kíváncsian csillogtak a tenger kékeszöld színében pompázva. Shawnt egészen megbabonázta.
–Nos... Ledobott a lovam. Egy fekete-fehér kutya kirohant elém, és megijesztette.
–Te jó ég, elnézést kérek. Az nagy valószínűséggel az én kutyám volt, Miranda.
–Semmi probléma –mosolygott Shawn a szerény lányra.
–És kit tisztelhetek önben? –kérdezte a fehér ruhás lány.
–A nevem Shawn Mendes. Manuel király fia és a trónörökös, szolgálatára, hölgyem –hajtott fejet Shawn, ám kacagásra lett figyelmes.
–Bocsásson meg –nevetett jóízűen a lány –Tetszett a tréfa, de nem hiszem el, hogy ön a herceg.

Shawn egy pillanatig furcsán meredt a lányra, majd rájött, hogy ő valószínűleg olyan alacsony körökben járhat, ahol még soha nem látták az arcát, talán csak a nevét hallhatták. Így hát úgy döntött, taktikát vált.
–Igaza van. Nem vagyok sem herceg, sem trónörökös. Azonban a nevem tényleg Shawn, akárcsak a herceg őfelségének. És a palotában dolgozom.
–Mindjárt más –kuncogott a lány, Shawn szíve pedig hevesebben kezdett verni, ahogy látta a lányt mosolyogni.
–És esetleg megtudhatom én is az ön nevét? –kérdezte Shawn –Elvégre ön már tudja az enyémet.
–Azt ki kell ám érdemelni –fonta össze karjait játékosan a lány.
–És mivel érhetném el, hogy elárulja?
–Azt önnek kell kitalálnia, Shawn –nevetett a lány.

–Jön a bálba holnap este?
A lány elkomorodott és végignézett a ruházatán.
–Nem vagyok én abba a körbe illő. Amúgy sem lenne mit felvennem.
Shawnnak ekkor támadt egy ötlete.
–Ezen segíthetünk. Csak legyen itt holnap 11-kor.
–Honnan tudjam, hogy nem ver át? Elvégre nem is ismerem önt.
A herceg levette nyakláncát, és a lány kezébe helyezte.
–Ez a zálog. Jöjjön el holnap 11-kor, és én hozok önnek egy ruhát a palotából –a herceg előre nyújtotta a kezét –Megegyeztünk?

A lány a kezében lévő nyakláncot nézte csodálkozva, majd Shawn szemébe nézett, és megrázta a kezet –Megegyeztünk. Akkor a holnapi viszontlátásra!
Aztán Shawn válaszát meg sem várva a lány eltűnt a bokrok között, tovább keresve a kutyáját.
–Viszontlátásra –motyogta Shawn vidáman.
Háta mögül lódobogás hallatszott, majd feltűnt hű csatlósa és legjobb barátja, Brian.
–Shawn, te őrült! Tudod, hogy rámijesztettél? Holdfény kirohant lovas nélkül, azt hittem bajod esett!
–De nem történt semmi. Sőt, nem is lehetnék jobban.
–Legalább megtudhatnám, miért jöttél erre?
A herceg mosolyogva vállat vont.
–Ki tudja, talán csak szellemekre vadásztam.