•••

•••

A Styles-fivérek. Az alvilágban mindenki számára ismert maga a név és a hozzá kapcsolódó események, történések, kapcsolatok vagy akár egyszerű emberek, más nevek, bármi. A Styles név ismert. Még a világ egyszerű felének is. Ha nem is teljesen a tetteikért, de tudják, tisztában vannak vele, hogy a Styles névhez valami sötét, sokaknak talán félelmetes dolog köthető, amikor pedig szemet vetnek a fekete öltönynadrágban, fekete zakóban és a mellkasuk tetejéig kigombolt ingben megérkező férfiakra, általában mindenki lélegzete elakad.

Ami persze a legkevésbé sem hihetetlen. Sőt, az lenne a furcsa ha mindez nem így történne.

Philip, Georgio és Harry hármasa még a legfelsőbb körökben mozgó politikusok arcára is képes pírt csalni, legyen szó férfiakról vagy nőkről, teljesen mindegy. Ezáltal talán nem is olyan meglepő, hogy miért történik szinte minden a legegyszerűbb módon. A Styles-család hosszú-hosszú évtizedek óta részese az egész világot magába foglaló társasjátéknak, melyet egy ember leginkább a 'Ki nevet a végén?' és a 'Monopoly' keverékéhez hasonlíthat. Egyrészt azért, mert a világ legnagyobb maffiái többet versengenek egymással, mint különböző országok sportolói az olimpiai játékokon, másrészt pedig azért, mert embertelen mennyi pénzről van szó csupán akkor, ha valaki felhozza a Styles klánt. Milliókról, nem, milliárdokról, sőt talán még ennél is nagyobb mennyiségű pénzekről van szó. És ez csak az olasz maffia esete. Az oroszok, a mexikóiak – mindi-mind ugyanekkora, de meglehet, hogy ennél jócskán kevesebb összegekkel gazdálkodnak, így a világ leggazdagabbnak hitt személyeit is könnyedén lekörözve.

És bár nyilvánvalóan az orosz, a mexikói, de még a spanyol maffia is rettegett alakulatként van számon tartva, köztudott, hogy az olasz maffiánál egyik sem rendelkezik nagyobb erővel, nagyobb hatalommal vagy éppen nagyobb fegyvertárral. Nem.

Gregorio Styles, az őt megelőző édesapja és nagyapja olyan magas, stabil lábakon alapuló erődöt építettek kezdetlegesen Olaszországban, hogy azt még maga a szentháromság sem lenne képes lebontani.

A három fivér pedig pontosan azért hajt, azért dolgozik, azért dönt úgy, ahogy – azért gyilkol, azért kínoz, hogy ezt a biztos erődöt még sok-sok generáción keresztül életben tudják tartani. De akármennyire is erős egy erőd, néha, nagy ritkán akadnak kavicsok, amik időközben valahogy bekerülnek a hihetetlen erővel rendelkező lábakba. Olyan kavicsok, amiknek nem csak az erőd egy kis részére, hanem egyből az egész építményre hatalmas kihatása van.

Harry így látta Rosaliet. Nina így látta Rosaliet. Philip így látta Rosaliet. És talán – a kevéske együtt eltöltött idő ellenére is – Georgio is így látta Rosaliet. Ha nem saját maga miatt, akkor három testvére miatt.

– Mi fog most történni tulajdonképpen? Egyáltalán hova megyünk?

Nina egészen eddig a pontig volt képes csendben ülni a bátyja kocsijának hátsó ülésén, Philip mellett, aki minduntalan a mellettük elsuhanó tájat figyelte. Georgio az anyósülésen foglalt helyet, bal lába idegessége miatt gyors tempóban ütött egy ritmust, Harry pedig már-már teljesen elfehéredett ujjakkal markolta erősen a fekete bőrrel lehúzott kormányt. Ajkait vékony vonallá préselte össze, bőre a szája körül, akárcsak ujjai, szintén teljesen elfehéredett. Nina már akkor is érezte a feszültséget, amikor kissé késve érkezett meg a Harry üzenetében említett szélfogóba, ahol bátyjai addigra kifejezetten idegesen álltak egymás mellett, kisebb kört alkotva, halkan pusmogva valamit. Alighogy csatlakozott hozzájuk, Rosalie a zilált külsejével bukkant fel mellettük, néhány pillanat erejére elszakítva Harryt a hirtelen családi kupaktanácstól.

– New York-ba megyünk – felelte Philip tömören, de tudhatta volna, hogy az anyjuk természetét öröklő húgának ez közel sem lesz kielégítő válasz.

– Oké. De miért?

– Nina.. – a lány legfiatalabb bátyja a fejét ingatva sóhajtott, majd lehunyta szemeit és figyelmen kívül hagyta a kíváncsi pillantását.

Végül Georgio volt az aki, kissé hátrafordult az ülésén és sötétbarna szemeit húgára emelte.

– Manuel és Ivanov beszélni akarnak Harryvel.

Nina szemöldökei automatikusan szaladtak fel homlokán, egészen hajának vonaláig, megilletődött pillantását Georgio arcáról Harryre vezette. – Mit akarnak tőled?

– Rosaliet.

A lány nagyra nyílt szemekkel nyelt egy hatalmasat és hirtelen izzadni kezdő kezeit lehúzta fekete farmernadrágján.

Nem szerette a maffiával járó stresszhelyzeteket. Kifejezetten utálta őket. Ha valamiért, akkor ezért nagyon, tényleg nagyon hálás volt a biológiának, amiért fiú helyett lányként jött a világra.Mert bár édesapja mindent megadott neki és hihetetlen mód szerette már a születésétől kezdve – Nina sosem akart olyan szinten belemerülni a maffia sötét bugyraiba, mint amennyire három bátyja már benne volt. Szereti a családját, nem erről van szó, ő csak azt nem szereti különösebben, amit a családja tesz. Az nem az ő világa. Igen, ha kell – mint most – akkor segíti bátyjait, kérdés nélkül. De az olyan dolgokra, mint emberek kivégzése vagy éppen kínzása, nem, arra nem képes. Egyszer próbálta megtenni. Amikor az egyik áruátvétel folyamán Harryre szabályosan sortüzet nyitottak. Talán az volt a második alkalom, hogy Philip vagy Georgio helyett Nina tartott legidősebb testvérével. Egyben pedig az utolsó is. Azóta, hogy akkor szem- és fültanúja lett annak, ahogy bátyja a fájdalomtól felordítva ragadja meg húga karját és rántja be magával az egyik kocsi takarásába, míg emberei azon vannak, hogy végezzenek a lövöldözést kezdeményező személyekkel, Nina egyedül nem volt hajlandó Harryvel tartani. Rettegett attól, hogy akár egyetlen alkalommal is részese lehet egy ilyen eseménynek, tudván azt, hogy ha akkor nincsenek ott Harry emberei, akkor könnyen meglehet, most egyikük sem lenne itt. Leblokkolt, levegőt sem vett, csak elkerekedett szemekkel figyelte, ahogy az akkori megrendelésük szállítója előrántja a pisztolyát és Harryre irányítva azt, meghúzta a ravaszt.

– Nina. Nyugodj meg, hallod? Nem lesz semmi gond, ne pánikolj – a smaragdzöld szemek a visszapillantó tükrön keresztül kutatták a barnás-zöldes íriszeket, amikben bizony ott tombolt a félelem erőteljes szele.

Harry tudta, hogy mi játszódik le húgában, kristály tisztán emlékezett az utolsó kettesben lebonyolított találkozásukra. Hogy ne emlékezett volna. Utána hetekig mankóval kellett járkálnia, mert olyan helyen érte a lövések egyike.

– Akkor ugyanezt mondtad – felelte rá kapásból, hangja egészen tompának tűnt, pedig nem érezte rosszul magát. Legalábbis nem annyira, hogy valóban rossz állapotba került volna.

– De most mi is itt vagyunk. Ne stresszeld túl – ragadta meg kezét a mellette ülő Philip, majd egy kedves mosolyt villantva szorosabban fogta közre húga csuklóját.

Nina mély levegőt vett, párszor lassan lélegzett ki és be, végül pedig ismét Harryre nézett. – Miért akarják őt?

És ekkor Harry beszélni kezdett. Hosszadalmasan, mert néha Philip és Georgio is közbeszóltak valamit, amit a legidősebb báty esetleg kifelejtett a magyarázatból. Nina pedig csak hallgatott, csendben igyekezett mindent feldolgozni, amit bátyjai zúdítottak rá hirtelen, mindössze néhány perc leforgása alatt.

Volt ott minden.

Szó esett Rosalie mexikói eredetéről, a családjáról, hogy az apja a legfelsőbbrendű, legnagyobb terjedelemmel és hálózattal rendelkező három maffia közül mindhárommal összetűzésbe került, de mielőtt még teljesen eltűnhetett volna a föld felszínéről, az akkor mindössze tizenkilenc éves Harry elmarta és..nos, a saját kezeivel ölte meg a férfit, aki kis híján az ő családját is tönkretette.

– Rosalie anyja elhunyt? – kérdezte tágra nyílt szemekkel, de most a hangja már nem véletlenül volt tompa.

Sokkal inkább fojtott volt.

Gombóc keletkezett torkában, mert bár a legelején sem a hozzájuk kerülő lánytól szerzett tudomást édesanyja állapotáról, Philip minden Rosalieval kapcsolatos kérdését megválaszolta neki. Így tudta meg azt is, hogy Vincenzo, Rosalie öccse, mindössze a balszerencse miatt nem volt képes megtalálni Rosalie pontos tartózkodási helyét, ami jelenleg Southampton egyik, ha nem a legnagyobb telke volt. Sajnálta őket. Már csak azért is, mert ő maga nem volt képes elképzelni egy olyan életet, amiben elszakadt volna három testvérétől. Nem hogy hónapokig, még napokig sem. De hogy őszinte legyen még abba se mert volna belegondolni, hogy órákig kerüljenek távol egymástól, úgy, hogy közben semmi sem biztos. Semmi sem, az pedig végképp nem, hogy valaha láthatják-e még egymást. Rosalie helyzete pedig pontosan ilyen. Belekerült egy olyan helyzetbe, amiből könnyedén meglehet, hogy nem mostanában fog kikerülni. Bár – és a gondolatra ugyan szomorkásan, de elmosolyodott –, ha előhívja a korábbi történteket, akkor rá kell jönnie, hogy lehet, Rosalie hamarosan nem is akar majd elmenni innen. Pláne akkor nem, ha a ma Harry és közte történtekből valami más, valami sokkal komolyabb keletkezne. Akkor valószínűleg előbb döntene a bátyja közelében való maradásnak, minthogy elmenjen és vissza se nézzen.

– El. Már nem segítettek neki a gyógyszerek és még azon az éjjelen elhunyt. Amikor Rosalie öccse hazaért, akkor néztek be rá, de már késő volt – nyelt nagyot Philip, Harry pedig éppen akkor gördült be az elhagyatott, New York külvárosának egyik leglepukkantabb részén található raktár előtti útszakaszra.

Lassan gurultak be az elhagyatott épületbe, a beszéd hirtelen halt el köztük, Nina, de valószínűleg a másik három Styles testvérnek is befeszült a teste. Nina kezét azonnal a vádlijára csúsztatta, onnan is lejjebb a bokájához, amin ott pihent tartójában a kése. A bokája feletti részig érő csizmája alól semmit sem lehetett látni belőle, de legalább ő tudta, hogy ott van. Már csak a biztonság kedvéért is.

Georgio volt az első, aki ismét húgához fordult, miközben Harry saját revolverét zakója alatt található pisztolytartójába csúsztatta. Philip a hátsó ülésen ugyanígy cselekedett, majd megigazítva bőrdzsekijét már ki is szállt a kocsiból. Harry a slusszkulcsot a helyén hagyva követte öccse példáját, így már csak Georgio és Nina maradtak hátra.

– Maradj a kocsi mellett. Ha szar van, te vezetsz, úgyhogy legyél résen, rendben?

– Jogosítványom sincsen, mi a francról beszélsz? – kérdezte magas, vékony hangon, de válasznak semmit sem kapott, csak egy kacsintást és a testvérei jól megszokott féloldalas mosolyát. – Te komolyan beszélsz.

– Automata váltós, elfordítod a kulcsot, gázra lépsz és mész. Kanyarokban azért fordítsd el a kormányt, de máshol csak taposd a gázt. Egyszerű, mint az egyszeregy.

– Annyira nem vagy humoros, hogy kedvem lenne képen verni – húzta össze szemeit, tekintete szúrós volt.

Nem szerette a hirtelen kialakult stresszhelyzeteket. A korábbi emlékképeken is látszott, mennyire életképtelenné vált, amikor a bátyját kis híján elveszítette abban a lövöldözésben. Akkor annyira volt képes, hogy lezuhanjon a kocsi takarásába, amikor Harry magával rántotta. Most három fivére van itt, ő pedig elképzelni sem tudja, mégis mit fog kezdeni akkor, ha mindhárommal történne valami.

De végül, amikor már Georgio is kiszállt az autóból és becsapta maga mögött az ajtót, Nina mély levegőt vett és kissé megrázva magát a lehető leghalkabban és legfeltűnésmentesebben kinyitotta, majd becsukta maga után a bal hátsó ajtót. Gyomra görcsösen rándult össze, amikor a saját autójukkal szemben megállt egy hófehér, Mercedes jellel ellátott jármű.

– Azt tudnám ezeknek miért nem jó a fekete. Feltűnőbbek már nem is lehetnének egy ilyen helyen. Balfaszok – morogta Philip, Georgio pedig egyetértően biccentett.

Harry csak csendben, feszülten várt. Várta azt, amiről fogalma sem volt, hogy mi lehet. Ivanov üzenetében mindössze annyi állt, hogy beszéljenek. De Ivanov ruszki, hidegvérű, Manuel pedig mexikói, forróvérű barom. Harry szavaival élve legalábbis. És mint azt mindenki tudja a földrajz órákról – hideg és meleg együtt nem jó. Fagyos és tüzes együtt még annál is rosszabb.

– Harry! Nem gondoltam volna, hogy az egész családot elhozod.

– Együtt dolgozunk, már megszokhattad volna – vonta meg vállait, kezeit összefonta mellkasa előtt. – Amondó vagyok, térjünk is a tárgyra. Mire fel a találkozó?

Manuel a szemhéjait leszorítva sóhajtott fel mélyen, Ivanov azonban vigyorogva rázta meg a fejét, sötét szemeit Ninara emelte. – Azt hittem már sosem látlak téged, krasivaya. [orosz: gyönyörű]

– Nem is lehettem volna boldogabb, ha ez úgy marad.

Harry arcán ugyan átsuhant a büszkeség egy halványabb árnyalata, de ettől függetlenül közelebb lépett a két férfihez, feléve ezáltal a még tőlük is tekintélyt parancsoló testtartását. – A lényeget, nem érek rá egész nap.

Manuel volt az, aki szóra nyitotta a száját és elsőként kezdett bele a beszédbe, de Ivanov hamar megunta, hogy jelenlegi szövetségese ennyire aprólékosan ecseteli az elveit, az érveit, a terveit, a sérelmeit, lényegében mindenét, ezért megköszörülte a torkát és ő is közelebb lépett Harryhez.

Georgio és Philip szinkronban rezdültek meg, Nina ujjait azonnal az ajtó kilincs köré fonta, de mindenki kivárt. Várták az orosz férfi következő lépését, várták, hogy menekülni kell-e vagy éppen lövöldözésbe keveredni a két, az apjuk korosztályához tartozó férfivel.

– Salinast akarjuk – mondta ki egyszerűen, a mexikóival ellentétben mindenféle köntörfalazás nélkül. – Tudjuk, hogy az apját te ölted meg és ehhez gratulálunk. Sőt, hálásak is vagyunk neked – kacagott mélyen, kezeit zsebre dugta. Manuel helyeslően bólintott.

Georgionak a kocsik hátuljában – vagy elejében – található bólogatós fejű kiskutya jutott eszébe. Pontosan úgy festett. Legalább egy liter hajzselével hátranyalt haj, izzadtságtól csillogó arcbőr, nyakában egyszerre három aranylánc volt látható, öltözéke az övéikkel ellentétben hófehér színben pompázott, Ivanov pedig szürkét viselt.

– De az az ember sok mindent tönkretett Mexikóban és nálam is – folytatta Ivanov. – Elég ideje volt már nálad a lány ahhoz, hogy kiéld rajta a vágyaidat, legyél egyszer végre csapatjátékos és add tovább nekünk. Mi elintézzük.

Harry egész testében megfeszült. Úgy beszéltek Rosalieról, mint egy tárgyról, akit csak úgy lepasszol majd nekik, mert ők ezt akarják. Baromság. Sosem hitte volna, hogy lesz nő az életében, aki iránt képes lenne többet érezni a fizikai kötődésnél, de most mégis minden gondolata a fekete hajú szépség körül forgott, megállás nélkül azon gondolkodott, hogy mit mondjon, amivel sikerülne megmentenie egy förtelmes végtől.

– Nézzenek oda! – csapta össze kezeit Manuel, szemeiben meglepettség tündökölt. – Csak nem megtaláltuk a nagy Harry Styles gyengepontját?

– Olyan vagy mint az apád – vette át a szót ismét Ivanov, mire nem csak Harry, de három testvérének szemöldökei is felszaladtak a homloka tetejére. – Gyenge. Érzelmek – horkantotta a férfi, undorral telített pillantással végigmérve az előtte álló fiatal maffiavezért. – Add át nekünk Salinast és nem lesz bajod. Tudod, milyen a bosszú. Édes. Nyugtató.. Kielégítő.

Harry megrázta a fejét, hosszú haja ezáltal lecsúszott kidolgozott vállairól. Hiába próbálta, képtelen volt másképp értelmezni Ivanov utolsó szavát. Mert azzal nem a bosszúra gondolt. Nem. Rosaliera gondolt. Rosaliera gondolt, méghozzá egy olyan helyzetben, ami Harryt a türelmének teljes mértékű elvesztésének irányába sodorta.

– Nem.

– Fiam, gondold végig. Okosan. Mit ér ő neked? Az apját már megölted. Te ölted meg. Ha erre rájön, szerinted melletted akarna majd maradni?

Igaza volt. Harry tudta, átlátta amit a mexikói mondott neki, mert tényleg igaza volt. Rosalie lényegében az akkor még csak tizenkilenc éves Harry miatt került egy olyan lehetetlen helyzetbe, amiben mindössze tizennégy évesen fel kellett adnia az egész életét azért, hogy megmentse a családját. A férfi tudta – ha Rosalie ezt megtudja még annál is jobban meggyűlöli, mint ahogy akkor utálta, amikor a villába került.

– Nem érdekel. Rosalie nálam marad. És ha..ha csak egyetlen egy alkalommal is a közelébe mertek menni... – hangja mélyen csendült fel, két lépést tett a férfiak irányába, arca és arcuk közt mindössze néhány centiméternyi távolság maradt a levegőnek. – Garantálom, hogy én állok bosszút. És ha valaki, akkor én szeretem a bosszút. Az édes, nyugtató, kielégítő bosszút.

Manuel nyelt egyet, de Ivanov csak rezzenéstelen arccal bámulta az olasz maffiafőnököt.

Harry nem várt tovább, sarkon fordult és biccentett testvéreinek, hogy szálljanak be a kocsiba, indulnak. Philip azonnal a volánhoz sietett, így Nina fellélegezhetett és már be is mászott a hátsó ülésekre. Georgio, Philip és Harry éppen beszálltak volna, amikor az orosz felemelte a kezét. Ujjai közt ött pihent a telefonja.

– Három perc. Pontosan ennyi időbe telik, amíg az embereim belépnek a telkedre és mindent átkutatnak a ribancodért. Három perc, Harold. Kíváncsi vagyok erre mit lépsz – vigyorodott el, majd boldogan nevetve figyelte, ahogy mind a négy Styles testvér becsapja maga mögött az ajtókat, Philip pedig a gázra taposva elrajtol.

Harry a telefonját a füléhez emelve tárcsázta a villa számát, reménykedve abban, hogy valamelyik őr vegye fel azt.

– Halló?

– Mrs Radley??

– Ó, életem, jó, hogy hívsz, akartam kérdezni, hogy mikor értek vissza, mert akkor..

– Mrs Radley? Hall engem?

De nem érkezett válasz.

•••

••••••••••••••••••

midnightwhiteowl

Ladybady

hungarianwriter