#50. Fejezet

Lassan kinyitottam a szemem.

Minden fehér volt.

Talán a gyengélkedő?

Nem, a a gyengélkedő sokkal kisebb.

- Jó reggelt. - hallottam egy halk, de ismerős hangot.

Egy szőke fej hajolt fölém.

Elmosolyodtam.

- Szia. - suttogtam.

Scorpius kisimított egy tincset a homlokomból.

- Vége van. - mondta.

- Delphi? - kérdeztem rekedten.

- Az Azkabanba zárták.

- Kyra?

- Őt is.

- Mindenki jól van?

- Igen.

- Meséld el, kérlek. - fogtam meg a kezét.

- Rendben. - mosolygott. - De most aludj. - simogatta meg a hajam, én pedig újra elaludtam.

*******

Eltelt egy hét, és végre kiengedtek a Szent Mungóból.

Ja, igen, ott voltam.

Mindenki életben maradt, mármint tőlünk.

A koboldinárusok közül mindenkit az Azkabanba zártak.

Kyrában nagyot csalódtunk, de semmi olyat nem tett, ami azt mutatná, hogy megbánta.

Tallia és Phoebe továbbra is a baráti körünket erősíti. Már csak azért jó volt ez az egész kavalkád, hogy megismerkedtünk velük.

Mcgalagonyt kiengedték, a cellájába Mary Kolle-t zárták. Megérdemli.

Újra minden és mindenki a helyén, talán még soha nem volt ilyen egyensúly a varázsló társadalomban.

A Roxfort folyosóin végig sétálva, a romos tornyot bámulva és a poros portrékat figyelve megálltam egy festmény mellett.

Dumbledore.

- Mi járatban vagy, Rose? - szólalt meg hirtelen.

Összerezzentem, és kis híján lelöktem egy portrét a falról, aki méltatlankodva közölte, hogy vigyázzak már.

- Dum-dumbledore. - hebegtem kissé sokkos állapotban.

- Szia, Rose! - mosolygott.

Bólogattam, mert fogalmam sem volt, hogy mit mondhatnék.

- Kérdezz bármit!

- Miért nem haltam meg, amikor Kyra kimondta rám a halálos átkot? - bukott ki belőlem az a kérdés, ami legjobban foglalkoztatott.

Dumbledore elmosolyodott.

- A Pálcák Ura. - csak ennyit mondott.

Össze voltam zavarodva.

- A Pálcák Urát Harry Potter kettétörte huszonhat évvel ezelőtt. - mondtam az első eszembe jutó dolgot.

- Össze lehet ragasztani. - legyintett Dumbledore, már amennyire tudott a képkeret akadályozása miatt.

- Tehát azt mondja... - vettem elő a fegyveremet. - Hogy az én pálcám a Pálcák Ura?

Dumbledore mosolygott. Szerintem nem volt vicces.

- Nem, nem a tiéd. Miss Adamsé.

- Kyráé? - kerekedett el a szemem.- De akkor miért nem ölt meg?

- Nem tudott. - válaszolt a portré.

- Mi az, hogy nem tudott!? - heveskedtem.

Dumbledore felvonta a szemöldökét.

- Ne vágj a szavamba, Rose. Mindent elmondok.

- Elnézést. - dünnyögtem.

Dumbledore bólintott.

-Jól van. - kezdett bele a "nagy" történetébe. - A Pálcák Ura csak addig szolgálja a gazdáját, ameddig jóra használják. Miss Adams hirtelen felindulásból kivette a síromból és használni próbálta. A Pálca, ha rosszra használod, amikor a legnagyobb szükségletben fordul ellened. A példa erre Voldemort, aki huszonhat évvel ezelőtt ugyanígy járt. Kyra azt hitte, megölt, te azonban túlélted.

- Értem. - bólintottam. - Delphinek miért kellett a Tűz Serlege? - tettem fel az újabb kérdést.

- A Tűz Serlege nem csak arra használható, amire sokan gondolják. - kezdte az egykori igazgató. - Elvégre egy verseny miatt minek készítenének egy ilyen remekművet? - látta, hogy nem reagálok, így folytatta. - A Tűz Serlege magában hordozza a varázslók és boszorkányok lelkét. Megfelelő varázsigék segítségével a lelkeket vissza lehet hívni és azok újra megtalálják a testüket.

- Értem. - bólogattam, azonban még mindig nem volt egészen tiszta. - Köszönöm. - tettem hozzá.

Dumbledore mosolyogva bólintott, és már majdnem kiment a keretből, amikor még valami eszembe jutott.

- Ki mentett meg az erdőben és a tóban? - kérdeztem.

Dumbledore visszafordult.

- Ezt kérdezd meg tőle. - mondta, majd jobbra mutatott, és eltűnt a képről.

Voldemort szelleme közeledett a folyosón.

Összeráncolt szemöldökkel figyeltem, ahogy felém úszik a levegőben, majd megállt pontosan előttem.

- Miért mentett meg? - szegeztem neki a kérdést minden kertelés és bevezetés nélkül.

Voldemort foghíjas mosolyt villantott rám.

- Nehogy azt hidd, azért mert kedvellek. Az okom mindössze annyi volt, hogy a lányom ne keltsen életre. - felelte.

- Maga semmit sem változott. - dörzsöltem meg a szemem, és Voldemort-ot otthagyva elindultam. - Köszönöm! - kiabáltam még hátra.

Voldemort szellemkezével legyintett, majd elúszott a folyosón.

Egy bagoly repült felém, majd egy levelet ejtett a fejemre.

Széthajtogattam, ez állt rajta:

Feljönnél a Csillagvizsgálóba? Mondani szeretnék valamit.

S.

Nem tudtam mire vélni, de felmentem a Csillagvizsgáló toronyba, ahol Scorpius várt rám.

- Miért hívtál ide? - érdeklődtem és körülnéztem. - Máshol nem tudjuk megbeszélni?

Mire visszafordultam, Scorpius féltérdre ereszkedett.

Összráncoltam a szemöldököm.

- Mit csin... - kezdtem volna.

Scorpius elővett egy dobozt és felnyitotta.

- Uramég... - motyogtam.

- Rose Emily Weasley - kezdte. - Hozzám jössz feleségül?

Nem tudtam mit mondani, csak zokogva a nyakába ugrottam, és reméltem ebből leveszi a válaszom.

The End

Bạn đang đọc truyện trên: AzTruyen.Top