Van, hogy két embernek szét kell válnia, csak azért, hogy rájöjjenek: szükségük van egymásra.

-Paula most melyik?! -fordultam meg ideg állapotomban.

-Mondom, Kim. -forgatta meg a szemét. -A fehér. -mosolygott rám fáradtan mire én is viszonoztam a gesztusát.

-Ahj oké. -vettem ki a fehér nyári ruhát a szekrényből és bevonultam a fürdőbe. Hajamat kiengedtem és egy kis natúr sminket kentem fel. Amúgy is lefolyna a hőségben.

-Kész vagy? -kopogott be mire kinyitottam az ajtót, ezzel tudtára adva a választ. -Csini vagy. Amúgy hol van a fehér haspólód? Kölcsön kérhetem? -kérdezte miközben a telefonját bújta. Tudtam melyik pólóra gondol.

-Neked adom. -szólaltam meg monoton hangon mire felkapta a fejét.

-Nem fogadhatom el. -rázta meg a fejét mosolyogva. -Az a tiéd. Mellesleg még szükséged lesz rá. -kacsintott majd elhagyta a fürdőt.

-Hahh, persze. -szóltam utána de tudtam, nem hallotta.

Szépen lassan lementem az emeletről egyenest a konyhába ahol beraktam a szintén fehér táskámba a telefonom és a pénztárcám.

-Hova mész? -lépett be a helységbe a bátyám.

-Randira. -vigyorogtam rá mire felvonta a szemöldökét.

-Kibékültetek? -kérdezte mire én ráncoltam a szemöldököm.

-Eddig sem voltunk összeveszve. -tettem egy kézmozdulatot ezzel tudtára adva, hogy halvány lila gőzöm sincs miről hadovál. -Roger mindig is kedves volt velem. -rántottam meg a vállam mire eltátotta a száját.

-Te szórakozol most velem?! - akadt ki pár perc múlva. -Roger? Really? -Tod sokszor csinálja, hogy angol szót használ, de ezt is csak akkor ha nagyon kivan. És most kivolt.

-Igen, miért? -kérdeztem bágyadt mosolyommal. Ő pedig csak nézett rám mintha valami lenne az arcomon.

-Nem való ő hozzád Kim. -rázta meg a fejét mire elfintorodtam. Nincs joga beleszólni!

-Már miért ne lenne hozzám való? -akadtam ki szerintem teljesen jogosan. -Már annyi rosszat szerettem. Itt az idő boldognak lenni. Legalább egy kis időre. -néztem rá gyilkos pillantásokkal és állta is a szemkontaktust.

-Talán mert hozzád a rosszak illenek. Legbelül te is egy démon vagy egy arany szívvel. Roger nem hozzád való. Ezt jegyezd meg. Egyetlen egy fiúval láttalak boldognak. És az Brandon volt. -szólalt meg egy kis idő múlva míg én főztem egy teát.

-Azt meg te jegyezd meg, hogy szerettem őt. Csak neki fontosabb volt a fogadás mint én. -ráztam a fejem csalódottan.

-A szíve mélyén ő is szeretett téged. -mondta. Tudtam, hogy az ő pártját fogja.

-Látod Tod? A múlt időn van a hangsúly. -néztem rá mire megforgatta aranybarna szemét.

Utáltam magam miatta. Erős érzéseket tápláltam és még táplálok is iránta. Elsőre azt hittem kibírom. Aztán elvarázsolt. A humorával, a beszólásaival és mindenével. Ettől tartottam a legjobban, hogy vesztek. És vesztettem.

-Majd jövök. -zártam le a témát és kisiettem a házból. Tudtam, hogy nem sietett utánam. Ilyenkor mindig magamra hagy amit becsülök is benne. Tényleg ő a világ legjobb bátyja.

Amint kiléptem szembe találtam magam egy szürke autóval. Azonnal kipattant belőle a most is tökéletesen kinéző Roger. Kék szeme védelmére felvett egy fekete napszemüveget ami kimutatta férfias arcát. Felsőtestét egy fehér póló védte majd a lábszáraira felvett egy térd fölé érő farmert. Haját teljesen beállította így most már végleg illet rá, hogy Brandon tökéletes Bell ellentéte volt.

-Kim! Jó újra látni. -állt meg előttem és mosolygott rám. Fogkrém reklámba illő mosolya volt és talán ez volt az egyetlen dolog amiben hasonlítottak egymásra Brandonnal.

-Én is örülök. -erőltettem magamra egy mosolyt.

-Indulhatunk? -kérdezte majd a kezét nyújtotta. Illedelmesen belehelyeztem a kicsi kezem, tudtára adva, hogy vezethet.

Beültünk a kocsiba és hamarosan megérkeztünk egy kis kávézóhoz. Bézs szín falai és tölgy ablakai átadták a kávézó kellemes hangulatát. Valószínűleg új lehetett, ugyanis eddig nem hallottam róla. Nem viccelek ha azt mondom, tömve volt. A pincérek sürögtek-forogtak és a hangzavar is meglehetősen nagy volt. Hála Istennek hamarosan segítségünkre sietett egy nő aki elvezetett minket egy másik terembe. Nem volt, nagy éppen olyan kis hangulatos. Csak két box volt benne ebből is csak az egyik volt szabad. Illedelmesen megköszöntük majd elfoglaltuk a helyünket. Miközben Roger nézte az étlapot addig körülnéztem, és "felfedeztem" a helyet. A másik boxban ült egy pár. Gondolom pár lehettek ugyanis a lány eléggé a fiú nyakán lógott. Barna kusza hajáról eszembe jutott a tanév vége amiért megráztam a fejem.

-Na és te mit kérsz? -keltett ki mély gondolataim közül Roger majd mosolyogva átnyújtotta az étlapot.

-Egy fekete kávét. Asszem. -nevettem fel zavartan mire a két személy mellettünk felkapta a fejét. Pontosabban csak a srác. Én is rá pillantottam. De nem kellett volna. Csokoládé barna szemei szomorúan csillantak meg a kávézó fényében. Haja, mint ahogy előbb is említettem, kuszán állt késztetve mindenkit, hogy beletúrjon. Már éppen szólalt volna meg de a mellette lévő lány elkapta a karját. Vállig érő melírozott hajáról felismertem, hogy nem más mint Lilian az. Gúnyosan elmosolyodtam és vissza fordultam a felhúzott szemöldökű Roger-hez.

-Asszem nem ez a megfelelő alkalom kettőnknek. -hangja megvető volt. Csak rámosolyogtam és megfogtam a kezét amit el is rántott. Haragudott rám.

-Ne foglalkozz velük. -legyintettem mire ismét felhúzta a szemöldökét.

-Itt egyedül te foglalkozol vele. -nevetett fel édes nevetésével. -Hívj ha rendbe szedted magad. -állt fel majd egyedül hagyott. Nem mentem utána. Nem láttam értelmét. Nagyon makacs fiú volt. Ha valamit akart azt meg is tette.

Lassan kibattyogtam a teraszra és ott leültem az egyik fotelbe. A kert tele volt gyerekekkel vagy felnőttekkel. Nem egy szerelmes pár is megfordult. Volt, hogy a szökőkútnál csókolóztak amitől összeszorult a szívem. Lassan mindenki megtalálja élete párját én meg csak itt maradok. Egyedül. Mindig is az egyedülléttől féltem.

Valaki leült mellém. Nem tudott annyira érdekelni, ugyanis én még mindig a cuki párt figyeltem.

-Ahogyan neked könnyes a szemed. Ugyan arra gondolunk. -szólalt meg. Közelsége ismét hatással volt rám.

-Nem tudod mire gondolok. -mondtam de nem néztem rá. Még a pillantásomat sem érdemli meg.

-Már miért ne tudnám? -kérdezte nevetve. -Miközben azt a párt nézed azon gondolkodsz, hogy mi mért nem lehettünk ilyenek. Helyes? -kérdezte. Nem válaszoltam. Igaza volt. 

-Mit akarsz? -fordultam most már végleg felé.

-Beszélgetni veled. -felelte egy váll rántás kíséretében. Muszáj voltam felnevetni.

-És ugyan miről? -kérdeztem tőle miközben olyan szarkasztikusan nevettem ahogyan csak tudtam. -Kivel kötöttél új fogadást? -kérdeztem tőle újra mire megforgatta csoki barna szemeit.

-Hibáztam oké? Kibaszottul hibáztam. -suttogta az utolsó mondatot.

-Ha szerettél volna akkor ezt megszegted volna, vagy feladod. Végülis én csak egy átlagos lány vagyok nem de? Nincs melírozott hajam, se műkörmöm és még 6 kg vakolatom se. -vágtam rá élesen.

-Ha feladom akkor baszhatom a kapus jogom. -nézett maga elé majd beletúrt a hajába. Feszült volt.

-Áh értem. A foci fontosabb volt mint egy lány. Értem én. -ráztam a fejem mosolyogva. Csak sóhajtott egyet.

-Tudod, hogy fontos voltál nekem. -szólalt meg pár perc maró, kínos csend múlva.

-De a foci még is első sorban állt. -néztem rá mosolyogva. -Miért érzem úgy, hogy ez az egész egy színjáték volt? És itt most nem a te részedről hanem a fiúk részéről is beszélek. Scott és Robert is átbaszott. Ennyire szörnyű lennék? -fakadtam ki.

-Nem vagy szörnyű. Szerettem veled lenni és bármit megtennék, hogy újra az enyém lehess. -mondta halk, megható hangon. 

-Ha szerettél velem lenni akkor miért csináltad ezt? Komolyan mondom nem értelek. És ha még fáj is ezt mondanom akkor is kimondom. Te lemondtál rólam. És ez nem a fogadás miatt volt. Hanem a kibaszott egód és a foci miatt. -pattantam fel és úgy néztem le rá. Hamarosan rám emelte bánatos szemét. 

-Sajnálom. -suttogta halkan mire elmosolyodtam.

-Már vár Lilian. -böktem az ablaknál álló lányra. Hangom megvetően és gúnyosan csengett ami miatt jól éreztem magam. Most én nyertem.

~5 hónap elteltével~

Kereken 5 hónap telt el azóta, hogy találkoztam volna Brandonnal. Hála Istennek ebben a tanévben nem lesznek közös óráink a tizenkettedik évfolyammal így megnyugodtam, hogy nem láthatom Brandon képét.

Azóta más dolgok is történtek. Roger és én egy pár lettünk. Tod teljesen kiakadt és jó pár napig nem is szólt hozzám. Nem tartotta helyesnek, és azt mondta, hogy az egyetlen fiú mellet a helyem. És az Brandon. Na ez után én nem szóltam hozzá jó pár napig.

Most is a termünket díszítsük Paulával. Mi lettünk azok a "szerencsések" akiké lehetett ez a nemes feladat. Azonban még kaptunk egy  társat még hozzá a műcicát. Liliant. Tudtuk, hogy szarik bele és ezért úgy indultunk, hogy nem fog eljönni.

-A hülye a kis ribanc most is biztos a kis pasijánál fetreng. -nevetett fel gúnyosan Paula amire nekem is kellett ejtenem egy mosolyt.

-Remélem őt is átbassza. -feleltem most már komolyan. Paula rögtön rám kapta aggódó kék szemét.

-Hibázott. -mondta mire megforgattam a szemem.

-Mindenki ezt mondja. Elegem van. -csattantam fel mire megrémült.

-Mert valószínűleg igazunk van. Todnak is! Mert vele voltál boldog. Érted? Nem ez a páva buzi mellet. -mutatott az ablak felé ahol nem olyan rég Roger ment ki.

-Ne merj így beszélni a barátomról. -sziszegtem neki. Őszinte volt. Nyers őszinte. Sose volt baj, hogy kimondja amit gondol.

-Te meg nyisd ki végre a kibaszott szemed! -dobta le a földre a táskáját amiben az előbb matatott.

-Sziasztok csajok! -jött be Lilian a terembe. 

-Már csak te hiányoztál. -motyogta Paula egy megvető pillantás kíséretében.

-Bocs, hogy késtem. Brandonnal voltam. -rántotta meg a vállát majd lerakta a táskáját a hátsó padhoz.

-Együtt vagytok? -kérdeztem halkan. Paula egyből rám kapta a fejét és amolyan "tudtam" pillantással jutalmazott.

-Jujj igen. -ragyogott fel a szeme. -Olyan édes velem. -áradozott mire kezdtem nagyon rosszul érezni magam. Lilian tényleg szerette őt. Passzoltak egymáshoz.

-Akkor jó. -mosolyodtam el. Nem akart beszólni neki.

-De ti is voltatok együtt nem? -ült le mellénk a padra. Életében először kedves volt.

-De. Voltunk. -bólintottam mosolyogva.

-És mi lett a vége? Mármint, hogyan mentetek szét? -kérdezte miközben zöld szemeivel engem fürkészett. Paula csak megbökött, jelezve, hogy nem kéne elmondanom. 

-Nem illetünk össze. -ráztam meg a fejem mosolyogva, mire Paula csak megcsapta a homlokát.

-Pontosítok. -szólt közbe Paula. -Össze illettek csak mind a ketten egy faszok voltak, hogy nem vitték tovább. -nézett mosolyogva Lilian szemébe aki elfintorodott. 

-Talán így kellett lennie. -rántotta meg a vállát az előbb érkező lány.

-Biztos nem így kellet lennie. -vágta rá Paula.

-Na és mi jót csináltatok? -váltottam témát és mosolyogva néztem Lilianra aki viszonozta a gesztusom.

-Filmeztünk. -rántotta meg mosolyogva a vállát. Már éppen folytatni akarta de valaki besietett az ajtón. 

-Lilian ezt ott felejtetted. -lépett be a terembe Brandon egy fehér haspólóval. Amint meglátott minket lefagyott. A levegő belém fagyott a szemem is jóval nagyobbra nyílt. Paula csak gyilkos pillantásokat vetett a fiúra aki nem foglalkozott vele.

Csokoládé barna szemeit elő szeretettel legeltette inkább rajtam. Ohh, hogy rohadna meg!

Sziasztok!

Nagyon megszeretném köszönni nektek a 1400+ olvasót, e-mellet a 100 vote-ot. Hatalmas megtiszteltetés számomra. Véleményt szeretnék kérni természetes azoktól leginkább akik régebb óta olvasnak. Hagyjak egy kis szünetet a másik könyvembe ami a A Hold és a Csillagok névre hallgat és kezdjem újra a Kutyaidomár könyvem amiből eddig egy rész van kint. Vagy inkább hagyjam mind a kettőt és fejezzem be ezt. Várom a hozzászólásokat. Addig is sziasztok!