"Erre ő elsétált, és én nem tettem ellene semmit."

"Wow, ez tényleg nem te vagy."

"Aztán kávét öntöttem Harry pólójára."

"Na ez már te vagy." Nevetett fel hátravetett fejjel, amihez én is csatlakoztam, miközben vállon ütöttem. "Hey, ezt miért kaptam?"

"Ne nevess ki!" Mondtam, majd felálltam, és az egész alakos tükörhöz léptem. A póló tényleg elég jól állt, és meg is akartam tartani, de persze tudtam, hogy természetesen nem lehetett. Ez hozzá tartozott.

Sóhajtott, majd mellém állt. "Nagyon örülök, hogy végre boldognak láthatlak." Mondta, mire felhúztam a szemöldököm, és a tükrön keresztül ránéztem. "Örülök, hogy megváltoztál."

"Ezt, hogy érted?" Fordultam felé, mire megvonta a vállát.

"Már kevésbé vagy goromba," Számolt az ujjaival, mire bólintva felkuncogtam. "Lányosabb lettél, ami sokkal jobb mint az a nagy arcod, ami régen volt."

"Még mindig meg van az az arcom is, drágám."

"De mostmár azt nem mutatod." Kacsintott. "Sőt igazából nagyon kedves is vagy, és jó indulatú, szóval örülök, hogy megváltoztál, hogy jobb ember tudj lenni. Ami viszont mindig elgondolkodtat, hogy hol voltál?" Ideges lettem, mert tudtam, hogy mióta Harry belépett az életemben, kevesebb időt töltöttem vele. Néhányszor persze felhívtam, meg persze egyfolytában üzengettünk egymással, de nem voltunk annyit együtt mint régen.

"Um, azt akartam, hogy több időt tudj tölteni Liammel kettesben." Mondtam mosolyogva, kiskutyaszemekkel nézve rá. Végülis tényleg akartam, hogy több időt töltsenek együtt, de igazából akkor sem zavartam őket, mikor többször voltunk együtt Ashleevel. Ők voltak a legjobb barátaim, és bár néhányszor én voltam a harmadik kerék, én egyálltalán nem bántam, csak talán néha szomorú voltam, hogy elrontom az együtt töltött idejüket.

Mikor Harryvel találkoztam, kicsit megkönnyebbültem, hogy többé már nem vagyok harmadik kerék, és a gorombaságom ellenére végre találtam egy új barátot. Vicces történet volt a miénk, de azért örülök, hogy találkoztam vele. Bár igaz, hogy az elején még megakartam ölni, de mikor jobban megismertem, rájöttem, hogy ő egy igazán rendes ember.

"Tényleg? Mert akkor is sok időt töltöttem vele, mikor veled voltunk, Eve." Felsóhajtottam, majd visszaültem az ágyra. Észrevette, hogy a ráncok még mindig nem tűntek el az arcomról. Nem tudom miért, de valami szomorúvá tett, ezzel megváltoztatva a hangulatomat. "Eve, mi a baj? Miért lettél hirtelen olyan szomorú?" Megvontam a vállam.

"Igazából nem is tudom miért." Mosolyogtam, mire leült mellém az ágyra.

"Rosszul haudsz, és biztos vagyok abban, hogy ez egy hamis mosoly." Ránéztem, mire felhúzta szemöldökét. Hirtelen önelégülten elvigyorodott. Wow, úgy érzem, mintha őrültek lennénk. Mindketten gyorsan váltaztotjuk a hangulatunkat. Én jól voltam, majd ok nélkül szomorú lettem, ő meg aggódott, majd hirtelen elvigyorodott.

"Ez egy elég ijjesztő vigyor, Ash. Mi a pokol?"

"Eve, mondd el mi történt igazából."

"Huh, ezt hogy érted?" Néztem rá zavarodottan, mire a vállaimra rakta a kezeit, és óvatosan megrázott, ezzel nevetésre késztetve engem. "Ash, hagyd abba! Megijjesztessz, mi lett a baj hirtelen?"

"Nem, veled mi a baj? Mit tett veled Harry?" Nézett mélyen a szemeimbe. "Wow!"

"Mi az? Látod magad a szemeimben?" Kuncogtam, mire visszakuncogott, és megrázta a fejét.

"Nem-nem. Valami mást látok."

"Oh, tényleg? Hmm, mi is lehet az?"

"Nem fogsz sokáig gondolkozni ezen, mert nemsokára úgy is rájössz majd magadtól is."

"Nem értek semmit, de ha azon gondolkozol, hogy mi is történhet most az életemben, akkor elfogom mondani." Úgy döntöttem, hogy elmondom neki. Ő még nem tudott az órákról, amiket Harry adott nekem. Nem mintha valami nagy titok lenne, de eddig nem zavartam azzal, hogy elmondjam. "Harry órákat ad nekem."

"Órákat? Miből?"

"Hogy hogyan legyek jobb ember, és kevésbé goromba." Ez után mindent elmagyaráztam neki, miközben ő végig csak mosolygott. Nem tudom miért, de úgy látszott, hogy ezt egy jó ötletnek találta, és úgy gondolta, hogy működött.

"Aw, ő annyira rendes! Látod, megmondtam." Bólintottam egyetértésemben. Már azóta kedvesnek gondolta, mióta először találkozott vele a buliban. "De hogyan fizeted ezt neki vissza? Nem pénzzel, ugye?"

"Oh, nem. E-ezt valahogy máshogy." Erre felhúzta a szemöldökét és rám nézett azzal a nézésével, mire gyorsan megráztam a fejem, hiszen tudtam, mire gondolt. "Jézus nem az! Wow nagyon piszkos a fantáziád, Ash." Kiengedett egy nagy levegőt.

"Akkor mivel? Mi a megállapodás?"

"Hát, azt kell tettetnem, hogy a barátnője vagyok, mikor a nővére meglátogatja a hétvégén. Szóval ezzel betudja neki bizonyítani, hogy jó a kapcsolatokban, mert eddig a múltában soha, egy lánnyal sem volt nagyon hosszú életű kapcsolata. És most ezért is vagyok itt, hogy segíthess nekem-." Hadartam olyan gyorsan, mint még soha életemben, mire úgy szakított félbe, hogy a kezét a számra helyezte.

"Csak fogd be!" Bólintottam a kezével a számon. A kezfejére néztem, majd kiskutyaszemekkel eltoltam. Imádtam mert ez mindig használt nála.

"Segítenél ruhát venni?" Erre szomorúan megrázta a fejét.

"Nagyon sajnálom, de megigértem Liamnek, hogy vele töltöm az estét, hogy focit nézzünk. Vagy ahogy a Brittek mondják, labdarugást nézzünk. A lényeg, hogy nagyon szeretnék, de ha most lemondom, akkor egész héten csalódott és szomorú lesz." Vettem egy mély levegőt, majd végül elmosolyodtam.

"Ez rendben van, megértem." Folytatta a bocsánat kérést, mire megráztam a fejem. Egyáltalán nem voltam szomorú. De viszont féltem, hogy egyedül nem fogom megtalálni a megfelelő ruhát. Ő mindig jól választott nekem ruhákat. Jobban mint én saját magamnak. Tudom, hogy mivel dizájner vagyok, jónak kéne lennem az ilyen dolgokban, de ő mindigis követte a divatot, meg amúgy is fotós volt. És mikor egy csapat voltunk, akkor hoztuk meg a legjobb döntéseket.

Ashlee mindig is fotós akart lenni, nagyon tehetséges is volt, és a képei is nagyon inspirálóak és gyönyörűek voltak. Volt egy csomó fotózása híres magazinoknak is ezért már sok modellel és szinésszel dolgozott.

"Ez tényleg rendben van. Csak...mondj néhány tippet." Mondtam, miután eldöntöttem, hogy nem fogom pazarolni azzal az időmet, hogy hazamenjek ötleteket gyűjteni. Tényleg le akartam nyűgözni Gemmát, de nem hazudok, ha azt mondom, hogy egy kicsit Őt is. Szerettem a szimpla dolgokat, de szerettem volna hogy egy szimpla ruha is gyönyörűvé tegyen.

"Hmm...Szimpla, talán virágos hogyha akarod, bár nekem annyira nem tetszik az az ötlet." Bólintottam, majd felálltam és az ajtókeretnek dőltem. "Oh, egy dögös szín, egy dögös rúzzsal!" Bólintottam, majd megköszöntem neki.

Hazamentem, mikor láttam, hogy Nathan leszalad a lépcsőn.

"Harry is veled van?"

"Um, szia neked is?" Kuncogtam, majd becsuktam magam után az ajtót.

"Oh, szia, Eve. Hol van Harry?"

"Um, most nincs velem. Miért?" Megvonta a vállát.

"Semmi, csak hiányzott." Ez fura volt, Nathan még sosem kötődött így senkihez. Elmosolyodtam, a gondolaton, hogy Harry még Nathant is rátudta venni, hogy ilyen hamar kötődjön hozzá.

"Mondani fogom neki, hogy majd újra töltsön velünk egy estét, ne aggódj." Mosolyogtam, mire vissza vigyorgott.

"Tényleg?" Izgatottnak nézett ki. Elfogom mondani Harrynek, hogy örülök, hogy Nathan ennyire kedveli őt.

"Igen, hol van anya? Néztem körül, maj átsétáltam a folyósón.

"A konyhában!" Üvöltötte, mielőtt elfutott.

"Nathan!" Hívtam vissza, mire visszafutott újra hozzám. "Neki is hiányzol, és nagyon kedvel téged. Élvezte az estét amit veled töltött." Nem hazudtam, mert tényleg hiányzott Harrynek, és tényleg élvezte a velünk töltött estét. Legalábbis Nathan abban a pillanatban mikor meglátta, megkedvelte, és szinte azonnal barátok is lettek.

"Elmondhatok neked valamit? De kérlek ne légy mérges!" Lehajoltam hozzá, és bólintottam. Egy kicsit szomorú voltam, talán félt tőlem? Tényleg azt hiszi, hogy egy szörny vagyok?

"Ugye nem, félsz tőlem?" Megrázta a fejét.

"Nem, nem! Csak nem akarom, hogy szomorú legyél. Utállak szomorúnak látni, mert rendes vagy." Felhúztam a szemöldököm.

"Rendes?" Ez volt a legelső alkalom, hogy ezt mondta, még akkor is ha goromba és szörny voltam hozzá. Tényleg megváltoztam, mióta felvettem őt a suliból, és már nem bánok vele olyan rosszul, mint azelőtt.

"Igen, tudom, hogy gonosz voltál hozzám a múltban. De egyszer anya azt mondta nekem, hogy akkor is ha egyfolytában veszekszünk, te szeretsz. És én is ezt hiszem." Bólintottam.

"Nagyon nagyon szeretlek, és mindent sajnálok amit a múltban tettem. Talán most nem mondhatom el miért viselkedtem úgy, de ha majd felnősz ráfogsz jönni." Megöleltem, mire ő szorosan vissza is ölelt. "Oh, és osztozhatnánk a műzlin együtt!"

"Klassz! Szeretlek, Eve!" Felnevettem, mikor visszaszaladt a nappaliba. Biztos vagyok benne, hogy rajzfilmeket fog nézni. Megfordultam, hogy megkeressem anyát, de már nem is volt szükség rá. A lépcső tetején állt, és engem nézett. Valószínű látott Nathant és engem, és végig hallgatta a beszélgetésünket.

Mosolygott. Most először láttam így, ilyen szeretetteljesen mosolyogni. Visszamosolyogtam, és odamentem hozzá. Arra gondoltam, hogy megkérem, hogy segítsen ruhát választani, de aztán úgy döntöttem, hogy hagyom pihenni, és majd holnap mondom el neki.

"Hey, anya," Sétáltam fel hozzá, és visszamosolyogtam.

"Hey, Eve, örülök, hogy idejöttél." Felvontam a szemöldököm.

"Miért?"

"Beszélni akartam veled." Mondta. Bólintottam, mikor besétált a nagy szobájába. Követtem őt. Elkomorodtam, mikor bementem. Ez az ő és apa szobája volt. De többé már nem. Leültem az ágyra mellé.

Egy kis csend után megszólalt, arról kérdezve, amiről a legkevésbé akartam beszélni. De örültem, hogy legalább nem szúrta ki Harry pólóját, ami rajtam volt. "Eve...mi történt veled és az apáddal?"

Úgy látszik elmondta neki. Vettem egy mély lélegzetet, majd megráztam a fejem. "Semmi, amiért aggódni kellene."

"Veszekedtetek, ugye?" Nem szólaltam meg, amit egy válasznak vett, és felsóhajtott. "Eve, kérlek. Ő az apád."

"Tudom. De attól még Ő nem az anyám."

"Nem ezt mondtam, mert én vagyok az anyád. Ő talán helyettesített mint feleséget,de sosem fog helyettesíteni, mint az anyádat." Sosem hallottam még anyát ennyire védeni őt, vagy egyáltalán a feleségét. "Mindkettőjükkel együtt dolgozok, és hadd mondjam el, hogy nem hagyhatod figyelemnélkül ezt a témát."

"Anya miért véded azt a nőt, mikor ő volt az oka-"

"Nem ő volt, Evelyn." Wow, már hiányzott hallani az egész nevemet. "Van egy csomó más ok is, amikről nem tudsz, hiszen még fiatal voltál. Az idő telt, és ezek a problémák egyre nagyobbak lettek, és nem akartunk már hazudni, vagy tettetni, hogy minden rendben van. Szóval ezért véget vetettünk a dolgoknak." A kezeimre néztem.

"Miért pontosan?"

"Néha jobb ha nem nyitjuk fel megint a régi dolgokat, és beszélünk róluk. Csak hagyd, édesem." Megsimogatta a hajamat, mire ránéztem. "Tudod, hogy miért dolgozok még mindig nekik? Mert tisztelem őt és a feleségét. Még együtt is látom mindennap őket. Te is tudod, hogy nem vagyok olyan erős. Nekem is van gyengepontom, de talán ez egy jó kezdet volt mindkettőknek." Elmosolyodtam.

"Igen, talán."

"És az apád nagyon szeret téged és Nathant. Büszkének kellene lenned, hogy mikor elment, sosem hagyott ki egy napot sem, hogy kérdezzen rólatok. Még akkor is mikor elvette őt, még mindig rólatok beszélt,és hogy, hogy változtattátok meg az életét, és ezt mind előttem mondta."

"Tényleg?" Kérdeztem inkább magamtól mint tőle. Talán vak voltam mindeddig? A fejemben elképzeltem róla egy képet, hogy elrontsam őt, miközben ő volt a legjobb apa akit valaha is ismertem. Anyának igaza van, talán ez tényleg jó kezdet volt nekik. Talán nekik el kellett hagyniuk egymást, hogy boldogabbak tudjanak lenni, akkor is ha több évet töltöttek együtt, és a házasságuk nem épp egy tinédzser szerelem volt, bár úgy kezdődött. Az valami sokkal több volt.

"Igen, drágám. Te és Nathan voltatok a legobb dolgok amik valaha is történtek velünk."

"Nagyon köszönöm!" Pusziltam meg. "És megigérem, hogy fogok beszélni apával."

"Büszke vagyok rád."

"Most egy kicsit hagylak pihenni, oké?" Bólintott, mikor kimentem a szobából. Bementem a szobámba, majd sóhajtva az ágyamra ugrottam. Nagyon durván aludni akartam, és egyáltalán nem is voltam éhes, ami viszont fura volt. Már éppen félálomban voltam, mikor megszólalt az a hülye telefonom, ezzel megállítva az alvásban.

"Mi az?" Morogtam, meg sem nézve ki volt az.

"Eve?" Azonnal felültem az ágyon, ahogy meghallottam Harry hangját. Bazdmeg ez nagyon rossz ötlet volt, biztos vagyok benne, hogy most erről is fog tartani egy órát. A fenébe!

"Idetudnál jönni a házamhoz, amilyen gyorsn csak tudsz?" Összezavarodtam, miért akart ott engem? Csak egy pár órája mentem el onnan. És mégis miért beszélt suttogva?

"Minden rendben van?"

"Csak kérlek, gyere. Lekell raknom, neked meg felkell tűnnöd itt előttem." Felkuncogtam.

"Oké, oké, csak adj tizenöt percet." Leraktam, majd felálltam az ágyamból. Úgy látszik ma már nem tudok pihenni. Sóhajtottam, majd kisétáltam a házból, és fogtam egy taxit, hogy odaérjek amilyen gyorsan csak tudok. Az apartmanja nem volt közel az enyémhez, de nem is volt olyan messze.

Mikor odaértem kopogtattam, és vártam, hogy kinyissa, mert már kezdtem nagyon aggódni. Éreztem, hogy valami nincs rendben. Megigazítottam a felsőmet, vagyis igazából az ő felsőjét, és vettem egy mély levegőt.

Az ajtó kinyílt, és meglepődtem, hogy valaki más nyitotta ki. "Um, hello. Segíthetek?" Egy lány nyitotta ki az ajtót. Rápillantottam a házszámra, majd vissza rá. Biztos, hogy ez volt a jó ház. Már kétszer is voltam itt, és a memóriám is jó.

"Um, Harry itt van?" Elmosolyodott, ezzel megmutatva két gödröcskéjét, ami Harryre emlékeztetett, majd bólintott.

Hátrébb lépett. "Gyere be, kérlek." Megköszöntem neki, majd beléptem. A szememmel Harryt kerestem, de nem találtam.

"Hol van?"

"Oh, element bevásárolni. A hűtője üres volt, szóval elment gyorsan venni néhány dolgot. Jézusom, mindig is annyira elveszett és idióta volt." Mondta kuncogva. Felhúztam a szemöldököm, hogy beszélhetett így róla?

"Szóval ha nem bánod, hogy megkérdezem, ki vagy te?" Kérdezte kedvesen. Tényleg még be sem mutatkoztam.

"Oh, um, bocsi. Eve vagyok." Nyújtottam ki a kezem, hogy megrázza. A kezemre nézett, majd vissza rám, és felvonta a szemöldökét. Goromba voltam? Nem tettem semmit, csak kezet nyújtottam neki, hogy bemutatkozzak. Hirtelen elvigyorodott, és szorosan megölelt.

Átkozottul összezavarodtam. Ki a pokol volt ő? Nagyon álmos voltam, és egyáltalán nem tudtam gondolkozni. Mikor eltolt magától, megakartam kérdezni, hogy ki is ő, de aztán jobban megnéztem az arcát.

Ismerős volt a zöld szeme és a mosolya, a gödröcskék, meg a jó humora. Megölelt amikor elmondtam ki vagyok, mintha már ismert volna. Természetesen, gondolom amúgy nem ölelne meg idegeneket. Olyan beceneveken hívta Harryt, mint ahogy egy legjobb barát hívná. Vagy egy családtag.

Várjunk csak egy percet...Oh, Istenem.

"Örülök, hogy találkoztunk, Gemma vagyok."