"Mi a poklot keresel itt?" Kérdeztem kikerekedett szemekkel, mire Liam és Ashlee zavarodottan pillantottak rám. Erre Harry újra elővette azt az önelégült mosolyát.

"Örülök, hogy újra találkozunk," Mondta. Miért pont akkor tűnik elő, amikor nem számítok az egoista fejére, és az idegesítő lényére? A mai nap valahogy nagyon nem jön össze nekem. Bárcsak sose keltem volna fel.

"Ti ismeritek egymást?" Kérdezte Liam. Nemet mondtam neki, de pont ugyanakkor Harry igennel válaszolt.

"Most igen vagy nem?" Kérdezte Ashlee felvonva a szemöldökét, mire próbáltam áthatóan nézni rá. "Várj, te vagy az a Harry, aki veszekedett ma Eve-vel?" Kérdezte rámutatva, egy idegesítő vigyorral. Na, csak rájött. Milyen egy okos lány!

"Igen. Örülök a találkozásnak Ashlee." Mosolygott, és megrázta a kezét. "Liam egyfolytában rólad beszél. De tényleg, szinte sohasem fogja be." Liam erre járékosan beleboxolt a karjába, mire Ashlee felkuncogott. Hirtelen úgy éreztem, hogy nem tartozom ide. Hiszen igazából nem is tartoztam.

"Aw, annyira rendes vagy Harry. Köszönöm!" Megforgattam a szemeimet. Azok után amiket monftam róla, még mindig rendesnek gondolja. Harry pedig egyértelműen csak megjátszotta magát. "Nem is értem, hogy Eve miért gondolja rólad, hogy egy- " Itt megállítottam őt azzal, hogy úgy tettem mintha köhögnék, majd megint megpróbáltam áthatóan nézni rá.

"Ti veszekedtetek? Miért?" Kérdezte Liam majd ő is felkuncogott. Harry elnevette magát.

"Hosszú sztori haver! Majd később elmesélem." Vonta meg a vállát, és most az egyszer örültem, hogy nem mondott semmit. Ashlee amúgy is hamarabb elfogja neki mondani. "A lényeg az, hogy mostmár kibékültünk. Ugye, Eve?" Fordult felém, majd kacsintott.

Bár áthatóan néztem rá, mint ma szinte mindenkire, de bevallom tetszett ahogy kiejti a nevem. Valamiért az ő szájából édesen hangzott. Mikor rájöttem miről is beszélek, hirtelen kijózanodtam. Bár igazból nem is voltam részeg. Miért gondolkozok ilyen fura dolgokon? Biztos rohadt lányosan hangozhattam, ami egyáltalán nem jellemző rám.

"Aham, kibékültünk." Válaszolta meg a saját kérdését vigyorogva. Még mindig nem szólaltam meg, csak felsóhajtottam.

"Megyek, hozok egy kis vizet." Mondtam nyugodtan, mielőtt valami olyat teszek amit megbánnék.

Egy percet sem vártam. Nem akartam most a közelükben lenni. Főleg Harry közelében nem. Ezért odasétáltam ahhoz az asztalhoz amin az a sok színű és fajta ital volt. De a legtöbb mégis sör volt piros poharakban. Sóhajtottam, mikor nem találtam több vizes üveget. Mikor megfordultam, zihálni kezdtem. Halkan morogtam mikor újra megláttam azt az önelégült vigyort.

"Hoppá, csak nem megijjesztettelek..Eve?"

"Abba hagynád?"

"Abba hagyni mit?"

"Oh, ne nézz ilyen ártatlanul." Rámmosolygott, majd csöndben álltunk tovább. Fura volt. Eddig még sosem voltunk egy percig sem csendben. Eddig minden alkalmat megragadott, hogy az őrületbe kergethessen. Már éppen elmentem volna, mikor felém emelte az egyik karját, amit eddig a háta mögött tartott. Egy vizes üveg volt benne.

"Ez az utolsó. Vedd el." Elvettem tőle.

"Kösz." Mondtam szinte suttogva.

"Hogy mondtad Eve?"

"Oh, felejtsd el!" Nyitottam ki az üveget, de nem tagadom felnevettem. A számhoz emeltem a vizet, majd miközben ittam, észrevettem, hogy mosolyogva bámul. Fura, de valamiért nem érztem kényelmetlenül magam a tekintete alatt. "Megtennéd, hogy nem bámulsz?" Kérdeztem mikor elemeltem az üveget a számtól.

"Nem." Megforgattam a szemeimet, és miután bezártam az üveget, leraktam az asztalra."Miért csak vizet iszol? Nem szoktál inni?"

"Nem." Megráztam a fejem. "És miért csak nálad van víz?"

"Mert ezt bentről hoztam. Plusz amúgy sem iszom. Mármint ma biztos nem." Erre felvontam a szemöldököm "Mi az?"

"Semmi, csak fura ezt a te szádból hallani. Te épp, hogy olyan tipikus bulizós fiúnak tűnsz." Felkuncogott.

"Hát, ne ítélj első látásra." Mondta. "Igaz, Eve?" Erre morogtam.

"Nem fogsz a saját nevemen szólítani, ugye?" Megrázta a fejét. Ez valamiért nem idegesített, sőt, libabőrös lettem tőle, amit őszintén nem értettem. Sohasem éreztem még ilyet.

"Nem, végre tudom a nevedet, babe."

"Oh ne, már megint. Az Eve jobb volt." Felnevetett. És én sem tudtam megállni, hogy ne mosolyogjak, ezért lepillantottam a földre. Amikor ezt észrevette, rámmutatott az ujjával.

"Várj csak. Te most mosolyogtál?" Erre a mondatára felnéztem. "Azt hittem, te sosem mosolyogsz." Felkuncogtam.

"Pedig igen. Tudod ember vagyok. Szoktam mosolyogni, sírni, nevetni, és néha szoktam megverni embereket is." Erre megrázta a fejét vihogva. Bár én egyáltalán nem találtam viccesnek amit mondtam, de viszont igaz volt.

"Már mondtam. Ne ítélj első látásra." Vonta meg a vállát, majd folytatta. "Nem engedem, hogy elitélj."

"Ezt, hogy érte-"

"Mindig durva vagy, bár boldognak tűnsz és éled az életed. Úgy viselkedsz mint egy rossz lány, rossz modorral, de mindketten tudjuk, hogy mindez alatt törékeny és naív vagy, Drágám." Miután befejezte, a szemeim hatalmasra nyíltak. Hirtelen szótlan lettem. Nem tudtam, hogy mit kéne erre reagálnom. Elhallgattatott. "Össze vagy törve, vay valami hiányzik onnan belülről."

"Oh tényleg? Honnan tudod? Még csak pár órája ismerszk." Mondtam, mire kinevetett. Ez elgondolkodtatott azon, hogy ő honnan is veheti mindezt. Hogy mi is járhatott a fejében. Most először tényleg érdekelt, hogy mit gondol rólam. Mint mondtam, az emberek soosem mondják egyenesen a szemembe az igazságot.

Elsétált, ezzel egyedül hagyva engem, de nem volt olyan gyors, ezért még pont eltudtam kapni a csuklóját, mielőtt a tömeg elragadhatta volna őt előlem. "Harry várj! Még nem végeztem." Mondtam nem olyan hangosan, de pont eléggé, hogy meghallja.

Gödröcskésen elmosolyodott, ezzel újra libabőrt húzva végig a testemen. Mi a pokol történik? Ma volt az eddigi egyik legfurább napom vele együtt.

"Nem értem mi...Ezt, hogy érted?" Kíváncsi voltam. Talán azért mert olyan dolgokat mondott, amelyel igazak voltak, vagy talán azért, mert efáradtam a saját magam álltatásában.

"Miért nem mutatod meg az embereknek az igazi éned?"

"De hogyan?"

"Például legyél kevésbé goromba." Erre felkuncogtam. Mikor észrevettem, hogy még mindig fogom a csuklóját, azonnal elengettem.

"Nem is vagyok goromba." Mondtam, mire rámnézett azzal a nézéssel.

"Oh tényleg? Néha attól félek, hogy neked nincs is rendőrségi nyilvántartásod, vagy hogy öltél e már meg bárkit is valaha." Erre a gondolatra felnevettem.

"Oké, talán néha durva vagyok." Már megint elkezdett úgy nézni, mikor azt mondtam, hogy néha. "Oké, elég ebből az átkozott nézésből." Mondtam ránézve.

"Látod? Egy percet sem tudsz eltölteni szitkozódás nélkül."

"Az Isten szerelmére!" Felnevetett, majd keresztezte maga előtt karjait. "Basszus-Oké! Mit kéne tennem?"

"Hát, órákat kéne venned."

"Órákat?"

"Igen! Szükséged van valakire, aki megtanítja, hogy hogyan kontrolláld az idegességed, és a gorombaságod."

"Abba hagynád már ezt a szó használatát?" Mondtam. "Kérlek?" Sóhajtottam, mire ő elmosolyodott, és összacsapta a kezeit. Erre furcsán néztem rá. Mi a pokolért tapsol? Legalább a fejemben káromkodhatok úgy, hogy ő ne tudjon rámszólni.

"Még el sem kezdtük, de te máris javulsz. Azt mondtad, hogy 'kérlek'."

"Várj...Mi ez a többesszám? És miért hiszed azt, hogy én ebbe beleegyeztem?"

"Hát, az arcodból ítélve meggyőződtem róla, hogy beleegyezel. És mondtam, hogy szükséged van valakire aki tanít."

"És ez a valaki te vagy?"

Biztos, hogy nem fogom megadni neki azt az örömöt, hogy majd idegesítsen, vagy nevetségessé tegyen. Ő sem a főnököm, sem a tanárom nem volt. Nem fogom megalázni magam előtte, mintha egy báb lennék, ő meg az, aki mozgatja.

"Mi a baj velem?"

"Nem nagyon jövünk ki egymással, és mindig amikor találkozunk, veszeksz-"

"Azt hittem azt már elfelejtettük." Vigyorgott. "Csak gondold át mégegyszer, Eve." Most én voltam az aki elsétált.

Volt itt fennt a tetőn egy hely, amit senki sem látogatott. Gyönyörű volt, és a kilátás is elképesztő volt onnan. Fennt az esti éjszakában a csillagok csak úgy ragyogtak. Na meg ott voltak azok a hatalmas épületek, és felhőkarcolók. Ha Liaméknél voltam mindig idejöttem.

Mindig itt ültem mikor kiakartam tisztítani a fejemet. Ez a hely hátul volt, így a zene sem volt olyan hangos. Itt nem volt túl sok fény,bár ez nem is volt baj, mivel a hold beragyogott mindent a tetőn. A padlón ültem, kezeimmel mellkasomhoz ölelve a lábaimat. Eddig nem vette észre, hogy Harry követett engem. Leült mellém a földre, majd kerestbe tette lábait.

Megtörte a közánkfeszült csendet, mikor megszólalt.

"Mi az egész neved?"

"Nem szeretem amikor az emberek azt használják." Mondtam az ég felé nézve, mire felkuncogott.

"Hogy találkoztál Liammel?" Kérdezett újra.

"Előző nyáron. Barátok lettünk mikor Ashleevel járni kezdtek." Fordítottam a fejem felé, és hirtelen elvesztettem az időérzékem mikor ránéztem.

A fejem üres volt. A látvány...Gyönyörű volt, bár utáltam ezt bevallani. Az eget nézte egy félmosollyal az arcán, de mégis bájosan. Ugyanúgy csodálta a kilátást, mint én az előbb, de én most mégis azt csodáltam, hogy hogyan fénylik az arca és a haja az esti holdfényben.

Hirtelen a mosolya szélesebb lett, és a gödröcskéi is előtűntek az arcán. A fejét puhán felémfordította, mire most az egyszer félénknek éreztem magam, nem kínosan.

"Amúgy mit keresel itt? New Yorkban?" Kérdeztem tőle.

"Élvezni akartam az életem itt Liammel mielőtt egyetemre megyek. Már egy jó ideje nem láttam, pedig ő a legjobb barátom." Bólintottam. Egy darabig ok nélkül egymás szemébe bámultunk, de a telefonom hirtelen megzavarta a pillanatot.

Kínosan felköhögött, mire én előkaptam a telefonom a zsebemből. Megláttam anya nevét a képernyőn. Tudtam, hogy aggódott, mert nem beszéltünk a reggeli veszekedésünk óta. Sóhajtottam, majd az órámra néztem. Tíz óra volt. Felálltam, majd leporoltam magam.

"Mennem kell." Mondtam, mire összeráncolta a homlokát, és felállt. Felém magaslott mikor mögém sétált. A szememmel Ashleet kerestem, hogy indulni tudjunk.

"Kell egy fuvar?" Megfordultam, és megráztam a fejem.

"Oh, nem. Ashlee a fuvarom." Bólintott. "De azért kösz." Erre elmosolyodott. Hirtelen éreztem egy kezet a vállamon. Megfordultam, és Ashlee állt előttem. Mondtam neki, hogy mennünk kell, majd el is köszöntünk a többiektől. Kimentünk a házból, és a kocsihoz igyekeztünk, ami a ház előtt parkolt.

"Harry nagyon kedves," Mondta Ashlee mikor beszállt az autóba. Nem válaszoltam, csak kinyitottam a kocsi ajtaját, hogy betudjak ülni, de megálltam mikor meghallottam ahogy Harry a nevemet kiáltja.

"Eve várj!" Megfordultam, mire ő vett egy mély lélegzetet, és folytatta. "Megadod a számod?" Kuncogtam, és megráztam a fejem. Erre felmorgott, bár utána elmosolyodott.

"De legalább átfogod gondolni amiről beszéltünk?"

"Hm, nem tudom. Észben tartom." Ugrattam, mire bólintott. Hirtelen a keze megérintette az enyémet, és gyorsan kikapta belőle a telefonomat. Ekkor Ashleere néztem, aki ugyaolyan sokkoltan bámult vissza rám, de elvigyorodpott mikor a fiú hirtelen vissza is adta nekem. Nem voltam mérges, csak meglepett. "Ez meg mi volt?"

"A számom. Hogyha elfogadtad az ajánlatomat fel tudsz hívni."

"Um, ki mondta, hogy elfogom fogadni?" Felhúztam a szemöldököm, de mikor az arca közeledni kezdett felém, hirtelen le is engedtem. Éreztem ahogy a forró lehellete megcsapja az arcomat, aztán az ajkait a fülemhez emelte, majd belesuttogott.

"Csak várj és rájössz, Evelyn." Eltávolodott, majd kacsintott.

"H-Hogyan te -Mi?" Megint szótlan lettem. Besétált a házba, de előtte még vissza intett egyszer, egyben utoljára is a mai estén.

Beszálltam a kocsiba, és Ashleere néztem. Őt is sokkolták a történtek, csakúgy mint engem. "Te mondtad el neki a teljes nevemet?"

"Nem." Mielőtt egyáltalán elindította volna az autót, jött egy üzenetem.

Harry:

Ez nem tartozik bele az óráinkba, de egy jó tanács a jövőre nézve. Legközelebb erősebben fogd a telefonodat. Ne engedd, hogy más játszon vele. És töröld ki a saját számod a híváslistádról. Megkéne már tanulnod, szerelmem."

Utállak, Harry.