¡ a fordítások a Google-fordítótól származnak, ha valami esetleg hibás, azt előre is sajnálom és ha bárki tudja a helyes fordítást – kérem szóljon, örömmel javítanám ki!
•••

•••

Valamikor késő délután keltem fel.

Akkor is arra, hogy valaki lerántotta rólam a takarót és azzal a kezei közt állt az ágy mellett. Nyűgösen fordultam át a másik oldalamra, a párnát úgy gyűrtem a fejem alá, hogy nekem kényelmesebb legyen és már kis híján ismét sikerült visszaaludni, amikor két kézfej, de leginkább az ujjak, csavarodtak bokám köré és húztak ki az ágy vége felé.

Rémülten nyíltak ki szemeim és én már fel is ültem az ágyban, pislogva nézve – mégis ki a fene csinál ilyet?!

– Csak hogy ébren vagy! – villantott ezer wattos mosolyt Philip, én pedig megrökönyödve meredtem vissza rá.

Kezeimet a gyorsan fel és le mozgó mellkasomra szorítottam, közben pedig bizakodtam, hogy nem most fog elvinni egy infarktus. Vagy szívroham. A jelenlegi állapotomban mindegyik könnyedén elképzelhető. Simán.

– Szeretném megkérdezni, hogy pontosan mi van veled, de mivel egyetlen arcizom rándulás nélkül fizettél értem Raynek, talán jobb, ha csendben maradok.

Felnevetett, aztán oldalra biccentette a fejét, miközben végigvezette rajtam a tekintetét.

– Csak szólni akartam, hogy lassan készülj el, mert tízkor nyit a bár. Addigra jó lenne, ha..hát, ha ezt lecserélnéd valami jobbra. Mármint, jobbra, mint..

– Tíz éve táncolok férfiaknak, Philip, tudom mire gondolsz.

Egy pillanat erejéig megakadt. Fáradtan vizslattam arcát, amin valamiféle érzelem suhant át, de nem voltam képes pontosan megállapítani mit gondolhatott ebben a pillanatban. Csak állt ott előttem, a széles vigyora eltűnt, helyette felbukkantak a homlokát vékony részekre választó barázdák, amiket talán a meglepettség hozott elő nála. Fogalmam sincs, de az biztos, hogy megleptem a válaszommal.

Nem tudom mondjuk, hogy válaszom melyik része volt a leginkább meglepő számára, de ha nem így lett volna, akkor most feltételezem, hogy még mindig ugyanazzal az ördögi vigyorral az arcán nézne le rám.

– Jó, akkor én most megyek. Tudtál hozni magaddal ilyen ruhákat is?

Nemlegesen ráztam meg a fejemet. Philip bólintott, aztán se szó, se beszéd kivonult a szobából.

Nyűgösen mordultam fel, miközben a hasamra fordultam. Semmi, az ég egy adta világon semmi hangulatom nem volt ahhoz, hogy egy vadidegen, totálisan ismeretlen helyen, ugyanúgy vadidegen emberek előtt táncoljak. Arról nem is beszélve, hogy most már tényleg egyedül. Nincsenek itt a lányok, akikkel már nagyjából sikerült összerázódni a bárban, akik részben ugyanazon mentek keresztül, mint amin én is. Nincs itt Bella, akinek jelenléte eddig minden egyes alkalommal megnyugtatott, még akkor is, ha közben egyáltalán nem voltam lámpalázas. Csak jó volt tudni, hogy ott van a közelemben egy olyan személy, akit valóban kedveltem.

De itt?

Itt egyedül vagyok. Teljesen magamra maradtam.

Az álmosság hála a gondolataimnak már ki is futott szemeimből, valahogy még arra sem voltam képes, hogy lehunyjam őket. Féltem, hogy megint látnám magam előtt a helyzetet, amiben Vincenzoval voltam még hajnalban. A fájdalmat a szemeiben, a könnyeket, amik kicsordultak szemei sarkából és végigfolytak markáns arcán. Csupán az emlék képek hatására kirázott a hideg. Egyszerűen csak feküdtem a felettébb kényelmes matracon és a fekete ágyneműhuzatot bámultam. Aztán hirtelen eszembe jutott, hogy Philip a tíz órát említette nyitásnak.
A szoba falai közt kapkodtam a tekintetemet, de sehol sem találtam egy órát, a telefonom hiányában pedig kénytelen voltam kimászni az ágyból és azt magam után szépen bevetve elhagyni a szobát, hogy esetleg a folyosón találjak valamit, ami képes a tudtomra adni, hogy mégis mennyi az idő. Mert a délutáni alvásomnak köszönhetően teljesen elvesztettem az időérzékemet. Úgy ahogy van, az egészet.

  – Amennyi pénz ebben az egészben van, nem igaz, hogy egyetlen órát sem tudtak felakasztani a falra – motyogtam az orrom alatt és kimászva a magas ágyból, a hajamba túrva elindultam a folyosó irányába, hogy az ajtón kilépve felkutassak egy akármilyen órát.

Csak hogy amikor kinyitottam a fehér festékkel lefestett nyílászárót, egy éppen akkor kopogni tervező lánnyal találtam szembe magamat.

  – Szia – mosolyodott el, hangja mégis idegesnek tűnt kissé.

  – Szia – biccentettem, ujjaim továbbra sem engedték el a kilincset. – Tudok segíteni valamiben?

  – Nem. Mármint, nem teljesen. Úgy értem.. jó, újrakezdem inkább – nevetett fel halkan, miközben intett egyet a bal kezével.

A következő pillanatban három, talán az én korosztályomhoz tartozó, nő vonult be mellettem a szobába, kezeikben ruhákkal és jó néhány dobozzal. – Philip küldött, azt mondta nincs mit felvegyél ma este. Egyébként Nina vagyok. Nina Styles.

Megilletődve pislogtam rá arcát vizslatva, de amikor az ideges mosolyát egy viszonylag igazi váltotta fel, valahogy megnyugodtam. Úgy tűnt nem hazudott, csak azt mondta ami történt és azt tette, amit mondtak neki.

  – Rosalie Salinas – fogadtam el a felém nyújtott kezét, megráztam azt és végül intettem, hogy nyugodtan jöjjön be a szobába.

Végülis.. ha már a húgom nem lehet velem, legalább a nevét hallhatom.

•••

  – Ez túlságosan sok, Nina.

  – Vagy csak nem értesz a divathoz.

  – Nem, semmi probléma a divatérzékemmel, de ez – tettem körkörös mozdulatot az arcom előtt –, ez sok. Nagyon sok. Úgy nézek ki, mint aki beleesett egy kádba, ami tele van sminkkel és azzal mosakodott!

Hasonlatom – ami szerintem amúgy egyáltalán nem volt olyan rossz – befejeztével olyan szúrós pillantást kaptam a, mint az utólag kiderült, nálam hat évvel fiatalabb, tizennyolc éves lánytól, hogy jobbnak láttam inkább csendben maradni. Ami végül nem is volt olyan rossz cselekedet. Sőt, sokkal jobb volt, mint ezelőtt bármi, amit valaha csináltam.

Nina szája ugyanis be nem állt volna, még akkor sem, ha éppenséggel maga a szentháromság könyörgött volna neki legalább néhány perces csendért a szobában.

Folyamatosan pörgött a nyelve, de annyira, hogy néha még egy-két olasz kifejezés is becsúszott a hadarásába. Egyszer az ágyon ült, egyszer mellettem a földön, de volt olyan pillanata is, hogy fel-alá járkált a szobában. Nekem pedig megfájdult a fejem. Nem is kicsit.

De hagytam, hadd mondja, ami csak eszébe jut, elvégre Philip külön kikötötte, hogy én ebben a közegben valahol jóval lejjebb vagyok, mint ő és a családja, akikkel szemben így lényegesen rosszabb helyzetben vagyok. Arról nem is beszélve, hogy kimerült voltam, így nagyon kedvem sem lett volna közbeszólni.
Amúgy is felesleges lett volna.

  – Kész van.

A hajamat éppen gyengéd loknikba göndörítő lány elnyúlt a vállam felett és a flakont megragadva csettintett, hogy csukjam be szemeimet, amíg ő teli fújja a fejemet azzal az akármivel. Amit soha életemben nem használtam. Egyetlen egyszer sem, de ő most szerintem az egészet el használta rám.

  – Hadd nézzelek! – tapsolt örömében Nina, mire nem tetsző grimasszal az arcomon léptem ki a fürdőből, vissza a szobába.

Közvetlen az ajtó előtt álltam, hátam mögül körülölelt a fürdőszoba villanyának fénye, de csak addig, amíg a lány felmordulva csapott a szobai nagy villany kapcsolójára, mivel a kinti holdfény nem bizonyult elégnek, hogy teljes mértékben láthasson.

  – Úr isten.

Megilletődve néztem arcára, melyen egyértelműen a döbbenet élvezett előnyt minden másféle érzelemmel ellentétben, miközben kényelmetlenül helyeztem súlyomat egyik lábamról a másikra.

  – Ennyire rossz?

Nina azonnal megrázta a fejét, majd átszelte a köztünk lévő távolságot, megragadta kezemet és a szoba közepére vonszolva megpörgetett. Csillogó szemekkel nézett végig rajtam, ahogy a vörös rúzzsal kikent ajkai egyre szélesebb vigyorra húzódtak. – Állati jól nézel ki, hogy a francba nincs neked férjed? Vagy pasid? Vagy bármid?

Szemeimet lesütve nevettem el magamat, megrázva a fejemet. Bolond.

  – A bátyáim biztosan nem fognak kirúgni. Szerintem ezelőtt még sosem volt nálunk ilyen lány. Legalábbis nem úgy, hogy én tudnék róla – vonta össze szemöldökeit. – De sebaj, ha kell, én is beszállok a vitába majd. Igazán jó fejnek tűnsz. Én pedig éppenséggel barátnőhiányban szenvedek. A másik maff.. Khm. Szóval, nincsenek valódi barátaim. Csak a három bátyám, akik egy idő után durván idegtépőek tudnak lenni. Amúgy tűrhető egy társaság, de Harry kicsit hirtelen temperamentummal rendelkezik. Philip és Georgio, ők a nyugodtabb géneket örökölték anyától, én meg..hát, azt hiszem én lettem az arany középút – kuncogott, belém karolva, miközben végigsimított saját, csillogós ruháján.

Ami jóval eltért az enyémtől. Nagyon is.

Egyik darab sem volt visszafogottnak nevezhető, ezt nem mondanám, de ezen nem lepődtem meg különösebben. Nina azt mondta, hogy Philip külön kikötötte, hogy a tegnap éjszaka viselt, vörös ruhámhoz hasonlót kapjak ma is, erről pedig húga teljes mértékben gondoskodott. Annyira, hogy valahányszor nagyobb mozdulatot tettem, attól tartottam, hogy mindenem ki fog látszani a fekete anyag alól.

A ruha elől és hátul egyaránt mély kivágással rendelkezett, elől valahol pont a melleim között találkozott össze a két rész, míg a ruha hátulja csak a csípőm felett volt ismét egészben. Deréktól lefelé pedig, akárcsak a tegnapi vörös darab, ez is fel volt vágva, pontosan két combom előtt, közepén hagyva a részt, ami ismételten kitakarta a teljesen privát részemet, ha esetleg leguggoltam volna.

Ninaé azonban gyönyörűen festett. Mintha egy doboz csillámporral szórta volna be a fekete anyagot, annak minden apró részlege úgy csillogott, valahányszor a lány akár csak megrezzent. Vörös haja szoros kontyba volt fogva a feje tetején, sminkje pedig talán még az enyémnél is kirívóbbra sikerült. Velem ellentétben azonban sokkal, sokkal magabiztosabban mozgott ebben a viseletben.

Mintha minden nap így nézne ki.

  – Indulhatunk? Készen vagy? – vetett rám egy oldalt pillantást, hosszú lépéseket téve az ajtó irányába.

  – Azt hiszem. Csak idegeneknek táncolok, nem igaz? Semmi jelentősége. Csak táncolok. Ugyanolyan férfiak, mint a klubban is lenni szoktak.

Halknak szánt motyogásomat eredetileg saját magam nyugtatásának szántam, de ez a terv befuccsolt, amikor a ház lépcsőjét használva lesétáltunk a földszintre, ahol Philip és még két másik férfi, egyikük éppenséggel a hosszú hajú volt, beszélgettek egymással, kisebb kört alkotva.

  – Ezt egyébként nem mondanám – kocogtatta meg karomat körmével Nina, én pedig felvont szemöldökökkel néztem vissza rá, közben ügyelve a fehér márvány borítású lépcsőfokokra. – Mármint, hogy ugyanolyan férfiak lennének. Nem azok – rázta meg fejét. – Ha a ma este után maradhatsz, akkor holnap menjünk el vásárolni neked néhány dolgot. Akkor beszélgethetünk is.

  – Miről b..

  – Na, kitettem magamért vagy kitettem magamért? – csiripelte mellőlem hangosan Nina, ránk vonva testvérei figyelmét.

Georgio volt a harmadik férfi.

Philip a szemeit forgatta húga kijelentésére, majd megigazította a fekete, majdnem félig kigombolt ingét és a lépcső aljához sétált, kezét nyújtva nekem.

  – Nem hallom a dicséreteket, hahó!

Fogaim közé kaptam bordó ajkamat, hogy ne mosolyodjak el szélesen, de Georgio bólogatva nevette el magát és Philiphez társulva, kezét húgának tartotta. – Ügyes vagy. Nem gondoltam volna, hogy ennyire jól néz ki.

  – Bunkó – húzta össze szemeit Nina, de mielőtt tovább mehetett volna a kisebb testvéri harc, Philip közbeszólt.

  – Tényleg jó munkát végeztél. Köszönöm.

Amíg ők hárman elvihogtak azon, amit Nina mesélt nekik a készülődésem egyes fázisairól, én kissé idegesen vezettem tekintetemet az aulában egyedül ácsorgó férfire. Akárcsak öccsei, ő is fekete inget viselt, ami a többiekkel ellentétben félig tényleg ki volt gombolva. Láttam, most tisztán láttam izmos felsőtestét és az azon áthúzódó, szögesdrótot ábrázoló tetoválást. Szemei, enyémekhez hasonlóan alaposan figyeltek meg engem, egyik részemről lassan átaraszolva a másikra.

Aztán arcomra kapta pillantását, szemeiben villant valami, majd se szó, se beszéd hátat fordított nekünk és kisietett a házból.

  – Kicsit szar napja van. Majd lenyugszik – mondta Georgio, megtartva nekünk az ajtót, hogy mi is ki tudjunk lépni az este hűvös levegőjébe.

  – Táncolj úgy, ahogy a bárban szoktál, rendben?

Bólintottam Philip kérésére, de még mindig nem voltam teljesen magamnál. Gondolataim megszakítás nélkül körülötte forogtak, egy pillanatnyi nyugalmat sem hagyva nekem.

Hirtelen temperamentum.

Kicsit szar napja van.

Ki a fene ez a férfi és miért van olyan érzésem, hogy jobb lenne, ha sosem találkoztam volna vele?

•••

❤️
midnightwhiteowl
Ladybady
ladyshitgirl
hungarianwriter
❤️