Olykor egy döntés választ el minket, egy teljesen más világtól.

Utána siettem de ő már sehol sem volt. Bűntudatom volt. Hazudtam neki ami miatt szörnyen éreztem magam. Dehogy miért nekem volt bűntudatom? Nem tudom. Ő volt az aki 2 hónapig hülyített most mégis nekem van. Fájt? Nagyon. Megbántam? Nem tudom.

Egyenesen a Bell rezidencia felé vettem az irányt. Beszélnem kellett vele. Útközben felhívtam többször. Kicsengett de nem vette fel. Hibáztam. De minden ember hibázik. Ő is hibázott. Én is.

-Vedd már fel. -túrtam a hajamba és megálltam az út test szélén. Már vagy tizedjére csörgetem de mint mindig. Kicseng de nem veszi fel. A szemeim kezdtek megtelni könnyel, a torkomba gombóc képződött és tényleg csak egy hajszál választott el a sírástól.

Bő negyed óra múlva megérkeztem a házhoz ahol a gimis éveim nagy részét töltöttem. Féltem bekopogni de muszáj voltam. Tisztázni kellett a dolgokat. Kopogtam vagy ezerszer. De senki sem nyitott ajtót. Újra megpróbáltam.

-Nyitom már! -hallottam meg egy tompa hangot az ajtó mögül. Egyből felismertem. Brian Bell személyesen. Az ajtó hamarosan kinyílt mire szembe találtam magam a ház első szülöttjével. Egy szál boxerben. -Öhm. Segíthetek? -csukta gyorsan vissz az ajtót annyira, hogy csak a feje látszódjon. Ő sem ismert meg.

-Brian. Kim vagyok. -sóhajtottam nagyot miközben a könnyeimet pislogtam el.

-Kislány? -kérdezett vissza mintha nem hinne a szemének. -Megváltoztál. -nevetett fel zavartan majd kitárta az ajtót, hogy beljebb lépjek. -Minek köszönhetem az itt léted? -kérdezte miközben felvette az egyik gatyáját és a fehér pólóját. Sok mindenben változott. Teste szálkásabb lett, arcát enyhe borosta takarja.

-Brandon? -kérdeztem mire felvonta barna szemöldökét.

-Azt hittem szakítottatok. -felelte.

-Azt hittem tovább lépett rajtam. -vágtam vissza mire ismételten összeráncolta a szemöldökét. -Okkal jöttem Brian. Nem csevegni. -feleltem és helyet foglaltam az egyik bárszéken.

-Nem akarok összeveszni veled kislány. -támaszkodott meg velem szembe, a konyhaszigeten.

-Ki mondta, hogy veszekedni jöttem? -vontam most fel én a szemöldököm. -Igen válaszolok a kérdésedre. Megváltoztam. A fájdalom általában ezt teszi az emberekkel. -rántottam meg a vállam és a körmeimmel kezdtem dobolni a márvány pulton.

-Ki tud okozni ekkora fájdalmat egy gimnazista lánynak? -kérdezett vissza. Hangja nyugodt volt szeme mégis szarkasztikusan csillant meg.

-Teli találat Brian. -mosolyodtam el. -Gimis voltam, sebezhető amit a drága öcséd ki is használt. -feleltem gúnyosan. Élesen szívta be a levegőt. Mindig is utálta ha valaki az öccsét a szájára veszi.

-Az öcsém hülye volt. -felelte pár perc múlva. Előnyt szerzett amit nem díjaztam. Nyerni jöttem. 

-Ismét igazad van, Brian. Miért nem állítottátok meg? -vontam fel a szemöldököm mire csendbe maradt.

-Minek jöttél Kim? Nincs kedvem ilyenről beszélgetni. Az öcsém hibázott. Amit megbánt. -felelte ezzel kitérve a kérdésem elől. Nem hagytam annyiban.

-Nem az a lány ül előtt aki régen volt, Brian. Pszichológusnak tanulok és rendelek is. Ezzel a módszerrel nem versz át. Az egyik páciensem a testvéred aki rájött, hogy én Kimberly Kelly Enderson vagyok. -feleltem nyugodtan. Elmosolyodott.

-Nyertél Kim. Igazad van. Brandon pszichológushoz jár és ezek szerint hozzád. Mond meg Kim ha lehet. Mit akar tőled Brandon? -kérdezte halványan felvonva a szemöldökét.

-Mond meg nekem te, Brian. -válaszoltam mire hátradőlt a támlás széken.

-Okos vagy Kim. Az öcsém pszichésen beteg. Betegesen szerelmes egy lányba. Komolyan érdekel ki az? -vonta fel a szemöldökét mire felhúztam az állam. Magabiztosnak és eltökéltnek akartam tűnni ami eddig ment is.

-Nem ezért jöttem, Brian. Nem érdekel kibe szerelmes és kibe nem. Átvert. Tisztázni jöttem a dolgokat vele, hogy végre letudjuk a csúf múltat. -feleltem. Hangom már nem szólt túl magabiztosan mégis a hatás megvolt.

-A csúf múltat már mindenki elfelejtette. Mi lesz veletek? -kérdezte mire az égig szaladt a szemöldököm.

-Itt nincs olyan, hogy velünk. Ő van és én. Két külön dolog. Egy lezárt történet. Új életet kezdtem amibe nem vagyok hajlandó őt befogadni. -válaszoltam már feldúltabban.

-Akkor mit keresel most itt? -kérdezte egy győztes mosoly kíséretében.

-Mint ahogy előbb említettem. Beszélnem kell vele. Lezárni mindent. -válaszoltam mire megforgatta szintén étcsokoládé szemeit.

-Kinek akarod beadni ezt a hülye dumát, Kim? -kérdezte már nevetve. -Előbb említetted, hogy lezártad őt. Szomorúan csillog a szemed miközben erről beszélünk. Te nem léptél túl rajta. -mondta miközben elkezdett dobolni a márvány pulton.

-Valóban Brian. -ismertem el. -Itt az idő megtenni. Boldog párkapcsolatban élek és nem rágódhatok az exemen. -húztam fel az orrom és keresztbe fontam a mellkasom előtt a karom.

-Ő is boldog párkapcsolatban él. -felelte mire az állam a padlót súrolta. -És ha hiszed ha nem Őt te már nem érdekled. -mosolyodott el a végére mire nekem gombóc nőtt a torkomba. Brian mindig is őszinte ember volt. Kimondta amit gondolt akkor is ha másnak az piszkosul fájt. A szemeim megteltek könnyen. A szám kiszáradt miközben az ajkaim remegtek.

-Hazudsz. -suttogtam.

-Igen. Hazudok. Érdekelt a reakciód. Nyertem. -a végére diadalittasan elmosolyodott. 

-Hol van? -csaptam kisebbet a konyhapultra mire ismét féloldalasan elmosolyodott.

-Nem tudom, Kim. -rázta a fejét mire kezdtem mérges lenni. -Várd meg fent a szobájába. -bökött az emelet felé mire felpattantam a székről és felmentem a lépcsőn. A szobába benyitva senki sem volt ott. Leültem az ágyra is körülnéztem. Még mindig ugyanúgy nézett ki. Inkább egy kuckó volt mint egy szoba. A redőnyök levoltak húzva. A szoba minden peremét a jellegzetes illata járta be ami régen a drogom volt.

Az ágyon ugyanazok a díszpárnák, ugyanaz a szőnyeg. A szoba hangulata amiről nem mondanád meg, hogy ez Brandon szobája. Nyugodtság volt bent. A falon Afrikás képek lógtak az éjjeli szekrényen volt egy új dolog. Egy képkeret üveggel a kis szekrény tetejének. Nem szabadott volna turkálnom a cuccai közt de furdalt a kíváncsiság. Ahogy a kezembe vettem a képet elmosolyodtam. Nagyon régi kép volt. Ott aludtam a mellkasán amit ő megörökített. Alá volt írva egy kis dőlt betűs szöveg.

In the past she was my medicine
Now she is my poison
(A múltban ő volt a gyógyszerem. Most ő a mérgem. Szerk.)
 

Nem bámulhattam sokáig ugyanis valaki szorosan a derekam köré fonta a karjait. Lélegzetvételét éreztem a nyakamon ami régen megnyugtatott most viszont a szívem ezerszeresével kezdett el dobogni. Csak le kellet néznem a jobb kezére ahol az egyszerű fém, karika gyűrű helyezkedett el felismertem. Már gimis kora óta hordta. Hogy divatból vagy emlékkép? Nem tudom. 

-Itt vagy. -suttogta a fülembe mire elmosolyodtam.

-Itt vagyok. -simítottam a kezem az ő kezére ami a hasamnál pihent. 

-Miért vagy itt? -kérdezte. Hangja izgatottan csengett ami megnyugtatott. Nem haragudott rám.

-Mert beszélni szeretnék veled. -feleltem és visszaraktam a képet a helyére. Élesen szívta be a levegőt.

-Miért hazudtál? -vágott bele a közepébe egyből miközben leült a mögöttünk lévő kanapéra.

-Miért játszottál velem? -vágtam vissza mikor megfordultam.

-Mikor játszottam veled? -kérdezett vissza.

-A gimis éveinkben, Brandon. Aljas módon átvertél. -véstem a tekintetem az övébe. A szemkontaktus hosszú volt a végén mégis ő szakította meg.

-Minden szavam igaz volt akkor. -szólalt meg pár perc maró csend múlva.

-Hagyjuk ezt az értelmetlen csatát Brandon. -ráztam a fejem csalódottan. -Neked barátnőd van, nekem barátom. Felesleges már kettőnkön rágódni. -néztem a végén rá.

-Baszhatom ha nem az akit én akarok. -rázta a fejét mire megfordult bennem a kíváncsiság.

-Ezt, hogy érted? -kérdeztem mire féloldalasan elmosolyodott.

-Van barátnőm. De nem az akit én akarok. Nem vagyok szerelmes Lilianba. -felelte könnyedén mire az állam a földszinten koppant. Ez tuti hülye.

-Akkor kibe vagy szerelmes? -kérdeztem vissza mire a két karját felhelyezte a kanapé tetejére.

-Nézz tükörbe. -mondta majd elmosolyodott. -Cicám. -tette hozzá.

Sziasztok!
Újjab résszel érkeztem. Nagyon hálás vagyok a 3300 olvasóra és a közel 200 votera. Hihetetlennek vagytok. A következő részig puszi nektek! ❣️