3. Történet: A zsemje feltalálója
Tanár úr: Volt egy diákom, akit a többség Gömbinek csúfolt, becézett. Gömbinek két dolgon járt össz-vissz az esze, az alváson, és az evésen. Gömbiről még azt is érdemes tudni, hogy egy igazi feltaláló volt, hiszen ő találta fel a Zsemje nevű étket. Köztudott, a Zsemje nagyon hasonlított a zsemlére csak annyi különbséggel, hogy Gömbinek a kedvenc étele volt. A Zsemjét azt mondta, hogy a Miskolci Auchanben találhatjuk meg, nem egész 13 forintért cserébe, biztonság kedvéért vissza kérdeztem, hogy nem 15 forintért? Hát ő azt mondta, hogy nem, bármely meglepő módon és én rámodtam, hogy az már túl drága, a Zsemje egyszerűen finomnak látszott, a nyálam csak úgy csordult felé, nem tudtam nem a zsemjére koncentrálni, innentől minden pénteken az Auchanbe (sokak szerint Ósönbe) megyek segélyosztásra és csak nézem azokat az embereket akik rendesen ölik meg egymást a 12-13 forintos Zsemjékért, sőt valaki egy zsákkal is visz belőle, mondanom sem kell, hogy Gömbinek a meló rohadt jól mehet. Aztán én is odaállok a hosszabb sorba, mert véletlenül sem, a rövidebbe mennék, á miért, ugyan, hogy hamarabb kapjam meg a Zsemjém? A csudákat..! Aztán meg csodálkozom, hogy élve eljutok az autómig és a feleségem rám néz, majd rámüvölt egy határozott artikulálással, Hajts! A következő Péntekig nem is szoktunk vissza menni, a ház körül is legendák terjengnek az Ósön rejtelmeiről, sosem hozzuk fel.. /vesz egy mély levegőt/ Miről is beszéltem?
Bạn đang đọc truyện trên: AzTruyen.Top