¡ a fordítások a Google-fordítótól származnak, ha valami esetleg hibás, azt előre is sajnálom és ha bárki tudja a helyes fordítást – kérem szóljon, örömmel javítanám ki!
•••

•••

Reggel arra ébredtem, hogy valami hangos csapódással űzi el belőlem a nyugalom létező összes részecskéjét és az álom világom által nyújtott védelmet, amit egészen eddig nem is érzékeltem, hogy körülöttem lett volna. Viszont azt tudom, hogy valami felettébb kellemes dologról álmodtam, mert amikor nagy nehezen átfordultam a másik oldalamra, a jelenleg fekete ágynemű huzattal befedett takarót szorosan magam köré húzva, hihetetlen nagy erejű hiányérzet áradt szét a mellkasomban. Ezt pedig általában csak akkor érzem, ha ténylegesen jó és különleges volt az az álom, szóval úgy látszik, hogy hosszú-hosszú idő elteltével ismét képes voltam egy normális éjszakát magam mögött tudni.

És ebben a pillanatban érkezett meg a fejfájás. A fájdalom, amit alig néhány hete éreztem, de még akkor is kellemesebb volt. Ez..ez az érzés szabályosan úgy festett, hogy fel fog emészteni. A hangos ajtócsapódás pedig nem sokat javított a helyzetemen. Dehogy. Ha bármit is tett, akkor az nagyon maximum a fájdalmam legalább ezerszeres növelése.

  – Remélem nem keltettelek fel.

Felnyögtem a hang hallatára és még jobban a párnámba fúrtam az arcomat. Ha valakivel, akkor vele aztán tényleg nem szerettem volna indítani az amúgy is fájdalmas napomat. A viselkedése érthetetlen, kibogozhatatlan, az érzésekre, amiket eddig előhozott belőlem, ugyanezen szavak igazak és mint azt már tegnap megfogadtam egy pohár koktél társaságában – ki kell őt zárnom, még mielőtt nem teljesen késő. Úgy ahogy van, a vadítóan érdekfeszítő, szexi tetoválásaival, a markolni való izmaival és a túrásra szánt hosszú hajával együtt. A szemeit pedig egyértelműen kerülnöm kell, ha valóban meg akarok szabadulni a vele kapcsolatos érzelmektől, gondolatoktól, mindentől. Mert azok a szemek, na azok nagy erővel rendelkeznek. Valami mágikus erővel, ami egyetlen pillantás után magába szippantja az embert. Teljesen, mélyen, visszafordíthatatlanul.

  – Dehogy. Nem is hallottam, hogy bejöttél – feleltem összeszorítva az állkapcsomat, amikor a beszéd hatására csak még jobban megfájdult a fejem.

Lassú mozdulatokkal fordultam a hátamra, a takaró továbbra is melegen tartotta testemet, szemeimet azonban nem voltam képes felnyitni. Mély lélegzetvételekkel próbáltam helyre rázni magamat, de nagyon úgy tűnt, hogy semmiféle sikerrel nem járok. És egy darabig biztosan nem is fogok.

  – Fasza. Akkor mesélj. Mégis mi a franc ütött beléd? Magadnál vagy? Értem én, hogy összejött ez a sok szar, de mi a faszt gondoltál, amikor egy kibaszott asztalon vetkőztél? Huh?

Erre, fájdalom ide vagy oda, mindkét szemem automatikusan nyílt fel. Megrökönyödve, sőt, leginkább sokkolt állapotban meredtem rá, ajkaim, kérdés nélkül meg mertem volna esküdni rá, hogy egy tökéletes 'o' alakját formálták, a pupilláim pedig legalább ugyanekkora bizonyossággal tágultak ki minimum a háromszoros méretükre.

  – Hazudsz. Sosem tennék ilyet – ráztam meg a fejemet, de hamar abba kellett hagynom, amikor olyan éles fájdalom nyílalt a halántékom részlegébe, hogy kis híján könny szökött a szemembe.

  – A józan éned talán nem. De a részeg? – horkantotta, lenéző pillantást intézve irányomba. – Antonio, az az átkozott barom, hívta fel Georgiot, mondván segítségre lenne szüksége, mert egy pillanatra hagyta figyelmen kívül a húgomat, aki aztán veled karöltve mászott fel egy kibaszott asztalra, hogy aztán erkölcsöt nem ismerve dobálja le magáról a holmiját. Szóval, hadd halljam. Che diavolo stavi pensando?
[olasz: che diavolo stavi pensando - mi a fenét gondoltál]

  – Nem értek olaszul – sóhajtottam lemondó stílusban, aztán visszadőltem az ágyra.

Mert időközben, a nagy és hirtelen sokk hatás következtében valahogy sikerült felülni, anélkül, hogy kiadjam az éjszaka folyamán magamba döntött ital mennyiséget. Harry arcáról most sok mindent le tudtam olvasni. Tényleg sokat. Pedig már elkönyveltem és éppen kezdtem volna elfogadni a tényt, hogy valószínűleg soha az életben nem fogom megérteni, mi is játszódhat le benne egészen pontosan. De most, ezen az elcseszett reggelen láttam. És értettem. Talán, ha nem lennék ennyire fájdalmas helyzetben, még képes lettem volna kezdeni is valamit a viszonylag könnyedén elnyert információkkal, de így..gondolkodni is fájt, nem hogy megpróbálkozni az adatok kiválogatásával, majd értelmes elraktározásával.

  – Rosalie. Kibaszott vékony jégen állsz.

Nagyot dobbant a szívem, amikor hangja jó néhány oktávval lejjebb csúszott, és egy lépést tett az ágyam és az én irányomba.

  – Mit vársz, mit mondjak, Harry? Hogy sajnálom? – megrándult a szája széle, amikor ránéztem. Komolyan bocsánatkérésre várt? Huzatot kapott ez? – Felejtsd el.

A fejemet csóválva dobtam le magamról a takarót és tornásztam magamat ülőhelyzetbe az ágy szélére, ahonnan a lábaim az alacsony termetemnek köszönhetően még csak a kifejezetten puha szőnyegre sem értek le.

  – Pedig nagyon is ezt kéne tenned.

  – Bocsánatot kérni? – emeltem fel fejemet, szemeim azonnal felvették övéivel a kontaktust. – És mit szeretnél, mit mondjak? Harry, kérlek ne haragudj rám, amiért a húgoddal tartottam, hogy ne kelljen egyedül mennie? Hogy sajnálom, amiért szerettem volna egyetlen rohadt éjszaka erejéig elfelejteni, hogy a rohadt olasz maffia méhkaptárába estem, akaratom ellenére? Mit akarsz, mit mondjak még? Hogy sajnálom, amiért ennyit ittam, annak érdekében, hogy elfelejtsem a családom által hagyott űrt, ami nap mint felemészt? Ezt akarod hallani? Vagy akad még valami más is? Mert akkor közlöm, újra, hogy olvídalo todo.
[spanyol: olvídalo todo - felejts el mindent]

Azt hiszem megleptem. Egy kicsit. Jó, talán nagyon.

Csak állt előttem, nyakán kidagadtak az erek, amiknek folyamatos lüktetése arra engedett következtetni, hogy felbosszantottam. Na meg persze arra is, hogy még a vérnyomása is feljebb szökött valamennyivel. A szemeiben düh villant, irányomba, ha lett volna rá lehetősége, akkor most egészen biztosan villámokat vagy leginkább tőröket dobálna. Ajkai pedig..hát, ha másról nem is, akkor erről alapjáraton rá kellett jönnöm, hogy valóban ideges rám. Ajkait ugyanis egyetlen vékony vonallá préselte össze, mellkasa gyors tempóban emelkedett és süllyedt vissza, folyamatosan, mindenféle megszakítás nélkül.

– Idegtépő egy nőszemély vagy, ezzel remélem tisztában vagy – köpte szavait az összeszorított fogai közt.

Elmosolyodva bólintottam.

– Akkor jó munkát végeztem – nyújtottam ki kezemet, majd a vállára helyezve azt jeleztem neki, hogy lépjen odébb, mert szeretnék kiszabadulni innen.

Nyomasztó volt a közelsége és a jelenlegi állapotomban semmi, de semmi mást nem voltam képes érezni, mint színtiszta dühöt, haragot, utálatot..csupa felemelő érzés, nem igaz?

– Most meg hova mész? Még nem végeztünk!

Ujjaim a fürdőszoba ajtó kilincsén pihentek már, amikor feleszmélt gondolataiból és még mindig villámokat szóró tekintetét rám emelte.

– Harry. Mi már akkor végeztünk, amikor legelőször találkoztunk – mosolyodtam el halványan, aztán beléptem a fürdőbe és becsuktam magam után az ajtót.

Jelentsenek bármit is ezek az alkalmi érzelmek, amiket a közelsége vagy éppen a kinézete vált ki bennem, nem engedhetem meg magamnak, hogy sok figyelmet szenteljek nekik. Saját magamnak ásnám meg így a gödröt, amibe a végén így is úgy is belezuhannék. Ehhez kétség sem fér. Mert még ha lenne is köztünk bármi..és ha annak a bárminek egyszer csak vége lenne, akkor kettőnk közül kérdés nélkül én lennék az, aki összetörik. Ismét. Mert eddig mindig én voltam az, aki összetört. Legyen szó bármiről.

Éppen lehámoztam magamról pizsama együttesem alsó részét, amikor hallottam, hogy a szobám ajtaja egy ugyanolyan hangos csapódással zárult be, mint alig fél órával ezelőtt.

Valóban sikerült felidegesíteni.

•••

A kiadós fürdésem után kényelmes ruhákat szedtem elő a szekrényemből és az ágy közepére vetve magamat kiterültem és mély lélegzetvételek közepette hagytam, hogy némi megerőltetés árán, megpróbáljak a lehető legjobban visszaemlékezni az éjszaka történtekre. Az első italomig tisztán megvolt minden. Utána azonban csak az egyre homályosabb és homályosabb emlékképek árasztották el a lelki szemeim előtti világot.

A zene hangosan dübörgött, a karórámra vetett pillantás után pedig mosollyal az arcomon nyugtáztam magamban, hogy egy órakor már egészen biztosan nem érünk haza. Sőt, akkor már el sem indulunk vissza a villába. Háromnegyed kettőt ütött az óra, amikor úgy döntöttem, hogy rendelek még egy pohár vodka-narancsot, ami legnagyobb meglepetésemre a kelleténél sokkal finomabb volt, mint gondoltam volna.

A pultos srác felvont szemöldökökkel mért végig, alaposan, amikor újabb és újabb pohárral kértem a narancsos italból, de nem szólt egy szót sem, csak egymás után csúsztatta elém az egy bizonyos idő után kifejezetten mámorító italt.

Aztán a DJ számot váltott. Jó számot. Nagyon jót. Nagyon-nagyon jót.

Lényegében a világomat sem tudtam, amikor Ariana Grande 'Into You' című dala elindult. A mély dübörgő basszus bejárta az egész testemet, miközben valami pasi közreműködésével felálltam az egyik asztalra. Körülbelül fél perc elteltével aztán Nina vidám arca bukkant fel az 'asztalom' köré gyűlt emberek között és a kezét kinyújtva kapaszkodott meg bennem, hogy felsegítsem magam mellé.

  – Mennyit ittál? – kiabálta túl a hangos zenét, de válaszadás helyett csak legyintettem.

  – Te mennyit ittál?

  – Eleget ahhoz, hogy gondtalanul táncoljak veled egy asztalon – mutatott rám, az asztalra és végül magára.

Aztán enyhén behajtotta térdeit és a ritmust felvéve ringatni kezdte csípőjét, fejét hátra vetette, kezeivel néha hajába túrt. Láttam, ahogy Antonio a száját összepréselve nyomkodta a telefonját, miközben a fejét csóválva eltávolodott tőlünk, minden nyálát csorgató srácot dühösen félretolva az útjából.

  – Le a ruhával, lányok!

Nina is sokat ivott. Tényleg sokat, ebben akkor bizonyosodtam meg igazán, amikor kérdés nélkül ragadta meg ruhája végét és kezdte lassú mozgással felhúzni a lábain.

  – Ne már, ne hagyj magamra – nézett rám a tánctól kipirult arccal, én pedig nagyon nem voltam már olyan állapotban, hogy normálisan gondolkodjak és szintén normális döntéseket hozzak. Szinte úgy ahogy van, lehetetlen volt akkor.

Ezért is nem hagytam túl sok időt magamnak a gondolkodásra, inkább csak Ninahoz hasonlóan két kézzel ragadtam meg a ruhámat és nem várva túl sokat már ott tartottam, hogy a fejem felett húztam át a fekete anyagot. Csakhogy valaki átkarolta a derekamat és a vállára hajítva engem kivonult a klubból. Velem a vállán.

  – Tegyél le..akárki is vagy! Hallod? Tegyél le, mert hányni fogok!

Lábaimmal és kezeimmel egyaránt nagy erőbedobással kapálóztam, és amikor tenyerem az illető fenekén csattant, ő megtorpant, majd lábaimra állítva megigazította a ruhámat. Smaragdzöld szemei a csillagok és a hold fényében sötéten csillant, arcvonásai kemények voltak, ajkait vékony vonallá préselte össze.

  – Harry? Mit keresel te itt? Honnan..

  – Haza viszem Ninat, ott találkozunk.

  – Ó, nem. Haza viszed, de mire én odaérek, nem akarlak a birtokon látni. Világos vagyok?

A szám belsejét harapdálva vezettem végig rajta szemeimet. Dühös volt, az idegesség hullámokban hagyta el a testét, akárcsak a melegsége, ami a közelségének köszönhetően hamarosan engem is körülölelt.

Antonio motyogott valamit az orra alatt, miközben Ninat berakta a kocsija anyósülésére, ő maga pedig a volán mögé ült és elhajtott. Sóhajtva hajtottam előre a fejemet, homlokom Harry gyorsan emelkedő és süllyedő mellkasán pihent, szemeim fáradtan csukódtak le.

  – Rosszul vagy? – kérdezte, hangja halkan csengett.

  – Forog velem a világ.

Kezei megfeszültek, amikor tenyerei a hátamra simultak, ujjai apró köröket rajzoltak fedetlen bőrömre. – Holnap ezért még számolunk. De most lélegezz mélyeket, rendben? Csukd be a szemeidet és koncentrálj a légzésedre.

  – Haragszol rám? – kérdeztem elcsukló hangon.

  – Igen. De jobban izgat a hogyléted annál, hogy most vesszek össze veled – simította egyik kezét gyengéden az arcomra, másik továbbra is a hátamat cirógatta. – Az ráér ha majd józan leszel.

Izzadtan és hevesen dübörgő szívvel a mellkasomban pattantak ki a szemeim.

Jobban izgat a hogyléted.

Rosszul vagy?

Harry..törődik velem?

•••

••••••••••
midnightwhiteowl
Ladybady
ladyshitgirl
hungarianwriter