Nem telt el sok idő, mire Stark talált egy tökéletes landolás-i pontot az űr hajónak. Számítottunk arra, hogy a Xandar-i nép szerint ellenségesek a szándékaink és bár ebből semmi sem volt igaz, megpróbáltuk normálisan kezelni a helyzetet és a lehető legtöbbet kihozni az érdekfeszítő találkozásból.
Tony leengedte a hajó végéből leereszkedő rámpát, amely előtt már ott állt vagy 20 felfegyverzett katona támadásra készen.

- Nagyon vártak minket. Eltaláltam? - vette fel a dzsekijét Stark miközben sétáltunk kifelé a hajó belsejéből.

- Azonnal azonosítsák magukat, különben sortüzet nyitunk magukra. - parancsolt ránk a fegyveres osztag közepén álló nő. Türkizkék egyenruhát viselt, alacsony tömzsi, szőke hajú asszony volt.

- A nevem Anot - lépett előre a bátyám , hogy beszélgetést kezdeményezzen - a Föld nevű bolygóról jöttünk.

- Ugyan mi céllal érkeztek ide? - nevetett fel már - már, számomra kínos hanglejtéssel a nő.

- A bolygót támadás fenyegeti - szögezte le Anot, mire rám vezette a tekintét - de mi segíthetünk elháritani a veszélyt.

- Oh, bizton állíthatom, hogy az én népemnek nincsen szüksége a maguk segítségére. - vigyorodott el diadalittasan, majd a háta mögött összekulcsolta, kezeit és magabiztosan kihúzta magát.

Lassan kezdett el fújni a szél. Ami zavarosabb, volt, hogy szinte már szélvihar vett körül minket. Megfordultam és felfelé emeltem a tekintetemet. Az égbolt a szép óceánkék színről, kezdett egyre sötétebb árnyalatot fel venni. Fellegek gyülekeztek, majd a borongós felhőtömeg közepéből, egy hatalmas űrhajó kezdett előjönni. Egyszerre, volt félelmetes és káprázatos.

- Mostmár hisznek nekünk? - ordítozott velük Bucky, ami persze teljesen jogos volt.

- Parancsnok. Szóljon a hadseregnek, hogy készüljenek a támadásra. - adta ki a parancsot, a nő, majd az egész flottájával visszarohant az épületbe.

Én viszont szilárdan megvetettem a lábamat. Tudtam mit kell tennem. Csak éppen az az opció nem létezett a fejemben, amivel ezt meg tudnám valósítani.

- Ha fel akarsz jutni, akkor elárulok valamit - lépett mellém Anot, mire kétkedve néztem felé - ha erősen koncentrállsz az energiáidra, képes leszel. Repülni. - tette két ujját a homlokomra, majd elvette őket onnan.

Bólintottam, de csak ekkor vettem észre a háttérben Bucky aggódó tekintetét.
Elsétáltam a bátyám mellől és Bucky elé léptem.

- Tudod, hogy erre vágytam egész idő alatt...

- Én nem akarlak megállitani csak - fogta két keze közé arcomat, majd homlokunkat egymásnak döntötte - annyit kérek, hogy vigyázz magadra. - mosolyodott el.

Ekkor ütött szöget fejemben egy gondolat. Lehet ez lesz a végeztem. Lehet ez lesz az a csata, amely a sorsomban meg van írva. Az is megtörténhet, hogy nem térek vissza. Ahogy láttam Bucky boldog arcát, képtelen voltam elengedni. Emlékezni akarok rá, még sok sok éven át és ha ez a nap lesz a halálom napja, akkor az ő arcát, akarom utoljára látni, mielőtt örökre lehunyom a szemeimet.

Mielőtt felrepültem volna az űr hajóra, gyorsan visszarohantam hozzá és minden érzelmemet belesűritettem egy szenvedélyes csókba.
Lehet, hogy már nem lesz rá, több lehetőségem.

- Ha esetleg nem élnénk túl. - váltam el tőle.
Nyaka köré fontam kezemet, ő pedig a derekamnál karolt át, majd újabb szenvedélyes csókba húzta ajkaimat.

- De legyen még ilyen. Akarok még ilyet. - mosolygott, majd gyors csókot adtam neki és végleg elválltam tőle.

Az erőmre koncentráltam, majd lassan érezni kezdtem, ahogy lábam elválik a talajtól.
Kinyitottam a szememet és az egész testem szivárványos fényben úszott.

Akárcsak egy torpedó, olyan sebességel, zúgtam át az égbolton egészen az űrhajóig. Az óriási hajó elég széles volt. Középen egy gömb alakú központ irányította a két szélső, egyenes részeket.
A központot néhány Kree hadvezér vezette, ezért a tervemhez ez is szükséges volt.
Amint elértem a központot a búra mögül a kree hadvezérek nézték vissza rám.

- Nem kell, hogy ez legyen. Ha most harc nélkül távoztok, megkegyelmezek nektek. - szólaltam, meg mire pár katona hangos röhögésbe kezdtett.

- Ugyan kicsi lány. A mi seregünk nagyobb, mint a tiéd. Meg, amúgy is. Meg kell ölnunk a törvény megszegőit. Pontosabban annak szörnyszülott gyermekét. - dőlt előre a legidősebb hadvezer.

- Ha megakartatok volna ölni, jobban kerestettek volna. - terült el arcomon széles vigyor.

- Te vagy az. - döbbent le a parancsnok.

- Igen. Ha nem akartok harcolni ellenem, akkor most rögtön elhagyátok a bolygót. - fenyegettem meg őket, bár úgy tűnt, hogy a baba arcom nem igazán hatotta meg a Kree hadvezéreket.

- A mi népünk büszke és kegyetlen - húzta ki magát a parancsnok - Támadás! - kiáltott, majd a hajó belsejéből óriási fegyverek kerültek elő.
A kapitány megnyomott ott egy gombot és egyből sortűzzel kezdték bombázzni az egész várost.

Hatalmas sebességel indultam vissza a városba. Mindenki azon volt, hogy megmentsék az itt élő lényeket a lézersugarak támadásától. Az űrhajó fedélzete kinyilt és űrkabinos katonák jelentek meg az égbolton, akik sorra tüzelték a városi épületeket.
A nagy bombázásban, folyamatosan repültek a törmelekdarabkák. A porfelhőtől szinte az orromig se láttam.
Ekkor egy sárga szinű, kék ruhás kislányt pillantottam meg, aki a plüssjátékát szorongatta, ijedt tekintetével biztos az anyukáját kereste.

Egy űrhajó pont kiszemelte magának a kislányt, mire én elkezdtem felé rohanni és az utolsó pillanatban lerántottam onnan a gyermeket, majd kicsivel arréb leraktam a földre.
Felrepültem és átlyukasztottam az űrhajó belsejét.
Hiába tettem tönkre egyet, így is túlságosan sok maradt.
Egy energialökettel felugrottam és az űr hajókat úgy, bontottam szét, mint a kisgyerekek a játékok dobozait.

Ekkor a földön megpillantottam Buckyt, aki épp egy katonával harcolt. Segítenem kellett neki hiába állt nyerésre. Az égbolton keresztül átzúgva értem földet, majd az űrlény képébe vertem egyet az öklömmel.

- Elintéztem volna. - sértődött meg Bucky.

- Hát persze. - nyújtottam felé a kezemet, majd felhúztam a földről.

- A többiek? - vette fel a földről a fegyverét.

- Nem tudom. De kell lennie megoldásnak, amivel fel tudjuk tartani az űr hajókat - néztem az ég felé - biztos van valami az anyahajón, amit oly nagyon védelmezni próbálnak. - magyaráztam, majd Bucky felé fordultam.

- Derítsd fel a terepet. Én addig itt segítek a többieknek. - ütött le egy újabb kree katonát és bár legszivesebben itt maradtam volna vele, de minél hamarabb le kell zárnunk a háborút mielőtt még több lény halna meg.

Egy hatalmas löketett vettem, majd egy elrepültem az űrhajó felé. Próbáltam minél észrevétlenebbül feljutni az űrhajó fedélzetére.
Amikor egy újabb űrhajó próbált leereszkedni a nyiláson keresztül felólálkodtam a fedélzetre.
Értelemszerűen vagy egy tucat Kree katona köszöntött engem, azonban az erőmnek köszönhetően hamar elintéztem őket.
Észrevétlenül osontam tovább, majd az egyik fémajtó mögül elég nagy fény szivárgott át.
Nagy nehezen sikerült betörnöm az ajtót, majd amint megláttam a fény forrását, azt hittem elájulok.

Egy feltehetőleg idegen anyagból készült fénylő bomba terült el a földön. Ragyogó kék fény vette körül, ami nagyon érzékenynek hatott.
Életemben nem láttam még ilyet, de tudtam, hogyha tényleg olyan érzékeny, amilyennek mondják, akkor a legkisebb ütközés is képes felrobbantani, ami viszont a bolygó pusztulását okozná.
Ha pedig nem teszünk valamit ellene, akkor az egész kultúra kihal. De mégsem tehetünk semmit. Ezt azonnal meg kell tudniuk a többieknek és sürgősen megoldást kell találnunk rá.

Villámgyorsan kerestem egy kijáratot, majd mivel jobb híján semmilyen megoldást nem találtam, simán átlyukasztottam az egyik ajtó oldalát én pedig átrepülve rajta, gyorsan a bolygó felé repültem.
Érdekes módon, mintha a Kree hadvezérek megérezték volna, hogy az űrhajón jártam, minden egységet visszavontak, és a támadás id beszüntették. Nem tüzeltek tovább a városra. Én időközben földet értem, majd mindenkit megkerestem a csapatból és sürgősen összehivtam, őket egy tanácsra, hogy minél hamarabb megoldást találjunk a problémára, ami jelen esetben a város végét jelentene.

Miután az utolsó ember is előkerült, invitáltam őket, hogy menjenek be a főépületbe.

- Rosalie miért hívtál össze minket? Most kellene támadnunk, amikor védtelenek.- támadt rám Steve, mire én leintettem őt.

- Sajnálom, de van egy olyan sejtésem, hogy miattam, van most tűzszünet. - magyaráztam.

-Te meg miről beszélsz? Mit csináltál? - kérdezte Bucky, miközben felém kezdett sétálni.

- Jártam az űrhajó fedélzetén és találtam egy..

- Mit találtál? - fordult felém a bátyám aggódó tekintettel.

- Egy bombát. És ahogy a szakértelmem bizonyítja roppant érzékeny szerkezet. - próbáltam elmondani, hogy mit láttam.

- Ezek szerint a legkisebb ütközet is felrobbanthatja. - gondolkodott Tony.

- Ha támadunk, akkor felrobbantjuk a bombát és az egész város elpusztul. - gondolkodtam hangosan, majd amint kimondtam a szám elé kaptam a kezemet.

- Ha viszont nem támadunk, akkor több áldozat lesz, mint amennyit el tudunk képzelni. - bosszankodott Rogers, majd Bucky arcán is hasonló kifejezést véltem felfedezni.

Ekkor a makacs, szőke némber jelent meg újból. Arcán továbbra is az a magabiztos vigyor terült el, azonban mintha a fintor egy szikráját fedeztem volna fel a vonásaiban. Komolyan ez a nő kiismerhetetlen.

- Mostanra biztosra vehetem, hogy ez a győzelem már a mi kezünkben van. - mosolygott. Vagy valami olyasmit csinált.

- Ugyan miért. A bomba bármelyik percben.. - kezdtem el azonban ő közbe vágott.

- Milyen bomba? - kérdezte értetlenül.

- Az ami a Kree csatahajó fedélzetén van és bármikor felrobbanhat. Ha megtámadjuk a hajót a bomba felrobban és vele elpusztul a város. Ha pedig nem támadunk akkor pedig rengeteg lény fog meghalni. Van még kérdés? - tájékoztattam a nőt, mire ő felvonta a szemöldökét.

- Mi nem tudtunk a bombáról. De akkor...

- Nem tehetünk semmit sem.

- Épp ezt fogjuk tenni. - vidult fel Tony.

- Stark szerintem most pont nem alkalmas az idő a szarkazmusra. - fontam keresztbe a karomat.

- Nem. Ha a házsartos némber szolgái tudnak nekem varázsolni egy labort összedobhatnék egy olyan szerkezetet, ami megsemmisítené a bombát. Vagy legalább hatástalanitaná. - magyarázta.

- Ez talán még be is válhat.-bátorkodtam fel én is, mire Bucky is elmosolyodott.

- Akkor ezt megbeszéltük. Én mentem. - indult el Tony, majd miután nem tudta melyik irányba van a labor a szőke nő azonnal a segítségére sietett.

Végezetül én Bucky felé fordultam, hogy mondjak neki valamit. Ő azonban megindult felém és megölelt. Szorosan magához vont, én pedig annyira meglepődtem, hogy azt se tudtam, hova kapjam a fejemet.

- Végül csak túl éltük. - vált el tőlem.

- Még nincs vége. - tapasztottam ajkaim az övére, majd miután újból elhúzodtam tőle mosolyogva rákacsintottam, majd a labor felé siettem.