Shawn érzelmektől túlcsordulva csapta be maga után a szobája ajtaját, majd ledobta magát az ágyára. Tudta, most kihúzta apjánál a gyufát. Manuel király csak a jövőjét akarja biztosítani, ő pedig ellöki magától ezt a lehetőséget újra és újra. Shawn belegondolva ebbe csendben ostorozni kezdte magát, hogy mégis miért nem tudta tartani a száját.

Végül az egyik mentsvárához, a gitárjához nyúlt. A tizennegyedik születésnapjára kapta a hangszert, és egy darabig ugyan játszogatott és énekelt a családjának, ők gyakran lehurrogták. Így végül egyre kevesebbszer mutatta be tehetségét, egészen addig, míg már csak a szobájába zárkózva mert játszani rajta. Dallamokat írt, elénekelte a titkait, amelyeket csak az ütött-kopott hangszer ismert. Ezúttal is csak hagyta, hogy a csalódottságából és bűntudatából hangok, a hangokból pedig egy szomorkás dallam szülessen.

Az egyik szolga minden alkalommal bekopogott, hogy megnézze, hogy van a herceg, illetve ételt is vitt be neki, ám Shawn a tányérokat érintetlenül hagyta. A szomorkás dalból lassan vágyakozó dallamfutamok lettek, egy olyasvalaki után, aki megértheti őt. A dalt hallgatva a szolga minden ellenőrzés alkalmával egy kicsivel tovább igyekezett a szobában tenni-venni, hogy hallhassa a dalt, ám Shawn néhány alkalom után mindig abbahagyta a játékot, mikor a szolga benyitott, és nem folytatta míg a betolakodó el nem hagyta a herceg személyes birodalmát.

Valamikor estefelé, miután a szolga ismét bejött (ezúttal azért, hogy az érintetlenül hagyott vacsorát kivigye), Shawn motoszkálást hallott az ablak felől. Felállt az ágyról, majd odasétált a párkányhoz.
Egyszer csak egy kéz jelent meg kívül, megkapaszkodva a nyitott ablak keretében, mire a herceg egy ijedt kiálatással elhátrált az ablaktól, és felkapta az első tárgyat, ami a keze ügyébe került. Egy régi aranyozott gyertyatartó volt, amiről Shawn nem is tudta mit keres a szobájában, mindenesetre arra tökéletes volt, hogy az ifjú herceg megvédhesse magát.

–Mit ordibálsz, basszus, csak én vagyok az! –jelent meg egy rozsdabarna hajú fiú, aki miután felhúzta magát, elegánsan beesett az ablakon.
–Jól vagy? –kérdezte Shawn, majd visszatette a helyére a gyertyatartót, és felhúzta a fiút a földről.
–Soha jobban. Viszont azt meg kell mondanom, ez a két emelet egyre megterhelőbb ahogy növünk. Nem gondolod?
–Nem, tudod én a főbejáratot és a lépcsőt használom, nem a falon mászok fel.
A kintről érkezett fiú csak játékosan megvonta a vállát, Shawn viszont összefonta maga előtt karjait.
–Viszont egyet mondj még meg... Mégis mi az életet keresel itt a szobámban, Brian?

Brian Craigen a herceg legjobb barátja volt, gyerekkoruk óta ismerték egymást. A rozsdabarna hajú fiú az egyik cseléd fia volt, korban Shawnhoz hasonló, így remekül kijöttek egymással, rengeteg csintalanságot csináltak együtt. Brian amint felnőtt, az istállóban kezdett el inasként segédkezni, emiatt viszont nem nagyon engedték be a palotába, csak a szolgálóknak kijelölt részre. Így hát a herceg csak kint találkozhatott a barátjával, vagy Briannek az ablakon kellett bemásznia, mint ez alkalommal.

–Hallottam mi történt, szóval gondoltam, el kellhet neked némi kompánia.
–Hallottál róla? –ráncolta a homlokát Shawn.
–Tényleg azt hiszed, hogy a szolgálók nem pletykálnak? Hallják odabent, aztán hozzánk is eljut, és még tovább. Hogy volt?
A herceg csak sóhajtott és ledobta magát az ágyára, míg Brian a szobában található székbe ült bele.
–Meggondolatlanul vágtam oda dolgokat. Apa csak a jövőmet szeretné biztosítani, én ezt értem, de... Miért nem tudja csak rám hagyni ezt a dolgot? Ráadásul megmondta hogyha nem házasodok meg egy éven belül, nem uralkodhatok.
–Hogy mi? –röhögött fel harsányan Brian, mire Shawn lepisszegte.
–Azt akarod, hogy észrevegyenek?
–Nem, dehogy akarom. De komolyan azért nem hagyna érvényesülni, mert nincs csajod?
–Igen –mondta borúsan Shawn –De néha úgy érzem, igaza van. Napok, nem is, hetek óta ezen agyalok. Nem vagyok királynak való, nem vagyok elég felelősségtudatos. Inkább mennem kéne veled lovakat csutakolni.

–Neked nagyon megárthatott a bezártság –nevetett fel (ezúttal halkabban) Brian, majd komoly arccal előrébb hajolt a székben –Nézd Shawn, régóta ismerlek. Tudom milyen vagy, és biztossággal állíthatom, hogy jó király lennél. Igenis tudsz felelősséget vállalni a dolgaidért. A nép is szeret téged! Gondoskodó, jó uralkodó lenne belőled, ha nem aggódnál ennyit folyton.
–Muszáj folyton aggódnom, Brian, négy nap múlva királlyá koronáznak! Ha eddig is voltak problémáim, azok meg fognak sokszorozódni. Tudom, nem értheted ezt, mert nincsenek ilyen gondjaid.
Brian forgatta a szemeit. Ilyenkor mindig úgy érezte, hogy a herceg lekezeli őt. Érezteti vele, hogy nem egyenrangúak. Briant ez bántotta, de nem jegyezte meg ezt Shawnnak, inkább csak elterelte a témát.

–Jobb lenne, ha kiszellőztetnéd a fejed, hidd el nekem. Gyere, lovagoljunk ki.
–Még mindig szobafogságban vagyok, ha nem vennéd észre –mondta Shawn csalódottan.
–Nem kell, hogy apád meglásson. Menj ki a hátsó kapun.
–Na de ilyenkor kilovagolni? Nemsokára lemegy a nap!
Brian vállon veregette a barátját.
–Tudod, annál hamarabb járjuk meg, minél kevesebbet problémázol.
Shawn elgondolkodott, és igazat kellett adjon Briannek. Azzal hogy emészti magát feleslegesen, nem jut előrébb. Így hát felállt az ágyról, kinyitotta az ajtót, és kinézett, hogy tiszta-e a levegő.
–Na ez az én haverom –mondta derűsen Brian –Viszont szerintem vegyél valami egyszerűbbet, ne akard összepiszkítani az öltönyödet. Húsz perc múlva találkozunk az istálló ajtajánál.
Azzal a herceg barátja nekiállt kimászni az ablakon úgy, ahogy bejött.

Shawn vett egy mély levegőt, majd kinyitotta gardróbjának ajtaját, hogy keressen a sok díszes és ünnepi ruha közt lovagláshoz valót. Végül a kellemesen meleg nyári estére való tekintettel egy fekete farmernadrág és egy bordó színű, rövid ujjú ing mellett döntött. Gyorsan átöltözött, majd újra kilesett az ajtón, ám ezúttal is kihalt volt a folyosó. Így hát Shawn kiment, halkan becsukta az a szobája ajtaját, és futni kezdett a hátső lépcső, illetve a hátsó bejárat felé.

Amint Shawn a megbeszélt időpontban odaért az istállóhoz, Brian már türelmetlenül várta.
–Na végre, hogy itt vagy, csak nem eltévedtél? Mindegy is, kész vagy?
–Persze –válaszolt Shawn, majd átvette lova kantárját Briantől.
–Szervusz Holdfény –simogatta meg hófehér lovának oldalát a herceg, mire az állat csak halkan prüszkölt egyet, mintha csak olvasott volna a kissé feldúlt fiú gondolataiban.
–Szerelmeskedjetek később a ligetben, most viszont induljunk!
Shawn látta hogy barátja már rajta ül a lován, így ő is felugrott Holdfény hátára, és elkezdtek ügetni a kapu felé. Azonban a hercegnek hirtelen eszébe jutott valami, és megtorpant.

–Várj, Brian. Mégis hogy fogunk kijutni a kapun? Nem gondolod hogy apám megtiltotta nekik hogy elengedjenek bárhová?
–De, gondoltam rá, és így is van. Apád megtiltotta az őröknek, hogy kiengedjenek. Viszont ígértem nekik fejenként egy-egy aranyat. Amit mondjuk még nem tudom, honnan fogok előkeríteni, de...
–Ne légy bolond. Majd én adok két aranyat –mondta Shawn, és nagyon hálás volt Briannek, amiért ennyire előrelátó volt.
Ezek után megnyugodva, hogy szabad a kijárás, vágtázni kezdtek, és hamarosan messze maguk mögött hagyták a királyi palota magas tornyait, melyek szinte fürödtek a lemenő nap halvány narancssárga fényében.