Nem kapok levegőt.Érzem ,hogy a ver a víz.Sikítani akarok ,de nem tudok.Mozogni akarok ,de ,mintha a testem lebénult volna.
Sikítani szerettem volna az örökkévalóságig.
Miért nem kelek fel ebből a szörnyűséges rémálomból?
Olyan ,mintha minden amit el akartam volna feledni most újra visszatérne álom formájában.
Látom ahogy a szüleim meghalnak.Látom ,hogy a legjobb barátnőm aki megígérte, hogy sohasem hagy el elmegy.

És van ott még valaki.
Valaki távol .
Aki nem szól csak néz.
A kezét nyújtsa.
Egyre közelebb érek hozzá.
Azt suttogja, hogy:
-Ne félj!
Amikor megfogom a kezét akkor látom meg,hogy igazából ez a valaki Anzor.
Kézenfogva elindultunk.
De mire ráeszméltem újra egyedül voltam.Megtörve.

-Bella!Kelj fel!-rázogat egy nagyon jól ismert hang

Nem tudtam.Csak azt láttam, hogy a szüleim ott fekszenek mozdulatlanul vérrel borítva.

-Arabella!-kiálltotta ingerülten a félelemtől most már Anzor.

Erre felébredtem.
Észre sem vettem ,hogy még aludtam sírtam.Vagy,hogy Anzor a szobámban van.

-Bellus jól vagy?-nézett rám aggódó tekintettel

-É...én....-a sokktól nem tudtam mit mondani.
-Ki kell mennem levegőre.

-Gyere kikísérlek!-megfogta a kezem és óvatosan levezetett először a konyhába.

Odament a csaphoz és töltött nekem vizet.

-Tessék!

Nem szóltam semmit.Remegő kézzel elvettem,magamra kaptam a kabátom cipőm és kimentem.
Pár perccel később Anzor is csatlakozott.

Kint sétáltunk a kertben.

-Rosszat álmodtál?

Nem szóltam semmit mert még mindig könnyezett a szemem.Helyette inkább nagyot kortyoltam a vízemből.

Leültünk a kert végénél látható kis padocskára és csöndben ücsörögve néztünk magunk elé.

Teltek a percek .A szél szele egyre csípősebb lett.

Már épp indultunk volna befelé amikor hangos dudálást hallottunk meg mire megtorpantam a poharat elejtettem.A földre rogytam és sírtam.

-A...annyira sajnálom!-mondtam zokogva
-Gyorsan összeszedem!

-Nem történt semmi!-mondta Anzor teljesen nyugodtan

Hát igen... Talán nem bőgve kéne pohár szilánkot szedni mikor az ember alig lát.Jó tanács, ne tegyétek!

-Auch!-szisszentem fel mikor az üvegszilánk az egész tenyeremen szép nagy mély sebet vágott.

-Jézus baba !Jól vagy?Mondtam ne szedd őket!Jajj szegénykém! Gyere!-felkapott menyasszony pózba és bevitt a házba.

-Maradj itt!Én a szilánkokat elintézem majd ,de először szólok anyának és ő helyre teszi a kezed!

-Ne kérlek!-zokogtam
-Nem akarom , hogy miattam felkeljen!

-Néha magadra is gondolj Bella!-Mondta ki majd felrohant a lépcsőn,hogy Veronikának szóljon.

Pár perccel később Veronika köpenyben futott le hozzám nyomában Anzorral Péterrel és Em-el.

-Ooo aranyom mi történt veled?!-nézett le rém Veronika olyan szemekkel ,mint nem is olyan rég Anzor.

Szóval ezt tőle örökölte.

-É...én..úgy sajnálom!-sírtam
-Annyira sajnálom!

Átölelt a karjába zárt és ringatot.

-Cssssss nyugodj meg nincs semmi baj!

-Jézus Bella ,hogy vágtad el így a kezed?-kérdezte Péter aki a kezem tanulmányozta

-Én... rosszat álmodtam...-szegeztem a földre a tekintetem.
Anzor meghallotta,ahogy álmomban sírok és segített.Hozott nekem pohárba vizet és kikísért a friss levegőre.Épp indultunk volna befele amikor...-elcsuklott a hangom és sírni kezdtem.

-Valaki dudált Arabella megijedt és elejtette a poharat.

-Összeakartam szedni a magam utáni okozott kárt ,de elvágtam a kezem és Anzor nem engedte ,hogy folytassam.-néztem rosszalóan a fiúra aki nem értette miért.

-Jajj drágám nem történt semmi!-jött oda megölelni Péter is.
-Az csak egy pohár.

-Pótólható,de te nem vagy az.-mondta Emília aki szintén odajött.

-Pontosan.Te is a család tagja vagy!-jött végül oda Anzor is így kialakítva egy nagy családi ölelést.

Minden gyerek akit örökbefogadnak valószínűleg ilyen családról álmodik.Jó magam is erről álmodoztam,de most....én fogom ezzel a fiúval tönkretenni a családot?!