Úgy érzem az univerzum véglegesen ellenem van, vagyis nem akarja, hogy ki deritsem mi történt velem a múltban vagy, hogy ki is vagyok valójában. Mintha arra ösztönöznének, hogy ne kutassak tovább, nem éri meg, nem fogok örülni, ha megtudom az igazságot.
Talán jobb lenne ha tényleg befejezném az egészet.

A buckyval való veszekedés után, zaklatottan hagytam el a kis lakást. Nem igazán ismertem a környéket, sőt, abban a pillanatban az se tudtam, hol vagyok, amint kiléptem az épület ajtaján, ezért sarkon fordulva ballagtam egyre messzebb a lakóháztól.
Nem szokásom inni, de tényleg nem , most azonban úgy voltam vele, hogy mindenképpen szükségem van egy jó erős italra.
Az imámat meghallgatták az égiek ugyanis nem sokkal később, egy kissé lepukkant kocsmába botlottam bele.

Beléptem az ajtaján, ám körültekintve az épületen és helyen csoda, hogy le nem szakadt a bejárati ajtó.
Mindenféle ittas ember, ült a bár székein, igazából elég elszomoritó látvány volt. Mindenesetre helyet foglaltam az egyik üres széken, majd a csapost megszólitva kértem egy tömény italt.

Az amúgy aránylag helyes, harmincas éveiben járó srác, egész hamar kihozta az italt, én pedig belekortyolva a pohárba, merültem bele az ízek mámorába és csak hagytam, hogy az alkohol tegye a dolgát. Pár pohárral később azonban a srác megszólitott.

- Nem sok ital ez egy ilyen törékeny lánynak? - kérdezte miközben a kezében lévő ronggyal kezdte el kitisztitani a pohár belsejét.

- Már mindenki ezt kezdi? Na ide figyelj, kis herceg, nekem senki ne mondja meg mennyi ital az elegendő, majd én eldöntöm, köszönöm a kérdésed. - vettem el a kezéből egy egész üveg sört, majd gyorsan lehúztam annak tartalmát.

- Valami gond van hölgyem? - lépett a srác mellé egy nagyobb darab, magas férfi, akinek kinézetétől, minden ember alsóbbrendűnek érezné magát mellette.
Tény, hogy talán egy pillanatra én is megijedtem tőle, azonban ezt egy percre sem mutattam ki.

- Nem, semmi. - dünnyögtem az orrom alatt, majd a pultra csapva eltörtem az üveget és távozni készültem.

Velem párhuzamosan a sarokból felállt három hasonló termetű férfi, így végiggondolva a történeteket szinte esélyem se lett volna menekülni. Elindultam az ajtó felé, azonban az egyik férfi elem lépett.

- Nem kérem a számlát. - a mellettünk lévő asztalról felkaptam egy sörös korsót, majd a férfi fejéhez vágtam.
A hátam mögött álló, lefogta a nyakamat és erősen szorítani kezdte.
Erőlködtem, de szinte alig kaptam levegőt, majd a lábára léptem és felfelé mozditva a fejemet, gyorsan lefejeltem, de csak később vettem észre, hogy eme mozdulatommal eltörtem az orrát, amiből megállás nélkül kezdett folyni a vér.

- Véres lett miattad a hajam. Ezt megkeserülöd. - ugrottam neki, majd a pulton átgurulva, érkeztem le a padlóra, de a harmadik férfit későn vettem észre.
Nem is tudtam felfogni, olyan gyorsan történtek az események. A férfi kirántott a pult mögül, majd azzal a kézmozdulattal ki is dobott az ablakon, ami milliónyi, apró üvegszilánkra tört szét.

Az úttesten landoltam, a kemény beton felsértette az arcomat. Hasogatott a fejem, de amint megpróbáltam feltápászkodni, beletenyereltem az üvegszilánkokba, amik elvágták a kezemet.

Nem is vettem észre. Olyan szinten a sokk hatása alatt voltam, hogy nem is figyeltem a hatalmas sebességel felém közeledő fényes gépjárművet. Csak egy pillanatra fordítottam oldalra a fejemet, elem ugrott egy ember, aki fémkarjával ripityára törte az autó motorháztetőjét, ezzel megállitva a balesetet.
Megmentette az életemet. Sötét volt és a fényben nem tudtam jól kivenni a férfi arcát.
Odasétált hozzám és felvett az ölébe, pontosabban menyasszony pózba.
Felismertem ezt az arcot.
Bucky.

Mintha mi sem történt volna, Bucky visszavitt a lakásba, kinyitottam az ajtót, majd óvatosan megfordulva becsukta maga után, és a fürdőszobába óvatosan letett a földre, majd kimenet.
Alig érzékeltem hol vagyok. Még mindig zúgott a fejem a zajoktól, nem volt tiszta az elmém. Vagyis pontosabban nem éreztem annak.
Nem sokkal később a férfi egy ronggyal és egy vizes találal tért vissza a fürdőbe, majd legugolt mellém és megfogta a kezemet.

- Ki kell tisztitanom a sebet, különben elfertőződik. - magyarázta, mire csak lassan bólintottam egyet.

A vizes rongy kicsit égette a bőrömet, de Buckynak köszönhetően ez nem tartott sokáig.

- Hogy találtál meg? - tettem fel a kérdést ami már egy ideje fúrta az oldalamat.

- Egyszerű. Követtelek. - adta a semleges választ, majd levette a vizes anyagot a kezemről, azt arrébb rakta, majd egy köteg fáslit vett a kezébe és szép lassan körbetekerte vele a tenyeremet, végig a csuklómon, egészen a könyökhajlatomig.

- Kész. Mutasd a fejed. - nézte a homlokomat, majd újra felvette a rongyot és megpróbálta a rászáradt vértől megtörölni az arcomat.

Amíg Bucky az arcomat tisztogatta végig őt figyeltem. Egy arcizma se rezdült meg, zöldeskék szeme üveges tekintettel meredt rám. Egyszerre volt csábító és karizmatikus.
Amint készen volt egy pillanatra összeakadt a tekintetünk. Végtelenbe nyúló másodpercig álltuk egymás tekintét, azonban ezúttal nem ő törte meg a varázsát. A válla fölött észrevettem, hogy a velünk párhuzamosan elhelyezkedő épületek falai piros és kék színű fényben pompáznak. Kocsik kerekeinek hangos csikorgását hallottam meg, mint mikor egy 180km/h-val hajtó autó nyom egy satuféket.

- Mi a baj? - kérdezte én pedig az ablak felé mutattam, ahonnan ajtócsapások zajait szűrtem ki.

Bucky nem habozott gyorsan odasietett, majd amint kinézett az ablakon visszarohant hozzám.

- Itt van a rendőrség, vagy az FBI vagy..

- Vagy mindkettő, de biztos minket keresnek. El kell mennünk innen. - hadartam.

- Tudsz járni? - kérdezte, tekintete egyszerre volt siettető és aggódó.

- Azt hiszem. - próbáltam feltápászkodni, de úgy éreztem, mintha ólom súly nyomná a vállamat.

Amíg én kiballagtam a fürdőszobából Bucky minden holminkat belerakta egy nagyobb sportáskába és egy kisebb hátizsákba.
Az ajtón keresztül már nem tudunk kimenni, mert ott jön be a hatóság. Más utat kell találnunk.

- Van másik kijárat? - kérdeztem rá kissé kétségbe esve.

- Van - kapta fel a hátára a táskát - de nem fog tetszeni. - sétált oda a hátsó ablakhoz.

- Ugye most csak szórakozól velem?

- Nem igazán - húzta meg a táskája övét - de te vágytál egy kis izgalomra.-nevetett, majd én is odasétáltam az ablakhoz.
Ott álltunk, mind a ketten az ablak pereménél. Alattunk volt egy hatalmas kondér szemetes.

- Bucky... El kell mondjam, hogy...

- Tudom. Igen. Én is. - azzal megfogta a kezemet és mielőtt bármit mondhattam volna leugrott velem együtt a mélybe és gyorsan landoltunk a szemétkupac aljában.

- Azt akartam mondani, hogy utállak. - szálltam ki a gyomorforgató konténerből.

- Tudom - nevetett, közben veszettül figyeltünk, hogy a hatóság ne vegyen észre minket a sikátorban - van ötleted, hogy hova menjünk? - ezen egy pillanatra én is elgondolkodtam. Steve Rogers-hez nem mehetünk, hiszen ott keresnének először. A bosszúállók is ki vannak lőve, a shield szintén. Ebben a pillanatban csak egy, pontosabban két ember jutott az eszembe, akikben megbízók illetve talán el tudnának szállásolni egy éjszakára.

- Tudok egyet. Gyere mutatom az utat. - próbáltam bicegni, de Bucky a karom alá nyúlt és támogatva sétáltunk tovább , a shield bázistól nem messze találtunk egy hatalmas és bizonyára luxus épületet. Merőben más, mint ami az előző volt.
A recepciós, hölgy kicsit undorodva nézett ránk, amikor elsétáltunk előtte, bár az ő véleménye érdekelt a legkevésbé. A liftbe beszállva nyomtam meg a 6.-ik emeleti gombot, ami szép komótosan felvitt minket. Miután kiszálltunk megkerestük a 426C lakást, majd gyorsan bekopogtam.

- Rose? - nyitott ajtót az értetlen tekintetet sugárzó Jemma Simmons.

- Jemma! Tudom, hogy ilyen későn rátok rontok, de esetleg megtudnátok oldani, hogy egy éjszakára elszállásoltok minket? - hadartam el az egészet, minden információt rázúditva szegény lányra.

- Persze. Gyertek be. - nyitotta ki jobban az ajtót, mi pedig beléptünk, majd Bucky leültetett az egyik székre.

- Jemma mi ez a nagy... Rose? - jött ki álmosan a hálószobából Fitz.

- Szia Leo - nevettem.

- Ő pedig.. - kezdte Jemma.

- A tél katonája. Mit keres itt? - szólalt meg a döbbenet után.

- Mindent elmondok. Szeretnék beszélni veletek hat szemközt. - néztem rájuk, majd intettem Buckynak, hogy foglalja el addig magát valamivel.

Felalltam a székről és kicsit arrébb sétáltam velük.

- Figyeljetek nagyon sajnálom, hogy idehoztam, de üldöznek minket. Őt is és engem is. Nem tudom, hogy miért de ránk találtak. Csak pár napot kérek, hogy összegyűjtsek egy kis pénzt és utánna elmegyünk. Csak benneteket bizhatok. - a mondatom végére, a hangom szinte átment könyörgésbe. Tudtam, hogy a két tudós jószívű, de azért még én sem rondíthatok bele bármikor a magánéletükbe. Erről jut eszembe.

- Ugye nem zavartam meg semmiféle... - kezdtem el mutogatni a kezemmel -.. Akciót?

- Oh nem

- Mi nem..

- Vagyis, majd talán egyszer, de most nem. - kezdtek el magyarázkodni.

- Visszaterve a témához - kezdte Fitz - nem..

- Oh Fitz. Csak most az egyszer. - nézett rá angyali szemekkel a lány és kezdte el manipulálni pasiját, akiről tudni lehetett, hogy nem tud neki ellenállni.

- Rendben. De tényleg csak pár nap. - mutatta fel az ujját, mire a lány a nyakába ugrott és megölelte.
Olyan aranyosak.

- Megmutatom a vendégszobát.-fogta meg a kezem Jemma, majd odavezett, ahol csak egy nagy franciaágy volt.

- Bocsi de csak ilyen van. - nézett rám lesájnálóan.

- Ugyan. Az előző házban is így volt. - nevettem.

- Rendben. Ha bármi kell. Csak szólj. - köszönöm. - mondtam, majd célba vettem a fürdőszobát.

Gyorsan lezuhanyoztam és jól esett, hogy már nincsen szemeteskuka szagom. Jemma adott egy pizsamát, majd miután végeztem kiültem melléjük. A vendégszobában Bucky már nagyban aludt.

- Akkor ti most? - kérdezte Jemma, miközben a konyhapultnál ültünk.

- Nem dehogy.

- Jemma kérlek. Rose nem süllyedni le ilyen melyre, hogy a tél katonájával. - oktatott volna ki a férfi azonban, félbeszakitottam.

- Oké Fitz, itt álljunk meg egy pillanatra. Ő már nem a tél katonája. Régen az volt de mostmár nem. A neve James Bunchanan Barnes vagyis Bucky. Aki egy kedves, őszinte és roppant védelmező egyéniség. Segített nekem kutatni a múltam után, úgy, hogy nem is ismert. Aggódott értem, úgy, hogy még csak 1 napja találkoztunk. Egy autó elé vetette magát, hogy megmentse az életemet. Szóval szerintem ő egy csodálatos személyiség, akit nem kéne lenézni a múltja miatt.. - fejeztem be a monológomat.
Ezek után a pár mindent sejtően egymásra néztek majd vissza rám.

- Pont az történt, amitől tartottam. - bosszankodott Fitz, miközben megdörzsölte a halántékát.

- Mégis mi? - kérdeztem értetlenül, miközben a tekintetem a két ember között cikázott.

- Bucky szeret téged - kuncogott Jemma , mindent tudó vigyorral az arcán - és te is szereted őt.