Júlia szobája. Júlia, Dajka jön

JÚLIA
Ez a ruhám lesz legjobb: - ám daduskám,
Kérlek nagyon, hagyj egyedül ma éjjel,
Mert sok imát kell mondanom az égnek,
Hogy a szívemre nyájasan tekintsen,
Mert bűnös az - tudod, s felette gyarló.

Capuletné jön

CAPULETNÉ
Ej, még sürögtök? Tán segítsek én is?

JÚLIA
Ne, hagyj, anyám. Mindent kiválogattunk,
Mit fölveszek az esküvőmre holnap.
Kérlek tehát, hagyj most magamra szépen.
Vidd a dadám is, kell neked ma éjjel,
Hiszen tudom, hogy mennyire siettek
És mennyi a dolog.

CAPULETNÉ
Jó éjszakát.
Feküdj az ágyba és aludj, reád fér.

Capuletné és Dajka el

JÚLIA
Isten veled. Ó, látlak-e megint?
Hűs borzalom cikázik ereimben.
Majd megfagyasztja életem melegjét:
Tán hívjam őket bátorítani?
Dadus! De mit tehet? Bús jelenésem
Csak enmagamnak kell lejátszani.
Jer, kisüveg!
És hogyha nem hat ez a keverék -
S a gróffal összeházasítanak majd?
Nem - ez nem engedi - te csak heverj itt!
Tőrét maga elé teszi
És hogyha méreg ez, mit a barát
Cselből adott nekem, megölni engem,
Hogy ez a nász szégyent ne hozzon őrá,
Mert Romeóval összeesketett már?
Félek, hogy így van: és még sincs így, érzem.
Megannyiszor kipróbált, jámbor ember,
Hesseljük el a rút gyanút magunktól.
És hogyha majd a sírba lenn leszek,
S fölocsudom, mielőtt Romeo jön,
Megmenteni? Ez az iszonytató!
És hogyha megfojt az a kriptabolt,
Minek pállott szájába lég se jár,
S megfulladok és Romeóm se lát meg?
És hogyha élek, nem megeshetik,
Hogy borzadozva a haláltól-éjtől,
E rémletes és iszonyú tanyán,
E kriptaboltban, e vén-vén odúban,
Hol százak óta fekszenek halomban
Az őseimnek porló csontjai,
S rémes Tybalt, ki most került a földbe,
Levedzik a leplébe, s mint beszélik,
Kísértetek járnak ki éji órán -
Jajjaj nekem - nem eshetik meg itt, hogy
Későbben érzek föl, büdös szagok közt,
Sikolyt hallok, mitől az agy megőrül,
Mint amikor mandragórát szakítnak?
És hogyha ébredek, nem bomlok-é meg
Csömörletes, viszolygó rettenettől?
Nem játszom-e vázakkal tébolyultan?
Nem tépem-e lepléből csonka bátyám?
S egy ősapám csontjával, mint afféle
Bunkóval nem loccsantom-e fejem szét? -
Ni, látom, itt a bátyám szelleme,
Romeót keresi, aki a testét
Kardjára tűzte: - állj, Tybalt, megállj!
Jövök, Romeo! Ezt reád köszöntöm.

Kihörpinti a kisüveget, s ágyára veti magát