🌞nem túl durva, de azért felnőtt tartalom következik🌞

•••

•••

A szobám kellős közepén estünk egymás ajkainak, kezei fedetlen bőrömön csúsztak végig, mígnem megunta, hogy a sportmelltartóm elasztikus anyaga zavarja a hozzáférésben és a melleim alatt megragadta az anyagot, hogy megszabadítson tőle. A ruhadarab valahol tőlünk jóval távolabb érkezett meg tompa puffanással a földre, miközben az én ujjaim már az ing gombjaival bajlódtak, de most tényleg bajlódtak, mert Harry csókjai az agyam egy teljes részét kikapcsolták. Nem volt egy normálisan végigvezetett gondolatom sem, csak a gyönyör amit az ajkainak bőrömmel való érintkezése jelentett. Apró, nedves csókokkal haladt számtól át az állkapcsomra, onnan tovább a nyakamra, és a pontnál, melynél oldalra döntöttem a fejemet, hogy könnyebben hozzáférhessen a részhez, lassan húzta végig nyelvét a felhevült bőrömön. Jóleső sóhaj szakadt fel torkomból, ahogy tovább vezette ajkait nyakamról a mellkasom irányába. Nyelvével vékony csíkot húzott a testemen, ujjai a nadrágom szegélye felett rajzolgattak rám apró köröket, majd lassan azokat is felfedező útra indította.

  – Harry – nyeltem egy nagyot, miután levegő után kapkodva vetettem hátra a fejemet, amikor mind kezeivel, mind ajkaival bekebelezte a mellkasomat.

Apró, nedves csókokat hagyott el rajtam, rendszertelenül, össze-vissza, miközben az ágyam irányába kezdett tolni, lassú, megfontolt léptekkel. A melltartómhoz hasonlóan én is tompa puffanással érkeztem meg az ágyra, de még levegőt venni sem volt időm, mert Harry testének súlya szinte ugyanabban a másodpercben érkezett meg felém, ajkai máris enyémeket csókolták. Csípőjét leengedte, így jelenlegi álláspontját tökéletesen érzékeltető ágyéka hozzám nyomódott, mire automatikusan megemeltem a csípőmet, többet kívánva, többet akarva, többet követelve. Fogalmam sem volt miért kívántam őt ennyire, de a dühöm elpárolgott, a fejemet olyan dolgok árasztották el, amiktől semmi mást nem éreztem, mint azt, hogy az iránta táplált vágyam folyamatosan nagyobb lesz. Testemet csókolva araszolt lejjebb, míg kezei el nem érték a nadrágom szélét, amitől ujjait bele akasztva szabadított meg. Egész lényemben megfeszültem, amikor hosszú ujjai a fekete fehérneműhöz értek, hogy idegőrlő lassúsággal attól is megszabadítsa testemet.

Így történt tehát, hogy szépen lassan, egymást csókolva, simogatva, közben egy kicsit sürgetve, elérkeztünk egy olyan pontra, ahonnan már egyikünk számára sem volt kiút, visszaút vagy akár két másik út. Egyszerre érkeztünk meg az élet adta egyik legcsodásabb pillanathoz, egymás karjaiban éltük ezt meg és egymás nyakába szuszogva hagytuk, hogy testeink felébredjenek a nagy erővel berobbanó érzések, érzelmek fejünk feletti összecsapása után.

Mikor mindkettőnk légzése viszonylag egyenletessé vált, és képesek voltunk annyira eltávolodni egymástól, hogy egymás szemébe nézzünk, lassan kezdett visszatérni a gondolkodáshoz szükséges agyi funkció, amitől hirtelen felfogtam, hogy mi történt egészen pontosan. És ahelyett, hogy a fejemet fogva rohantam volna ki a szobából, én csendben, ujjaimmal a haját tekergetve néztem fel szemeibe, élvezve a kialakult helyzetet.

Élveztem a helyzetet.

Jól esett kezének gyengéd érintése a bőrömön, jól estek csókjai és ijesztően jól esett a közelsége. És az érzések, amiket alig fél óra alatt váltott ki belőlem? Veszélyesen, rettentően jól estek. Ha pedig tehetném, ha lenne rá lehetőségem, akkor a jelenlegi álláspontom szerint az életem hátralevő részében szeretném mindezt érezni. Az összes érzelmet, amit ma keltett életre bennem, egytől egyig, kivétel nélkül.

Meztelen mellkasom a hasához préselődött, hosszú, izmos kezei a csípőmet ölelték körül, még közelebb vonva magához, mire én egyik lábamat övéire emeltem. Izzadtságtól csillogó testünkből egyszerre áramlott ki a forróság, ami hullámokban érkezett meg a másikunk bőrére. Extatikus érzés volt ez az egész kialakult helyzet és hirtelen azon kaptam magam, hogy azt kívánom – bár sose érne véget.

  – Mhm.

Szélesen vigyorodtam el, amikor Harry a hajamba fúrta arcát, apró puszikat hintve el a fejem tetején. Lehunyt szemekkel kezdtem először kesze-kusza mintákat rajzolni körmeimmel a hasára, majd szépen lassan áttértem a nyakát körbefutó tetoválására.

  – Fájt? Amikor ezt csinálták? – húztam végig ujjamat a fekete tinta alkotta vonalon. Megfeszült alattam. Egész testében.

  – Az elején. De egy idő után megszokja az ember – felelte, miközben hosszú ujjai a homlokomra tapadt hajtincseimet simította hátra. – Jól érzed magad, ugye?

Szinte láttam magam előtt az arcomat, ahogy az iménti gyors és nagy erejű fizikai tevékenységtől amúgy is kipirult arcom legalább négy-öt árnyalattal még vörösebb lesz. De miért is ne lett volna? Harry, a férfi, akitől az elején még tartottam, aztán akit az idő elteltével egyre jobban gyűlöltem és akinek most a karjaiban fekszem, meztelenül, életem egyik, ha nem a leggyönyörűbb pillanatai után, a szemeimet kutatva kérdezi meg, hogy jól vagyok-e. Azután, hogy láthatta – szabályosan ő vitt el a csúcsra.

  – Jól.

Rövid és tömör válasz volt, de az arcom sokkal több mindenről árulkodott neki.

A rövid társalgásunkat követően megint csendbe burkolóztunk, ő a csípőmet, én pedig mellkasát cirógattam, néha alaposabban megfigyelve a két madarat ábrázoló tetoválását. Imádtam, hogy végre ennyire közelről is láthatom őket, de bántam, hogy nem tudom, mi a pontos jelentésük. Hogy mi volt az az ok, ami arra késztette, hogy magára varrassa ezeket a mintákat.

  – Mié..

A telefonja hangos csengése állított meg abban, hogy a kiváncsi énem győzedelmeskedjen felettem és feltegye a kérdéseket, amik a kelleténél egy kicsivel talán jobban fúrják az oldalamat. De őszintén, nem tehettem róla. Ez a férfi maga a két lábon járó titokzatosság, az ilyen emberek pedig általában automatikusan kihozzák a mit sem sejtőkből a kiváncsi oldalukat.

Egy pillanatra elhúzódott tőlem és összevont szemöldökökkel emelte feje felé az ujjai közt szorított telefonját. Vissza kellett fognom magam, de végül tényleg kibírtam, hogy ne nézzek fel én is. A csörgés hirtelen halt el, majd már éreztem is, ahogy Harry megint megfeszül, de ez nem az a feszültség volt, amit az előbb még az érintésem váltott ki belőle. Nem, ez az olyanfajta feszültség, ami akkor van az emberben, ha valami rossz dolog történik vele. Ez olyan feszültség, amit én éreztem, amikor először találkoztam Philippel azon az estén és amikor eljött meglátogatni Rayhez, hogy aztán elhozzon magával ide, Southamptonba.

  – Minden rendben van? – kérdeztem azonnal, de válasz helyett csak a földre ejtette telefonját, ami így hangos koppanással érkezett meg a padlóra, majd kezeit kihúzva alólam kiszállt az ágyból. – Harry, mi történt?

  – Semmi – rázta meg a fejét, szemei gyorsan cikázva próbálták megtalálni a korábban valahova elhajított alsónadrágját. – Fanculo questo! Hol a francban.. – kezdte, pucéran elindulva a szobában, mindenhol a fekete textildarab után kutatva. Amikor pedig végre megtalálta, valamelyest megkönnyebbülve kapkodott magára mindent, amitől alig egy órája még nagyon örült, hogy a saját kezeimmel szabadítottam meg.
[olasz: baszd meg]

  – Harry.

  – Mi van már, Rosalie?!

Nagyra nyílt szemekkel húztam fel magamra a jóganadrágomat, majd a melltartómat és pulóveremet is áthúztam a fejem felett. Kissé megilletődve és visszahőkölve haraptam be ajkamat fogaimmal, de végül csak megráztam a fejemet. Ő ezt pozitív és kielégítő visszajelzésnek vette, ugyanis belelépett cipőibe és már el is hagyta a szobámat.

  – Harry Styles, azonnal állj meg!

Kellett néhány másodperc ahhoz, hogy észbe kapjak és magamat, továbbá a gondolataimat is összekaparva végre a nyomába eredjek. Lefele tartott a lépcsőn, amikor én mezítláb trappoltam végig a folyosón, majd le utána a lépcsőn. – Harry, állj már meg, az istenit! Tu culo loco!
[spanyol: te őrült seggfej]

Nem törődtem azzal, hogy ő nem törődik velem és a néhai szólongatásommal, ahogy az sem érdekelt, hogy a ház lakosai mind engem, de leginkább minket figyeltek. Csak az volt a szemeim előtt, hogy még akkor sem fogja ezt csinálni velem, ha az életem múlik ezen az egészen. Van köztünk valami, ő is tisztában van vele, helyettem most mégis ő fut el. Nekem pedig nem tetszik, hogy ennyire felcserélődtek a szereposztások. Ha valakinek, akkor nagyon maximum nekem lenne jogom arra, hogy a félelem miatt hátráljak el tőle, de nem neki. Nem a rohadt olasz maffia vezérének!

Az utolsó lépcsőfokoknál jártam már, amikor láttam, hogy Philippel és Georgioval beszél hevesen, egy kicsit távolabb a bejárati ajtótól, hamarosan pedig Nina is felbukkant mellettük, szemeiben izgalom keveredett a rémülettel. De elvigyorodott – igaz, csak hamisan –, amikor észrevette, hogy egy szénakazalra hasonlító hajkoronával a fejemen, vörös arccal és dühös ábrázattal közeledek hozzájuk.

  – Tudod, az elmúlt huszonnégy évemben nem sok férfi után futottam, mint valami félőrült, de te, te ezt is elérted! – kulcsoltam ujjaimat szorosan alkarja köré és magam felé fordítottam. Smaragdzöld íriszei, melyek fekete pupilláit ölelték körbe, most egészen vékony csíkoknak tűntek, amiért a pupillái nagyobb méretűre tágultak. – Miért te vagy az, aki a fejét fogva hátrál ki...ebből? És miért nem vagyok ez én? – vontam össze szemöldökeimet, miközben kérdőn néztem fel rá. – Mert érted, te vagy a rettegett maffiavezér, aki sokak rémálma, de én, én marha, én élvezem a társaságodat. Holott az előbb nem neked, hanem nagyon is nekem kellett volna kirohannom abból az átkozott szobából, aztán ebből az átkozott villából és végül az egész életedből is. De én maradtam. Mert maradni akartam, a fenébe is! Úgyhogy hadd halljam, mi a fenéért feküdtél le velem, ha utána csak fejvesztve akarsz rohanni a közelemből?

  – Rosalie, ennek most nincs itt az..

  – Ó, de, itt van. Van időnk, nyugodtan folytassátok csak – dugta zsebre kezeit Georgio, Philip és Nina pedig ugyanolyan pajkos vigyorral az arcukon pislogtak ránk.

Harry frusztráltan mordult fel, aztán szabad kezét enyémre helyezte és lassan lehámozta ujjaimat karja körül. Bosszúsan néztem rá, de csak megrázta a fejét.

  – Nem a közeledből futottam. Van egy kis..dolgom, amit muszáj most elintéznem, de..de nem tőled, nem ettől – mutatott ujjával most ő kettőnkre – futottam. És ha őszinte akarok lenni, akkor igazán örülök, hogy futottál utánam. Segíti a magamról készült önképemet.

  – Te nárcisztikus...

  – Szexisten, igen, tudom – karolta át hirtelen derekamat, arca közelebb került enyémhez.

  – Fúj, ne már – nyögött fel keservesen Nina, de két fivére csak füttyentett.

Elmosolyodtam, miközben kezeimet nyaka köré akasztottam és lábujjhegyre állva csókot nyomtam ajkaira.

  – Vigyázz magadra, rendben? És ha lehet..ha lehet, akkor egy darabban gyere vissza.

Nem tudom miért mondtam ezt. Nem szeretem. Talán csak jobban kedvelem annál, hogy utáljam. De nem szeretem, nincsenek iránta olyan erős érzelmeim, amik okot adnának arra, hogy ilyeneket mondjak neki. Mert igen, a szex jó volt, sőt, fergeteges, fenomenális, mennyei, ha nagyon szép jelzővel szeretném illetni, de..de ez nem szerelem. Nem lehet az. Ez a történet nem olyan, mint amiket olvasni szoktam. Mert ebben a történetben a főhős maffiavezér nem fog megváltozni. A főhős bezárt lány pedig minden erejével azon lesz, hogy annyira megpuhítsa a sötétségben fénylő férfit, hogy feltűnésmentesen tudjon kiszabadulni innen. Ha ehhez az kell, hogy hazudjon az érzelmeiről, akkor az kell. Nem számít.

Csak sikerüljön a terve és szabaduljon ki innen.

•••

•••••••••••••
midnightwhiteowl
Ladybady
ladyshitgirl
hungarianwriter