Utca. Romeo, Mercutio, Benvolio,
öt-hat álarcos, fáklyavivők és mások jönnek

ROMEO
De mentségünkre szólsz azért néhány szót?
Vagy ajtóstul rontunk be hirtelen?

BENVOLIO
Efféle móka nem divat manapság:
Ámor se kell itt, bekötött szemekkel,
Aki tatáros, pingált lécnyilával
Madárijesztőként riasztja nőink,
Se bemagolt mondóka, mit dadogva
Nyögünk súgó után, mikor belépünk:
Csak tartsanak annak, minek akarnak,
A táncolókkal tartunk és sipirc.

ROMEO
Fáklyát nekem. Én nem tudok bokázni.
Sötét vagyok, inkább világitok.

MERCUTIO
Nem, Romeóm, táncolni kell neked.

ROMEO
Tirajtatok a könnyű tánccipellő,
Akár az álom, ám a lelkem ólom,
A földre húz le, nem birok mozogni.

MERCUTIO
Szerelmes vagy: vedd Ámor röpke szárnyát
S elszállsz a földről, hogyha felkötöd.

ROMEO
Ezt kötve hinném: úgy belém kötött,
Úgy megbökött nyilával: lenge tollán
Nem szállhatom túl lomha bánatom,
A szerelemnek terhe földre roskaszt.

MERCUTIO
Roskadj te rá, terheld meg te a terhét,
Gyöngécske lény az, enged egy nyomásnak.

ROMEO
A szerelem gyöngécske? Aj de durva,
Vad, hepciás, és szúr, mint a tövis.

MERCUTIO
Ha durva véled, légy te véle durvább,
Szúrd, hogyha szúr, és így alád kerül majd.
Adj hát hamar arcomra egy tokot:
Álarcot ölt
Maszkot a maszkra! - Bánom is, kutassa
A kandi szem e rút arcátlan arcot,
A képtelen kép majd pirul helyettem.

BENVOLIO
Gyertek, kopogjunk és mihelyt beléptünk,
Ki-ki forgassa emberül a lábát.

ROMEO
Fáklyát nekem; a léha széltoló
Csiklandja sarkkal a holt, asszu deszkát.
Én azt tartom, mit az öregapáink:
"Csak nézek és majd gyertyát tartok inkább."
Nagyon unom e gyönyörű világot.

MERCUTIO
Világtalan, ki unja a világot,
Vak vagy, a szerelem gödrébe hulltál,
Fülig ganéjba - tisztesség ne essék -,
Én majd kihúzlak. Hagyd azt a világot.

ROMEO
Melyik világot?

MERCUTIO
Nos, úgy állasz avval,
Lobogsz, sziporkázol, mint lámpa nappal.
Hallgass reám - ha gyönge is a szóvicc -
Amit tanácslok néked, mégse kófic.

ROMEO
De az se lenne éppen jó dolog,
Ha most bemennénk.

MERCUTIO
Hát mért gondolod?

ROMEO
Mert éjszaka erről álmodtam.

MERCUTIO
Én is.

ROMEO
Mit?

MERCUTIO
Azt, hogy aki álmodik, csaló.

ROMEO
Csak öncsaló, mert álma, az való.

MERCUTIO
No nézd, a Mab királyné járt tenálad,
A tündérek bábája, oly parányi
Alakban jön, mint városi szenátor
Mutatóujján a gyűrűs agátkő.
Aprócska, kis könnyű fogatba hajt át
Az emberek orrán, mikor alusznak.
A kerekek küllője nyurga pókláb,
A hintó födele egy szöcskeszárny,
A hámja finom pókháló-fonál,
Gyeplője a hold lucskos sugara.
Ostornyele tücsökcomb, rost a szíja.
Csöpp, szürkementés szúnyog a kocsis,
Félakkora, mint a kövér kukac,
Mit rest cseléd a ujjából vakar ki.
A kocsiváz egy üres mogyoró,
A mókus eszkábálta, vagy a vén szú,
Kik ősidőktől tündér-kocsigyártók.
Így robban át a szeretők agyán
Éjente, és az álmuk szerelem,
Udvarló térdén, s udvarlás az álma,
Fiskális ujján, és az álma pördíj,
Nők ajkain, s álmukban csókolódznak.
De Mab ha mérges, szájuk hólyagos lesz,
Mivel a habcsók nékik is megárt.
Nem egyszer udvaronc orrába vágtat,
S az erre már kitüntetést szagol,
Máskor dézsmás malacka farkhegyével
Csiklandja az alvó papocska orrát
És az plébániáról álmodik.
Majd átrobog a katona agyán
És álma sok-sok nyakszelés, spanyoltőr,
Les és roham, aztán öt ölnyi mély,
Jó-nagy ivászat; hirtelen a dobszó
Pörög fülében, fölriad, ocsúdik,
Kicsit szedi a szenteket az égből
S megint elalszik. Ő, a Mab királyné,
Lovak sörényét éjjel egybefonja,
Csombókos hajba süt varázsgubancot
S hogy szertebontod, az babonaság.
Boszorka ő, a lányt, ha háton alszik,
Megnyomja, terhet bírni így tanítja,
Hogy jól feküdjön majd asszony-korában.
Ő az, ki...

ROMEO
Hallgass, Mercutio, hallgass.
Semmit beszélsz.

MERCUTIO
Hisz álomról beszélek,
Amit csupán a henye agyvelő szült
És semmiből a képzelet koholt.
Matériája vékony, mint a lég
És csapodárabb, mint a szél, mi mostan
Észak fagyott keblén kacérkodik,
De nyomba megharagszik, délre rebben
S csorgó harmatba fürdeti az arcát.

BENVOLIO
E szél, miről szólsz, elfújt minket is.
Megvacsoráztak már, későn jövünk.

ROMEO
Sőt tán korán: egyszerre sejti lelkem,
Hogy a Sors, mely a csillagokban csüng még,
Ez éji bálon kezdi meg komor,
Szörnyű futását, és unt életem,
Mit a mellembe zárok itt, gonosz
Csellel korahalálba kergeti.
De Ő, ki kormányozza a hajómat,
Vigye vitorlám - víg urak, előre.

BENVOLIO
Dobszót reá.

Mind el