Verona, Lőrinc barát cellája.
Lőrinc barát és Páris jön

LŐRINC
Csütörtökön, gróf? Az idő rövid.

PÁRIS
Capulet, az apósom így akarja.
Én nem lassítom, amit ő siettet.

LŐRINC
Ön azt se tudja, hogy a lány mit érez:
Rendellenes dolog ez, nem helyeslem.

PÁRIS
Tybalt halálán sír-rí szakadatlan,
Alig beszéltem véle szerelemről.
A könny házában Vénusz nem mosolyg.
Hát atyja attól fél, hogy veszedelmes,
Ha a bánatnak adja így magát,
Bölcsen sietteti az esküvőnket,
Hogy megakassza könnyei özönjét,
Mely a magányban egyre csak dagad,
De elapad talán a társaságban.
Most tudja már, mért kell sietni így. -

LŐRINC
(félre) Jaj, bár ne tudnám: késleltetni mért kell.
Gróf úr, ím itt jön a kisasszony épp. -

Júlia jön

PÁRIS
Ó, csakhogy itt van, drága feleségem.

JÚLIA
Az lehetek, bár nem uram ma nékem.

PÁRIS
Csütörtökön meg kell kapnom kezét.

JÚLIA
Ha kell, megkapja majd.

LŐRINC
Okos beszéd.

PÁRIS
A szentatyához gyónni jött bizonnyal.

JÚLIA
Csak önnek gyónnék, hogyha válaszolnék.

PÁRIS
Előtte ne tagadja, hogy szeret.

JÚLIA
Meggyónom önnek, hogy szeretem - őt.

PÁRIS
S őnéki nyilván, hogy engem szeret?

JÚLIA
Ha így teszek, becsesb a vallomásom,
Mert őneki s nem a szemébe mondom.

PÁRIS
Szegényke, a könny megviselte arcát.

JÚLIA
A könny felette csak kis diadalt ült,
Mert azelőtt is épp ily csúnya volt.

PÁRIS
Arcának e szó jobban árt a könnynél.

JÚLIA
Nem rágalom ez, ámde az igazság,
Hisz az arcomra és arcomba mondtam.

PÁRIS
Enyém az arca s így rágalmaz engem.

JÚLIA
Lehet, hiszen az arcom sem enyém már.
Ráérnél mostan, szentatyám, kicsit,
Vagy tán vecsernye táján jöjjek el?

LŐRINC
Ráérek én, rá, bánatos kisasszony,
Gróf úr, talán hagyjon magunkra kissé.

PÁRIS
Jaj, ájtatosságukban megzavartam?
Csütörtökön hát fölkeltem korán.
Isten vele s fogadja szűzi csókom.

(El)

JÚLIA
Ó, zárd be az ajtót s mihelyt bezártad,
Jer, sírj velem: nincs ír, remény, segítség.

LŐRINC
Ah, Júlia, ösmerém a keserved.
De túlhaladja az elmém határát:
Hallom, csütörtökön - és nincs halasztás -
A gróffal egybe kell majd kelni néked.

JÚLIA
Ne mondd, atyám, hogy hallottál felőle,
Ha biztos eszközt nem mondsz ellene:
Ha bölcsességgel nem segítheti,
Mondd bölcsnek akkor elhatározásom
És majd segítek rajta én e tőrrel.
Isten: szívünk, kezünk: te fontad egybe.
E kéz, mit elpecsételtél te néki,
Nem üt pecsétet egy másik kötésre
S máshoz csalárdul nem hajol e hű szív,
Hát semmisítse ez meg mind a kettőt.
Azért tehát hosszú tapasztalásod
Adjon tanácsot most nekem, avagy lásd,
Hogy köztem és átkom között a bíró
E véres tőr lesz és eldönti azt,
Amit korod s okosságod hatalma
Nem oldhatott meg tisztességesen.
Ne késlekedj: én vágyom a halálom,
Ha gyógyszerem szavadba nem találom.

LŐRINC
Megállj, leány: megcsillan egy remény még,
De végbevinni oly kétségbeejtő,
Mint azt, amit lebírni szándokod.
Ha mintsem, hogy Párissal egybekelj,
Olyan erős vagy, hogy magad megöld,
Tán egy halálra emlékeztető
Próbát is állsz e szégyent elkerülni,
Hisz kész vagy a halálra is ezért.
Ha ezt mered, úgy megkapod a gyógyszert.

JÚLIA
Ó, hát kívánd - csupán Páristól óvj meg -,
Hogy a toronytetőről leugorjam,
Rablótanyán járjak, bújjak kígyók közt,
Vagy láncolj ordító medvékkel össze,
Vagy a tetemnézőbe zárj be éjjel,
Hol zörgő embercsont rakásban áll,
Possadt lábszár, torz, sárga koponya,
Vagy küldj a frissen-ásott sírba hálni,
Egy szemfedőbe dugva a halottal -
Mindezt, miről ha hallottam, remegtem,
Félsz nélkül és e percben megteszem,
Csak édesem hű hitvese maradjak.

LŐRINC
Várj, fuss haza, légy víg, egyezz bele,
Hogy Párishoz mégysz: holnap szerda van.
Intézd, hogy éjjel hálj majd egyedül,
Még a dadát se engedd a szobádba.
Fogd ez üvegcsét s hogyha ágyba fekszel,
Párolt italját idd ki hirtelen:
Álmos, hideg nedv nyargal át azonnal
Véred csatornáin: verőered
Természet-adta lüktetése megszűn:
Hő s lélegzet nem mondja már, hogy élsz,
Orcádon-szádon hamvadoz a rózsa,
Szemednek ablaka is becsukódik,
Akár halál zárná ki a verőfényt.
Minden tagod elvesztve símaságát
Görcsös-feszes lesz, hűs, mint a halálé:
S kölcsön-mezében a meredt halálnak
Fekszel te így negyvenkét óra hosszat,
Majd mint üdítő álomból fölébredsz.
Hát hogyha reggel jő a vőlegényed
Felkölteni, halott gyanánt heversz ott.
Aztán - amint szokás ez városunkban -
Nyitott koporsón, ünnepi ruhádban
Elvisznek az ősrégi kriptaboltba,
Ahol Capulet-őseid nyugosznak.
Közben, mikor már-már ocsúdni készülsz,
Megtudja tervünk Romeo, levélből -
És itt terem: aztán majd ő meg én
Vigyázzuk ébredésed s aznap éjjel
Romeo Mantovába szöktet el.
Ez ment meg íme most a szégyenedtől,
Ha csélcsap ábránd, női félelem
Le nem nyűgöz és bátran is cselekszel.

JÚLIA
Jaj, add nekem. Ne szólj a félelemről.

LŐRINC
Fogd s most eredj és légy erős, szerencsés
Tettedben: én egy szerzetest menesztek,
Hogy Mantovába vinné levelem.

JÚLIA
Ó, adj erőt, sikert, te Szerelem.
Isten veled, atyám.

Elmennek