Mivel nem volt sok cuccom, egy táskába belefért minden, amit a szekrényemben tároltunk. Amíg a felnőttek beszélgettek, nekem azt javasolták, hogy köszönjek el a barátaimtól, mivel egy ideig most nem fogom őket látni. Mikor kimentem hozzájuk, és elmondtam, hogy ,,Haza megyek" mindenki irigykedve nézett rám, sőt el is sírták magukat. Azt mondták, ez egy nagyon csodálatos dolog, és szerencsés vagyok, hogy engem választottak. Még mindig nem értek sok mindent, ami itt zajlik, de nem is lovagolok rajtuk annyit, mint régebben. Majd ha az élet úgy hozza, megértem, elvégre még csak nyolc éves vagyok.

A nő, azaz JiNah jött ki értem az udvarra, majd kézen fogva kimentünk a templomból, ami össze volt kötve az árvaházzal, és megálltunk egy jármű előtt. Amint kinyitották beültem, HyongJi pedig áthúzott rajtam egy fekete szalagszerű valamit, ami nagyot kattanva megtartotta a testemet.

- Ez a biztonsági öv. - nevette el magát, majd megsimogatta a fejem, mikor meglátta tanácstalan arcomat. Érdeklődve figyeltem a mellettünk elsuhanó világot. Ez a kocsi, olyan gyorsan ment az úton, mintha repülnék. Mikor lehunytam a szemem éreztem a szelet, ami a hajamba kap, és csiklandozza szárnyam tollát, de amint kinyitottam ismét a bőrülésben ültem, bezárva. Kíváncsi lennék, miért vágyakozok egy olyan dolog iránt, amit sosem fogok átélni.

Egy hatalmas ház előtt álltunk meg, és amint kinyílt a kapu, betolatott az autóval. Kiszálltunk, én pedig megbabonázva néztem végig, amint a garázs ajtaja saját magától záródik le, sötétséget teremtve a helyiségben.

- Gyere. - szólt rám kedvesen, mikor már az ajtóban volt. Gyorsan oda futottam, és megtöröltem lábam a kékes szőnyegben, ahogyan ő tette. Egy kis szobába tévedtünk aminek volt még két ajtaja azon kívül amin bejöttünk.

Levettem a cipőmet, és egymás mellé rendezve őket felraktam a többi mellé. HyongJi miután levettem a kabátomat elvette tőlem, és felakasztotta a fogasra, amit én még ugorva se érnék el, olyan magasan volt.

- Holnap teszek neked egyet alulra, hogy elérd bármikor. - simogatta meg a fejem, majd a falra bökött, ahova elképzelte a fogast. A harmadik ajtót kitárva, előre engedett, hogy én lépjek be először a nagy nappaliba. Tágas és fényes volt a nagy ablakok miatt, amin a lemenő nap fénye szűrődött be, narancssárga fénnyel. Egyszerűen gyönyörű volt. Tőlünk rögtön balra egy lépcsősor húzódott, a falon pedig lepkék képei sorakoztak, ameddig a szem ellátott a kanyarban. Középen egy nagy barna kanapé várta, hogy leüljenek rá, a rajta levő párnák pedig szép díszítésű mintákkal volt ellátva. Az egyik ablak mellett egy üvegajtó helyezkedett a falon, amin keresztül ki lehetett menni a hátsó kertbe, amit innen nézve zöld fű terített be. A párkányokon kaktuszok, és további számomra ismeretlen cserepes növények díszelegtek, amik bár virágtalanok voltak, mégis szemet gyönyörködtető látványt nyújtottak.

Kicsit beljebb érve egy beépített fal húzódott a szoba közepéig, aminek a fele ki volt vésve, mivel egy nagy akváriumot rejtett, benne telis-tele színes halakkal. Voltak kicsik és nagyok is, de a legszebb mégis az volt, amelyiknek a farokuszonya lelógott olyan hosszú volt, és miközben hullámmozgással úszott előre, az mögötte lengedezett. Az akvárium másik oldalán volt a konyha, aminek közepén egy nagy asztal volt elhelyezve, rajta egy vázával, amiben virágok illatoztak. A pult rögtön a faltól indult, és először egy sütő volt látható rajta, ami fölött egy beépített mikró is felfedezhető volt, mellette pedig a gáztűzhely, ami fölött merőkanalak sorakoztak egy akasztón. A mosogató mellett a kanyarban volt egy turmixgép és egy kenyérpirító is, valamint oda volt elhelyezve a hűtő, aminek a másik oldalába a fagyasztó volt beépítve. Csodálattal néztem az emberi technológiát, ami számukra csak egy alapvető dolognak tűnhet, de nekem felér egy csodával, mivel nálunk nem voltak ilyenek.

A nappaliban a fal mentén húzódott a tévé, ami mellett egy keskenyebb ajtó a spájzot rejtette, ahol a tartalékok voltak elhelyezve. A mosdó a másik oldalon volt, de azt már nem tudtam megnézni, mivel JiNah kiszólt a konyhából, hogy kész a vacsora.

HyongJi, aki mindvégig mosolyogva figyelte, ahogy felfedezem a házat biccentett a fejével, hogy induljunk, majd mind a ketten leültünk az asztalhoz. Meg sem kérdeztem, mi volt az a sárga valami, amit elhelyeztek a tányéromon, mivel ha jól emlékszem ilyet ettem már. Ez egyszerű tojásrántotta, csak azt nem tudom, mi lehet az a zöld dolog, amivel megszórták.

- Ízlik? - kérdezte a nő, mire bólintottam, és nagy falatokat szúrva a villámra habzsolni kezdtem. Sose gondoltam volna, hogy enni ilyen jó érzés. Amit nem ismerek, az nem tud hiányozni, de ha most vissza kellene mennem a Mennyekbe, biztos sóvárognék egy ilyen vacsoráért.

Mikor megettük, JiNah elvette előlünk a tányérokat, és betette a mosogatóba, majd megengedte a vizet, és egy szivaccsal tisztítani kezdte őket. Odaálltam mellé, hogy lássam, hogyan csinálja, de olyan magasan volt, hogy csak a vízsugarat láttam. HyongJi megragadta a csípőmet, majd felültetett a pultra, ezáltal még azt is láttam, ahogy a habos víz távozik a lefolyón keresztül.

- Gyere LiNa, menjünk fel. - mondta a férfi, mikor az utolsó tányér is tiszta lett. Segített lemásznom a magas pultról, majd felsétáltunk a lépcsőn, ami szám szerint huszonnyolc fok volt. Előttem is, és mellettem is folyosó volt, így hirtelen azt se tudtam, merre menjek, de ő előre mutatott, így benyitottam az egyetlen ajtón, ami volt. Itt is volt egy mosdó, aminek a felét elfoglalta a kád, amibe már meg is engedte a vizet. Idő közben, amíg megtelt JiNah hozott nekem ruhát, amibe majd aludhatok, és törölközőt is kaptam, innentől pedig már tudtam, mit hogyan kell, elvégre az árvaházban is magunktól zuhanyoztunk, bár ott nem volt kád.

Olyan kicsi voltam, hogy a víz pont a nyakamig ért, ez miatt pedig belógott a hajam is a vízbe. A habbal játszadoztam, amíg fel nem oldódott, a víz pedig lassan hűlni kezdett, ezért kiszálltam, és igyekeztem csak a szőnyegre csepegtetni a rólam lepergő vizet, hogy ne keljen plusz munkát csinálniuk miattam. A törölközőt letettem a szennyes kosárra, és kimentem az ajtón, de mivel senki se volt a folyosón, ezért átsétáltam a másikra, és hallgatózni kezdtem. Az egyik ajtó résnyire volt csak bezárva, ezért belestem rajta, és mikor megláttam mind a két embert bementem hozzájuk.

- Itt fogsz aludni. - mutattak fel. Egy létrán kellett felmászni az ágyhoz, alatta pedig egy íróasztal volt, és pár polcos szekrény. Segítettek feljutnom oda, majd megmutatták, hol kell felkapcsolni a falra ragasztott csillag lámpákat. A fejem mellett volt egy apró kacsoló, amit ha megnyomtam a plafonon, illetve mellettem a falon kéken fénylő csillag mintájú lámpák százai gyúltak fel, és színesítették be a sötét szobát. Mintha csak az eget látnám közelről.

- Tetszik itt nálunk? - nézett fel HyongJi. Olyan nagy az ágy, hogy még őt is lekörözöm, pedig elég magasnak tűnt, mikor mellettem volt.

- Igen, nagyon. - bólintottam, mivel elképesztő ez a hely. Azt nem tudom, hogy minden ház hasonlóan néz e ki, de kifejezetten örülök, hogy egy ilyenbe kerültem. Úgy érzem, ez közel áll hozzám még akkor is, ha most láttam életemben először.

- Akkor itt maradsz? - csillant fel a szeme, miközben felnevetett, és felnyúlva hozzám megsimogatta a fejem. Aprót bólintottam, majd megérezve ismét azt az ingert, ásítottam egyet. - Aludj nyugodtan. Ha bármi baj van, a melletted levő szobában vagyunk. - mind a ketten kimentek, az ajtót azonban nem csukták be, csak behajtották. Bár nagyon álmos voltam, egy dolog még hátra volt, ezért hasra feküdtem, és kiengedtem szárnyaimat, hogy kicsit megmozgassam őket. Most nem fogok tudni ezért kimenni, mert azt biztos észrevennék, de beérem ezzel is. Vajon ha elmondanám nekik, úgy is elfogadnának? Nagyon kedvesnek és intelligensnek tűntek, de ezt a dolgot egy ember se venné könnyedén, elvégre.. eléggé misztikus.

Este volt időm gondolkodni. Kipihenten ébredtem, és elhatározva magam léptem ki a szobámból, hogy lesétáljak a konyhába, ahonnan már felkúsztak az isteni illatok.

- Áh, jó reggelt hétalvó! - kapott fel nyakába HyongJi, ami miatt majdnem elértem a plafont. - Remélem szereted a rament.

- Azt se tudom mi az. - vallottam be büszkén, mire JiNah eléggé érdekes arckifejezéssel nézett rám, de gyorsan elengedve a témát teríteni kezdett.

- Tudod LiNa, most, hogy hozzánk kerültél, itt az ideje elbeszélgetnünk pár dologról. - bólintottam, majd nekiálltam enni, miközben figyeltem, mit szeretne nekem mondani. - Hamarosan elkezdődik az iskola, és szeretnénk beíratni téged oda.

- Oh.. - nyeltem le az utolsó falatot, majd csalódottan néztem rájuk. - Én még, eléggé tudatlan vagyok. - vallottam be, ők azonban csak elmosolyodtak.

- Mindenki onnan kezdi, ahonnan te.

- Nem. - vágtam rá azonnal. Itt az idő. - Én nem úgy értettem. - mind a ketten kíváncsian néztek rám, én viszont nem tudtam, hogyan mondjam el nekik, ezért inkább megmutatom.

Hátra léptem, hogy ne borítsak fel semmit, majd nagyot sóhajtva kiengedtem a szárnyaimat. Mind a ketten felálltak döbbenetükben, szemeik pedig kétszeresükre nőttek. Nem voltam elég messze, ezért az egyik poharat lelöktem az asztalról, de szerencsére műanyag volt, így nem törött el. Ez eddig nem volt ekkora.. Most sokkal több toll fedi, mint régebben, és én ezt eddig észre se vettem.

- Azt hiszem, van mit mesélned Kisasszony. - ült le mellém törökülésben a férfi, majd kinyújtotta a kezét, és némán kért engedélyt, hogy megérinthesse a szárnyamat. Ő sokkal előbb feloldódott, mint JiNah, aki még mindig a konyha pultot támasztva meredt rám, tanácstalan fejjel.

Mivel nem tudtam, hol kezdjek bele, elmondtam nekik miért kerültem le a földre, valamint beavattam őket abba, hogyan is néztem ki az emberré válásom előtt, és pár történelmi dolgot is elmondtam nekik, amit érdeklődve hallgattak. Mikor a végére értem mintha varázslat hatalma alá kerültek volna, nagy szemekkel pislogtak rám hitetlenkedve.

- Na várj. - emelte fel kezét HyongJi.  - A végét nem igazán értettem.

- A lényeg az, hogy mikor még nem volt a ti világotok, a Démonok és az Angyalok együtt éltek, de valaki fellázította őket egymás ellen, így bekövetkezett a Nagy Pusztítás. Sokan meghaltak, és a béke érdekében, mivel mindenki látta, hogy a két fél egyenlő helyzetben van megegyeztek, hogy a továbbiakban nem fogják ölni egymást, ha nem lépnek a másik területére. És mikor megszületett a ti világotok akkor kerültünk mi felülre, ők pedig alulra. - jesszus, ez így nagyon hülyén hangzik, de nem tudom érthetőbbre lebutítani. Őszintén ez az egész sokkal bonyolultabb volt, de szerintem kettéállna a szemük, ha azt is elmondanám.

- Tehát azt akarod mondani, hogy az Isten azért teremtette meg a világot, hogy a két vitában levő népet elválassza? - csatlakozott a beszélgetéshez JiNah, aki kihúzta az egyik széket, és leült elém. Úgy tűnik ennyi kellett ahhoz, hogy ő is feloldódjon.

- Dióhéjban igen. - lehet egyszerűbb lett volna ezt mondani nekik. 

- Ha ez igaz... Akkor ti vigyáztok a halottainkra? - kérdezte a férfi, mire most először én ráztam meg értetlenül a fejem, és néztem rá kérdőn. Mi közünk lenne nekünk ahhoz, akik itt meghaltak?

- Ezt most... Nem értem..- jelentettem ki.

- Azt szokták nálunk mondani, hogy aki meghal, az a Mennybe jut. - válaszolta. Elképedtem ezen az információn, mivel nekem eddig senki se mondta, hogy lenne bármiféle kapcsolat az emberek és közöttünk. Ha egy halandó meghal, felkerülne hozzánk? De akkor mi miért vagyunk ott? Vagy talán.. Mi magunk vagyunk azok a halottak? De akkor miért nem emlékszünk rá?

- Erről... Nem tudok semmit.. - hárítottam, ők pedig csak bólintottak. Csend telepedett a szobára. Én se tudtam mit mondani, és látszólag ők se. Túl sok volt ez mind a hármunknak egyszerre. - Én... megértem, ha most azt kéritek, hogy pakoljak össze, és menjek vissza. - hajtottam le fejemet, majd visszahúztam a szárnyaimat.

- Ugyan már LiNa! Kinéznéd ezt belőlünk? Ne aggódj, biztonságban van a titkod nálunk, és ez miatt eszünk ágában sincs visszavinni. - kissé meglepődtem, de nagyon jól esett, hogy ezeket pont JiNah mondta, aki az elején még úgy vonakodott tőlem. HyongJi magába szállva meredt a padlóra, mint aki teljesen lefagyott, a nő pedig durcásan pillantott a férfira, akitől megerősítést várt az elmondottakhoz. 

- Baj van? - léptem közelebb hozzá, és megérintettem az arcát. Annyira bele volt merülve a gondolatába, hogy ijedtében felmordult, de utána rögtön elmosolyodott.

- Ne haragudj, csak gondolkodtam.

- Min? - kérdezte a nő, mire a férfi felállt, és lerakta az asztalra a laptopját. Felém intett, én pedig odamentem hozzá, hogy ölébe vegyen, JiNah pedig mellénk szegődött, és együtt néztük a képernyőt.

Megnyitott egy oldalt, de mivel én nem tudok olvasni, ezért elkezdte hangosan kiszűrni a lényeget.

- Mi úgy tanultuk, hogy Lucifer a gonosz megtestesülése, más néven maga a Sátán. Eleinte egy főangyal volt, de fellázadt Isten ellen, így kitaszították a Mennyből. - még egy képet is szúrtak be róla, amin felnevettem, mivel egyáltalán nem így nézett ki.

- Ez lehetetlen. Lucifer az Úr legfőbb tanácsosa, és minden kétséget kizáróan angyal. - mikor ezt kimondtam, eszembe jutott az a nap, mikor lekerültem ide. Ha egy angyal repül, a teste körüli aura ragyogni kezd, ez a tisztasága fizikai kivetülése a világ felé, Lucifer azonban fekete árnyként jelent meg előttem. Mi ez az egész?