2 évvel később

Viectra pov's

- Francnak ez a hülye diploma! - pufogtam anyámnak, miközben levágtam táskámat a heverőn pihenő kutya mellé, én magam pedig a konyha asztalnál foglaltam helyet, hiszen meg volt terítve, anyám pedig már hozta is felém a fazekat, amiben gőzölgött a forró étel.

- Szívem, te választottad. Azt mondtad Max után nem akarsz még egy ilyet, ezért-

- Nem kell felhoznod. - állítottam le, mielőtt szóról szóra visszamondja azt, amit eddig hajtogattam neki. - Tudom.. - motyogtam magam elé, majd törtem egy darabot a kenyérből, és nekiálltam a késői ebédnek, amit a mai tíz órámnak köszönhetek. - Fáradt vagyok, ma inkább alszom egyet.. - jelentettem be, miközben elmosogattam a tányéromat, és megvakargattam Rich fülét. Nem, neki már nem én választottam nevet, hanem apám, a kedvenc sorozatának főszereplője által.

- Én pedig megyek, és elaltatom a húgodat. - sóhajtott fel anyám, mikor meghallotta Yumi eszeveszett üvöltését. Imádom a kis kölyköt, csak nem értem miért kell mindig ordítania, mikor felébred. Nem létezik az, hogy minden egyes nap rémálma van.

Behúztam a függönyömet és fáradtan hullottam bele a matracomba, ami szinte elnyelte erőtlen testemet. Nem való ez nekem, inkább egész nap henyélnék, és olvasnám a jobbnál jobb könyveket, amiket apa hoz nekem az új munkahelyéről. De nem lehet, mert bármennyire is laza az egyetem rendszere, kurvára tanulnom kell minden nap, ha azt akarom, hogy a vizsgáimon átengedjenek legalább egy kettessel. Érdekel ez a dolog, de nem annyira, hogy egész életemben tanuljak érte, és majd a barátnőm gyerekének azt mesélhessem, hogy az unalmas életemnek hány százalékát töltöttem tanulással, szórakozás helyett.

Annyit mérgelődtem, hogy el is aludtam, és másnap reggel az ébresztőm előtt keltem csak fel öt perccel megelőzve a fülsértő rikácsolását. A gyors reggeli rutinom után felvettem valami meleg ruhát, mivel kint szakadt az eső, és még épp elérve az indulni készülő apámat, megkértem, hogy út közbe dobjon ki az egyetemnél.

Mivel a nagy sietség miatt a reggelimet otthon hagytam, ezért amint beértem a suliba, kiborítottam a padra a táskám tartalmát, hogy összeszedhessem a benne levő aprót és vehessek magamnak egy sonkás szendvicset.

- Jól van csoport. - jött be kedvenc biológia tanárom, aki szerint mi nem osztály, hanem csoport vagyunk, mivel ötvenen felül vagyunk létszámilag. - A mai órát azzal kezdeném, hogy bemutatom nektek az új társatokat, akit nem rég helyeztek át ide, de csak mától fog beilleszkedni a kis közösségetekbe. Bemutatkoznál? - kérdezte a prof az új diákot, én viszont nem szenteltem neki túl nagy figyelmet mikor meghallottam, hogy pasas.

- Inkább a szünetre tartogatnám.

- Nagyon helyes! Máris kedvellek fiam, ülj le valahova. Nos akkor, mint azt bizonyára mindenki tudja.. - kezdett bele a véget nem érő meséjébe, én pedig előhalászva a padban maradt füzetemet fogtam egy tollat, és miután rábeszéltem, hogy fogjon, írni kezdtem, amit csak hallok, mivel ő az egyetlen, aki nem hajlandó írni a táblára. Azt hittem sosem csengetnek ki, már a hatodik oldalt kezdtem el firkálni, mikor végre megszólalt a megváltást jelentő hang, és mindenki, mintha puskából lőtték volna őket menekült ki a teremből.

Belenyúlva táskámba, elővettem a múltkori könyvemet, amit nem sikerült befejeznem, és az utolsó pár lapot kezdtem olvasgatni, azt keresve, vajon hol tartottam. Nem voltam egyedül, mivel folyamatosan hallottam valami kopogó hangot, ami nem lehet más, csakis egy személynek a cipője, aki épp jön föl a lépcsőn.

- Látom semmit sem változtál. - kezdett bele az ismeretlen hang, amit nem rég hallottam. - Viectra. - a furcsa név hallatán fenéztem rá, hogy elmondhassam neki, összekevert valakivel, ám amint belenéztem mélybarna szemeibe, a fejem lüktetni kezdett, és mintha egy filmet vetítettek volna le a szemeim előtt négyszeres gyorsításba, halványan emlékkép szerű monológok ugrottak fel szemeim előtt, amik teljesen elvakítottak.

Hogy is felejthettem el mindezt? Miért történt ez az egész? Hogy lehet, hogy élek, és most emlékszem mindenre, mikor eddig azt sem tudtam, ki vagyok?

- Jungkook! - mondtam ki az előttem álló férfi nevét, majd felé szaladva ráugrottam, hogy lábammal körbefonjam derekát, kezeimmel pedig nyakába kapaszkodjak, miközben ő a derekamnál tartott. - De hogyan?

- Minden képesség tökéletlen, Viectra. Ezt neked kellene a legjobban tudnod, Mrs. Fizika. - tudtam miért ezt a poént dobta fel, hiszen emlékszem minden egyes képkockára, amit ott fent éltem le velük. Vajon Milor és Kuro hogy vannak? Taehyung és Jimin fognak még valaha találkozni?

- Miért vagy itt? - néztem szemébe, amik most közvetlenül előttem voltak. Az a vörös szín, amiben eddig úszott teljesen bebarnult, de ez csak még szebbé tette íriszeit, amikben halvány csíkok szépítették azt a pupillája körül.

- Hosszas verekedés után, de elértem, hogy feljöhessek hozzád, ha lemondok mindenemről. - kérdőn pislogtam rá nagy szemekkel, mivel bár tudtam, mit jelent ez, nem akartam hinni a fülemnek. - Én is ember lettem, Viectra. - leírhatatlanul jól esett a két éve nem hallott nevemet pont az ő szájából hallani először. Nem tudtam kihangsúlyozni, mennyire boldog vagyok, hogy itt van, hogy engem ölel és, hogy ilyeneket mond.

- Ezek szerint velem maradsz?

- Nos, igen, lényegében ezért csináltam az elmúlt két évben azt a sok szart, amik nélkül nem jutottam volna el idáig. Lucifer nem igazán akart elengedni, de mivel még csak egy kölyök-

- Hooo, állj! - emeltem ujjam ajka elé, hogy ezzel csitítsam el azt a pörgő nyelvét, mivel egy szavát sem értettem. - Mi az, hogy Lucifer?

- Miután megölted, újjászületett, mivel ha tetszik ha nem, ő a Pokol ura, és pótolhatatlan a jelenléte. De ne aggódj, a történelem nem ismétli meg önmagát, mindig ott van mellette az öt tagú tanács, akik egyengetik az útján, mivel ahogy azt az előbb is mondtam, még csak egy gyerek. - remek, legalább nem fog benne kialakulni újra a hatalomra törő énje, ami szolgasorba akarta dönteni a három világot.

- Akkor, most mi a terv? - húztam mosolyra számat, ahogy ő is, és megingatva fejét felsóhajtott.

- Mondjuk elmondhatnád, mit is kell tennem, mivel nem volt időm tanulmányozni az emberi világot, és fogalmam sincs, milyen szakra jelentkeztem. - meglepődöttségemnek nem tudtam hangot adni, mivel amint beavatott az aprócska ténybe, hogy jóformán olyan tudatlan, mint egy általános iskolás, hevesen ajkaimra mart, amit szinte azonnal mozgatni kezdett, ezzel biztatva engem is a játékra, amibe rögtön belementem. Elnyitottam egymástól párnáimat, hogy nyelve pajkosan csusszanjon át számba, feltérképezve azt, mintha ezzel nekem akarná azt sugallni, hogy most már az övé vagyok.

- Megtanítalak. - suttogtam szájára, mikor levegőhiányban elváltunk egymástól. - Megtanítalak minden itteni dologra. - perverz mosoly ült ki arcára, kezeit pedig combomról a fenekemre csúsztatta, amibe bele is markolt, ezzel egy apró és meglepett nyögést váltva ki belőlem.

- Én pedig, minden egyébre.

Gondolom senkinek se kell ecsetelnem, mi is az az ,,egyéb"😂😏