Ittam egy kortyot a kávémból, és azon gondolkoztam, hogy mégegyszer felhívom Harryt. Vajon helyes volt amit tettem? Tényleg megtudnak majd változtatni azok a leckék? Vagy Harry csak játszik velem? A nagy gondolkodásomban hirtelen észrevettem egy alakot magam előtt, ami megzavart a gondolkozásban. Felnéztem, mire elmosolyodott.

"Hello ,Eve."

"Szia Harry."

"Látod, mondtam, hogy kelleni fog még a számom."

"Ja, szóval eldöntöttem, hogy-"

"Elfogadod az ajánlatom?" Mosolygott, mire megorgattam a szemem, de azért bólintottam. "Mikor akarod elkezdeni?"

"Hát előtte még meg kell, hogy jobban ismerjelek." Erre felnevetett.

"Nem kell tudnod rólam semmit Evely-"

"Csak Eve. Hogyha tényleg megcsináljuk azokat a leckéket, akkor Evenek kell hívnod. Ha egyszer is a teljes nevemen szólítassz, akkor vége az üzletnek." Jelentettem ki, mire megint felnevetett.

"Miért hangzott ez most úgy, mintha én akarnám olyan kétségbeesetten ezeket az órákat?" Fehúztam a szemöldököm. "Úgyértem, ezt nem magam miatt csinálom, hanem miattad. Én ezért nem kapok semmit, vagy nem leszek megfizetve. Ebben csakis te vagy a győztes...Eve."

"Ja igen. Ezzel kapcsolatban. Hogy fizethetnélek meg?" Felkuncogott. "Mit akarsz?"

"Semmit."

"Tényleg?" Vigyorogtam, mire ő viszavigyorgott ugyanúgy, ezzel átkozottul összezavarva engem. Mi a fenéért csinálna valaki valamit, amiért nem kap fizettséget? Ez nagyon fura volt. Biztos, hogy akart valamit érte. Mi lett volna a haszna abból, hogy ingyen tanít engem? Az Isten szerelmére, még csak most találkoztam vele.

-2 Héttel Később-

"Ma van az első óránk!" Vigyorgott Harry.

Két kibaszott hosszú hét után, azt hittem, hogy jobban megismerhetem. Hát, nem pont úgy alakultak a dolgok mint ahogy terveztem. Titokzatos volt, és nem szeretett sokat beszélni magáról.

Amit viszont felfedeztem, hogy egyáltalán nem volt unalmas. Nagyon rossz vicceket mondott, imádott idegesíteni, és az is biztos, hogy nem az a csendes fajta srác volt. De tényleg, igazán élveztem a vele töltött két hetet. Kedves volt, és jó volt a társaságában lenni. Mindennap, de legalábbis minden második nap együtt voltunk abban a kávézóban, ami apa cége közelében volt.

Megtudott pár új dolgot rólam, de nem túl sokat. Nem mondtam el neki mindent az apámról, és a családi problémáimról. Nem nagyon szerettem a családi bajainkról beszélni senkivel, sem arról, hogy miken megyek keresztül. De észrevettem, hogy sokmindenben hasonlítunk. Például a stílusunkban is, ami amúgy az első találkozásunkra is emléketetett. Ugyanazokat a filmeket és zenéket szerettük. És tényleg jó volt vele lenni! Nem ismertük egymást annyira, de ő szerette úgy hívni a köztünk lévő kapcsolatot, hogy kezdetleges barátok.

De még mindig úgy gondoltam rá, mint egy idegesító srácra, aki az első naptól kezdve, imádott az őrületbe kergetni.

"Nem vagy izgatott?" Bólintottam, majd rá mosolyogtam.

"Na ne lőjj le! Mi az első leckénk?"

"Hát, kérdezni fogok pár szituációról, és neked válaszolnod kell. A jó dolog viszont, hogy a viselkedésed egyre jobb, és kezdessz egyre kedvesebb lenni."

"Oh, köszönöm," Mondtam miközben mosolyogtam. Örültem, hogy úgy gondolja, hogy kezdek jobb ember lenni.

"Látod, megköszönted nekem. Na de először is, mi az, hogy goromba? El kell mondanom mit is jelent ez." Felmorogtam miközen homlokon csaptam magam. Most tényleg azt hiszi, hogy a tanárom, vagy csak szimplán hülyének néz?

"Most viccelsz velem?"

"Oh, ne vágj közbe." Vett egy mély levegőt, majd lenézett. "A mogorvaság az egy olyan fajta viselkedés,  ami nem megfelelő, és sokszor nem is nagyon kedves, és nem-" Felálltam, és megnéztem, hogy mit is néz.

"Jézusom! Most komolyan rákerestél?" Kikaptam a telefont a kezéből, és megnéztem jobban azt amit olvasott. Rákeresett a mogorva kifejezésre a szinoníma szótárban. Egy percre tényleg úgy éreztem, hogy irodalom órán vagyok. Hirtelen kitört belőlem a nevetés, ezzel őt vigyorgásra késztetve. Visszaültem, mire ő visszavette a telefonját.

"Na ez most goromba volt!" Mondta, mire felkuncogtam.

"Nem kell úgy csinálnod mintha a főnököm vagy a tanárom lennél. Plusz tudom mi a poklo-" Rámmuatott egy ujjával. Felvontam a szemöldököm, majd hirtelen eszembe jutott.

"Első tipp, soha ne szitkozódj."

"Hey, te is szitkozódsz néha."

"Csak amikor szükséges, nem mindig!" Most megsértődtem. "Ilyenkor meg kell tartanod magadnak a rossz modorodat, és rá kell harapnod a nyelvedre."

"De hogyan? Ha olyan könnyű lenne, akkor most nem hallgatnálak itt."

"Mondjuk mit csinálnál, ha valaki valami rosszat mondana rólad? Például, a hajadról vagy a stílusodról?"

"Az azt jelentené, hogy sérteget, szóval visszaszólnék neki." Erre megrázta a fejét, és fura hangot adott ki, amivel elérte, hogy a körülöttünk lévő emberek megbámulják. Most is abban a kávézóban voltunk, talán azért, mert ez volt már a megszokott helyünk.

"Rossz válasz. Csak változtasd meg a témát, vagy fordítsd a saját javadra a szituációt. Vagy akár hagyd figyelmen kívül."

"Szar a hajad, lekéne vágatnod." Elmosolyodott, és ráhelyezte az egyik kezét az enyémre az asztalon.

"Köszönöm a tanácsot, Eve." A szemeim kitágultak. Most már másodjára sértettem meg, de ő még mindig nem csinált semmit. Tényleg egy tanácsnak hitte mikor azt mondtam neki, hogy vágja le a haját?

"Mi? Ezt hogy? Most épp sértegettelek!" Toltam el a kezét.

"Hát magabiztos vagyok, és imádom a hajam." Simított végig haján, majd boldogan felsóhajtott. Kuncogtam. Ha őszinte akarok lenni, elég cukin nézett ki. Tetszett a haja, igazán illett hozzá. Csak az őrületbe akartam kergetni, de úgy látszik, hogy ez épp fordítva sült el.

"Oké, második szituáció. Mit tennél, ha valaki kiderítene rólad egy nagyon kínos személyes információt?"

"Ez könnyű. Én is kiderítenék róla egyet, és leégetném azzal." Megint kiadta azt a fura hangot, ezzel jelezve, hogy nem tetszik neki a válaszom. "Abba hagynád ez-" Megint félbeszakított azzal a hanggal, mire felmorogtam.

"Gondold át mégegyszer!"

"Szétverném a seggét." Ez alkalommal ő mordult fel.

"Úgy látszik, egész nap itt leszünk!"

"Mit kéne akkor tennem, okos tojás?"

"Csak legyél bátor, és nézz szembe vele!" Erre mosolyogva összecsaptam a kezeim.

"Milyen jó döntés!" Kacsintott.

"Mit tennél, ha valaki el akarna venni tőled valamit, amit te láttál meg először?" Erre felkuncogtam. Végre bevallotta, hogy én láttam meg először.

"Szóval most azt mondod, hogy tényleg én láttam meg először azt a beaniet?" Megrázta a fejét, ezzel arra késztetve, hogy ráncoljam a homlokom.

"Én sosem mondtam ilyet! Ez csak egy példa."

"Hát, akkor talán nyugodtan és szépen beszélnék vele, amíg vissza nem adja."

"De múltkor nem is ezt csináltad!"

"Ha! Tudtam, hogy én láttam meg először!" Üvöltöttem, mire ő felkuncogott.

"Jó, mondjuk, hogy egyszerre láttuk meg, boldog vagy? Jézusom, nagyon gyerekes vagy." Keresztbe fűztem magam előtt a karjaimat, majd győztesen elvigyorodtam. "Visszatérve. Mit tennél, ha a végén nem adná vissza neked?"

"Erre nem tudok válaszolni, mert a második válaszom nem lenne túl szép. Szóval nem tudom." Vontam meg a vállam. Bevágott egy elgondolkodó fejet, majd felmordult.

"Mi a pokol?! Csak harcolj érte, amíg meg nem szerzed azt az átkozott dolgot!" Mondta vigyorogva, mire kirobbant belőlem a röhögés.

Talán végül mégsem volt olyan rossz társaság. És talán több közös van bennünk, mint gondoltam.