A mai nap is az edzőteremben kezdtem a gyakorlást. A boxzsákot püföltem már lassan egy órája. Fáradhatatlanul pattogtam össze vissza, mint egy gumilabda. A többi ügynök körülöttem is hasonlóan tett. Igazából, amíg egy helyen dolgozunk előírás, hogy mindig tettre késznek kell lennünk bármi áron.

- Ügynökök - lépett be az ajtón az igazgató - a mai nap folyamán néhány emberünket kijelöltük egy fedett akcióra. Palmer, Adams, Fisher és Tambor ügynökök egy óra múlva legyenek a hangárban.-közölte Fury, majd odvasan távozott.

Nagyon Boldog voltam, amiért kiválasztottak. Az edzőtermet otthagyva a hátam mögött a többi kollégámmal együtt elkezdtünk készülni az akcióra. A folyosón végigsétáltam, majd megálltam a kabinom ajtaja előtt. Be ütöttem a négyjegyű kódot, ami automatikusan kinyitotta a helyiség ajtaját. Be lépve a hófehér szobába az ágyamról félvéve egy törülközőt, az izzadságtól vizes homlokomat töröltem meg vele.
A szekrényből előhalásztam a fekete, bőrből készült egyenruhát oldalán a Shield logójával.
Felvettem magamra az öltözéket, majd a tükör elé lépve, néztem végig magamon. Szőke hajam most kiengedve omlott a vállamra. Ezt gyorsan orvosoltam és egy hajgumi segítségével gyorsan lófarokba felkötöttem.

Nem sokkal később már a folyosón voltam a labort keresve.

-Simmons! - szólítottam meg a biokémikus lányt, aki éppen Fitz ügynöktől elválva jött oda hozzám.

- Szia Rosalie! - köszönt.

- Csak Rose - intettem le - vannak új fegyverek? Új innovációs technológia?-kérdeztem.

- Oh, tényleg - kapott a fejéhez - elfelejtettünk szólni, hogy már készen van, gyere. - invitált, hogy kövessem, majd visszatipegett a barátjához és elkezdett kutakodni egy dobozban. Ugye tényleg nem hiszi el senki, hogy csak barátság van köztük? Ugye?

- Tessék. - nyomta a kezembe a pisztolyt.

- Na és ez mire..? - próbálkoztam a fegyvert elsütni de abban a pillanatban a fegyver narancssárgán kezdett ragyogni, én pedig ijedtemben felfelé tartottam az élét, ekkor a pisztoly kilőtt egy sugárnyalábot, ami konkrétan le vitte az egyik lámpa búráját. Az üveg széttört, aminek apró kis szilánkjai Fitz felé repültek. Gyorsan elé ugrottam és ellöktem onnan, hogy ne essen baja.

- Bocsi Leo.-néztem rá a földön fekvő géniuszra.

- Palmer ügynök - lépett be a labor ajtaján Adams - már mindenki magára vár. Jöjjön azonnal, vagy különben nem vehet részt az akcióban.

Kissé feszengve álltam két tűz között. Fel segítettem Fitz-et a padlóról, majd visszaadtam Jemma kezébe a fegyvert.

- Ügyesek vagytok srácok csak így tovább. - futottam el sietve Adams ügynök után.

Amikor odaértem már mindenki a quintjet fedélzetén volt felszállásra készen.
Felrohantam a rámpán, ami párhuzamosan velem, kezdett felhúzódni. Leültem az egyik székbe és be kötöttem az övemet.

- Megint egy izgalmas nap, ugye Rose? - kérdezte a mellettem ülő Stella Fisher.

- Ez az első küldetésem már évek óta.

- Hogyha nem lett volna az a baleseted Oroszországban, akkor most nem hármas szintű hanem hetes ügynök lennél. - lökte oda gúnyosan.

- Muszáj, mindig az orrom alá dörgölnöd? Te is csak eggyel jársz felettem. - nevettem már szinte kínosan.
A motor folyamatosan járt, a gép rendesen rázkódott a légörvények miatt. Lopakodó üzemmódban voltunk, szerencsére nem látták, minket.

- A veszekedés most várhat.-próbálta az övét kicsatolni Stella, ami pár perc szerencsétlenkedés után sikerült is. A többi ügynökkel együtt én is hasonlóan cselekedtem.

Lassan megérkeztünk a találkozó pontra, pár száz méterre a Hydra létesítménytől. Minden fegyvert a kezünkbe vettünk, teljesen felszerelkeztünk.

- Rendben. Mindenkinek működik a rádiója? - kérdezte Stella a mikrofonba, mire mindenki egy 'igent' adott válaszul.

- A csatornán keresztül fogunk bejutni az épületbe. A célunk kiiktatni ezt a bázispontot. Amint beértünk az épületbe, mindenki elfoglalva a helyet, amit megbeszéltünk. A hydra veszélyes és mindig egy lépéssel előttünk jár. Ezt az akciót nem szabad elhibáznunk.. és Palmer - nézett rám a főnök - Ne próbáljon, meg hősködni. - mért végig szigorúan.

- Értem. - adtam semleges választ.

Stella csak felhorkantott válaszomra, majd a többi katonának intett, hogy kövesse öt.
Őszintén, nem esett rosszul, hogy így bánik velem. Már megszoktam. Csak azt nem értem, hogy miért.
Félre téve, a gondolataimat követtem a fák sűrűjében a csapatot. Egy folyó választott el minket a hegyoldalba vájt Hydra bázistól. Elég korán volt, mondhatni zöld hajnal, amikor odaértünk. Ennek ellenére több ellenséges ügynököt láttam az épület közelében járőrözni, mint amennyire számítottam.
A csapat lassan haladt át a folyón. Vizesen kicsit csúszott a lábunk alatt a talaj, amikor megpróbáltunk felmászni.
A fegyverek segítségével könnyen elintéztük a nyugati szárnyon állomásozó katonákat, így azon az oldalon bejuthattunk az épületbe.
A puskát a vállamra helyezve lépkedtem óvatosan a folyosón. Mögöttem Stella és a többi ügynök. A helyzetünkből kiolvasható, hogy, azért megyek én elől, mert én vagyok a gyenge és feláldozható ember.

Furcsa módon, nem volt sok Hydrás és még a lövöldözés hatására sem jött elő több. Külön váltunk, hogy jobban feltérképezhessük az épület alaprajzát. Értelemszerűen nekem kellett egyedül mennem, mert miért is, ne?
A puskámból kifogyott a lőszer, így kénytelen voltam kézi pisztolyra váltani.
A folyosón haladva szinte, halálos csönd uralkodott az épületben. Amint meghallottam a súlyos lépteket, azonnal az egyik fal mögé bújtam. Észrevétlenül kinéztem oldalra, hátha veszély közeledik a hangból ítélve.
Egy kisebb Hydra osztag masírozott végig a folyosón.

- Utánnuk! Nem juthatnak be a főudvarra. - adta ki a parancsot egy erőteljes női hang.

Amint az osztag lelépett, ki akartam lépni árnyékomból, azonban a nő ott maradt. Biztos voltam benne, hogy megérezte a jelenlétem. Szinte alig hallható, macska léptekkel közeledett a búvóhelyem felé, teljesen kétségbe estem. Utánna eszembe jutott, hogy mit tanították az akadémián. Meg kell őriznünk a hidegvérűnket.

- Nincs értelme bújkálnod. Úgy is megtalállak. Érzem az életerőd. - mondta mézes hangon a nő.

Ekkor előbújtam rejtekhelyemről a pisztolyt az ellenségem felé fordítva.

- Oh ez aranyos. - nevetett cincogó hangon.

- Ki foglak nyírni. Mocskos Hydrás. - sziszegtem.

A nőnek se kellett több azonnal nekem rontott. Megakartam lőni, de kitért a golyó elől, mire egy újabb lövést elsüthettem volna már ott állt előttem. A pisztolyt kiverte a kezemből, majd a fejemet akarta megütni, de én védekeztem. Az oldalába rúgtam, de nem rökönyödött meg.
Hátraszaltózott és újból támadó állásba helyezkedett el. Ezúttal rajtam volt a sor. Nekirontottam de lefogta a kezem, én pedig a gyomorszájba térdeltem. Egy pillanatra elvesztette az egyensúlyát én ezt kihasználva egy oldalszaltóval kirúgtam az állkapcsát és a földre kényszerítettem.

Szokatlanul könnyen feladata. Közelebb léptem hozzá és a gallérjánál fogva felemeltem.

- A Shield nem az, aminek látszik. - köpte ki oldalra a szájába felgyülemlett vért.

- Fogd be! - rivalltam rá.

- Ez lenne a Shield. Titkok? hazugságok? Ne légy már ennyire Naiv Rosalie. - köpte a szavakat.

- Honnan tudod a nevemet? - feszült voltam és ideges.

- A múltadról sokat eltitkolnak. Ha válaszokat akarsz, nem tőlem kell kérdezned. - nevetett fel hisztérikusan.

- Te kis... Alávaló féreg. - dobtam le a földre.

- Az vagyok és a pokolra fogok kerülni. Te pedig velem jössz. - a kezében tartott egy kapcsolót.
Csak akkor vettem észre, hogy robbanómellény van rajta. Villámgyorsan elkezdtem futni a legközelebbi kijárat felé, de már késő volt. A nő felrobbantotta magát és vele együtt az egész épületet. A törmelékek elkezdtem maguk alá temetni.
Az oxigén kezdett egyre kevesebb lenni, alig kaptam levegőt. Miután realizáltam, hogy innen már nincs kiút, hagytam, hogy az édes sötétség magával ragadjon.