- Hova? - kérdeztem, ő azonban csak visszafordult, és ajka elé emelte kezét, hogy csituljak el. Lementünk a földszintig, ott pedig egy szobába, ahol leültetett, és az egyik szekrényben kutakodva valami nagy üveget vett elő, ami hasonlít a földi hidrogén-peroxidra.

- Fájni fog. - jelentette be, majd a benne levő pepecselővel felszívott pár cseppet, és a szárnyamon levő fekete részre csorgatta. Igaza volt, ugyan annyira fájt, mint mikor megfertőzött, ám meglepődve tapasztaltam az azonnali hatását, ugyanis a tollam kezdett kifehéredni.

- Honnan tudtad? - vontam kérdőre, megsimogatva azt a részt. Ő csak elmosolyodott, amin nagyon elcsodálkoztam, és leült elém. Most olyan, mint egy.. gyerek. Angyali arca van, még akkor is, ha Démon. Többet kellene mosolyognia.

- Ismered Raphael-t?- bólintottam, hiszen ő a gyógyítás angyala. - Néhány dolgot tőle tanultam, többek között ezt is. - mutatott az üvegre. Ez a férfi egyre rejtélyesebb, elvégre.. Mikor tanulhatta ezt egy Angyaltól?

- Jungkook.. Ugye jól vagy? - hajtottam le fejem, amint eszembe jutott a délután történtek.

- Úgy nézek ki, mint akinek fájdalmai vannak? - nevetett fel, én azonban nem könnyebbültem meg ettől a válaszától.

- Nem tudom. Semmit se tudok rólad, és sose tudom, mikor mit gondolsz.. Ahogy most se. Igazat mondasz, vagy nem.. - idegesítelek e, vagy sem.. Eddig nem igazán érdekeltek mások, most viszont rettentő bosszantónak találom, hogy őt nem bírom még csak egy kicsit se kielemezni.

- Nézd, Viectra. Eléggé öntörvényű lény vagyok, így azt csinálom, amit jónak látok és nem azt ,amit mondanak. Általában nem kötöm senkinek az orra alá, mit miért úgy csináltam ahogy, mivel nem gondolkodok ezeken. Megtettem, megtörtént, és ennyi. - bólintottam, és mélyen elnyomtam magamban következő kérdésem, miszerint miért véd meg már a kezdetek óta. Mindig ott van, ha kell, de nem értem, miért foglalkozik velem. Lehet, hogy az egyik tanár kérte meg rá? - Most inkább menj vissza a szobádba. Gondolom, a kis barátnőd holnap jelenteni fogja a tanárnak, hogy nem voltál bent.. - először Milor-ra gondoltam, de mikor rájöttem, hogy valószínűleg Yoko-ra céloz, elfintorodtam.

- Azt majd én megoldom. - mosolyodtam el, majd intettem neki, és felmentem a szobámba. Nagyon halkan közlekedtem, nehogy felkeljenek, és egy pillanatra azt hittem, sikerült is észrevétlenül lefeküdnöm, ám mikor az ágyamhoz értem valami puhába tenyereltem, ami a számra tapadt, így sikítani se tudtam.

- Mindent hallani akarok. - suttogta fülembe Milor, én pedig lehunyva szemeimet, nagyot sóhajtva engedtem el magam, miközben próbáltam lenyelni az indulataimat, mielőtt megfojtanám.

Szinte egész este meséltem neki, mivel elég sok mindenről lemaradt, így reggelre olyan fáradt voltam, mintha napok óta robotolnék. Nem volt értelme kilógnom az órákról, hiszen az iskolában már mindenki tudta, hogy milyen erőm van, azt azonban furcsálltam, hogy még senki se ugrott nekem, hogy mutassak többet is a földnél. Épp, mikor ezen gondolkodtam, valaki a karomba kapaszkodott, és hátra húzott a tömeg mögé, hogy ne legyünk szem előtt.

- Megbeszéltem velük, hogy mindenki kussol. - vigyorodott el Kuro, Taehyung pedig a lány fejére támasztotta karját, és ő is megerősítően bólogatott.

- Köszönöm. Ez most sokat segít - elvégre nem kell magyarázkodnom senkinek. Azonban lehet jobban járnék, ha elmondanám Dina-nak, és továbbra is gyakorolnánk. Bár azzal a kisebb csapattal, akikkel a múltkor voltam is, ugyan olyan hatékonyan ment.

Suli után az előkertből hátra mentünk a mezőre, hogy ott nyugodtan gyakoroljunk, valamint, hogy ne verjek szét mindent, ha esetleg még egy olyan attrakcióm lesz, mint tegnap. Az ellenfelem maga Kuro volt, aki próbálta lekötni az árnyékomat, nekem pedig el kellett menekülnöm előle, valamint valahogy megfékezni abban, hogy megbénítson. Bántani semmi esetre sem akartam, így nagy nehezen közel kerültem hozzá, így mikor már az a látszata támadt, hogy elkapott, könnyűszerrel löktem a földre, és csatoltam le kezeit egy gyenge föld bilinccsel. Moccanni se tudott, de bízott bennem annyira, hogy mikor elfogadta a vereségét, felnevetett, és hátra hajtva fejét az eget kezdte kémlelni.

- Akkor most én jövök. - csapta össze kezeit LoHan, mire Kuro-nak kipattantak a szemei, és felnézett a feléje perverz mosollyal közeledő férfira.

- Viectra! - szólt rám morcosan, mire hátratettem a kezem, és összezártam az ökleimet, ezáltal kicsit előrébb csúsztak a csuklóit fogva tartó föld darabkák, ezt azonban a férfi csak akkor vette észre, mikor diadalittasan leguggolt a kiszemeltje mellé, hogy végigsimítsa oldalát, de Kuro egy jól irányzott ütéssel úgy hasfalon vágta, hogy még a méterekkel arrébb álló Taehyung is összehúzta magát.

Mintha mi sem történt volna, vidáman felpattant, majd átkarolva vállamat a srácok felé kezdett húzni, átlépve a földön szenvedő fiún. Szerencsétlen srác, nagyon kitartó, Kuro azonban nem teketóriázik ha arról van szó, hogy meg kell neki mutatnia mennyire nem szeretné ezt az egészet.

A boldog pillanat egy szempillantás alatt tört darabokra, mikor gerincem mentén valami sötét borzongás futott végig testemen. Oldalra pillantottam, és szinte azonnal kiszúrtam a fák mögül minket figyelő Lucifert, ahogy haragos tekintettel enyémbe néz, majd gőgösen távozik. Mindent látott? Azt is, ahogy a levegővel játszadoztam? Ennek biztos vagyok benne, hogy hangot fog adni..

- Srácok.. Az meg mi? - kérdezte Hoseok, a másik irányba pillantva, ahonnan egy túlzottan ismerős lény közeledett felénk. Ez más volt, mint a tegnapi. Ennek a Lidércnek is hatalmas fogai voltak, azonban fejét már nem is lehetett látni a sok fekete tűztől, ami égette, ehelyett egy koponya árnyékát vette fel, mintha maga a halál közelítene.

- Menjetek innen! - kiáltottam el magam, és még meg is löktem a mellettem állót, hogy megindítsam. Eléjük futottam, majd felhúztam egy nagyobb kőfalat, ezt azonban könnyűszerrel átugrotta, és egyenesen engem vett célba.

- Mi a jó isten ez? - kérdezte Kuro. Ha nem ilyen helyzetben lennénk, simán beszóltam volna, hogy ne zargassa szegény öreget, de most még csak válaszolni se volt időm, ugyanis el kellett térnem előle. Szerencsére háttal állt a többieknek, ahogy felém fordult, én pedig direkt úgy lépkedtem, hogy még csak véletlenül se jusson eszébe őket támadni.

Bár senki se értett semmit, egyeseknek leesett, hogy ő nem a barátunk, így Kuro lassan megindult felé, miközben nekem jelzett, hogy maradjak csendben, és mozdulatlan. Tudtam mit akar, ezért nem is támadtam, csak imádkoztam, hogy a Lidérc is nyugton maradjon. Úgy tűnik, el volt foglalva a morgással, és a fogai tisztogatásával, mivel nyelvével folyamatosan azt nyalogatta, gondolom elképzelve, milyen ízem is lehet.

Ám ezt soha nem fogja megtudni, mivel mikor Kuro jelzett, és lekötötte az árnyékát, én azonnal ellöktem magam a földtől, és csak úgy, mint Jungkook szobájában, egy jól irányzott suhintással levágtam a fejét. Ugyan olyan nehéz volt megtennem, és ugyan úgy alig bírtam megállni a lábamon utána, mint akkor. Ez mégiscsak gyilkosság...

- Ez.. Egy Lidérc volt. - felelte Taehyung, hiszen ő már látott ilyet.

- Tegnap is bejutott egy a kollégiumba.. - mondtam nekik, mire mindenki meglepve nézett rám. Ezek szerint, senki se tud róla, és a tény, hogy Lucifer otthagyott minket, miközben ez közelített felénk.. Nem nyugtat meg. Miért függ minden össze vele? Mégis mi a fene ő?

-----------

Este megkértem Taehyungot, hogy mondjon el pár dolgot Jungkooknak, és megindultam felfelé, hogy a suli tetején beszélgessünk. Valamiért nem akartam se a szobájában, se a folyosókon, mert sajnos még a falnak is füle van, aminek az átkát kezdem egyre jobban érezni.

Én értem fel először, ezért nem is mentem ki, csak leültem a lépcsőre, és vártam, hogy a férfi megérkezzen. Nem is hallottam lépéseit, így kissé megijedtem, mikor ott termett mellettem.

- Ugye nem láttak meg? - kérdeztem, mire oldalra biccentette a fejét.

- De igen, csakhogy beadtam nekik, hogy alva járok. - olyan természetességgel mondta, hogy elhittem neki, azt viszont nehezen akarom bevenni, hogy a tanár csak bólintott neki, és otthagyta, így visszanéztem mögé, és hallgatózni kezdtem. - Ne aggódj. Remek színész vagyok. - húzta ki magát, de rögtön utána tekintete elkomorodott, és fellépett egy lépcsőfokot, hogy ismét ő legyen a magasabb. - Be kell vallanom, hogy utálom az Angyalokat, és csak azért engedtelek magamhoz közel téged, hogy utána levadászhassalak, és a Lidércek közé dobjalak. És ha ez nem lenne elég, én vagyok Lucifer csak álruhában, szóval most VÉGED!!!! - az elejét ne is fogtam fel, ám ahogy hadarta tovább mondandóját, és villogtatta azokat a vörös szemeit egyre jobban elfogott a pánik, és hátra léptem egyet, ami miatt leültem a lépcsőre. Ő azonban nem hagyott békén, megragadta vállamat, és lenyomott a földre, majd fölém tornyosult, és még a szárnyait is kibontotta, hogy teljes legyen a sötétség. - Most pedig megeszem a lelkedet. - ,, Mi nem csinálunk ilyeneket. Ezek tévhitek" - rögtön átfutott a fejemben Taehyung szavai, így Jungkook vállára csaptam, aki már nem bírta tovább, és még előttem elnevette magát.

- Te idióta, majdnem elhittem! - jelentettem be, majd felültem, mivel idő közben leszállt rólam.

- Ne haragudj, de a fejedért megérte. - vigyorgott rám ismét azzal a gyönyörű arcával. - Na, halljam. Miért akartál beszélni velem? - ült törökülésbe, én pedig kicsit rendbe szedtem magam, mielőtt belefogtam volna.

- Ma délután, megtámadott minket egy Lidérc. - szemei kerekre tágultak, mikor ezt meghallotta, ám nem kérdezett és nem is szólt semmit, csak várt. - De még előtte.. Láttam, ahogy Lucifer minket figyel. - mikor kiejtettem nevét elhalkultam, nehogy valaki még csak véletlenül is meghallja. Abból már sehogy se fogok jól kijönni, ugyanis amit most csinálok, az vádolható gyanúsítgatás, amit az Angyalok végképp nem tolerálnak. - Esélytelen, hogy ne látta volna meg a felénk közeledő lényt.

- És? - rázta meg fejét, a mondandóm lényegére várva.

- Lehetséges lenne, hogy ő nem a mi oldalunkat erősíti? - fogalmaztam enyhén, reménykedve benne, hogy megérti.

- Viectra. Ez most nem lényeg. Egyel több vagy kevesebb, mit számít? - rántott vállat.

- Az, hogy Lucifer egy Főangyal. Rettenetesen erős, és itt szerintem nincs senki, aki szembe tudna szállni vele.

- De igen, van. - bólintott határozottan, mire oldalra ejtettem a fejem, és sejtelmesen néztem rá.

- Nézd, az egy dolog, hogy engem elbírsz, meg ilyenek, de ellene esélytelen vagy.

- Kivételesen. - vágta rá rögtön, amint befejeztem. - Rád gondoltam. - már épp kérdeztem volna hitetlenségemben vissza, hogy miért pont rám, mikor folytatta. - Megtudtam egyet s mást. Nem sok Angyal van, aki ezeknek az elemeknek a birtokában lenne. Érted, mire célzok? - hogyne érteném.. Hiszen én is ezért féltem mikor kiderült, hogy tudok bánni a földdel. Féltem, hogy a többi is majd menni fog, most pedig már irányítom a szelet is..

- Én.. Sose akartam ezt. Azt hittem, majd csendben letelik ez a kis háború, és visszamehetek a földre.

- Naiv vagy. - jelentette ki kegyetlenül, ami szinte szíven döfött, de tudtam, hogy igaza van.

Egy ideje már nem szóltunk a másikhoz, csak csendben ültünk, és néztünk ki a fejünkből, amit én viszonylag hamar meguntam, és felálltam. Jungkook kérdőn nézett rám, mire én csak elmosolyodva kinyitottam az ajtót, hogy kimenjek, ám a kinti szél azonnal arcomba fújta az égből lezúduló esőt.

- Nem kellene kimenned. - állt fel ő is, majd feljött teljesen a lépcsőkön, hogy mellém érjen.

- Ugyan már, ez csak egy kis eső. - tártam szét karom, majd fejem fölé emeltem kezem, mintha a tenyeremmel felfoghatnék bármit is, nehogy elázzak. Kiléptem, és egyre csak távolodtam a férfitól, aki mintha megszeppent volna, az ajtóban ragadt. - Látod? Már el is állt. - jelentettem ki, elvégre nem érzem a hideg cseppeket a bőrömön, mint ahogy általában szoktam. Jungkook csak megrázta a fejét, és összefonta karjait.

- Nem, Viectra. Nem állt el. - rázta meg fejét. Felnéztem az égre, és csak akkor vettem észre, hogy igaza van. Kezem, amit azért húztam fel, hogy egy kis viccet csináljak a helyzetből egy félkör alakú pajzsot húzott fejem fölé, ami megvédett a nedvességtől.

Leszegtem fejem, kezemet pedig erőtlenül ejtettem magam mellé, hagyva, hogy teljesen elázzak a gyorsan lezúduló cseppek által. Nem számított semmi. Elkeseredtem, hiszen ez már a harmadik elem, ami engedelmeskedik nekem, és ha a negyedik is előjön.. Én is hatalmas bajban leszek, és a világom is.