Nem állok semmilyen kapcsolatban Christiannal, így minden, a sztoriban történt esemény csupán a képzeletem szüleménye.

16+, néhol 18+

꧁________________꧂

Dánia

Szerelem.
A legmélyebb és legerősebb szövetség két ember között.
Azt hittem, hogy a mi szerelmünk is örökké fog tartani, csakúgy mint a tündérmesékben.
De az élet nem ilyen igazságos. Közel sem.
Mindenemet odaadtam neki, és ő mindenemet ki is használta.

A nevem Nora Larsen, és már nem hiszek az igaz szerelemben.

Theo Jakobsen volt életem első szerelme, négy évet áldoztam rá, négy évet reménykedtem, hogy ugyanúgy szeret engem, ahogy én szeretem őt. Naiv voltam. Naiv kislány.

Kamaszként jöttünk össze, mi voltunk a gimnázium álompárja. Minden iskolai bálon bálkirály és királynő voltunk, rengeteg srác irigykedett Theora miattam, és rengeteg lány irigykedett rám azért, hogy Theo az én párom.
Egészen húsz éves koromig.

Kezdett tőlem eltávolodni, kevesebbet keresett, nem találkoztunk annyit, mint régen. Az egyetemre fogta, de biztos voltam benne, hogy egy másik lány van a dologban.

Tévedtem.
Négy hónappal ezelőtt, pontosan a szakításunk napján, úgy döntöttem, hogy meglepem az utolsó tanítási órája után. Leparkoltam az egyetem előtt, és a kocsim mellett megállva vártam, hogy kijöjjön. Minden percére emlékszem, ahogy öt óra után nyolc perccel kitárult az egyetem épületének hatalmas ajtaja, és ő kilépett rajta kézen fogva egy fiúval. Két órát utaztam azért, hogy aztán egy másodperc alatt összetörje a szívem.

Emlékszem, ahogy a kezem ökölbe szorult, és a szám elnyílt a csodálkozástól, amikor csókot váltva engedték el egymást, majd Theo tekintete találkozott az enyémmel.
Meglepődött.
A lebukás ismerős fénye csillant a szemében, amikor felém sétált.
Köszönés nélkül vágtam a fejéhez a kérdést, hogy mióta meleg. Azt mondta, mindig is az volt. A kapcsolatunk csak alibi volt neki, hogy ne sejtse senki a gimiben az igazságot. A legelején tényleg tetszettem neki, de ahogy idősebb lett, abszolút megbizonyosodott róla, hogy a saját neméhez vonzódik. Én ebből semmit nem vettem észre négy éven át. Szörnyen vak voltam.

Szörnyen vak, és szerelmes egy meleg fiúba.

Ideges voltam, kiabáltam vele a nyílt utcán.
Megalázva éreztem magam, mint akit csak felhasználtak valamire. Megannyi más sráccal randizhattam volna, ha nem hazudja azt, hogy szeret. Az istenért, még csak nem is vonzódott hozzám! Ugyanakkor annak se mutatta egyetlen apró jelét se, hogy a fiúk érdeklik.

Elnézést kért ugyan, de négy év hazugsága ennyitől még nem múlik el. Sose gyógyul be az a seb, amit ő okozott. Odaadtam neki a szívem, ő meg csak játszott vele.

Azt mondta, semmit nem érzett, amikor lefeküdt velem. Csak muszájból tette meg, hogy még én se gyanakodjak arra, hogy meleg. Undorítónak tartottam az egészet. Undorodtam a gondolattól, hogy egykor intim kapcsolatban álltam Theoval.
Hazudott nem csak nekem, de az egész családjának, és önmagának is. Még az újdonsült pasijának is, hiszen egy szóval se említette, hogy négy éve él velem kamu kapcsolatban.

Senkinek se mondtam el a szakításunk valódi okát, csakis a legjobb barátnőmnek. Theo úgy adta elő a közös barátainknak, hogy rájött arra, hogy nem elég az, amit én nyújtani tudok neki, és egy fiúnál találta meg azt a szerelmet, amit mellettem nem kapott meg. Azt hazudta, hogy biszexuális. Pedig egy percre se vonzódott semmilyen lányhoz. Nem akartam magyarázkodni, hagytam, hogy a barátai elhiggyék a sztorit a hirtelen jött változásról. Végtére is, így kevésbé tűntem hülyének, amiért beleszerettem egy meleg srácba. Hadd higgye mindenki azt, hogy Theo biszex, akinek én voltam az első és utolsó barátnője.

Szörnyen magányosnak éreztem magam az elmúlt hónapokban. Úgy éreztem, hogy elpocsékoltam a tinédzser éveimet valaki olyanra, aki egyáltalán nem érdemelte meg. Az egész egy őrült kitaláció volt. Pszichológushoz kezdtem járni, hogy feldolgozzam a traumát, amit Theo okozott. Nem okolhattam magam valami olyanért, amiről valójában nem tehettem.

Próbáltam jól érezni magam a bőrömben, új barátokat szerezni, bejárni dolgozni, de ismerkedni egyáltalán nem akartam. Elvesztettem a bizalmam a férfiakban.

Egészen addig, amíg újra nem találkoztam Vele, egy gyerekkori barátommal.
Christian Lundgaard mindig is jóképű, vonzó fiú volt. Egymáshoz közel nőttünk fel, de aztán az élet másfelé sodort minket. De a jó kapcsolatunk megmaradt, és párszor találkoztunk is, amikor a városban tartózkodott két verseny között. Mindig is rajongtam az autóversenyzőkért, és lenyűgözött Christian teljesítménye. Örültem, hogy a barátaim közé sorolhattam.

Egy buli alkalmával azonban túl közel kerültünk egymáshoz.
Azt viszont egyikünk se gondolta, hogy az a tűz, ami fellobant, meg is égethet minket.
Az ő szíve, csakúgy mint az enyém, össze volt törve. Felejteni akart, elengedni mindent, ami ahhoz a lányhoz kötötte, aki csak kihasználta a hírnevét.
Elhívtam magammal bulizni, jártuk a kocsmákat, emberekkel tömött klubokban táncoltunk az izzadt testek között, egészen addig amíg be nem zártak.
A józanság azon az éjjelen jó messzire elkerült minket.
A teste közelsége pedig még jobban megrészegített, mint az elfogyasztott italok.
Az eszem azt súgta, túl messzire megyek, de nem akartam parancsolni a vágyaimnak.
A felkelő nap narancssárga színeiben siettünk fel a lakásomra, hogy igyunk még pár pohárral, mert egyikünk se akarta, hogy véget érjen a buli, csak azért mert hajnalodott.
Egy percig se teketóriáztam, amikor feltettem Christiannak a kérdést, hogy le akar-e feküdni velem.
Láttam a szemében, hogy akarja, de a visszautasító szavak könnyedén csúsztak ki a száján.
Barátok vagyunk, Nora.
Ezzel mindent tönkreteszünk.

Szavai mélyen a szívembe martak, úgy éreztem, hogy senkinek se kellek.
Hiszen nem is akartam senkivel se együtt lenni.
Csakis Vele. Az irtó vonzó gyerekkori barátommal.

- Mondd, hogy nem vonzódsz hozzám! - szóltam, közelebb lépve hozzá.
Tett egy lépést hátra, ahogy közelítettem felé, és a falnak ütközött. Fordítva szokott lenni normál esetben, de azzal, hogy én szorítottam őt sarokba, fölényben éreztem magam.
Kezeit a falnak támasztotta maga mögött, nehogy véletlenül hozzám érjen. Tekintetét le se vette az enyémről.
- Bármit megtehetsz velem Christian! - súgtam a fülébe, miközben tökéletesen hozzásimultam a testéhez - Csak szex, semmi több. Te is csak egy kis törődésre vágysz, ahogy én is.
- Nora... - súgta a nevem.
- Kérlek! - simítottam kezeim a vállaira.
Izmai azonnal megfeszültek, és lassú mozdulatokkal vezette kezeit a derekamra.
- Mondd, hogy kellek neked! - mormogtam ajkaira.
Válasz helyett azonban fordított helyzetünkön, így én préselődtem a falhoz.
A szívem iszonyatos tempóban vert a köztünk kialakult heves vonzalom hatására.
- Ugye tudod, hogy ha ezt most megtesszük, azzal minden megváltozik? - kérdezte a szemembe nézve.
- Nem kell, hogy változzon bármi is. Csakis te kellesz.
- Jó, de... - vett egy mély levegőt, és arrébb húzódott - Csak szex? Érzelmek nélkül?
- Te talán érzel irántam valamit?
- Kedvellek, mint egy barátomat.
- Én is téged.
- Gyerekkorod óta ismerlek.
- Na és? Felnőtt emberek vagyunk, Christian. Ha jól akarjuk érezni magunkat, miért ne?! Kérlek, szükségem van rád! Már vagy ezer éve voltam együtt vele utoljára, és az se volt igazi. Te viszont igazi vagy!
- Egy igazi férfira van szükséged? - ragadta meg újra a derekam.
- Igen. Rád van szükségem.
- Csak most, csak egyszer?
- Ahányszor csak akarod.
- Barátság extrákkal?
- Következmények nélkül. Érzelmek nélkül. Csakis az ösztönökre hagyatkozva.
- Jó. Benne vagyok. - húzott újra közel magához - Csók legyen?
- Szeretnél megcsókolni? - siklott le a tekintetem a szájára - Mert én nagyon.

Kezei a derekamról az arcomra vándoroltak, úgy hintett lágy csókot ajkaimra.
Mintha ezer bomba robbant volna bennem, úgy kerített hatalmába a Christian iránt érzett vonzalmam. Egyre hevesebben csókolt, ahogy kezeim a hajába túrtak.
- Mondd, hogy vágysz rám! - kértem.
- Mintha nem lenne egyértelmű! - csókolt meg újra.
Az arcomon pihenő keze mintha hirtelen felébredt volna, úgy simított végig a karomon, majd levándorolt a combomra. Ujjai erősen martak a bőrömbe, ahogy a lábamat megragadva szorította a dereka köré. Közel egymagasak voltunk, így könnyedén öleltem magamhoz a nyakánál, hogy még közelebb legyen hozzám. Hevesen dobogó szíve még az enyémnél is jobban lüktetett, és ennek gondolatától megrészegülve löktem a vállánál fogva a szobaajtómnak. Gyors mozdulatokkal ragadtam meg a kilincset, és azonnal be is vágtam magunk mögött, ahogy Christian a kezemet fogva húzott le az ágyra.

Rutinos mozdulatokkal szabadított meg a felsőmtől, miközben én is lerángattam róla a pólóját.
- Ó te jó ég! - csúszott ki a számon, amikor megláttam a kidolgozott felsőtestét.
- Köszönöm! - vezette ujjaimat a hasára, miközben újra ajkaimra tapadt.
- Christian! - kaptam levegőért - Csókolj meg úgy, mintha szeretnél! Mintha én lennék az egyetlen nő az életedben.
- Azt mondtad, nincsenek érzelmek.
- Csak játszd el! Olyan magányos vagyok...
- De ugye nem...?
- Nem fogok beléd szeretni, csak csókolj meg! - kértem tőle újra.

Tekintete elkalandozott egy pillanatra, míg végül az államnál fogva húzta közel arcomat az övéhez. Lágyan érintette össze ajkainkat, úgy ahogyan előtte még sose tette senki.
Nem tudtam, hogy a csók ilyen is lehet. Érzelemmentes, mégis tele vágyakozással.

Gyors mozdulatokkal húzott az ölébe, magához ölelve a hátamnál, miközben lágy puszikat hintett az arcomra, egészen a nyakamig. Ilyet se csinált még soha senki.

Ujjai ismét a combomra tévedtek, és foltot hagyva maguk után kalandoztak tovább a testemen, ahogy belemart a bőrömbe. Egyáltalán nem okozott fájdalmat, inkább csak kellemes bizsergést.

Egyre többet és többet akartam Christianból, és úgy tűnt, ő is belőlem.

A támlának döntöttem a hátam, ahogy ajkai továbbsiklottak a nyakamról a mellkasomra, megállapodva a melltartóm szélénél.
- Ez inkább maradjon, oké? - súgta, mire beleegyezve bólintottam.
Ajkai tovább folytatták útjukat a hasamon át a nadrágomhoz. Felnevettem, ahogy ujjaival végigsimított a rövid farmer szegélye mentén, lágyan érintve a bőrömet. Pillanatok alatt szabadított meg tőle, hogy aztán már csak egyetlen apró ruhadarab válasszon el minket egymástól.

Egyszerre voltam ideges, feszült, félénk, ugyanakkor bátor és vágyakozó.

Theo soha egyszer se kérdezte meg, vagy figyelt arra, hogy nekem mi a jó. Soha nem érdekelte. Christian viszont minden egyes rezdülésemre úgy figyelt, és olyan gyengéden bánt velem, hogy tényleg elhittem, szeret. Csak azt tette, amit kértem tőle.
Nagy levegőt véve néztem fel rá, ahogy felém tornyosulva készen állt arra, hogy beteljesítse mindkettőnk vágyát. Vakító kék szemeit le se vette az enyémekről, ahogy lassan kezdett el úgy mozogni, hogy mindkettőnknek jó legyen.

Ujjaim a vállába martak, ahogy kezdtem felfedezni az ismerős, de közben mégis ismeretlen érzést, ami a hatalmába kerített. Pilláimat lehunyva adtam át magam teljes egészében a dán fiúnak, hagyva, hogy tényleg azt tegyen velem, amit csak akar.
Nem gondoltam volna, de pillanatok alatt juttatott el oda, ahova az exem egyszer se. Egy utolsó csókot hintett ajkaimra, majd mélyeket lélegezve gördült le rólam, magunkra húzva az ágyon heverő takarót.
- Köszönöm, Chris! - suttogtam hozzábújva.
A légzésem kezdett rendeződni, ahogy a szívverésem is lenyugodott.

Egyszerűen lenyűgözött az, ami az imént történt, és a hirtelen rám törő fáradtság ólom súlyként húzta le a pilláimat. Tudtam, hogy nem szabad elaludnom Christian mellett, mert az tényleg változásokat indítana el a barátságunkban, de egyszerűen képtelen voltam parancsolni magamnak.

Órákkal később nyitottam ki újra a szemem, ahogy a délutáni nap sugarai bevilágítottak a sötétítőfüggönyön át. Hunyorogva néztem magam mellé, és a kusza emlékképeimet próbáltam összerakni.
Vajon csak álmodtam, hogy Christian és én...?

A köntösömet magamra kapva léptem a hatalmas ablak elé, hogy elhúzzam a függönyt, és friss levegőt engedjek be a szobába. A nap sugarai lágyan érték el bőrömet, és olyan nyugalom járta át a testem, amit már rég éreztem. Próbáltam visszaemlékezni, hogy mégis mi történt hajnalban, de csak néhány kép villant fel Christianról és az ajkairól.
Ahogy a kezei olyan helyen jártak, amiről illetlenség beszélni.
Ahogy a teste az enyémnek feszült, amint épp olyat teszünk, amiről illetlenség beszélni.
Ahogy ajkai az enyémet súrolták, miközben olyanokról beszélt, amikről illetlenség beszélni.

Megráztam a fejem, hogy szabaduljak a gondolataimtól, és elléptem az ablaktól. A telefonomat kezembe véve nyitottam ki a szobám ajtaját, szembe találva magam a kanapén ücsörgő Christiannal, miközben a saját telefonját nyomkodta.

- Hú, akkor mégse álmodtam. - motyogtam, és lassú léptekkel mentem közelebb hozzá.
- Jól aludtál? - nézett fel a telefonjából, miközben lehuppantam mellé a kanapéra.
- Aha, azt hiszem. Csak a fejem fáj kicsit.
- Nekem konkrétan szétrobban.
- Találsz gyógyszert a szekrényben. - mutattam magam mögé, a konyhára.
- Már kettőt bevettem, de nem segített. - nevetett fel - Nagyon durván toltuk a bulit tegnap éjjel.
- Ja, a bulit is. - tettem hozzá.
Nem akartam magam kínosan érezni a történtek miatt, azonban Christian hűvössége arra késztetett, hogy szégyenkezzek amiatt, amit tettünk. Pedig ő ugyanúgy akarta, mint én.
- Kint aludtam itt a kanapén. - szólalt meg újra - Úgy gondoltam, tiszteletlenség lenne a szobádban maradnom.
Tiszteletről beszél, miközben a lehető legtiszteletlenebb dolgot követtük el a szobámban, amit két barát tehet egymással.
- Pedig aludtunk már együtt, mi a különbség? - nevettem fel.
- Az, hogy kilenc évesek voltunk, és előtte nem szexeltünk. - nevetett ő is.
- Jogos, jogos.
- Na és neked...?
- Neked milyen...? - kérdeztük egyszerre, és ismét kitört belőlünk a nevetés.
Már egyáltalán nem éreztem magam kínosan a közelében.

- Jó volt veled. - mondtam, a telefonomat piszkálva.
A szemébe azonban nem mertem belenézni.
- Nekem is. Ügyes csaj vagy. - boxolt a vállamba haveri módon.
- Nem akarok nagy szavakat használni, mert még a végén elbízod magad, de őrületes vagy. Már értem, mit szeretett benned az a sok lány.
- Naaa, nem volt az olyan sok.
- De azért voltak páran.
- Nem panaszkodom, van elég tapasztalatom abban, hogy mit szeretnek a lányok. Ez csak egy kis ízelítő volt.
- Nekem fogalmam sincs, hogy mit szeretnek valójában a pasik. Vagy hogy nekem mit kéne szeretnem.
- Theo nem is próbált a kedvedben járni? - kérdezte, mire a kellemetlen emlékek újra bekúsztak a szemem elé.
- Szerintem csak megnézett pár pornót, onnan merített ihletet. Sose érdekelte, hogy nekem jó-e. Sose kérdezte. Tényleg csak muszájból volt velem.
- Nem értem, akkor miért voltatok együtt olyan sokáig. Ha nem működött, simán szakíthatott volna, senki nem kérdőjelezte volna meg a szexualitását, csak mert szingli. Rendesen kihasznált téged, és ez undorító.

Igaza volt. Semmi sem stimmelt közöttünk. A csókolózást is én erőltettem, a szexet is. És miért? Mert vakulásig bele voltam esve.
- Tudod Chris, én nagyon szerettem őt. És azt akartam, hogy ő is így érezzen. Ezért nem vettem észre a jeleket. Meg hogy miért akarta minden áron, hogy... Tudod. Amit most valószínűleg megtehet a pasijával. - fintorogtam.
- Fújj, úgy érted... Hátulról akart támadni?
- Aha. De nem hagytam neki. Azért nem vagyok teljesen hülye, ez még nekem is túl sok.
- Egyszer volt egy csajom, aki szerette volna kipróbálni. Másnap szakítottam vele.
- Nee! - nevettem - Valahogy ezek a vad dolgok engem nem hoznak lázba. Mármint oké, valakinek természetes, de nekem nagyon nem. A hagyományos dolgok híve vagyok.
- Még szerencse, különben kénytelen lennék véget vetni az egyezségünknek.
- Kötöttünk egy egyezséget? Mikor?
- Amikor azt mondtad, hogy csakis az ösztönök vezetnek minket.
- Igen, ez rám vall. - nevettem - Viszont nem emlékszem pontosan mindenre, ne haragudj! Izé... ugye volt annyi eszünk, hogy...?
- Igen, védekeztünk. - szakított félbe.
- Honnan tudtad, hogy ezt akartam kérdezni? - szaladt össze a szemöldököm.
- Megérzés. Ne aggódj, általában felkészült vagyok. És nem használom ki senki érzéseit. - vezette rám a tekintetét, és a fülem mögé simított egy elszabadult tincset.
- Nincs olyan érzésem, amit ki tudnál használni. - néztem továbbra is a szemébe.
- Remek. Mert ugye barátok vagyunk.
- Barátok vagyunk, és azok is maradunk. - mondtam, mire levette rólam a kezét, és a telefonján felvillanó értesítésre nézett.
Alig észrevehetően fordítottam tekintetem a készülékre, amelyen egy lány által küldött üzenetek záporoztak.
Most vagy engem használ ki, vagy azt a lányt, akinek a neve mellett fehér szív virít.
De hisz engem nem tud kihasználni.

- Csinálsz ma még valamit? - vezettem a tekintetem a faliórára, ami délután fél négyet mutatott.
A nap javarésze így is kárba ment az alvás miatt, de szombat lévén semmi dolgom nem akadt.
- Hívtak a fiúk kocsmázni, de lemondtam. - szólalt meg, miközben üzenetet pötyögött annak a fehér szíves lánynak.
- Akár maradhatnál is. Megnézhetünk egy filmet, vagy valami. - próbálkoztam elterelni a figyelmét a telefonjáról.
- Aha, jól hangzik. - nyomkodta továbbra is a készüléket.
- Aztán pedig áthívom Theot és az új pasiját, hogy tartsunk egy őrült orgiát.
- Jó lesz. - küldött el egy újabb üzenetet.
- Vagy akár a macskámat is megehetjük.
- Aha, ehetünk. - olvasta el a lánytól kapott újabb üzenetet, és rögtön pötyögni kezdte a választ.
- Nem is figyelsz rám.
- Dehogynem.
- Akkor mit mondtam az előbb? - kérdeztem, mire lezárta a telefonját, és rám nézett.
- Kaját akarsz rendelni, nem? - kérdezett vissza, mire kitört belőlem a nevetés.
- Nem egészen ezt mondtam. Azt mondtam, hogy áthívom Theot és a pasiját, utána pedig megehetjük a macskámat.
- Nincs is macskád. - nézett rám összezavarodva - Nem értem, miről beszélsz.
- Mert nem figyelsz rám. - vettem ki a kezéből a telefonját.
- Hé, add vissza! - nyúlt a telefonja felé.
- Nem!
- Nora!
- Christian! - szóltam vissza neki, ahogy félig rajtam fekve próbálta megszerezni a készüléket.
- Ne használd ki a helyzetet! - morogta, miközben a pólóját megragadva húztam magamhoz közelebb.

Kék szemeiben ismerős fény csillant, ahogy mellkasunk egymáshoz ért, és kezei a derekamra siklottak. Hosszú másodpercekig néztünk egymás szemébe, miközben egyre közelítettem felé, ajkaimmal súrolva az ő ajkait, majd hirtelen elhúzódtam tőle.
- Azt hitted, mi? - nevettem, és eltoltam magamtól - Tessék, itt a telefonod! - nyomtam a kezébe a készüléket, miközben ő még a döbbenetből próbálta összeszedni magát.

- Ez nem volt túl szép. - találta meg újra a hangját, amire csak egy vállrándítással feleltem.
- Az se volt szép, hogy üzengetsz, miközben veled beszélek.
- Te most féltékeny vagy? - nevetett ki.
- Dehogyis, jesszus. Csak elvárom, hogy figyelj rám, amikor beszélek. Én is ezt teszem veled szemben.
- Igazad van, elnézést kérek! Bunkó voltam. Csak egy barátom csajozós tippeket kért.
- Ahaaa. - húztam össze a szemem.
- Eskü, nézd! - nyitotta meg a beszélgetését a fehér szíves lánnyal.

És akkor összeraktam a képet. A lány valóban tanácsot kért Christiantól, hogy mégis hogy tudna felszedni egy másik lányt, akit nemrég ismert meg, és nyíltan homoszexuális.
A felismeréstől, hogy Chris nem szédít más lányt, miközben velem bújik ágyba, ismét megnyugodtam. Nem kifejezetten magam miatt, hanem mert sose tudnám megbocsátani magamnak, ha belerondítok egy kapcsolatba. Christiannal a vonzalmunk tisztán testi, biológiai alapú, de ha érzéseket kezd táplálni valaki más iránt, azonnal abba kell hagynunk, amit művelünk. Így se teljesen egészséges, amit teszünk, de legalább mindketten megkapjuk azt, amire szükségünk van jelenleg.

Tiszta ruhát húztam, és amíg a rendelt pizzánkra vártunk, az agyam folyamatosan kattogott, ahogy a tegnapi alkoholos mámor kezdett teljesen kiürülni a testemből.
- Szerintem tisztázzunk valamit! - szólaltam meg, miközben Christian a Netflixen kutakodott megfelelő film után.
Kicsit se klisés a Netflix and chill.
- Kezdődik... - fújta ki a levegőt.
- Na! Semmi olyat nem akarok mondani, csak gondoltam jó, ha lefektetünk pár szabályt.
- Mielőtt egymást fektetjük le, hahaa! - nevetett a saját poénján.
- Nagyon vicces. - mondtam faarccal - Most komolyan! Ha ezt folytatni akarjuk, akkor kellenek szabályok.
- Jól van, mire gondoltál?
- Első és legfontosabb, hogy nem szeretünk egymásba. Amint egyikünk észreveszi, hogy többet érez, befejezzük.
- Természetesen.
- Második: ha egyikünk elkezd randizni valakivel, és komolyan érdeklődik iránta, abbahagyjuk. Harmadik: nem beszélünk senkinek se arról, hogy mégis mi történik közöttünk, kivéve egyetlen embert, de annak a legnagyobb bizalmasodnak kell lennie.
- El akarod mondani a legjobb barátnődnek, mi?
- Igen, nem fogom tudni magamban tartani. - nevettem fel.
- Van még olyan szabály, ami előírja, mikor nem csináljuk, vagy rátérhetünk arra, hogy mikor csinálhatjuk?
- Nahát, nagyon türelmetlen vagy. - forgattam a szemem.
- Én azt mondom, bármikor, ha egy kicsit lazulni, vagy szórakozni akarunk, hívjuk egymást. És közösen eldöntjük, hogy benne vagyunk-e.
- Jó, ez jó lesz. Igazából erre nem fogalmaztam meg szabályt. - nevettem fel.
- Nem is kell ezt olyan szigorúan vennünk. - vont vállat - Vacsora után akár mutathatnék pár dolgot... - mondta sejtelmesen.
- Hűha, ilyen gyorsan?
- Nem kell, ha nem szeretnéd. - legyintett.
A gondolattól, hogy ismét együtt lehetünk, újra elöntött a lila köd, és csak arra tudtam gondolni, hogy vele akarok lenni. Akár ma éjjel, akár bármikor.

Olyan dolgokat mozgatott meg bennem, amikről nem is tudtam, hogy léteznek.
Olyan dolgokat mutatott meg nekem, amikről sose mertem kérdezni.
Mondhatjuk úgy is, hogy Christian megtanított egy csomó mindent magammal, és a férfiakkal kapcsolatban egyaránt.

Az elmúlt hónapokban egész sokat találkoztunk, társaságba jártunk együtt, és kettesben is épp elég időt töltöttünk. Amikor úgy éreztem, szükségem van egy férfira, ő mindig ott volt velem, és én is mindig ott voltam mellette, amikor rám volt szüksége.

Gyógyír volt az összetört szívemre, és a darabkákból kezdtem újra felépíteni magam.
Egyre inkább felszabadultan beszélgettem idegen fiúkkal, már nem fogott el a rettegés, ha megszólított valaki, és bátran vetettem magam a táncoló tömegbe egyedül is, figyelve, hogy hány férfi tekintetet vonok magamra.

Randizni azonban nem mentem el senkivel, és intim kapcsolatot se létesítettem senkivel, Christiant kivéve. Mindig tudott valami újat mutatni, mindig meglepett valamivel.
Nem viccelt, amikor azt mondta, tudja mit szeretnek a lányok.

Sokat beszélgettünk azonban a korábbi barátnőiről, és arról is, hogy milyen lányt képzel el maga mellé hosszú távon.
Tudod jó lenne, ha várna rám valaki a reptéren, ha hazajövök. Akihez jól esik megérkezni. Akit feltétel nélkül szerethetek, és akit nem érdekel, hogy híres vagyok-e, vagy sem. Nem is tudom, nincs egy fix ideálom, de az biztos, hogy olyan lány mellett fogok megállapodni, aki értékeli a hülye humoromat, és támogat mindenben. Szeretni, és szeretve lenni, ez a legfontosabb.

Úgy gondoltam, ez a beszélgetés valódi mérföldkő volt a barátságunkban. Beavatott a személyisége olyan rejtett zugaiba, ahova nem enged be akárkit.

Szerettem volna, ha megtalálja ezt a bizonyos lányt, mert megérdemli a boldogságot, ugyanakkor nem szerettem volna lemondani se róla. Tudtam, hogy barátok maradunk akkor is, ha lesz barátnője, de azzal is tisztában voltam, hogy búcsút mondhatok minden olyan testi élménynek, amit csakis ő tudott nekem nyújtani.

Az ősz beköszöntével aztán megváltoztak a dolgok. Életbe lépett ugyanis a második szabály.
Christian találkozott egy lánnyal, akibe kezdett beleszeretni.
A szokásos heti iszogatásra készültem a barátainkkal, amikor felhívott, hogy nem tud velünk jönni, mert randija lesz. Számítottam rá, hogy egyszer majd megtörténik, és fel is készítettem magam, hogy egyszer át kell engednem őt valaki olyannak, aki tényleg szereti.
Szereti őt, mint embert, a lelkét; elfogadja a múltját, a jelenét és a jövőjét is. Aki meg tudja adni neki azt a pluszt, amire a mi kapcsolatunk nem kapott jogosítványt.

Én ugyanis egészen addig a percig meg voltam győződve róla, hogy semmilyen érzelem nem alakult ki bennem Christian iránt, amíg meg nem láttam csókolózni a lánnyal.
Mintha ezer tű szúrt volna egyszerre a szívembe, ahogy ugyanúgy csókolta a lányt, ahogy pár hete még engem.
A saját szabályaim értek utol, és annyira megleptek az érzéseim, hogy képtelen voltam a közelükben maradni.

Sofia és ő két hónapja alkottak egy párt, amikor újra találkoztunk egy szilveszteri buliban.
Mollyval, a legjobb barátnőmmel együtt vetettük bele magunkat az éjszakába, és merő véletlenségből keveredtünk ugyanabba a buliba, mint ők.

Természetes volt, hogy nem találkozunk annyit Christiannal, mint előtte, de a viszontlátás olyan hatással volt rám, amire egyáltalán nem számítottam.
Teljesen, és fülig beleszerettem a legjobb fiú haveromba.

A klub bejáratának közelében futottunk össze, amint beléptünk a helyiség fülledt levegőjébe.
Sofia széles vigyorral az arcán ismert fel, és köszöntött két puszival, míg Christian lazán ölelt magához köszönésképpen.
- Nahát, erre mégis mennyi esély volt, hogy ti is itt buliztok majd? - lelkesedett Sofia.
- Elég nagy, tekintve hogy ez a kedvenc helyünk. - szűrte Molly a fogai között.
- Alig vártam, hogy újra találkozzunk, Nora! - ölelgetett Sofia, mire csak illedelmesen mosolyogtam.
Alig voltunk együtt pár percet, de már irritált a nyávogása.
- Merre jártatok ma? - kérdezte Christian, felváltva nézve rám, és Mollyra.
- Csak alapoztunk kicsit Noranál.
- Úgy volt, hogy nálam bulizunk, de Molly rávett, hogy lejöjjek.
- És milyen jól tette! - bólogatott Sofia - Ha már itt vagytok, akár csatlakozhattok is hozzánk! Mit gondolsz, szerelmem? - nézett Christianra.
Kínos mosoly jelent meg az arcomon, és csakis Molly láthatta rajtam, hogy mennyire a szívembe mart az a bizonyos jelző.
Két hónap után már a szerelme. Ez ám a haladás.
- Norat és Mollyt mindig szívesen látom. - mosolygott Christian.
- Szuper! - tapsolt Sofia, mire ismét összenéztünk a legjobb barátnőmmel.
Mégis hogy lehet ennyire irritáló?
Mégis miért szereti őt Christian?
Mert az én szöges ellentétem.
- Igyunk valamit! - ragadta meg a kezem Molly, és a szerelmespárral a nyomunkban megindultunk a bárpult felé.

Egymás után hajtottam fel a feleseket, hogy minél kevésbé érezzem irritálónak Christian barátnőjét. Próbálta fenntartani a beszélgetést, de inkább a táncoló tömeget figyeltem, és alig vártam, hogy éjfélt üssön az óra, és eltűnhessek a lakásom mélyén, hogy ugyanolyan magányosan kezdjem az új évet, mint az ideit.
Amikor még Theo miatt volt darabokban a szívem, és nem Christian miatt.

- Chris sokat mesélt rólad. - szorította meg a kezem Sofia, hogy ráfigyeljek.
- Valóban? - néztem rá, majd továbbsiklott a tekintetem a barátjára.
Kifejezéstelen arccal nézett vissza rám.
- Igen! Olyan különleges a barátságotok, én valahogy mindig belehabarodtam a fiú barátaimba. - mondta, mire Molly alig hallhatóan felhorkantott mellettem.
Átérzem Sofia, én is pontosan így habarodtam bele a pasidba.
- Noraval megtaláltuk a tökéletes egyensúlyt. - szólalt meg Christian - Senkire se bíznám rá magam annyira, mint rá. Nagyon sokat tud rólam.
- Kicsit talán túl sokat is. - mondtam halkan - Tudod Sofia - folytattam hangosabban - Szerencsés lány vagy. Nem érdemli meg akárki, hogy Christian kedvese legyen. De úgy tűnik, hogy te elég különleges vagy.
- Mit művelsz?! - szólalt meg alig hallhatóan Molly.
- Nyugi! - szóltam vissza, majd hangosabban folytattam - Christian nem csak úgy elmegy horgászni, hogy kifogjon egy akármilyen halat. Nem! Christian kiszemel magának egyetlen egyet, és csakis azzal foglalkozik. Csakis azt az egyet akarja megszerezni. Mert az különlegesebb, mint a többi. Neki a legjobb kell.
- Nem értem, mire gondolsz, Chris nem is jár horgászni. - nevetett fel kínosan Sofia.
- Nem érti. - nézett rám Molly, mire továbbsiklott a tekintetem Christianra.
Pontosan tudta, miről beszélek.
Arról a különleges lányról, akit megálmodott magának. És aki kizárt dolog, hogy Sofia legyen, ha ezt az egyszerű hasonlatot se értette meg.

- Arra céloztam, hogy az élet hatalmas óceánjában pont téged szemelt ki, és sikerült is kifognia téged.
- Ja hát igen. - vigyorgott a lány, és puszit nyomott Christian arcára - Az én lenyűgöző horgászom!
- Tedd őt nagyon boldoggá, jó? - néztem Sofiára.
- Ne aggódj Nora, jó kezekben van nálam a legjobb barátod. - mosolygott továbbra is - De örülök neki, hogy ennyire szereted, és szeretnéd megvédeni. Jó tudni, hogy ilyen barátai vannak.
- Pontosan Sofia. Nagyon szeretem Christiant, és fontos nekem, szóval ha szórakozni mersz vele, vagy kihasználod, akkor...
- Elég lesz, Nora! - szólt közbe Molly.
- Elnézést! - erőltettem magamra egy kedves mosolyt - Inkább kimegyek a mosdóba.

A hajamba túrva indultam el a mellékhelyiségek felé, hogy összeszedjem, és rendezzem a gondolataimat.
Kezdtem túl messzire menni, és ezt nem engedhettem meg magamnak.
Főleg Christian miatt.

Hideg vizet folyattam a csuklómra, hogy a heves pulzusomat kicsit csillapítsam, azonban a szívembe maró fájdalom ellen nem tudtam semmit se tenni.
„Örülök neki, hogy ennyire szereted"
Ó ha tudnád...

Ha tudnád, hogy a szeretet szó mennyi jelentést hordoz magában...

Szerettem Christiant, persze, hogy szerettem.
Mint a barátomat, mint egy társat, mint szeretőt, de leginkább őt magát szerettem.

Christian Lundgaard-t, akit világéletemben ismertem.
Akivel kilenc évesen egy sátorban aludtunk, mert rettegett az erdő sötétjétől a nyári táborban.
Akivel először hajóztam ki a nyílt tengerre tizennégy évesen.
Akinek a hihetetlen gyors versenyautóit izgatottan néztem a tévében.
Akivel nem voltunk sose olyan szoros barátok, mint amilyenek lettünk.
Akit arra kértem, legyen a barátom extrákkal.
Akinek teljesen, és visszavonhatatlanul odaadtam magam.
Aki úgy törte össze a szívem, hogy még csak nem is tudott róla.
Christian Lundgaard úgy vált az életem szerves részévé, hogy észre se vettem.

A mosdó feletti tükörből visszanéző Nora Larsen már nem az a Nora Larsen volt, aki hónapokkal ezelőtt arra kérte a haverját, hogy feküdjenek le.

Nora Larsen végérvényesen megváltozott, és erről csakis én tehettem.

Nem engedtem az érzéseimnek, amikor gond nélkül érezhettem volna szerelmet Christian iránt.
Nem engedtem az érzéseimnek, amikor együtt nevettünk valami buta filmen.
Nem engedtem az érzéseimnek, amikor sírva hívtam fel, mert borzasztó rémálmom volt.
Nem engedtem az érzéseimnek, amikor ebédet főzött a saját konyhámban.
Nem engedtem az érzéseimnek, amikor minden egyes porcikám azt súgta, hogy próbáljuk meg.

Nem engedtem meg magamnak semmi mást a testi ösztönökön kívül.

Nem vettem észre egyszer se, hogy Ő esetleg többet érez irántam.
Talán nem is volt így.

Dühösen löktem ki magam előtt a mosdó ajtaját, egyenesen Christianba ütközve.
A lendülettől majdnem a földön kötöttem ki, de a fiú erős karjai megállítottak, és szoros ölelésbe vontak.

- Minden oké? - súgta a fülembe.
- Persze. - fújtam ki az addig bent tartott levegőt.
- Miért tűntél el? - kérdezte, még mindig engem ölelve.
- Csak a mosdóba jöttem ki.
- Nem most. Az elmúlt hetekben. Kerestelek, miért nem nézted meg az üzeneteimet?
- Nem akartam zavarni az új kapcsolatodat.
Mert szerelmes lettem beléd.
- Nora, te sose zavarsz engem. Barátok vagyunk.
- Persze, hogy azok vagyunk. - szorítottam még erősebben.
Képtelen vagyok a barátod lenni, miközben mást szeretsz.
- Te jó ég, nagyon remegsz! Biztos, hogy jól vagy? - tolt el magától a vállaimnál fogva, hogy a szemembe tudjon nézni.
- Miért nem mondtad, hogy szerettél engem?
- Hogy micsoda? - nézett rám zavarodottan.
- A hülye szabályok miatt?
- Nem értem, miről beszélsz, Nora!
- Szerettél volna belém szeretni?
- Mennyit ittál?
- Tökéletesen józan vagyok, Christian! Tudnom kell! Éreztél irántam valaha máshogy?
- Nora, állj le!
- Megígértem, hogy nem fogok beléd szeretni, te is megígérted?
- Mittudomén Nora, nem tök mindegy? - tárta szét a karjait.
- Szeretsz engem?
- Mint egy barátomat, persze.
- Boldog vagy Sofiaval? - kérdeztem a szemébe nézve.

Habozott.
Furcsa fény jelent meg a szemében, és megrántotta a vállát.
- Esélyt se adtál rá, hogy veled legyek boldog. Tök mindegy, hogy éreztem-e irántad bármit is. Persze, hogy belementem az érzelemmentes szexbe, mert nem akartalak elveszíteni. Élveztem minden veled töltött percet. Amikor azt kérted, hogy csókoljalak meg úgy, mintha szeretnélek, ott még színészkedtem. De később már nem. Nem mondhattam el neked, ez volt az első és legfontosabb szabály. Amint egyikünk észreveszi, hogy többet érez, befejezzük. Nem akartam befejezni. Veled akartam maradni, hátha esetleg benned is elindul valami. De már késő. Sofiat választottam. Mert ő képes viszonozni a gyengéd érzéseimet.

Az amúgy is sérült szívem ismét apró darabokra tört.
A legördülni készülő könnyeim csípni kezdték a szemem, és csak el akartam tűnni a föld színéről.
Mégis hogy lehetek ekkora szerencsétlen?!

- Úgy sajnálom, Christian! - néztem rá könnyes szemmel.
- Én is, Nora! Nagyon.
- Meg tudsz nekem valaha is bocsátani?
- Nem is haragudtam rád egy percre se. Sose tudnék rád haragudni.
- Annyira szeretlek! - suttogtam, miközben magamhoz öleltem.
- Tudom. - viszonozta az ölelést - Ugye nem veszítelek el?
- Nem szabadulsz tőlem, ebben biztos lehetsz! - nevettem fel halványan.

Együtt sétáltunk vissza a lányokhoz, miután sikerült lenyugodnom annyira, hogy ne kerülgessen a sírás. Molly persze rögtön észrevette, hogy nem stimmel valami.
Majd később megbeszéljük.

Vészesen közeledett az éjfél, és az italommal a kezemben üldögéltem teljesen egyedül a bárpultnál, miközben le se tudtam venni a szemem a táncoló Christianról és Sofiaról.
Ahogy a fiú keze lágyan érinti a lány derekát.
Ahogy magához ölelve a fülébe súg.
Ahogy összenevetnek egy viccen.

Szomorú mosollyal üdvözöltem a mosdóból visszatérő legjobb barátnőmet, és még mielőtt átléptünk volna az új évbe, mindent elmeséltem neki.
Hogy mennyire örülök Christian boldogságának, miközben borzasztóan sajog a szívem. Elmondtam azt is, hogy Christian többet érzett irántam, és én még csak észre se vettem.

A végtelen szomorúság ismét hatalmába kerített, ahogy a tekintetem találkozott egy pillanatra Christianéval. Bátorító mosolyt küldtem felé, hogy tudja, mellette vagyok akkor is, ha éppen millió darabra töri a szívemet.

Pontban éjfélkor pedig megfogadtam, hogy minden áron megtalálom a saját boldogságomat. Legyen az egy férfi, egy új munka, vagy egy másik város. Teljesen mindegy, hogy mi tesz boldoggá, de ne érezzem azt a maró fájdalmat, ami újra és újra hatalmába kerített, akárhányszor emlékeztem vissza Christian ajkaira.

Azokra az ajkakra, amik sietősen adtak két puszit az arcomra, miközben boldog új évet kívánt nekem.
Barátin veregettem meg a vállát, sok sikert kívánva az új évre, és az új szezonra.
Az új szezonra, amit egészen biztosan végig fogok követni, hogy valódi támogatója legyek a fiúnak.

Egy óra körül azonban fáradtságra hivatkozva ott hagytam a bulit.
Magam mögött hagyva az érzéseimet sétáltam a lakásom felé, újra és újra lepörgetve az éjszaka eseményeit. Újra megpróbáltam definiálni a szerelem fogalmát, de ismét rá kellett jönnöm, hogy egyszerűen megfoghatatlan.
Nem akartam tovább analizálni magam, és az érzéseimet.
Átfutott rajtam a gondolat, hogy csak azért kezdtem beleszeretni Christianba, mert már nem volt az enyém. Mert féltékeny voltam, hogy valaki más képes viszonozni az érzéseit.

Napról napra építettem fel újra magam, beiratkoztam egy kreatív író tanfolyamra, hogy szavakba tudjam önteni mindazt a bennem kavargó sokaságot, amiről egyedül a legjobb barátnőmmel, és a pszichológusommal tudtam beszélni.

Bejártam rendesen dolgozni, sok időt töltöttem a barátaimmal, és bármennyire is megígértem Christiannak, képtelen voltam vele ugyanúgy viselkedni, mint azelőtt. Barátok maradtunk, de nem beszéltünk minden nap, nem találkoztunk sűrűn, és a barátnőjéről se mertem kérdezni.
Csakis az instagramról visszaköszönő mosolygós képekből tudtam, hogy még együtt vannak, és valószínűleg nagyon szeretik egymást.
Aztán ezek a képek kezdtek eltűnni a közösségi médiából.

Március elején, amikor már úgy éreztem, túltettem magam a tél eseményein, Christian újra visszatért az életembe.

Fáradtan értem haza a munkából, és semmi másra nem vágytam, csak egy jó vacsorára, és egy nyugodt estére. Nagyot kortyoltam a gőzölgő teámból, amikor csengettek.
Gyanútlanul nyitottam ki az ajtót, és a túloldalán álló váratlan vendégtől tátva maradt a szám.

- Szia Nora! - ölelt magához futólag.
- Christian, te mit keresel itt?
Erősen szorítottam a kilincset, ahogy döbbent tekintettel néztem a fiú szemébe.
- Beszélnünk kell! Bemehetek? Vagy zavarok?
- Nem, dehogy. Gyere csak be! - tártam szélesebbre az ajtót, és beengedtem magam mellett - Kérsz egy teát?
- Inkább csak egy pohár vizet, köszi! - ült le az aprócska konyhaasztalom mellé.

Teletöltöttem a poharát hideg vízzel, és a bögrémmel együtt az asztalra helyeztem. Leülni azonban képtelen voltam, annyira hatalmába kerített az idegesség, így csak megtámasztottam a derekam a konyhapultnál, és keresztbe fontam magam előtt a karomat.

- Miről szeretnél beszélni? - kérdeztem, a padló mintáját figyelve.
Képtelen voltam a szemébe nézni.
De mégis miért? El se mondta, miért jött.
- Szakítottam Sofiaval. - mondta ki hirtelen, mire felkaptam a fejem.
Nagy levegőt véve néztem a szemébe, próbálva leplezni a rám törő örömöt.
- Hogyhogy? - kérdeztem az arcát fürkészve.
- Nem működött.
Persze, hogy nem működött.
- Nagyon sajnálom. De mi volt a baj?
- Nem olyan volt, mint amilyennek gondoltam. Túl hamar szeretett belém, és én meg... - vett egy nagy levegőt, mielőtt folytatta - Ő nem az a lány, akire vártam.
- Pedig drukkoltam nektek. Szép pár voltatok.
A hazug szavak könnyedén hagyták el a számat, miközben az agyam folyamatosan azon kattogott, hogy miért mondja ezt el nekem.
- Valóban? Szerinted szépek voltunk együtt?
- Persze, Sofia csinos lány, te pedig... Tudod. - néztem sokatmondón a szemébe.
- Tudom. De te tudod mire jöttem rá? Hogy miért nem működött köztünk Sofiaval?
Mert olyanok vagytok, mint a tűz és a víz.
- Miért nem működött? - kérdeztem vissza.
- Mert ő nem te. - nézett a szemembe.

Nagyot dobbant a szívem ahogy szavai bekúsztak kettőnk közé.
- Mit akarsz ezzel mondani?
Tőle akartam hallani. Azt akartam, hogy újra és újra kimondja, csakis engem akar.
- Van most valakid?
- Nincs. Hogy is lenne, amikor minden egyes gondolatom te vagy?! - tártam szét a karom.
- Szeretsz engem?
- Te szeretsz engem? - kérdeztem vissza.

Válasz helyett azonban kezemet megfogva húzott az ölébe, és szorított magához jó erősen.
Szívének heves dobolása biztosított róla, hogy nem vagyok közömbös számára.
Ujjaival végigsimított arcomon, ahogy homlokának döntötte az enyémet.

- Hiányzol! - súgta - Hiányzik a barátságunk, a kapcsolatunk. Veled akarok lenni! Kellesz nekem, Nora!
- Ugye tudod, hogy ha ezt most megtesszük, azzal minden megváltozik?
Szándékosan mondtam ugyanazt, mint ő azon a bizonyos első nyári éjszakán.
- Pont ezt szeretném. Légy az a lány, akire vágyom! A lány az álmaimból.
- Az leszek, hogy ha te is az a fiú leszel, akire vágyom.
- Hagyod, hogy szeresselek?
- Mindennél jobban szeretném, hogy szeress!

Arcomból kisöpörve néhány elszabadult tincset fogta kezei közé arcomat, úgy érintette össze ajkainkat. Lágyan, gyengéden csókolt, úgy ahogy mindig is vágytam egy csókra, tele szeretettel és törődéssel.
Játékosan simított végig nyelvével az alsó ajkamon, bejutást követelve, amit könnyedén hagytam neki, és hajába túrva adtam át magam teljes mértékben a csóknak.

Olyan párost alkottunk Christiannal, amiről még csak nem is sejtettem, hogy létezhet. Minden egyes mozdulata szeretetről árulkodott, minden tette gyengédséggel volt teli.
Az a szövetség, ami kialakult köztünk, épp olyan szerelem volt, mint amilyenről álmodtam.
Barátokból lettünk szeretők, majd egymás leghűbb társai.

Izgatottan vártam Christianra a reptéren, amikor végre hazaért az első versenyhétvégéről. A gépről leszálló utasokat fürkészve kerestem őt a várakozó tömegben. Ölelkező párok, és gyermekeiket boldogan üdvözlő anyukák mellett vártam, hogy végre felbukkanjon, maga mögött húzva a hatalmas bőröndjét, fekete pulcsijának kapucnijával a fején. Fáradtnak, és nyűgösnek tűnt, azonban mikor tekintetünk találkozott, teljesen megváltozott az arca. Felém rohanva kapott fel az ölébe, és csókolt meg egyszerre, miközben a tömeg egy emberként kapta felénk a tekintetét.

Amikor ismét páros lábbal álltam a talajon, mosolyogva húztam magamhoz egy újabb ölelésre. Három hetet volt távol, de éveknek tűnt. Minden nap beszéltünk ugyan, de érezni a teste melegét, a parfümje finom illatát, a kezét a derekamra fonódni, egyszerűen leírhatatlan volt.
Végtelenül beleszerettem Christian Lundgaard-ba.

- Hogy kerülsz te ide? - fogta meg a kezem, és a bőröndjével együtt elindultunk a kijárat felé.
- Gondoltam kijövök eléd. Kocsival jöttem, szóval nem kell taxit hívnod.
- Emlékeztél rá, hogy erre vágytam annak idején?
- Persze. - mondtam lazán.
Totál elfelejtettem.
De mégis itt voltam, és vártam rá, ahogyan azt mindig is szerette volna. Újabb bizonyíték arra, hogy mennyire összeillünk.
A csomagtartót kinyitva néztem, ahogy lazán bedobja a súlyos bőröndjét a kocsiba, majd csapja rá a tetőt. Megbizonyosodva, hogy rendesen becsukta-e, indultam el, hogy beszálljak a vezetőülésbe, amikor az autó túloldaláról visszaszólt.
- Várj csak! Gyere ide! - intett maga mellé.

Lazán a kocsi oldalának dőlve várta, hogy kíváncsi tekintettel meredjek rá. Kezei rögtön az enyémekre fonódtak, ahogy gyors mozdulattal húzott közel magához.
- Mit szeretnél? - mosolyogtam rá.
- Egy puszit. - hajolt ajkaimra, hogy lágy puszit hintsen rá.
- Most már hazamehetünk?
- Haza? - szaladt össze a szemöldöke.
- Hozzám. Az én otthonom most már a tiéd is, és amúgy is főztem vacsorát. Utána pedig mutathatnál valami újat. - hajoltam hozzá közelebb.
- Már mindent megmutattam neked.
- Nem, nem hiszem. - vigyorogtam.
- Szeretlek! - nyomott újabb gyors csókot ajkaimra.
- Én is téged! - simítottam meg arcát, egy mosoly kíséretében.

Minden nappal egyre közelebb kerültünk egymáshoz, és mindig felfedeztünk együtt valami újat a másikban, pedig már mindketten azt hittük, hogy mindent tudunk egymásról.
Teljes mértékben rábíztam magam, és átadtam magam a feltétel nélküli szerelemnek, amiről azt hittem, örökre lemondhatok.

A nevem Nora Larsen, és újra hiszek az igaz szerelemben.