Lőrinc barát cellája, Lőrinc barát bejön

LŐRINC
Jer, Romeo, te félénk, árva lélek:
Beléd bolondult már a Csüggedés.
Szegény, te a Bánattal egybekeltél.

Romeo jön

ROMEO
Mi hír, atyám? Miképp ítélt a herceg?
Mily gond kíván megösmerkedni vélem,
Mely még nem ösmert?

LŐRINC
E bús társaságban,
Édes fiam, te régről otthonos vagy:
A hercegünk ítéletét közölném.

ROMEO
Az ő ítélete a végítélet.

LŐRINC
Nyájas ítélet hagyta el az ajkát -
Halál helyett csak száműzésre ítélt.

ROMEO
Mit: "száműzés". Szánj meg s mondd, hogy "halál".
A száműzés szörnyebb szemmel tekint rám,
Mint a halál. Ne mondd hát: "száműzés".

LŐRINC
Csak Veronából száműzött ki téged:
No, csillapodjál: széles e világ.

ROMEO
Veronán kívül nincs nekem világ,
Csak tisztítótűz, gyötretés, pokol.
Ki száműz innen, száműz a világból,
És ez halál - rossz szó a "száműzés" rá:
Ha a halált száműzésnek hivod,
Aranybárddal csapod le a fejem
S mosolygasz a csapáson, mely megölt.

LŐRINC
Ó, durva hálátlanság! Nagyralátás!
A bűnödért halál jár, ám a herceg
Pártodra kelt, a törvényt félrerúgta,
A vad "halál" szót "száműzés"-re váltva,
Ez kedves irgalom s te mégse látod.

ROMEO
Ez gyötretés, nem irgalom: a menny ott,
Hol Júlia, és minden macska, eb,
A kis egér, minden silány teremtmény
A mennybe van itt és őt nézheti,
Csak Romeo nem: - minden ronda döglégy
Jobban, becsültebben, vigabban élhet,
Mint Romeo: hisz az reá repülhet,
Szép Júliám csodás-fehér kezére,
Halhatlan áldást lophat ajkain,
Mik szűzi félszükben pirultak úgy el,
Hogy még magukat is csókolni bűn;
De Romeo nem, nem - őt számkiűzték:
Ott vannak a legyek s én itt legyek? -
S te nem "halál"-ról szólsz, de "száműzés"-ről?
Hát nincs-e mérged, gyilkos-élű késed,
Más gyors halálod, mely nem ily cudar,
Hogy ezzel ölsz meg engem: "számkiűztek"?
Pokolba bömbölik e szót, atyám,
A kárhozottak: hogy van hát szived,
Szent gyóntatóm, én jámbor bűnbocsátóm,
Kit karjaim a kebelemre fűztek,
Széttépni szívem ezzel: "számkiűztek"?

LŐRINC
Őrült szerelmes, most figyelj reám.

ROMEO
Jaj, újra azt mondod, hogy "számkiűztek".

LŐRINC
Fegyvert adok majd, hogy e szót lebírd;
A Bú édes teje: a Bölcseség,
Ez megvigasztal, bárha számkiűztek.

ROMEO
De "számkiűztek". - Süsd meg bölcseséged!
Ha Júliát nem adja vissza, várost
Nem mozdít el s ítéletet se másít,
Hiába minden, mit sem ér: ne szólj.

LŐRINC
Eh látom, a bolondnak füle sincs.

ROMEO
Hogy volna, ha a bölcsnek szeme sincs.

LŐRINC
Hát hadd beszéljek végre helyzetedről.

ROMEO
Amit nem értesz, arról nem beszélhetsz.
Volnál csak ifjú, férje Júliának -
Egy óra óta - s gyilkosa Tybaltnak,
Ily vad rajongó és ily száműzött,
Akkor beszélnél, tépnéd a hajad,
A földre buknál, mint most én, hogy így
Adj mértéket megásandó sírodhoz.

Földre veti magát. Kopognak

LŐRINC
Kelj föl, kopognak, bújj el, Romeo.

ROMEO
Nem én. Beteg szívem bús sóhaja
Ködként takar el a szemek elől.

Kopognak.

LŐRINC
Kopognak - ej, ki az? - Kelj, Romeo, föl.
Elfognak. Várj kicsit! Hamar, ugorj föl -
Kopognak
Fuss a szobámba. Mindjárt! Istenem,
Milyen botorság. Jó, jövök, jövök már.
Kopognak
Ki zörget úgy? Honnan jössz? Mit akarsz?

DAJKA
(kívül) Engedj be, akkor nyomban elbeszélem.
Úrnőm küld, Júlia.

LŐRINC
Isten hozott hát. -

Dajka bejön

DAJKA
Ó, szentatyám, ó, mondd meg, szentatyám,
Hol a kisúrnőm férje, Romeo?

LŐRINC
Ott a földön, könnyétől részegen.

DAJKA
Akárcsak a kisúrnőm, éppen úgy,
Akárcsak ő.

LŐRINC
Ó, gyászos együttérzés!
Siralmas átok.

DAJKA
Ő is így hever,
Pityereg és sír, egyre pityereg, sír -
Állj föl, no, állj föl, és légy férfi már:
Állj föl, no, Júliáért, érte, állj föl.
Miért is estél ily mély jajba te?

ROMEO
(fölkel) Dadus!

DAJKA
Jaj, úrfi, egyszer meghalunk mi mind.

ROMEO
Hát Júliáról szólottál te? Hogy van?
Nem tart-e vén gyilkosnak, hogy befentem
Boldogságunknak szép gyerekkorát
A vérrel, amely majdnem az övé?
Hol van tehát és mit mond az ara,
Akit bemocskolt gazságom sara?

DAJKA
Semmit se mond, csak egyre sírdogál.
Ágyára rogy, de azután fölugrik,
Tybaltot hívja, Romeót kiáltja
S megint leroskad.

ROMEO
Mintha a nevem
Lőné le, mint gyilkos fegyver golyója:
Aminthogy e név átkozott keze
Gyilkolta meg öccsét. Ó, mondd, atyám,
Testem miféle hitvány részein
Lakik e név? Mondd meg, hogy összedöntsem
E rút tanyát.

Tőrt ránt

LŐRINC
El a kezet, te őrült:
Hát férfi vagy te? Külsőd ezt kiáltja:
Könnyűd egy asszonyé s garázda tetted
Egy oktalan, bőszült vadállaté,
Te férfi-képet hordó, képtelen nő!
Mindenre képes, képtelen vadállat!
Megrémítettél: szent rendünkre mondom,
Bölcsebb, különb legénynek véltelek.
Tybaltot megölted? S magad megölnéd?
És hitvesed is, aki benned él,
Cudar dühöt zúdítva önmagadra?
Szidod az életet, eget s a földet?
Az élet, ég s föld - e három - tebenned
Találkozott s ezt egyben összetörnéd?
Pihá, tested, szerelmed és eszed -
Bár dúslakodsz bennük, mint uzsorás -
Nem arra fordítod, hogy dísz maradjon
Tested, szerelmed és eszed javára:
Mert büszke tested is merő viaszbáb,
Ha nincs mögötte férfias keménység,
Édes szerelmed kongó hitszegés csak,
Ha gyilkolod, nem ápolod szerelmed,
S eszed, mi tested és szerelmed éke,
Ily társaságban éktelen veszély lesz,
Mint lőpor az újoncok tarsolyában,
Lángokra lobban, mert balog, ügyetlen,
S nem oltalmaz meg, ám ízekre szaggat.
Hát talpra, öcskös! Még él Júliád,
Kiért előbb meghalni vágyakoztál.
Minő szerencse: majd megölt Tybalt,
S te ölted őt meg és ez is szerencse.
Csőstül potyog az áldás a nyakadba.
Szerencse udvarol díszköntösében,
S te, mint a durcás, duzzogó leányzó,
Fitymálod a szerencséd és szerelmed: -
Vigyázz, vigyázz, pórul jár az ilyen.
Menj kedvesedhez, ahogy megbeszélted,
Ágyasházába mássz be és vigasztald:
De meg ne várd, hogy az őrség fölálljon,
Mert Mantovába akkor sose jutsz át.
Itt élj s miközben házasságodat
Közhírré tesszük, megnyerjük barátaid
S a hercegünk kegyét, ki visszahí majd,
Kétszázezerszer olyan boldogan,
Mint amilyen lesujtva útrakeltél.
Indulj, dadus: ajánlj úrasszonyodnak,
S kérd, házanépét küldje rögtön ágyba,
Hisz az úgyis nehéz a tompa gondtól:
Romeo nyomba megy.

DAJKA
Jaj, Istenem, hallgatnám reggelig,
Sok bölcs tanácsod: mennyi sok okosság!
Uram, megmondom úrnőmnek, hogy eljössz.

ROMEO
Mondd, s kérd meg őt, hogy szidjon össze jól.

DAJKA
Itt a gyűrűje, megkért, adjam át.
Siess, iparkodj, mert későre jár. (El)

ROMEO
No látod, ez már talpra állított!

LŐRINC
Jó éjt, siess, ezen múlik a sorsod: -
Vagy szökj, amíg az őrség föl nem áll,
Vagy virradatkor menj el álruhában:
Maradj csak Mantovában, én időnként
Legényed által hírt adok neked
Mindenről, ami itt javadra történt.
Nyújtsd a kezed, jó éjt, menj, Isten áldjon.

ROMEO
Ha az öröm nem várna, a csudás,
Be fájna most e kurta búcsuzás.
Isten veled.

Elmennek