Kész volt a terv, ideje akcióba lépni. Most beépülünk, illetve nem mi, hanem Phoebe.

Ja, hogy nem említettem volna? A mardekáros lány a társaságunkhoz csapódott, és kiderült, hogy egész jófej.

Elvállalta, hogy beépül, vagyis úgy tesz, mintha be akarna állni koboldinárusnak. Nem fognak gyanút fogni, mivel új tagja a baráti körünknek.

Mi majd távolról figyelünk, és megvédjük, ha bármi balul sülne el.

Halkan és óvatosan a Tiltott Rengetegbe mentünk, majd elfoglaltuk őrhelyünket.

Phoebe lassan odasétált a koboldinárusnakhoz és lazán megállva köszönt nekik.

- Ő... Helló! - integetett, mintha bizonytalan lenne.

Delphi felemelte a fejét és undorodva végig mérte.

- Ez meg ki?

- A nevem Phoebe Taylor. - sietett Phoebe a válasszal. - Mardekáros vagyok és szeretnék beállni koboldinárusnak.

- Honnan tudtad, hogy itt vagyunk? - kérdezte Delphi.

- Őt követtem. - mutatott Phoebe Kyrára.

- Adams! - csattant Delphi hangja, akár egy ostor.

- Én... - dadogta Kyra. - Nem vettem észre...

- Crucio! - szegezte rá a pálcáját Delphi.

Kyra megvonaglott, de nem szólt egy szót sem.

- És kedves Phoebe... - fordult Delphi ismét Phoebe felé. - Miért szeretnél koboldinárus lenni?

- Elegem van az örök jólétből. Szeretnék rossz lenni. - mondta Phoebe a begyakorolt szöveget.

- Rendben. Akkor le kell tenned a Megszeghetetlen Esküt. - vigyorgott Delphi gonoszan.

Phoebe arcán árnyék suhant át. Szinte ki lehetett olvasni a tekintetéből: Azonnal mentsetek meg!

Cselekednünk kellett.

- Cave Malicium! - kiáltottam. Az egyik koboldinárus eldőlt, mi pedig további varázsigéket kiabáltunk.

- Deprimo! - ez Albus volt, felrobbantotta a jelen lévő koboldinárusok egyharmadát.

Phoebe-t magunkkal ráncigálva futni kezdtünk, nehogy minket is felégessen az Albus által kreált tűz.

- MORDSMORE! - hallottunk egy hangos üvöltést.

Visszafordulva láttuk, hogy a Tiltott Rengeteg felett megjelent egy ijesztő, nagy, zöld koponya.

A Sötét Jegy.

Elkéstünk. A koboldinárusok hozzákezdtek a csatához.

Akár 26 évvel ezelőtt.

- Menekülnünk kell! - üvöltötte át Lily a hirtelen feltámadt szelet.

- Ki kell vinni a kiskorúakat a kastélyból! - ordítottam.

- És szólnunk kell az auroroknak! - kiabált Albus.

- Mindenki csinálja a dolgát és siessünk! - üvöltött Scorpius.

Ő és én a kastélyba igyekeztünk.

- Megvan még az az átjáró Aberforth kocsmájába? - kérdeztem futás közben.

- Nem tudom, ki most a kocsma tulajdonosa. Lehet, hogy beomlasztotta. - vélekedett Scorp.

- Akkor meg hol juttatjuk ki őket?

Scorpius elgondolkodott.

- A Szükség Szobája. - rémlett fel benne az ötlet. - A koboldinárusok úgy tudják, beomlott.

- Rendben! - ordítottam, mert bár egymás mellett rohantunk, a széltől alig hallottuk a másikat.

Az elsősöket, a másodéveseket, a harmadéveseket, a negyedéveseket, az ötödéveseket és a 17 év alatti hatodéveseket a Szükség Szobájába tereltük, és megmondtuk nekik, hogy maradjanak ott. Crystal majd elmagyarázza nekik, mi is történt.

Vissza felé menet összefutottunk Albusszal.

- Szóltam a szüleinknek és ők majd értesítik az aurorokat. Nem tudjuk sokáig tartani a frontot, rengetegen vannak. - mondta.

Kezdetét vette a csata.

Sziasztok!
Ez egész biztosan a mai UTOLSÓ rész, mára kifogytam az ötletből és egyébként is fáradt vagyok. Ráadásul megkéne tanulnom a törit... Na mindegy, a lényeg, hogy kész van. Huh. Die🔫

Eszti✍️