–Na, elmondod, hová megyünk? –faggatta Shawn a lányt, aki csak fáradtan forgatta a szemét.
–Mondtam már, hogy meglepetés, de ha ennyire nem bírsz magaddal, elmondom. Van egy vendéglő a kikötőnél, és gondoltam, hogy meghívlak egy sütire, mert ott isteni finom dolgokat csinálnak.

A páros épp New Port Haven belvárosán sétált keresztül, ahol a napszakhoz illően rengetegen voltak: Shawn és Bonnie alig tudták kikerülni az embereket.
–Kíváncsi leszek –mondta Shawn. Hercegként volt szerencséje az ország legjobb szakácsainak és cukrászainak legfinomabb fogásait megkóstolni, így különösen érdekelte, hogy mégis mit szolgálhatnak fel egy egyszerű, vidéki étteremben.
–Hidd el, tetszeni fog. Többször is voltam már ott, mikor még kisebb voltam. Várj, itt menjünk át.

Bonnie lelépett a járdáról, de Shawn gyorsan vissza is rántotta, mivel abban a pillanatban egy megrakott szekér robogott át az úton. A fiú aggódva nézett a lányra.
–Legközelebb nézz szét, jó? Ennyire nem sietünk.
–Tudok vigyázni magamra –mondta Bonnie Shawn hangját utánozva, és a fiú el is mosolyodott.
–Rendben van, vettem a célzást.
Ezután a páros átkelt az úton, ezúttal körültekintőbben.

–És milyen messze van a kikötő? –kérdezte Shawn.
–Hát, innen még vagy két saroknyira kell lefordulni, és az utca végén. De a vendéglő előbb van.
–Ó, oké, akkor már nincs messze, remélem.
A sarokhoz érve Bonnie belekapaszkodott a villanyoszlopba, és tett vagy két kört körülötte. Ezután a fiúra pillantott, akinek a furcsálló arckifejezése láttán a lányból kitört a nevetés.

–Mi az? Mindig ezt csinálom, kislány korom óta. Neked nincs ilyen kis személyes hagyományod?
–Most, hogy így mondod, nem rémlik –gondolkodott Shawn, aztán vállat vont, és ő is megkerülte a villanyoszlopot, Bonnie után szabadon.
–A másik irányba kellett volna –mosolygott a lány.
–Nem baj, az a te hagyományod, ez az enyém –vont vállat a fiú, majd folytatták útjukat a vendéglő felé.

Nem is volt nehéz kiszúrni, hogy hol az úticéljuk, mivel a meleg nyári este miatt temérdek mennyiségű ember ült a teraszon, és már messziről hallatszott a nevetgélés, a zene, és az evőeszközök csörgése.
–Én azt hittem, nem lesznek ilyen sokan –hajtotta le a fejét Shawn, nehogy felismerjék.
–Én is... Mindegy, menjünk be, hátha kevesebben vannak.

A páros besétált, ám csalódniuk kellett: az étterem belseje is ugyanolyan tömött volt, mint a terasz.
–Gyere, nézzük meg milyen sütik vannak –húzta maga után Bonnie a kissé megszeppent fiút.
–Jó, de ne csapjunk nagy felhajtást. Tudod... –suttogta a fiú.
–Emlékszem, Shawn, ne aggódj. Éppen ezért teszek úgy, mint egy normális vendég. És ideje lenne neked is úgy viselkedned, szóval emeld fel a fejed, nem vagy te kérdőjel!

Shawn lassan kiegyenesedett, majd amint megbizonyosodott róla, hogy senki sem figyel rá, bólintott egyet.
–Oké, nézzük meg a süteményeket.
Az embertömegen átvergődve nagy nehezen végre elérték a süteményes vitrint, melynek polcai telis-tele voltak ínycsiklandó süteményekkel és tortákkal. Shawnnak a szája is csaknem tátva maradt.
–Azt kérhetsz, amit csak szeretnél –mondta Bonnie –ezzel is törlesztem a ruhákat amiket vettél.

–Bonnie, tényleg nem kellett volna. Azok ajándékok voltak... –a lány azonban lepisszegte Shawnt.
–Ahogy ez is az, szóval válassz nyugodtan.
A fiú csak mosolygott a lány határozottságán.
–Köszi, Bonnie.
–Ne köszönd, szülinapod van, ez a minimum. De egyébként nagyon szívesen.

Azzal Shawn és Bonnie nekiállt válogatni. A fiú nem tudta, mi lenne a legjobb választás, sok mindent szeretett, azonban sok mindent egyszerűen nem bírt megenni. A végén egy Shawn számára ismeretlen, csokoládés tortaszeletre esett a választása.
–Figyelj csak, kikéred nekem is? El kéne szaladnom...
–Persze, mit választottál?
–Feketeerdőt.
–Rendben –bólintott a fiú, majd a lány otthagyta őt a pult előtt, és eltűnt a tömegben.

–Szép estét, mit adhatok? –szólította meg egy középkorú férfi a pult mögül, mire Shawn elmondta a rendelést, egyetlen probléma akadt csupán: Bonnienál maradt a pénz.
–Addig nem adhatom oda, amíg nincs kifizetve, ez a szabály –fonta össze maga előtt a kezét a férfi.
–Nem gond, akkor várok. Nyugodtan szolgáljon ki addig mást, a barátnőm majd hamarosan visszajön.
Azzal Shawn odébb ment két lépéssel, és nekidőlt a pultnak. Csakhogy a figyelmét megragadta egy csapat őr, akik éppen akkor léptek be az ajtón, és indultak el az ő irányába.

Shawn ijedten a földre kapta a tekintetét, és remélte, hogy nem tűnik fel senkinek. Közben a csapat odaért a pulthoz, és amíg az egyikük vacsorát rendelt, és fizetett, a társai beszélgettek, a fiú pedig csendben hallgatózott.
–Hülye ez az ember. Szerinte mégis hogyan kéne megtalálnunk? Négy napja tűnt el, valószínűleg már messze járnak az elrablói. Nem lehetnek kispályások, ha egy bálról képesek voltak elvinni feltűnés nélkül...
Shawn felkapta a fejét a témára.

–Na de Jack, gondolj már bele egy kicsit –szúrt oda egy másik őr –Ha baja esik, volt trónörökös, nincs trónörökös. Vágod? Vagy jöhet a húga, esetleg azt szeretnéd, ha egy elkényeztetett kislány dirigálna fentről?
–Manuelnek úgyis van még pár éve, mit parázol? –szólt egy harmadik –Meg amúgy is, az se biztos, hogy elrabolták.
–Hülye vagy te –csapta tarkón a Jack nevezetű a harmadikat –Szinte biztos hogy rablás volt, hát gondolkozzál már azzal a tyúkeszeddel! Mégis minek szökött volna el, rohadt jó sorsa van a palotában!
–Mit tudjam én, szerinted én herceg vagyok, vagy mi van?

–Hé, te! –szólt egy negyedik, és Shawn észrevette, hogy az illető őt bámulja.
–Én?
–Te, hát, szerinted kire nézek? Hogy hívnak?
Shawn nyelt egy nagyot.
–Sam. Miért?
A negyedik őr közelebb lépett hozzá.
–Tökre hasonlítasz a hercegre.
–Mondták már páran, hogy van hasonlóság –csikart ki magából egy mosolyt Shawn, de valójában csak remélni tudta, hogy lebukás nélkül ki tud kerülni a helyzetből.

–Idevalósi vagy? –faggatta tovább az őr.
–Nem egészen értem, hogy ez miért fontos.
–Mert az –csatlakozott Jack is –Hány éves vagy?
–Mi ez, kihallgatás? –háborodott fel a fiú –Igen, idevalósi vagyok. És 20 éves.
A negyedik őr gyanúsan méregette Shawnt, a fiú pedig már épp a menekülést latolgatta, mikor Bonnie visszatért.
–Na, sikerült kikérned?
–Ó, szia. Nem, sajnos elvitted a pénzt magaddal, és anélkül nem adják ki.

A lány a homlokára csapott.
–Hogy is felejthettem el! –Azzal kifizette a két süteményt.
–Van még valami probléma? –fordult vissza az őrökhöz Shawn.
–Nem, nincs. Ne haragudjon, további szép estét –mondta a második, majd a csapat egy-egy tányérral a kezükben elindult egy üres asztal felé.
–Most miért engedtük el? –kérdezte halkan a negyedik –Lehet, hogy ő volt az, tök ugyanúgy nézett ki!
–Mert szerinted a hercegnek mióta van nője?

Az őrök ezután elcsendesedtek, és enni kezdtek, Shawn pedig Bonniehoz fordult.
–Bonnie, nem vihetnénk el inkább?
–De... Baj van? Mit akartak azok az őrök?
–Még nincs baj, de majd máshol elmondom.
Bonnie megértően bólintott, és szólt a pult mögött álló férfinek, néhány perccel később pedig a becsomagolt tortákkal a kezükben elhagyták a túlzsúfolt éttermet a faggatózó őrökkel együtt, Shawn legnagyobb örömére.