•••

•••

Hogy az igazat mondjam, ma nem éreztem jól magam. Egyáltalán nem, pedig ha valami, akkor a tánc mindig egy jobb helyre repített, teljesen mindegy, milyen volt előtte a napom, miken mentem keresztül.

Számomra a tánc az, ami másnak például az alkohol vagy a drog. Vagy a szerencsejáték. Boldoggá tesz, miközben az egész életem romokban hever, ezért minden egyes éjszaka felbukkanok, hogy aztán órákon át váljak eggyé a hangos zenével, a falakat is megrendítő ritmussal. Nekem pedig tíz éve ez a boldogság. A hely, ahol nem rettegek attól, vajon mikor következik be a baj. Ahol nem gondolkozok, csak élvezem azt, hogy élek. Élvezem ezt az elcseszett életet.

Szembesültem rossz dolgokkal. Dios mió, tizennégy évesen az anyámnál tüdőrákot diagnosztizáltak, amikor pedig az apám mindezt közölte velem, egy tizennégy éves gyerekkel, rá néhány napra elment. Lelépett, eliszkolt, elmenekült, anélkül, hogy visszanézett volna. Konkrétan le sem szarta, hogy hátra hagy ezzel három gyereket, egy beteg nőt, a negyedik gyerekével – aki tudatlanul várta, hogy végre haza mehessen és elmesélje mi minden történt aznap az iskolában – meg aztán végképp nem foglalkozott. Csak magával. Nem tudta elviselni, hogy amit eddig anyával közösen csináltak, az most hirtelen az ő nyakába zuhant, a rengeteg dolog között pedig ott lapult a gyereknevelés. Amihez úgy tűnt, a legkevésbé sincsen kedve.
[dios mió - istenem]

Fel sem tűnt, hogy az idegtől remegő testtel álltam a pódium kellős közepén, a fényeket lejjebb vették, a zene elhalkult, míg nem minden elcsendesedett.

Szemöldökeimet összevonva próbáltam kivenni, hogy mi történik mindössze néhány méterrel előttem, de csupán annyira jöttem rá, hogy valaki mozgásba lépett. Azok a rohadt fények. A mellkasom hevesen emelkedett meg, majd engedett le, de annyira, hogy hamarosan fájdalmat kezdtem érezni azon a környéken. Túl sok érzelem tömörült ebbe a táncba ma este. Az sem kizárt, hogy még akkor is táncoltam, amikor a zene már réges-rég elhalkult. Joder eso!
[joder eso - bassza meg]

Nem mertem oldalra fordítani a fejemet, amikor az eddig a kanapén elterülő személy lassú, ugyanakkor hosszú léptekkel araszolt hozzám, egyre csak közeledve és közeledve. Megállt mellettem, annyira közel, hogy mellkasa és a hasa is kezemhez ért, amikor levegőt vett. Nem mertem felé fordulni, így folyamatosan az előttem elterülő fekete színpadot szuggeráltam, egészen addig, amíg ujjai végig nem siklottak izzadt, fedetlen bőrömön.

– Szebb vagy, mint tegnap éjszaka. Fottutamente bella.
[olasz: fottutamente bella - kibaszott gyönyörű]

Döbbenten kaptam oldalra a fejemet, amikor a hang túlságosan is ismerősnek tűnt. Elkerekedtek a szemeim, de nem tudtam megszólalni.

– Philip – préseltem ki magamból.

Ezer meg egy gondolat cikázott egyszerre a fejemben, de egyik sem volt annyira jó, hogy logikus magyarázatot találjak az előttem álló dolgokra. Vagy éppen kérdésre. Olyan kérdésre, mint például ami az első másodpercben magától tette fel magát a fejemben.

Mi a franc történik?

•••

Egy asztalnál ültünk, én egyenes háttal a széken, Ray mellettem, szintén feszülten, de gyanítom az ő idegessége nem abból az okból származott, amelyikből az enyém.

Nem tudtam elszakítani pillantásomat Philip arcáról. Ugyanaz, mint amit tegnap este is láttam, csak most sokkal, de sokkal komolyabbak a vonásai. Dühösnek tűnik, de közben ő a legnyugodtabb mindhármunk közül, ehhez azt hiszem a legkevesebb kétség sem fér. Tényleg nem. Míg mi ketten egy-egy széken foglalunk helyet, ő a kör asztal másik felén ül, a félkör alakú kanapén, egyik keze az ülőalkalmatosság háttámláján, a másikkal a poharát tartotta, néha a szájához emelve azt, hogy belekortyoljon egyet az italba. Amikor az elfogyott, intett a pultosnak, hogy kéri a következő körét.

  – Szóval. Megtudhatnám mi folyik itt? Lassan lejár a munkaidőm, csak azért – mindketten rám kapták tekintetüket.

Ray szemei szinte lángra lobbantak, tisztán ki lehetett olvasni belőlük a mérget és dühöt, amit kérdésem okozott. Pipa volt rám, de nagyon.
Ellenben ott volt Philip, akinek ajkai játékos mosolyra húzódtak, szemöldökei a szőkére festett tincsei végéig szaladtak fel homlokán. Lassan futtatta rajtam végig a pillantását, ami feltűnően hosszú ideig időzött el a mellkasomon. Pír szökött az arcomba, miközben magam köré fontam kezeimet, így eltakarva előle az idomaimat, amikhez egyébként semmi köze nincs. Úgy sem, hogy már most több dolog történt köztünk, mint bármilyen másik férfival az életemben.

Díjnyertes, ám ördögi mosolyt küldött irányomba, szemei hirtelen kapcsolódtak össze enyéimmel. Aztán beszélni kezdett.

  – Szeretném, ha nekem dolgoznál.

  – Nem leszek a kurvád – jelentem ki gondolkodás nélkül, meg sem lepődve saját szavaimon. Pedig nem szoktam így beszélni. Sőt, nagyon káromkodni sem szoktam. Az apám sokat tette, így alapjáraton elítéltem az egészet, miután ő eltűnt az életünkből.

A legkevésbé sem akarok hasonlítani rá.

A legkevésbé sem.

Philip a fejét csóválva sóhajtott egyet, újra belekortyolva az égető italába, amiben néhány kocka jég és egy citrom karika is pihent.

  – Ki mondta, hogy erről van szó? – nézett rám unottan, majd folytatta. – A bátyámmal közösen visszük az üzletet, de a bár az én kezem alatt van. Legalábbis utána – motyogta egy pillanat erejéig kiesve kemény szerepéből. – Ott van a házunk alagsorában, szóval még saját szobát is kaphatsz. Tehát beköltöznél, mint minden másik alkalmazottunk is. Lényegében mindened meglenne, fizetést is kapsz, amit nem kell ételre, vagy bármi másra költened, mert a házban laksz.

Ray az eddiginél jobban kihúzta magát és értetlenül rázta meg a fejét.

  – Nekem ehhez mi közöm? – kérdezte végül.

  – Kifizetem neked az árát – biccentett irányomba, mire lefagytam. Kifizetem az árát. Meg akar..meg akar venni?! – Csak mondd, mennyit kérsz érte.

Imádkoztam. Fohászkodtam, hogy Ray kedveljen annyira, hogy nem mond semmiféle összeget, hanem közli a velünk szemben ülő férfival, hogy meghibbant, elment az esze. Mert egészen biztosan ez történt.

Mégis ki csinál olyat, hogy elmegy egy klubba, leül a kanapéra, csendben, rezdülés nélkül mered egy nőre, aki szívét-lelkét beleteszi a táncba, mit sem sejtve arról, hogy mi vár rá a későbbiekben. Aztán leülnek egy asztalhoz, csendben marad vagy tíz percen keresztül, majd egyszer csak közli, hogy fizet értem, csak Ray tegyen ki a klubjából. Mi ez, ha nem egy eszement szituáció?

  – Ray.. – fordultam felé, de egy gyors pillantást követően a szavamba vágott.

  – Tízezer.

Megakadtam, az utolsó adag levegő, amit eddig magamban tartottam, egy halk 'ne' kiejtésével együtt hagyta el ajkaimat. Ahogy a remény is, miszerint ma haza tudok menni anélkül, hogy bármi rossz történne. De nem így lett. Mert Ray Vinotti kimondta. Ray Vinotti eladott.

  – Tízezer? Komolyan többre számítottam – ráncolta homlokát Philip, de nem firtatta tovább az ügyet, a zsebéből előhalászott egy kötet pénzt és az asztalra dobta az említett összeget. Arcomra vezette szemeit. – Akkor menjünk pakolni, nem?

  – Mi van? – néztem rá értetlenül.

  – Mondtam, ha nálunk dolgozol, akkor nálunk is laksz. Gondoltam kedves leszek és felajánlom, hogy beugrunk hozzád néhány cuccért ami fontos lehet. Induljunk.

Még mindig lefagyva, üres fejjel ültem a helyemen, mire felmordult és a kezemet elkapva kérdezte meg volt főnökömtől, hogy hol van az öltöző. Nem hallottam a válaszát, mert szinte arra sem voltam már képes, hogy magamtól talpon maradjak, szóval azt hiszem, ha másért nem is, de ezért köszönetet mondhatok Philipnek. De csak gondolatban. A valóságban erre semmi esélyt nem látok. Előbb lököm ki egy száguldó kamion elé, mint hogy azt mondjam neki – köszönöm.

Az öltöző szobába lépve ő megállt az ajtóban, én pedig kicsit összeszedve magamat a saját asztalrészemhez léptem. A néhány órával korábban otthagyott táskámba szórtam mindent, kivéve a ruháimat, amiket eredetileg terveztem lecserélni.

  – Kimennél, amíg átöltözök?

  – Ugyan már, tegnap éjjel szexeltünk, semmi újat nem látnék – közli mindezt széles vigyorral, majd nyelvével benedvesítette ajkait.

  – Rohadék – morgom az orrom alatt.

Végül nem öltözök át, csak a kabátomat kapom magamra, hogy ennyivel is segítsek magamon a megfázás elkerülése érdekében. New York ide vagy oda, a tél az itt is tél. Ráadásul hideg, szóval jobb a békesség.

Sóhajtva tettem vállamra a táskámat és már el is indultam a kijárat felé, ellépve Philip mellett, kinek arca most tényleg komolynak tűnt, szemei villámokat szórtak irányomba, ujjai erősen tartottak alkaromat, így egészen közel húzva magához.

  – Nem akarom még egyszer ezt hallani. Világos vagyok?

  – Mi-miről beszélsz? – nyeltem egy nagyot zavaromban, amit a dühe és közelsége okozott.

  – A főnököd vagyok, Rosalie, nem egy haver – szűrte szavait a fogai közt. – És én még a jobbik véglet vagyok, ha a bátyámat is bele vesszük a számításokba. Mától kezdve nekem, de leginkább neki dolgozol, ezáltal minden egyes szavad, tetted következményekkel jár, ezt jól vésd az eszedbe. Nem vagyunk elnézőek, nem erről vagyunk híresek.

Zavartan bólintottam, a fejemben még egy nagy kérdéssel.

Akkor miről vagytok híresek?

•••

A házunkhoz megérkezve a fekete Jeep leparkolt a kocsifelhajtón, közvetlen az általam és Vince által használt autó mellett. A sofőr szállt ki elsőként a járműből, miután annak motorját leállította és a kocsi körül mászkálva nézett végig a környéken. Csak azt tudnám mit keres hajnalok hajnalán, amikor mindenki alszik.

  – Mondom mi lesz – igazította meg fekete zakóját, miután félig-meddig az irányomba fordult. – Bemész, a lehető leghalkabban, összeszeded a fontos holmikat egy táskába, aztán kijössz. Nem mész be senkihez, nem szólsz senkinek és senkit sem keltesz fel. Érthető?

  – De én nem akarok veled menn..

  – Mondtam már, hogy a főnököd vagyok. Az van, amit én mondok. És én azt mondom, hogy használd azokat a formás lábaidat, húzz be a házba, gyere ki és egy hangot se halljak.

Túlzottan érzem magamban a felszínre törni vágyó dühöt, ami egyre csak arra késztet, hogy egyik kezemet meglendítve arcon töröljem. De végül nem teszem. Nem teszem, mert amikor lesütöttem szemeimet, feltűnt valami a zakója alól.

Egy pisztoly.

Mi a francba keveredtem?

••••••••••
❤️
midnightwhiteowl
Ladybady
ladyshitgirl
hungarianwriter
❤️