Csarnok Capulet házában. Zenészek várakoznak, szolgák jönnek

ELSŐ SZOLGA
Hol az a Lábas Anti? Tányérokat kéne váltani. De az nem váltja, inkább nyalja.

MÁSODIK SZOLGA
Csak egy-két étekfogó mosogat, az is ilyen mosdatlan. Piszokság.

ELSŐ SZOLGA
Arrébb a székekkel, odébb a pohárszékkel, vigyázz az ezüsttálra. Pajtás, tégy majd félre nekem egy kis marcipánt, ha szeretsz, és súgd meg a portásnak, hogy engedje be a Köszörüs Zsuzsit meg a Nellit.

MÁSODIK SZOLGA
Mit akarsz, cimbora?

ELSŐ SZOLGA
Odabenn a nagy szálában mindnyájan titeket keresnek, hívnak, kajtatnak, hajkurásznak.

MÁSODIK SZOLGA
Hát nem lehetünk itt is meg ott is. Kitartás, gyerekek, csak egy kis kitartás, végül úgyis nekünk marad a java.

Visszavonulnak.
Capulet, Júlia, családtagok, vendégek, álarcosok jönnek

CAPULET
Isten hozott, urak! A nők, akiknek
Lábán nincs tyúkszem, mind táncolni vágynak.
Á, hölgyeim! Ki kosarazza ki
A táncosát? Az illetőt bizonnyal
Gonosz tyúkszem kínozza, eltaláltam?
Isten hozott, urak! Hej, hajdan én is
Álarcba voltam s pajzán, drága szókat
Tudtam susogni a szépasszonyok
Fülébe. - Ennek vége, vége, vége.
Á, uraim! Húzzátok rá, zenészek.
Helyet, helyet. Forogjatok, leánykák.
Zene, tánc
Több fényt, te fickó, félre azt az asztalt,
Oltsd a tüzet ki, mert cudar meleg van.
Ugye remek - fiú - e házibál?
Csak ülj le, Capulet bátyám, csak ülj le.
Mi eltáncoltuk már a táncainkat.
Mikor esett utolszor, hogy mi ketten
Álarcba voltunk?

ÖREG CAPULET
Harminc éve annak.

CAPULET
Ne mondd, öreg. Nincs annyi, nincsen annyi.
Lucentio pünkösdkor esküdött
S bár gyors a pünkösd, csak huszonöt éve
Lesz ennek és akkor álarcba voltunk.

ÖREG CAPULET
Több éve annak. A nagyobb fia
A harmincat tapossa.

CAPULET
Mit beszélsz te?
Két év előtt még nagykorú se volt.

ROMEO
Ki az a hölgy, ki ottan amaz úrnak
Ékíti karját?

SZOLGA
Nem tudom, uram.

ROMEO
A fáklya tőle izzóbb lángra lobban!
Szépsége úgy csüng az éj arculatján,
Mint fényes ékszer szerecsen fülén!
Túl szép e földre, nem való ide!
Ki hófehér galamb, ahhoz hasonló,
S aki körötte van, fekete holló.
A tánc után majd meglesem, hol ül
S érdes kezem kezétől üdvezül.
Szerettem eddig? Nem, tagadd le, szem.
Csak most látok szépet, ma éjjelen.

TYBALT
Hangjából ez csak Montague lehet: -
Add tőrömet, fiú: - a semmiházi
Álarc alatt merészkedik közénk,
Csúfolni, meggyalázni ünnepünket?
Az őseimnek százszor szent nevére,
Bűnnek se tartom, hogy kifoly a vére.

CAPULET
Ugyan, mi lelt, öcsém, miért viharzol?

TYBALT
Bátyám, ez ellenségünk, Montague.
Álarcba jött, gúnyból, a semmiházi,
Hogy meggyalázza éji ünnepünket.

CAPULET
Ifjú Romeo?

TYBALT
A gaz Romeo.

CAPULET
No csöndesedj, te kedves öcs, ne bántsd őt,
Hisz úgy viselkedik, mint nemesúrfi,
S őszintén szólva Verona dicséri,
Milyen derék és jólnevelt fiú.
A város minden kincséért se hagynám,
Hogy itt az én házamban sértegessék.
Csitulj le és ügyet se vess reá.
Parancsolom; tehát szépen fogadj szót,
Nézz nyájasan, a homlokod se morcold,
Efféle bál az más modort kiván.

TYBALT
És más vendéget, mint ez a zsivány.
Én nem birom.

CAPULET
De el kell bírnod őt:
Tessék, fiam? - Mondom, bírnod kell őt - menj.
Te vagy a házigazda itt, vagy én? Menj.
Hogy nem bírod el őt, te? Isten őrizz!
Vendégeim fölkoncolod talán?
Kakaskodol! Ki a legény a gáton!

TYBALT
De ez gyalázat, bátya -

CAPULET
Menj, ha mondom.
Orcátlan kölyke - az vagy, az, fiacskám!
Még ráfizetsz tréfádra - jól vigyázzál:
Megjárhatod nagyon, csak kezdj ki vélem.
Úgy, szíveim, igen. - Te zöld kamasz, menj:
Csitulj, különben - több fényt erre! - Szégyen!
Majd elcsitítlak! - Vígan, szíveim!

TYBALT
Izzó dühöm békítitek szelíden
S most béke és düh rázza minden ízem.
Megyek: de az a béke, mely ma édes,
Majd nemsokára keserű-epés lesz. (Elmegy)

ROMEO
Szentségtelen kézzel fogom ez áldott,
Szentséges oltárt, ezt a lágy kacsót,
De ajkam - e két piruló zarándok -
Jóváteszi s bűnöm föloldja csók.

JÚLIA
Zarándok, a kezed mivégre bántod?
Hisz jámbor áhítat volt az egész.
A szent kezét is illeti zarándok
És csókolódzik akkor kézbe kéz.

ROMEO
Szentnek s zarándoknak hát nincs-e ajka?

JÚLIA
Van, ámde csak imádkoznak vele.

ROMEO
Ó, szent, kezed ajkad kövesse, rajta,
Halld meg imám, ne lökj pokolba le.

JÚLIA
A szent csak áll, bár hallja az imát.

ROMEO
Állj s a jutalmat én veszem im át.
Ajkadtól ajkam így lesz bűntelen.

Megcsókolja

JÚLIA
De ezzel az én ajkam bűnösebb lesz.

ROMEO
Bűnös? Te unszolsz bűnre szüntelen.
Add vissza bűnöm.

Megint megcsókolja

JÚLIA
Jaj, de értesz ehhez.

DAJKA
Egy szóra kéret az anyád, kisasszony.

ROMEO
Ki az ő anyja?

DAJKA
Ej, fiatalúr,
A háziasszony az ő édesanyja:
Én dajkáltam lányát, kivel beszéltél,
És mondhatom, hogy jól imádkozott az,
Aki megkapja egykor.

ROMEO
Capulet?
Szívem az ellenség prédája lett.

BENVOLIO
Gyerünk, a játék elvadul, elég.

ROMEO
Ó, jaj nekem: az életem a tét.

CAPULET
Hová szaladtok ily hamar, urak?
Fölhajthatunk még egynéhány pohár bort.
Hát mentek? Akkor köszönöm tinektek,
Kedves barátaim, jó éjszakát!
Fáklyákat erre. Nos, gyerünk az ágyba.
Az öreg Capulethez
Bizony, öreg, most már öregidő van,
Menjünk aludni.

Mind el, csak Júlia és Dajka nem

JÚLIA
Jöjj csak, dadus. Ki ottan az az úr?

DAJKA
A vén Tiberio első fia.

JÚLIA
És az, aki most az ajtó felé megy?

DAJKA
Na várj, az az ifjú Petrucchio.

JÚLIA
S ki nem táncolt ma este, ott mögötte?

DAJKA
Nem ösmerem.

JÚLIA
Menj nyomba, kérdezd meg nevét: - ha nős,
Akkor a sírom lesz a nászi ágyam.

DAJKA
A neve Romeo, egy Montague,
Nagy ellenségtek egyetlen fia.

JÚLIA
Ó, gyűlölet, te anyja szerelemnek.
Korán láttam meg s későn ösmerem meg.
Milyen csodás, csodás a szerelem:
Halálos ellenségem szeretem.

DAJKA
Mi az, mi az?

JÚLIA
Egy vers, a táncosomtól
Tanultam az imént.

DAJKA
No jösszte, kincsem,
Elment a vendég, most már senki sincsen.

Elmennek

KAR
(belép) A régi láz most meghalt, üt az óra,
Új szerelemnek kell kigyúlnia.
A szép lány, kit imádott Romeója,
Nem szép neki, csak egy szép: Júlia.
Immár szeretik egymást mind a ketten,
Rokon-szemükbe lobbadoz a láng.
De a fiú a harctól visszaretten,
És szörnyű gát ijesztgeti a lányt.
Romeo, mint ellenség, szólni sem mer.
Nem vall neki, csak egyre bujdokol.
Júlia vívódik vad szerelemmel,
Ő sem találja édesét sehol.
De majd erőt, időt lelnek hamar
S megédesül az, ami most fanyar.

Függöny