Lőrinc barát cellája. Lőrinc barát jön kosárral

Lőrinc
Nevet az éjre a kékszemű reggel,
Bevonta a felhőt fénypikkelyekkel.
Mint részegek, dülöngenek az árnyak,
Mert tűzkerékkel jön már a titán Nap.
Amíg nem nyitja ki tüzes szemét
S bő harmatokba csordogál a rét,
Teleszedem e szilfaág-kosarkám
Mérges gyommal, virággal tömve tarkán,
A Föld mindennek anyja s síriboltja.
Ha életet szül, később ki is oltja.
S kik méhéből fakadtak, végtelen-sok
Magzatja az emlőjén egy tejet szop. -
Mindegyikének más-más célja van,
Különböző mind, egy se céltalan.
Ó, mennyi áldott és ható varázs van
A fűben, a kövekben, a virágban.
Mert nincs a Földnek oly silány szülöttje,
Amely ne hozna áldást is a Földre.
És nincs olyan jó, mert ne lenne céda,
Ha félreferdül, balra tör a célja.
Még az erény is bűn lesz, rossz erőtül,
S egy tettől a bűn is széppé dicsőül.
Lám itt e kis virágnak zsenge, síma
Kérgében méreg van és medicína.
Szagold s az illatja bűvölve száll,
Ízleld s az életed, szíved megáll.
Két ellenséges király hadakoz
Emberben, fűben - a Jó és a Rossz.
S ha a gonosz győz, a szívén találva
Halálra hervad ember és palánta.

Romeo jön

ROMEO
Atyám, jó reggelt.

LŐRINC
Benedicite!
Mily kora nyelv köszönt, hogy jössz ide?
Fiam, zavart-rendetlen főre vall,
Hogy ily korán kel, aki fiatal:
Az agg szemében a gond lesve ül,
S hol gond tanyáz, az álom elrepül,
De hol ép ifjúság, hever az ágyon,
Frissen-vígan, ott leng az aranyálom:
Tehát azért ébredtél ily hamar,
Mivel a lelked csupa zűrzavar,
Vagy - s azt hiszem: ez lesz itt a való -
Még ágyba sem voltál ma, Romeo.

ROMEO
Nem én. De mégis édesen nyugodtam.

LŐRINC
Uram bocsá, Rózánál. Csak nem ottan?

ROMEO
Rózának már varázsa nincs felettem,
Nevét atyám, s az átkom elfeledtem.

LŐRINC
Derék. De hol voltál, mondd nékem el.

ROMEO
Beszélek én, még kérdened se kell.
Ellenségemnél tartották a bált
S ott valaki a szívemen talált:
De őt is én: mindketten arra kérünk,
Adj gyámolítást, titkos írt minékünk.
Nem gyűlölet vezet, kegyed esengem,
Segítsd meg ellenségem s ezzel engem.

LŐRINC
Gyónj nyíltan és ne szólj rejtvénybe folyvást,
Mert rejtvényben adom meg a föloldást.

ROMEO
Akkor tehát kimondom kereken:
A dús Capulet lányát szeretem.
A vágy erős kötése van közöttünk,
De kösd meg azt, amit mi megkötöttünk,
A szent frigyet, s elmondom rendre, meglásd,
Hogy hol, mikor jegyeztük el mi egymást.
Hát jöjj velem, kérésem volna nagy,
Hogy véle engem még ma összeadj.

LŐRINC
Ó, szent Ferenc, micsoda változás!
Hát Róza, kit szerettél, a csodás,
Feledve van? Hiába, ifjuember
Nem a szívvel szeret, hanem a szemmel.
Ó, Jézus, Mária! Rózád miatt
Hány könny locsolta bús orcáidat,
Hogy a szerelmed fűszerezze-sózza,
S most meg se ízleled s már sutba Róza!
Még sóhajod ködöl a táj fölött,
Öreg fülemben még jajod zörög,
Itt képeden vén könnyed régi mocska,
Sápadt nyomát a víz még le se mosta.
Te voltál, te, te voltál bánatod,
Te és bánat Rózáért voltatok:
S most vége? Ha a férfi ily pogány,
Hát hogyne bukna el a gyönge lány.

ROMEO
Mindig szidtál, hogy Rózát szeretem.

LŐRINC
Mert bálványoztad, drága gyermekem.

ROMEO
Azt mondtad, hogy temessem el szerelmem.

LŐRINC
De nem, hogy a sírból egy új teremjen.

ROMEO
Ne feddj: ez a leányka nem gonosz.
Jóságot ő jósággal viszonoz,
Nem mint a másik.

LŐRINC
Mert az tudta, hogy
Amint lobogsz, hűséged egyre fogy.
No, jöjj velem, te ifjú szélkelep,
Hát üsse kő, én megteszem neked.
Családotok haragja, e viszály itt
Talán e friggyel szeretetre válik. -

ROMEO
No hát gyerünk, segíts, hamarosan.

LŐRINC
Lassan: megbotlik az, aki rohan.

Elmennek