- .... és ez a lány... Szóval bevallottam neki hosszas mérlegelés után mit érzek iránta. Erre a képembe röhögött. Aztán elkezdett kiabálni és mindenkinek elmondta, hogy szerelmes vagyok belé, és most vallottam be neki. Elhordott mindennek. Mocsoknak, utolsó senkinek, hogy soha nem kaphatom meg mert egy lúzer vagyok. Megszégyenített az egész iskola előtt. A földbe tiporta a büszkeségem. Pedig kérdezem én: Mi rosszat tettem?! Baj az, hogy érzelmeket táplálok iránta?! Hogy mindennél többet jelentett nekem egészen eddig? Hogy vannak érzéseim mint ahogyan általában az embereknek?

Namjoon megfogta a vállam. Próbált csitítani, mert látta mennyire szétvet a düh.

- Haragszom rá... de közben szeretem. Egyre jobban.

- Tudom. De most menjünk haza. Aludj egyet - állt föl barátom, és rám várt. Bólintottam egyet, majd én is követtem.

Mikor már jó ideje mentünk és Namjoon nem tágított mellőlem, rájöttem, a menjünk haza dolog, az tényleg azt jelenti, hogy menjünk, azaz mi, együtt.

- Nálam akarsz aludni? - kérdeztem, mikor becsuktam magunk mögött a bejárati ajtót és lepakoltam a cuccaimat a pultra.

- Aha, csak nem gondolod, hogy egyedül hagylak? Meg amúgy is. Szeretek itt lenni. Nagyon kényelmes az ágyad, és a TV-d is király - dobta le magát a kanapéra, cipőstül. Nagyon jól tudja, hogy allergiás vagyok arra, ha valaki cipőben járkál a lakásomban.

- Namjoon. A cipőd - szóltam erélyesen barátomra, amivel tudatára adtam, miszerint ezen szabály alól ő sem képez kivételt.

Egy unott sóhaj keretében ledobta lábbelieit, és folytatta eddigi tevékenységét, bámulta az idióta műsorokat a TV-ben.

- Te soha nem változol - mondtam ki hangosan gondolataimat.

- Kajás vagyok~ - tájékoztatott vendégem igen illedelmes formában arról, hogy bekapna pár falatot.

- Mit kérsz?

- Legyen mondjuk... Rántott sajt, sült krumpli meg taco. Ja és egy kis ananászos tejberizst is kérek.

Azt le kell szögeznem, hogy elég fura ízlése van, és erős nyomra.

- Ez nem étterem, tudod, hogy csak rántottát és melegszendvicset tudok csinálni - nevettem. - Mit szólsz hozzá, ha rendelünk inkább pizzát?

- Extra nagyot, vastag tésztásat, sok-sok csiliszósszal, paprikával, sajttal és sonkával. Ja meg hawaiit is - adta le a rendelést.

- Oké - sóhajtottam, és elkezdtem tárcsázni az egyik pizzázót. Sokba fog ez nekem kerülni...

Szegény srác elég fura fejet vághatott, a telefon másik végén is éreztem a döbbenetét, mikor leadtam a rendelést.

Körübelül negyven percen belül ki is hozták a még gőzölgő, frissen sült pizzát. Kifizettem, majd bedobtam magam barátom mellé, és elkezdtük tömni magunkba az ételt. Én inkább a hawaii mellett döntöttem, ugyanis szerintem enyhe kifejezés lenne, ha azt mondanám a másiktól rosszul lennék. Namjoon viszont annál inkább jóízűen ette a saját ízlésének megfelelő, számára tökéletes pizzát.

Miután megettük, sokkal jobb kedvem lett. Kerestem pizsamát a vendégnek, engedtem neki fürdővizet is, tisztára mint egy szállodában. Egy szava se lehet. Etetem, fürösztöm, majdhogynem eltartom.

Befeküdtem az ágyamba. Már az álmok világának határait súroltam, mikor egy majd' nyolcvan kiló rámesett, szinte csodával határos módon nem összetörve csontjaimat.

- Bolond vagy? Már majdnem aludtam - morgolódtam.

- Jajj, ne csináld már. Még csak tizenegy óra van. Ilyen korán még nem lehet szunyálni. Annyi mindent lehet még csinálni. Például dumálhatunk. Én kérdezlek, te válaszolsz. Oké?

Nem szóltam semmit. Gondoltam ha nem válaszolok, hátha azt hiszi már alszom és békén hagy. De pechemre nem így lett.

- Hallgatás beleegyezés - döntötte el magában. - Szóval. Egy tízes skálán mennyire fontos neked az a lány?

Nagy szünet. A válaszomra várt, én pedig nem tudtam elmondjam-e neki.

- Kilenc - nyögtem be, nem akartam, hogy azt higyje, többet jelent nekem az a csaj, mint ő.

- Az szar...

- Jah - értettem vele egyet.

- Csak a lányok vonzanak?

Összevontam szemöldökeim, nem értettem ezt a hirtelen témaváltást.

- Ööh, igen... azt hiszem.

- Próbáltad már fiúval? Vagy csókolóztál már egyel?

- Nem.

Továbbra sem volt tiszta számomra, miért ilyen furcsa ma barátom. Soha nem mutatott érdeklődést ilyen témával kapcsolatban.

- És kipróbálnád?

Na itt teljesen lesokkoltam. Ez volt az a pont, ahol megijedtem saját legjobb barátomtól.

Nem válaszoltam, csak döbbent fejjel bámultam rá. Elkezdett közelíteni felém. Egyre közelebb és közelebb. Már csak pár centi volt közöttünk.

Nem tudom hogy gondolta. Ugye nem teszi meg? Ugye megint csak szórakozik.

Szemei elhomályosodtak. Arca kifejezéstelen volt, mégis látszott rajta egy kevés keserűség.

Végül összeért ajkunk. Ilyenkor áramütés-szerű érzést kéne tapasztalnom a filmek szerint, ám ez nem így történt. Inkább találtam undorítónak, mint kellemesnek.

Megpróbált nyelvével bebocsájtást kérni oda, melyet ajkaim őriztek, ám ezt nem adtam meg. Azért valahol meg kell húzni a határt.

- Namjoon - toltam el magamtól. - Jól vagy?

Nem szólt semmit. Üveges tekintettel meredt maga elé, arcára mégjobban kiült a keserűség s a fájdalom. Nem értettem. Egyszerűen nem értettem mi baja. Most egyáltalán nem hasonlít arra, akit eddig ismertem. Mintha elveszett volna valahol az igazi Namjoon.

- Én... sajnálom. Nagyon sajnálom - szűrte ki fogai közül ezeket a szavakat. A sírás kerülgette, de próbált erős maradni, egyben nyugodt. Nem tudom mi játszódhatott le benne, de mardosott a tudat, miszerint akármi is a baja, tehetetlen vagyok.

- Namjoon. Ne sajnálj semmit. Nem tettél semmi rosszat vagy olyat, ami miatt bocsánatot kéne kérned.

- De megcsókoltalak. Undorító vagyok... Undorodom saját magamtól is - mondta elfolytott, halk hangon.

- Nem értelek. Mit akarsz ezzel mondani?

- Nem vetted észre? Soha egyetlen jelet sem érzékeltél? - kelt ki magából. - A folyamatos aggódásom, hogy mindig veled akarok lenni, hogy el akarom feledtetni az a libát... Mind azért volt, mert szeretlek! Szeretlek, Min Yoongi! Halálosan. Gyógyíthatatlanul beléd estem. Érted? Minden ezért volt. Én sem vettem észre sokáig, ám a napokban egy ismerősöm felhívta a figyelmemet rá, hogy folyton téged dicsérlek, veled példálózom, rólad beszélek, csak te vagy a beszédtémám. Csak rád gondolok. Azt hittem ez mind csak azért van, mert nagyon szoros a barátságunk. De ezek szerint nem... És úgy veszem észre, ez egyoldalú - hajtotta le fejét.

Nem tudtam megszólalni. Ledöbbentem. Annyira hihetetlen volt számomra. Sohasem gondoltam volna ezt.

- Bár ez biztos fájdalmasan fog hangzani, azért kérlek ne keseredj el, itt leszek melletted. Sajnos én nem táplálok irántad ilyen érzéseket. Nem tudom viszonozni. Rettentően sajnálom... - a végére már elcsuklott a hangom.

Namjoon lemondóan, keserűen bólogatott. Egy könnycsepp gördült le arcán, amit letöröltem.

- Hidd el, hamar elfelejtesz. Találsz egy kedves, vicces, jó fej srácot, aki majd viszont fog szeretni. Boldog leszel. Ne add fel - próbáltam vigasztalni.

Több könnycsepp is elkezdett hullani, így magamhoz húztam barátom, és addig simogattam, csitítgattam, mígnem elaludt. Betakartam, lekapcsoltam a villanyt, és én is befeküdtem az ágyamba. Végiggondoltam az egész napot. Mennyi mindem történt. Visszagondoltam azokra is, amiket Namjoon mondott, a jelekre. Sajnos így sem rémlik egyetlen egy sem. Vagy én vagyok ilyen vak, vagy ő titkolta jól.

Elmélkedésem közepette elnyomott az álom.

Hi guys! Száz éve nem volt semmiből sem rész, amit nagyon sajnálok ><. Ez több okból van:

lusta vagyok

nincs időm

másik sztorin is dolgozom ami titok, de azt elárulhatom, hogy igen különleges páros lesz, eddig még egyet se láttam

Remélem tetszett ez a rész, írok amikor tudok. Legyen szép napotok! ^^

Tachibana Miyako