- Csak nem jártál lent? - jött be este nevetve a szobába Milor. Rögtön felkaptam a fejem, de ő csak levágódott az ágyra, és a fejére emelte karját. - A tanárok most hozzák rendbe. Gondolhatod, ki adja most épp be nekik, hogy meg akartad ölni.

- Igazából.. - kezdtem bele, mire felült, és ijedten nézett rám. Túl komolyan kezdtem, és szerencsétlenre a frászt hoztam. - Van benne igazság. - felemeltem kezem, hogy tenyeremre nézhessek. Az akkor érzett idegen erő most teljesen lecsillapodott, mintha nem is lenne bennem. - Mikor ideges vagyok, valami mindig átveszi felettem az irányítást. Ne ijedj meg kérlek. - annál jobban, mint ahogy most vagy.. - De egy pillanatra tényleg az volt a szándékom, hogy megöljem. De ez nem is az én gondolatom volt hanem.. .Valami kényszerített, hogy erre gondoljak.

- Az erőd megpróbál felemészteni? - nézett fel gondolkodón a plafonra, mire sóhajtottam egyet, és én inkább a padlót kémleltem. - Tudod, ez azért elég érdekes.

- Mármint mi?

- Te nem jártál velünk iskolába, így lehet nem tudod, de minden egyes elemhez amit birtokolsz, járt egy Fő angyal is, akik már meghaltak. - bólintottam egyet, mert ha nem is itt, de tanultam róla a lenti világban. - Lehet, csak számomra nem világos, de.. Ha ők meghaltak, hogyan öröklődött tovább a képességük? Vagyis neked, ha nincs semmi közöd hozzájuk, miért lett ez a képességed? - nem válaszoltam, mert megszólalni se tudtam. A felvetés jó és jogos, de nem tudok mit mondani rá.

- Egy Angyal a halála után, hova kerül?

- Nem tudom. - sóhajtotta, majd ismét elborult az ágyon. - Egyesek szerint magához az Úrhoz, mások úgy gondolják újjászületik, de az is lehet, hogy lekerülnek az emberekhez. Annyi lehetséges opció van.. - de egyiket se tudjuk biztosra állítani. - Miért kérdezted?

- Lehet, hogy az elhunyt Angyalok szellemei választják ki azokat, akiket méltónak találnak az erejük birtoklására. - amint kimondtam felnevettem, és megdörzsöltem a tarkómat. - Bár ezt kétlem, hiszen miért választanának egy ilyen szerencsétlent..

- Viectra, a szárnyad repülési képessége valahol ott van, csak meg kell találni. - jelentette ki nyersen, mire oldalra biccentettem a fejem, és kérdő pillantásokat küldtem felé. - Olvastam valahol, hogy csak akkor lehetséges az, hogy egy Angyal nem tud repülni, ha azt egy felsőbb hatalom elvette tőle. Tehát, ha meg lenne, hogy ki akar neked minden áron keresztbe tenni, már a születésed óta, akkor nála elvileg meg kellene találnod ezt a képességedet. A szárnyaid tudják mit kell tenni, csak a tudat alatti akarat készsége kell hozzá.

- Köszi Milor, de akkoriban ez akárki lehetett. Hagyjuk is inkább ezt az egészet, csak belesajdul a szívem. - hiszen bármennyire is ellenzem, de mégis vágyom arra, hogy egyszer a saját szárnyaimmal jussak a felhők fölé, és nézzem végig a napfelkeltét.

- De a tűzzel tudnánk mit kezdeni. Ismered Jimin-t? - sejtelmesen néztem rá, hiszen majdhogynem én mutattam őt be neki. Mikor ez leesett neki homlokára koppintott, és megrázta a fejét. - Elvileg van egy ismerőse, aki ki se jön a szobájából, mivel fél, hogy valaki olyat lát meg, akit nem kellene.

- Lassíts, nem értem.

- Az a képessége, hogy látja a halottakat, akik velünk maradtak, illetve, hogy meg tud belőlük idézni párat, és beszélgetni vele.

- Jó, de ez miért fontos? - kérdeztem egyre összezavarodottabban.

- Gondolkozz! A tűz Főangyala már meghalt, akkor ki tudna neked ebben segíteni, ha nem ő?

- Azt akarod, hogy idézze meg nekem Nathanielt? - szólítottam nevén a férfit.

- Kezdésnek nem lenne rossz. Egy próbát megérne nem? Ha gondolod, elkísérlek hozzá, itt van a szintünkön. - beletelt pár percbe, hogy ezt átgondoljam. Végül is igaza van, sok veszteni valóm nincs azon kívül, hogy magamra haragítok egy lelket.

Nem is tudtam, hogy a szintünkön levő utolsó szobában lakik még valaki. Milor tényleg csak megmutatta, amint bekopogtam már el is húzta a csíkot, mintha ő is félne, ami kissé eltántorított. Mocorgást hallottam bentről, ezért távolabb álltam, és vártam, hogy kinyissa. A szobában teljes sötétség honolt, de a lányt tisztán láttam, hiszen szinte világított azzal a fehér hajával, és arany szemeivel. Ahogy barátnőm elmesélte, sokkal ápolatlanabb kinézetre számítottam, de ő teljesen rendben van.

- Áh, a tüzes lány. Nem gondoltam, hogy tényleg eljössz. - jelentette ki mély, egyenletes hanggal. Olyan monoton volt, mintha felvételről menne.

- Tudtad, hogy jövök? - kérdeztem, de nem mentem be, mint ahogy ő tette, elvégre nem hívott be.

- Igen. Valaki említette, hogy hallotta a nevét. Nyugodtan bejöhetsz, nem tartok semmi ijesztőt a szobámban. - akkor minek van ilyen sötét? Értelmezve, mit is mondott nekem, becsuktam az ajtót, és végignéztem, ahogy meggyújt pár gyertyát annak érdekében, hogy én is lássak. Gondolom, ő már hozzászokott ehhez, én azonban még így is alig látok valamit.

- Hogy-hogy sose láttalak még a suliban? - kezdtem valami enyhébb témával, nehogy az jöjjön le neki, hogy ki akarom használni. Bár igazából erről van szó, amiért rosszul is érzem magam, de szükségem van az erejére.

- Mivel nincs olyan képességem, amivel tudnék harcolni, így mellőzhető vagyok, ezért nem is szólnak. De ne rólam beszéljünk, inkább arról, hogy mit is akarsz tőle.

- Tőle? - harmadik személyben beszél magáról?

- Nathaniel Főangyal hallotta, ahogy róla beszéltetek, és tudni akarja, mit vársz tőle.

- Itt van? - néztem szét a számomra üresnek látott helyen, mire ő bólintott egyet.

- Sokan vannak. - még a hideg is kirázott, ahogy párra maga mellett még rá is nézett. Szemei szinte világítottak a sötétben ami egyszerre volt gyönyörű és hátborzongató is.

- Én csak... - várjunk, mit is akarok? Hoznom kellett volna Milor-t is. - Arra vagyok kíváncsi, hogy miért nem tudom a tüzemet rendesen idomítani. - meg még egy jó pár dologra, de majd ha erre választ kaptam, és még esetleg lesz kedve beszélgetni, majd csak utána térek ki arra, hogy hol is van most pontosan ő. Elvégre, ha ez a lány látja, akkor igazából az elhunyt Angyalok mindvégig velünk voltak, csak egy számunkra láthatatlan életben.

A lány csendesen ült az ágyán, és egyre csak felfelé meredt, mintha azt hallgatná, hogy mit mondanak neki. Hirtelen lehunyta szemeit, majd felállt, és kitárta karjait. Éreztem, ahogy a szobában egyre melegebb lesz, majd erős fény kúszott körénk, pont mint mikor az Úrral beszéltem kiskoromban.

Számomra egy csodának tűnt, ahogy kiterjeszti a képességét. Másodpercek alatt alakult át a teste Nathanielévé, aki komoly pillantásokkal mért fel engem, mikor kinyitotta vörös szemeit. Azt mondta, nincs olyan képessége, amivel támadni tudna, pedig ha képes lenne az őt megszálló szellemek erejével harcolni, akkor legyőzhetetlen lenne.

- Te vagy Viectra. - mondta ki, mire bólintottam, és illendően meghajoltam előtte, elvégre mégiscsak egy Főangyal. - Nem csoda, hogy gondod akadt a tüzeddel. A szíved olyan ingatag, akár egy dombra rakott libikóka. Ha meg akarod tanulni használni, erősnek és rendíthetetlennek kell lennek, biztos abban, hogy a személyed olyan ragyogó, mint a tüzet tápláló legfontosabb égitest.

- A Nap..- suttogtam magam elé, mire elégedetten bólintott egyet.

- Bár a te esetedben, egy kicsit máshogy látom a dolgokat.

- Hogy érted? - néztem fel rá, de rögtön le is szegtem a tekintetem, ugyanis olyannyira fényes volt az egész lénye, hogy szinte elvakított.

- A tűz nem csak pusztítás. Élet is. Azonban a tiéd nem áll másból, csakis a gyilkolás mocskos vágyából. Mond csak, hol szennyezted így be magad? - kérdezte, miközben egyre lejjebb ereszkedett. Lábaival mikor leért a földre, megszűnt az őt körülvevő fényesség, így rá tudtam nézni. Haja érdekes mód szőke volt, nem olyan, mint egy Angyalnak.

- Nem tudok róla. Az életben, amíg vissza nem kellett jönnöm ide mindig is azt tehettem, amit én akarok. Azt az utat jártam, amit én akartam, így nem volt időm azzal foglalkozni, hogy az akkor még nem ismert képességemet épp melyik rossz döntésem torzította el. - húztam ki magam. Még neki is képes vagyok szemtől szembe bevallani, hogy a földön éltem, és mai napig visszavágyok oda. Nem szégyellem senki előtt se, és büszkén vállalom, hogy Angyal létemre ott éltem.

- A világunk veszélyben van.. - kezdett bele. Hangja sokkal megnyugtatóbban csengett, már nem azt éreztem, hogy meg kell feleljek neki azért, hogy választ adjon. Tekintete komolysága is enyhült, és tett felém egy lépést. - Bárcsak elmondhatnám neked azt, amit én tudok, de nem tehetem. Akkor a lelkem a Pokolra jutna, ezért csak annyit tudok segíteni, hogy felcserélem az erőnket.

- Várj..- léptem egyet hátra. - Mi? El akarod venni a Tűzidomítást?

- Azért lettem Főangyal, mert az én általam létrehozott tűz csak azokat bántotta, akik nekem akartak ártani. Az ártatlanokra nem súlyt le, semmilyen mértékben. Neked adom, hogy meg tudd védeni a világunkat, mert ez a te feladatod lesz.

- Miért lenne az enyém? - nevettem fel, ezen a már mesébe illő helyzeten. Még, hogy én Nathaniel képességével.. Ráadásul milyen hülyén veszi ki magát, hogy egy repülésképtelen Angyalra van bízva a világunk sorsa?!

- Megértem, az aggodalmaidat, de nézd a tényeket. Mind a négy elem téged szolgál, ráadásul megérzed a Démonokat. Neked kell megállítanod a kitörő háborút. - de mégis hogyan, mikor azt se tudom, hogy ki vezeti az ellenséget? A Lidércek csak úgy nem tudnának ide feljutni, sőt a kapun se kellene, hogy bejöjjenek, a múltkor mégis megtámadtak minket. Valaki kintről folyamatosan segít nekik, én azonban nem tudom bizonyíték nélkül elkapni.

- Képtelen vagyok erre egyedül.

- Nem vagy egyedül. - mosolyodott el, majd feje fölött egy ívben meglengette karját. Buborékok jelentek meg, bennük pedig ott volt Milor, Kuro, Jungkook, Hoseok, Taehyung és Jimin is. Ez a valós kép róluk, hiszen mindenki a szobájában volt, még Jungkook is, és ahogy látom, kutya baja.

Mivel nem figyeltem, kihasználta az alkalmat, hogy elém lépve mutató ujját a homlokomnak nyomja. Enyhe bizsergést, majd utána égetően szúró fájdalmat éreztem, amitől a könnyem azonnal megindult. Összegörnyedtem, és úgy vártam a fájdalom végét, ami szinte felemésztette a testem minden egyes porcikáját. Mintha távozna belőlem valami, a helyébe pedig egy sokkal lágyabb, de ugyanakkor erősebb érzés kerülne.

Mikor ismét kinyitottam a szemem, sötétség vett körül. Az Angyal lány, akinek elfelejtettem megkérdezni a nevét, ájultan hevert az ágyában, de mivel rendesen vette a levegőt, így tudtam, hogy nincs semmi baja.

Botladozva közelítettem meg a szobámat, mert tudtam, hogy Milor ott van. Ahogy kinyitottam az ajtót, lábam beleakadt a küszöbbe, hiszen még felemelni se volt erőm, és beestem. Semmire se emlékszem már, csak arra, hogy a lángok a szemeim előtt nyelték el a tudatomat, azonban nem volt meleg. Mintha körbefogta volna a testemet, hogy beleivódjon a bőrömbe. Fülemben hallottam minden egyes roppanását, ahogy lángol, és elenyészik a tudatomban.