- Jó reggelt – jött be a szobámba anyu.

- Jó reggelt – ültem fel az ágyamban.

- Lassan készülődnöd kellene, 2 óra múlva kezdődik a verseny – mondta, majd kiment. Felvettem a telefont az éjjeli szekrényről, majd megnéztem az értesítéseim. Jó pár üzenetem érkezett a barátaimtól, akik sok sikert kívántak mára, illetve volt egy SMS, aminek a feladóját nem ismerem. Visszaírtam mindenkinek, majd lementem reggelizni. Miután végeztem, felmentem a szobámba és felöltöztem. Egy táskába beleraktam mindent, ami kellhet ma, majd lementem a szüleimhez.

- Kész vagyok – leraktam a kanapéra a táskám – Kimegyek az istállóhoz, és hozom Éjfélt.

- Rendben Kicsim. Fél óra van indulásig még – figyelmeztetett, majd elhagytam a házat. Szerencsére az istálló a házunk mellett van, így hamar összetudom szedni a lovam cuccait. Először a nyergesbe mentem, ahol kiválasztottam a megfelelő nyerget, kantárt és izzasztót, amit beraktam utána az utánfutóba. Ezután elővettem a dobozt, amibe a pucoló szerszámok vannak, majd megtisztítottam a lovam a sok kosztól, amit éjszaka sikeresen magára kent.

- Megnyerjük ma ezt a versenyt? – kérdeztem Éjféltől, mikor végeztem a pucolással. A válasza egy nyerítés volt, amit egy mosollyal nyugtáztam. Beraktam a dobozt az utánfutóba, majd a lovat is felvittem a trélerre.

- Anya kész vagyok – ordítottam be az ablakon, ami a kocsi előtt nyitva volt.

- Megyünk – szólt ki, majd pár perc múlva megjelentek. Beültünk a kocsiba, majd elindultunk a verseny helyszínre. Az út felénél kaptam megint egy SMS-t az idegentől.

„Hogy vagy Szépségem? Mikor láthatlak egy meccsemen?"

Szóval egy focista, de miért van meg a száma. Egyetlen ismerősöm van, aki focista, de vele sem tartom a kapcsolatot. Gimiben ő volt a legjobb barátom és egy tipikus nőcsábász volt. Sajnos a kapcsolatot nem tartjuk, mióta profi focista lett. Néha a tv-ben nézem a meccseit, de sokat nem tudok róla. A gondolkodásomat egy hatalmas dudaszó szakította félbe, majd egy hatalmas ütközést éreztem meg...

1 héttel később:

Furcsa szagot érzek, talán fertőtlenítő, de azt miért érzem? Lassan megpróbálom kinyitni a szemem, de a világosság elriaszt így visszacsukom. Percekig próbálkozom, mire sikerül megszokni a fényt. Lassan körbe nézek és rájövök, hogy kórházban vagyok. De hogy kerülök ide?

- Kicsim – jött anyu hozzám oda, mikor észrevettem, hogy magamnál vagyok – Hogy vagy?

- Fáj a fejem. Mi történt? Apa és Éjfél hol van?

- Nyugodj meg – fogta meg a kezem – Balesetünk volt. Apád kávét hoz, Éjfél pedig egy ismerősnél van. Megsérült, de hamar felépül majd.

- Meddig kell maradnom? – kérdeztem, miközben próbáltam feljebb ülni.

- Pár nap. A kocsi a te oldalon jött belénk, így neked lett a legsúlyosabb sérülésed. Mi apáddal megúsztuk pár karcolással szerencsére. Neked viszont eltört a lábad és agyrázkódást szereztél – eddig észre sem vettem a lábam.

- Kislányom, hogy vagy? – jött be apu a kávékkal.

- Egész jól.

- Szóltam az orvosnak, nemsokára jön.

3 nappal később:

- Anya hova megyünk? – érdeklődtem újra.

- Meglátod Kicsim.

- Nem szeretem a meglepiket.

- 10 perc és ott vagyunk – nyugtatott apu.

- Végre – nevettem fel. Hamar eltelt az út, mire odaértünk egy családi házhoz. Nem szóltak semmit a szüleim, csak kiszálltunk és elindultunk a ház felé. Becsöngettek, majd vártunk. Pár perc múlva egy ismerősös nő jött ki.

- Sziasztok! Gyertek be – nyitotta ki az ajtót – Többiek a kertben vannak.

- Szia – köszönt anyu neki egy öleléssel majd beljebb mentünk. Ahogy sétáltunk kezdett valami derengeni. A mankóm kopogása volt csak hallható, ahogy mentünk. A ház olyan, mint amiben gimisként voltam rengeteget a legjobb barátommal. Belül képek voltak kirakva, amiket sajnos nem tudtam jól megnézni, de ahogy kiértünk rájöttem, hogy kinél vagyunk.

- Varga Roland – suttogtam magamnak.

- Sziasztok! – köszöntek a szüleim, míg én csak álltam egy helyben.

- Petra – állt fel a székből a focista, majd odajött hozzám.

- Roland – mondtam ki hangosan most a nevét. Lassan könnyek kezdtek gyűlni a szememben.

- Hiányoztál – letörölte a könnyeim, majd megölelt hosszasan.

- Te is nekem – mondtam.

- Gyere, mutatok neked valakit – elkezdett a kert vége felé menni, mire én lassan követtem. Ahogy közelebb értünk megláttam egy kisebb istállót.

- Csak nem? – kérdeztem.

- Meglátod – majd bement a bejáraton – Itt is vagyunk.

- Éjfél – sikítottam fel, mikor megláttam a lovam. Kinyitottam az ajtót, majd bementem hozzá és megöleltem. Örömében szépen összenyálazta a pólómat, de ez nem érdekelt most. – Hogy került hozzátok?

- Minket hívtak fel, mikor balesetet szenvedtetek. Elvittük orvoshoz, miközben titeket a kórházba vittek. Pár karcolással megúszta szerencsére, aztán gondoltuk, hogy ide hozzuk míg fel nem épülsz.

- Köszönöm – mondtam, miközben kijöttem Éjféltől.

- Bármikor – kacsintott rám Roli.

- Egy ölelést adhatok? – kérdezte ártatlanul.

- Így tuti nem – kezdett el nevetni. Maximum, ha adok egy tiszta felsőt.

- Legyen.

- Akkor menjünk, biztos várnak már ránk – az istállóból rögtön a focista szobájába mentünk, ahol nem jártam már évek óta. Roli elől sétált és telefonozott, miközben én mögötte kullogtam. Hirtelen egy SMS-t kaptam. Megálltam, majd elővettem a telefonom a zsebemből.

„Hiányoztál! Nem akartam bunkó lenni"

Miről beszél? Ki kellene derítenem, hogy ki az most már. Ha megcsörgetem és felveszi, akkor rájövök. Megnyitottam a számát, majd elkezdtem hívni. Pár pillanat múlva a focista telefonja is elkezdetett csörögni. Roli hátra nézett, majd kinyomta a telefont.

- Te voltál, aki írogatott nekem?

- Igen, nem tudtad?

- Nem, mivel nincs meg a számod évek óta – nevettem kínosan fel.

- Oh ezt nem tudtam. Most már legalább értem, hogy miért nem válaszoltál egyetlen SMS-re sem.

- Hát igen. Menjünk, biztos nélkülünk esznek már – nem szólt semmit a focista, csak felmentünk a szobába végre. Megállt az egyik szekrénye előtt, majd kivett egy felsőt. Könnyen ki lehet találni, hogy milyent adott.

- Ez komoly? – néztem meg jól a pólót. Egy Fradi feliratú felső volt.

- Igen – nevetett ki – Elfordulok, áttudod most venni.

- Rendben, de ne csalj - gyorsan átcseréltem a pólóm, aztán rájöttem, hogy Roli egy tükör előtt ül – Csaló vagy.

- Nem is – röhögött fel – Gyönyörű vagy még mindig!

- Dehogy vagyok – néztem rá.

- De, az vagy - közelebb jött, majd kezét a csípőmre rakta és közelebb húzott magához. A mankók eldőltek, így Roliba kapaszkodtam - Rég óta szeretnék valamit mondani.

- Mit? – néztem fel rá.

- Inkább megmutatom – elmosolyodott majd megcsókolt – Szeretlek, mióta megláttalak a gólyabálon. Féltem elmondani, hogy evvel esetleg elrontanám a barátságunkat.

- Nem tetted volna, mivel én is így érzek irántad. Egyszer elakartam mondani, de akkor pont barátnőd volt, és nem mertem.

- Akkor itt volt az idő. Akkor most már megmerem kérdezni, hogy lennél a barátnőm?

- Igen – mosolyodtam el, majd megcsókoltam – Ideje lenne lemenni, biztos várnak már ránk.

- Az könnyen lehet – lassan visszamentünk a szülőkhöz, majd megálltunk előttük.

- Együtt vagytok – mondta ki Roli anyukája, mire mi kikerekedett szemekkel néztük rájuk.

- Látjuk, hogy néztek egymásra, szóval rájöttünk. Sok boldogságot – mondta anya.

- Köszönjük – mondtuk, majd leültünk ebédelni.

Sziasztok!

Hosszú idő után újra itt vagyok. Tudom nagyon sok embernek ígértem hogy hamarosan hozok részt, de nem sikerült sajnos. Megpróbálom pótolni, de sajnos sok időm nincsen😕

Dorothy31 remélem tetszett❤❤Holnap találkozunk végre🤗Alig várom.

Szaszaa16