Yoongi pov

Annyit gondolkodtam az este folyamán, hogy egy szemhunyásnyit sem aludtam. De nem bánom, mert mér tudom, hogy mit is érzek Jungkook iránt, de azt még nem, hogy  mit értez irántam. Úgy döntöttem, míg fel nem épül nem akarom zaklatni őt.

Egy hónap telt el azóta, hogy megvertem Jungkookot. Azóta suliban sem volt mivel még nem épült fel.
Elhatároztam, hogy most már nem várok sokáig és elmegyek hozzá, hogy megbeszéljem vele azt ami történt.
A korházba beérve rögtön a szobája felé vettem az irányt de nem volt ott. Megkérdeztem az egyik ápolónőt, hogy hol van de csak annyit mondott, hogy három napja elment a kórházból. Nem tudtam, hogy hol is kereshetném őt. Aztán eszembe jutott, hogy Jin volt Jungkook orvosa.

- Szia, Jin. -léptem be az irodályába

- Szia. -köszönt vissza, de láttam az arcán, hogy nem szívesen lát- Mit akarsz?

- Nem tudod, hogy Jungkook hol lakik? - kérdeztem halkan

- Nem tudom. -mondta majd feláll és közelebb sétál hozzám- De ha tudnám se mondanám meg!- mondja undorral a hangján.

- Kérlek, segíts!- könyörögtem neki

- Jungkooknak nincs otthona.

- Ezt, hogy érted?- lepődtem meg

- Meghaltak a szülei és az ápolói behozták a kórházba és otthagyták.

- De akkor hova ment?- kezdtem ideges lenni

- Miért? Nem a korházban van?

- Három napja elment onnan. - ültem le az egyik székbe - Nincs valahol rokona vagy barátai akihez mehetett?

- Jungkooknak...- nézett rám szomorúan- Nincsenek barátai

- Akkor hol van?- kiáltottam fel

- Nem tudom!- kiabál már ő is - De miért érdekel téged ennyire? Múltkor még megvered most meg aggódsz érte?- áll fel ő is a székből- Menj el Yoongi!- mutat az ajtó felé

Miután kiértem az utcára még idegesebb voltam mint eddig. Legszívesebben kiabáltam volna. Annyi düh volt bennem, hogy úgy éreztem mentem felrobbanok.
Az utcán sétálva lenyugodtam így tudtam gondolkodni de semmire sem mentem. Fogalmam sem volt, hogy hol lehet. Nem ismertem őt annyira, hogy tudjam mi a kedvenc helye vagy hogy kivel van szívesen. És ekkor beugrott, hogy Taeval egész jóban volt. Talán nála lehet. Sietősre vettem lépteim és mire észbe kaptam már a házuk előtt áltam. Becsengettem, majd egy kis idő után egy fiatal lány nyitott ajtó, aki nem volt más mint Tae húga.

- Szia, Yoongi - köszön majd megölel

- Szia - ölelem meg én is - Tae?- kérdezem - Hol van?

- Hobival van - mondja és beljebb tessékel - Esetleg történt valami?

- Áh nem, csak...csak gondoltam...oylan rég voltam már itt.- hazudtam neki - És azt tudod, hogy hova mentek?- kérdezem

- Randizni- neveti el magát - Nem tudtad? - kérdezi közelebb hajolva arcomhoz, mire én értetlenül nézek rá, mire újra felnevet- Csak vicceltem. Amúgy nem tudom.

Haza fele sétálok, mikor meghallom, hogy az egyik sikátorból hangos nyöszörgés szűrődik ki. Lassan közeledek a sikátorhoz és észre veszem, hogy valaki a földön fekszik. Odasétálok mellé, majd legugolok.

- Jól vagy?- kérdezem az idegent, majd elkezdem kicsit lökdösni, de nem reagál rá. Próbálom megfordítani - mivel hason feküdt- de hírtelen nekilökött a falnak, majd én a fájdalomtól a földre rogytam. Felráncigált a földről és a falnak nyomott, háttal magának. Éreztem, hogy ajkai nyakamat cirógatják. Keze közben pólóm alá vándorolt és hasamat simogatta. Olyan furcsa volt az egész szituáció, nem volt velem erőszakos. Akkor jöttem rá, hogy az illető férfi, mikor csípőjét előre tolta, így éreztem éledező férfiasságát. Kezdett kellemtlen lenni ez az egész.

- Eressz el, akár ki is vagy!- emeltem fel a hangom

- Pedig azt hittem felismersz. - súgja fülembe, mire belém fagyott a szó is

Sziasztok, meghoztam a folytatást. 😀😀
Jó olvasást!😘