Viectra zihálva ült le a földre és fogott fejére, ami valószínűleg most rettenetesen sajgott neki. Leguggoltam hozzá, és vállaira helyeztem kezem, mire felkapta a fejét, és amint észrevette, hogy én vagyok előtte, elmosolyodott.

- Mégis mi történt? - kérdezte, de szinte rögtön megszakította tekintetünk kapcsolatát, és szárnyát kezdte simogatni, amin a tollak most tisztábbak voltak, mint valaha.

- Nem lényeg. Jól vagy, csak ez számít. - simítottam arcára, amit azonnal beletemetett tenyerembe, és mintha egy macska lenne, nekidörgölte ezzel kifejezve, hogy jól esik neki.  - A lidércek fogynak. Lucifert kellene valahogy térdre kényszeríteni, és vége lenne.

- Tudom, mit kell tennem. - mosolyodott el, ami megnyugtatott, de kérdőn néztem rá továbbra is. - Mikor az engem fojtogató sötétség szertefoszlott, hallottam egy hangot, ami halkan suttogta a fülembe az egyetlen esélyünket arra, hogy legyőzzem. - nem többes számban mondta, ezért rögtön leesett, hogy ez a feladat teljes mértékben rá vár, még ha mi a távolból támogatjuk is, csak ő lesz képes rá.  - Köszönöm, hogy megmentettél. - vigyorodott el, majd felnyomta magát, és megigazította itt-ott szakadt ruháját.

Nem bírtam magammal, örültem, hogy visszakaptam, hogy hallom a hangját, és, hogy nem lett annak a szemétnek az áldozata, akárcsak Tae, ezért engedve az ereimben száguldozó véremnek, megragadtam a derekát, és magamhoz húzva lehajoltam egy csókért, miközben lágyan csuklójára fogtam.

Váratlanul érte a gesztus, de egy pillanatig sem ellenkezett. Most nincsenek szabályok, és nincs az a hatalom, ami megbünteti majd ezt a tettemet. Régebben úgy gondoltam, az angyalok arrogáns, beképzelt és idegesítő lények lehetnek, akik a fényben élve lenézik a másságot, de ez a lány már első látásra összetörte ezt a képzelgésem, hiszen ő maga is kilógott a többi közül.

- Nem akarok tapló lenni, de nem lehetne, hogy akkor eszitek meg egymás arcát, miután kicsináltuk ezt a tagot? - kérdezte, hangból ítélve LoHan. Elváltam Viectra-tól, majd oldalra pillantottam, ahol a kis csapatunk fáradtan kullogott felénk. Milor és Kuro teli szájjal vigyorogtak rám, a fiúk arcán viszont inkább volt kivehető egy enyhe grimasz, mintsem öröm.

- Mi lett Taehyung-al?

- Úgy látszik, Lucifer gyengül. Kuro elkapta. - biccentett NamJoon a lány felé, aki azonnal integetni kezdett, hogy kövessük. Pár fával arrébb láttuk csak meg az ájult férfit, ahogy a földön körülötte levő árnyéka tele van szurkálva apró késekkel.

- Komoly feladat volt. Mire elkaptam ráment vagy ötven késem! Tudod mennyi idő volt mire egyet is elkészítettem? - kiáltott fel a lány,  mire én csak felnevetve megráztam a fejem.

- Mit kezdünk vele?

- Nem egyértelmű? - lépett ki mögülünk Viectra, majd Tae mellé érve leguggolt, és az arca fölé tette kezét. Ujjain vízcseppek jelentek  meg, amik most világítani kezdtek, majd amint elegendő mennyiség gyűlt össze, a férfi fejét fogva tartó vörösen izzó karikára vonta. Látszott, hogy a két erő hogyan vetekedik egymással, mivel mind Viectra keze, mind Taehyung teste rázkódni kezdett. A lány karján az erek kidagadtak, a karikából ontott energia pedig kezdett átterjedni Viectra-ra, akinek csak úgy, mint mikor először idomított tüzet, feketedni kezdett a keze.

Kuro megindult fele, de még épp időben emeltem kezem teste elé, nehogy megzavarja a koncentrálásban. Nem tudtam nem oldalra pillantani, hiszen a csata még mindig dúlt a fákon túl, és elszörnyülködve vettem észre, hogy abból a rengeteg diákból, alig maradtunk egy tucatnyian, az itt jelenlévőket leszámítva. A  Lidércek folyamatosan tűntek el a felhőkről, ahogy a többiek elvették az életüket, de már ők maguk is haldokoltak a szennyezettség miatt, amit a lények érintése okozott szárnyukon. Ha nem rombolta volna le az iskolát, akkor lenne elég szerünk ahhoz, hogy meggyógyítsam őket, de ebben a helyzetben még Jin sem segíthet, mivel ez túltesz a képességén.

Ahogy visszanéztem, rögtön kinyújtottam magam elé kezem, hogy a felém repülő lányt el tudjam kapni, és ne vágódjak vele együtt a fának. Szerencsére sikerült megtisztítania a férfit, hiszen eltűnt róla a fejét szorongató kör, azonban még mindig eszméletlen volt, Viectra pedig alig állt a lábán.

- Pihenj kicsit.. - ültem le vele, de ő lágyan ellökött magától, és megpróbált felállni, ám mikor térde ismét megrogyott, Milor-ra támaszkodva emelkedett fel.

- Nincs idő. - mondta, majd szusszantva párat saját lábra támaszkodva elindult kifelé az erdőből, hogy ismét szemtől szembe álljon Luciferrel. Senki sem nézte tétlenül, mind utána mentünk, kivéve Jin Hyungot, akit megkértünk a maradásra, hátha Taehyung idő előtt felébredne.

Lucifer teljesen elvesztette az irányítást maga felett, olyan ideges volt. Végignézte, ahogy a Lidércei fogynak, ahogy kiszabadítom a karmai közül Viectra-t, és ahogy a lány megmenti a Démont, akit megkísértett. Minden ütőkártyája odalett, így már csak a lányon múlik, hogy hogyan alakul a háború utolsó szakasza, ami szinte azonnal elkezdődött, amint szárnyait használva nekiiramodott a férfinak.

Csodáltam, hogy az egész napos harc, az idegtépő lelki trauma, amit Lucifer okozott neki, valamint a testét nagyban igénybe vevő erejének használata mellett még volt annyi energiája, hogy szemrebbenés nélkül megtámadja a Démont. Aggasztott, hogy nem láttam rajta mást, csakis éktelen dühöt, azonban a fáradtságot, mintha nem is ismerné.

- Nem fogom engedni, hogy mindent lerombolj! - ordított rá a férfi, majd sötét pengéket formálva a körülötte lebegő fekete lángokból egyenesen Viectra felé lökte őket, amik úgy pattantak le a lányról, mintha puha tollpihék lennének. Tudtam, hogy ez a barátnője volt, ugyanis ő nem tud maga köré pajzsot húzni úgy, hogy meg sem moccan, Milor azonban egész végig azt gyakorolta, hogyan tudja kiterjeszteni a pajzsának a sugarát, valamint hogyan tud megvédeni vele másokat is.

Mindannyian igyekeztünk segíteni a lánynak, aki kihasználva ezt, egyre közelebb jutott Luciferhez, akin a sérülések gyorsan halmozódtak, gyengítve ezzel testét. NamJoon engem vett alapul, hogy illúzió bábúkat készítsen, hiszen még maga Lucifer sem tudja eldönteni róluk, melyik lehet az igazi, így mindegyikre támad, ami csak egy kicsit is közel kerül hozzá.

Viectra-ra pillantottam, aki egy percig habozott, majd leengedve kezeit a földön landolva nézett fel ránk, így mi is egyre lejjebb ereszkedtünk. Kezével hullámzó mozgásokkal fogta közre Lucifer lábát, aki azonnal rángatni kezdte azt, a víz azonban nem engedte el, csak terjedt tovább a testét, körbefonva minden egyes végtagját.

- Azt hiszed sima vízzel meg tudsz ölni? - nevetett fel, amint lenézett a lányra, akinek egy magabiztos mosoly jelent meg arcán. Szabad kezével felénk nézett, egészen pontosan rám, majd suttogott valamit, amit bár nem hallottam, nagyon is kivehetőek voltak artikulált betűi.

Szeretlek

Amint kimondta, csettintett egyet ujjaival, mire feltámadt körülöttünk a szél, és egy burokba zárva minket arrébb lökött, hogy ne legyünk tűzvonalban. Átfutott agyamon még az erdőben elhangzott beszélgetésünk, miszerint tudja, hogy mit kell tennie, de azt már nem mondta el, mi is az a dolog, valamint Dina szavait hallottam visszhangozni lázasan pörgő gondolataimban, ahogyan azt ecseteli, hogy Viectra-nak meg kell halnia azért, hogy megvédjen minket.

- A víz nem tud megölni. - kezdett bele magabiztosan, én pedig kitörve az általa alkotott burokból, felé kezdtem repülni nevét kiáltva, de már elkéstem. - Azonban nekem tanulnom kellett olyan mocskot is, aminek az volt a neve, hogy fizika. - nevetett fel, ám ekkorra már ő is sírt a tudattól, hogy elérkezett az ideje.

A dolgok túl gyorsan történtek, én pedig mire felfogtam, vége lett mindennek. Viectra kihasználva képességének határait, felvezette az elektromosságot a vízcsápon keresztül, ami enyhe kábulatba taszította a férfit, aki zuhanni kezdett, a lány pedig kitárva karjait, magához hívta mind a négy elemet, valamint alkotott egy ötödiket, ami olyan volt, mintha egyenesen a szívéből áradt volna, mivel mellkasa előtt keletkezett egy nagy, lila erőtér. Magába szívva az összes elemet, elterült Viectra kezében, mintha egy kard lenne, és ahogy Lucifer közeledett a föld felé, a lány úgy iramodott meg a hegyes tárggyal, egyenesen becélozva a szívét, hogy gyors és fájdalommentes legyen. Nem érdemelte volna meg, de még itt is előjön belőle a könyörület egy olyan lény iránt, aki a világok pusztulását akarta előidézni.

Amint Lucifer hangos nyekkenéssel becsapódott a földbe, úgy döfte át Viectra a férfi szívét. Az a hatalmas erő, ami a kezébe volt, mind Lucifer testébe ivódott, aki kiszikkadva kapkodott levegőért, majd mintha megkövült volna, elporladt, és elveszett a semmiben, hátrahagyva a lányt. Senki se moccant, még levegőt venni se mertünk egészen addig, amíg meg nem láttuk Viectra élettelen testét oldalra vetődni, ahogy elterül a földön.

Én értem hozzá először, és ölembe vonva fejét nevén kezdtem szólítgatni, miközben arcát folyamatosan, lágyan ütögettem, ám másik kezemmel, ami karját fogta tisztán éreztem, hogy nem dobog a szíve.