Minden akkor kezdődött, amikor egy barátommal, Kenmával mentünk haza az iskolából.

A fiú,mint mindig most is a telefonjába volt bújva. Tavasz volt, így még a viszonylag hideg szél fújt, de nem annyira, hogy kelljen a bélelt kabát. Ahogy befordultunk az utolsó előtti utcába, egy elektronikai bolt előtt haladtunk el. A kirakat teli volt hatalmasabbnál hatalmasabb tévékkel, amelyek épp röplabda meccseket közvetítettek.

-Kenma. Ismered őket?-álltam meg a kirakat előtt. A szőke hajú fiú felnézett a játékáról és ő is a tévéket kezdte el nézni.

-Uhm- bólintott.

-Tényleg? Kik ők? Elég jól játszanak- mondtam, majd megakadt a szemem egy fekete hajú srácon. Úgy adta fel a labdát az alacsonyabb, narancs hajú fiúnak, hogy az utóbbinak csukva voltak a szemei.

-A-Kenma épp válaszolni készült, de közbe vágtam.

-Mi a...-akadt el a szavam- Ilyen nincs! Hogy?! Annak a gyereknek csukva volt a szeme! Ilyen jó lenne az a törpe? Vagy a feladó adta PONTOSAN a kezébe?- kezdtem el hangosan is agyalni, miközben a "pontosan" szót kihangsúlyoztam. Agyalás közben Kenmára pillantottam, aki dühösen nézett rám, amolyan "Mostmár hagyod hogy válaszoljak?!" nézéssel. Egy bólintással jelképezve a beleegyezésem belekezdett.

-Végre szóhoz juthatok. Ők a Karasuno. Velük lesz jövő héten egy gyakorló meccsünk-mondta. Ahogy meglátta, hogy felcsillannak a szemeim folytatta- Feltéve,ha beleegyeznek.

- Még nem fogadták el?-kérdeztem, majd ismét elindultam. A fiú követve válaszolt.

-Nem. Még nem-mondta unottan újra a játékának szentelte minden figyelmét.

-Nem várod?

-A többiek nagyon várják, de én nem érzem, hogy úgy várnám-mondta, majd mintha rosszat mondott volna hozzá tette- Mármint nem az, hogy nem várom! Csak nem úgy, mint a többiek.

-Játszottatok már ellenük?

-Az iskolánk egyik fő riválisai még régebbről. De amióta a csapat tagja vagyok még nem játszottunk ellenük.

-Akkor... A röpit nem élvezed?

-Ha nem élvezném nem játszanám-időközben elérkeztünk ahhoz a ponthoz, ahol elváltak útjaink. Elköszöntem Kenmától, majd az utam az utolsó utcához vezetett. Az utcán végig menve elérek a házunkhoz így úgy voltam vele, hogy erre a kis szakaszra már felesleges elő venni, illetve kibogozni a fülhallgatóm.

Otthon még néztem pár videót Youtube-n ahol egy csomó röplabdás videót dobott be. Ezeket meglátva screeneltem, majd már küldtem is el a másik legjobb barátomnak azzal a felirattal, hogy "még hogy a telefon nem hallgat le". A fekete hajú fiú viszonylag gyorsan válaszolt.

Kuroo: Ez egy égi jel volt, hogy legyél a csapat menedzsere.

Mindig ezzel jön. Az előző menedzserük leérettségizett, így most nincs nekik. Mielőtt válaszolhattam volna a fiú ismét írt.

Kuroo: Kövi héten gyakorló meccseink lesznek. Nehogy már csak nekünk ne legyen menedzserünk.

Erről beugrott, hogy ezt mondta ma Kenma is, de ő csak egyről beszélt. Öm... Mi is volt a csapatuk neve? ... A fekete hajú, magas fiú... és az alacsonyabb, narancs hajú. Valami régi rivális.. de a csapatuk nevére nem emlékszem.

Kuroo: Na, ne csináld már! A Karasuno ellen is lesz, a régi riválisunk ellen.

Végül beleegyeztem,azzal a feltétellel, hogy csak a jövő heti edző meccsek erejéig. Hogy a továbbiakban is vállalom-e az, majd kiderül a későbbiekben.

Ahogy tekertem a Youtube-t ismét egy röplabdás videóra bukkantam. Kivételesen most nem csak tovább görgettem, hanem rákattintottam. Szeretem a röplabdát, viszont nem játszok, mert nem tudok. Így megelőzőm azt, hogy megszégyenüljek mások előtt. A videó bejött, de még nem indult el csak elkezdett betölteni. Ahogy tovább vártam, végül teljesen betöltött és elindult a videó. Először semmi érdekeset nem találtam benne. Két férfit beszélgetett erről a sportágtól. Már kattintottam volna a vissza nyílra, amikor a képernyőm már nem a két férfit mutatta, hanem a két csapatot is. Már láttam ezt a meccset korábban Kenmával- legalábbis egy kis részletet belőle- a bolt előtt a minap, mégsem hagytam abba a videót. Vártam és vártam. Eleinte nem tudtam, hogy mire, de amikor a Karasuno megszerezte a 7. pontját tudatosult bennem, hogy erre a pillanatra vártam eddig.

"És a Karasuno pontot szerez! Aki a pontot szerezte nem más, mint az alig 164cm-es Hinata Shōyō!!"

Pont ezt a jelenetet láttuk Kenmával a kirakat előtt, annyi különbséggel, hogy akkor nem volt hang, ezért nem hallottuk, ahogy a kommentátor közvetíti az eseményeket, most viszont más a helyzet. Mindent tisztán lehetett hallani. Ismét mutatták, azt ahogy az alacsony fiú felugrik, majd pontot szerez.

- Mekkorára ugrik?-motyogtam magam elé meglepetségemben. Már egyszer láttam, de még így sem tudom elhinni, hogy hogyan tud ekkorára ugrani.

"-Várjunk! A fiú szemei csukva voltak!"

"-Ezt hogy érted? Talán a setter pontosan a kezébe adta fel a labdát?"

"-Ez a zseni setter pedig nem más, mint az első éves Kageyama Tobio"

-Szóval Kageyama, mi?- motyogtam magam elé a képernyőt bámulva.

~ 6 nappal később ~

Ahogy megígértem ezen a héten én vagyok a csapat menedzsere. A csapatot is már viszonylag megismertem. Időközben megtudtam Nekomata -senseitől, hogy minden meccs más más napon lesz. Egyszer sem lesz, olyan, hogy két meccs egy napon legyen. Az első nap, azaz ma, az Aoba Johsai ellen játszanak. Holnap a Dateko ellen és holnap után, szerdán a Karasuno ellen.

Az Aoba Johsai megérkeztével mindkét csapat bemelegített, majd játszani kezdtek, a már korábban előkészített pályán.

-[Név] nem láttad a kulacsom?- jött oda hozzám Kuroo.

-Itt van-adtam a kezébe.

A sípszó megszólalt jelezve, hogy a szünetnek vége. A fiúk vissza álltak a pályára, majd ismét belekezdtek a játékba. Elsőnek a mi csapatunk szervált, azon belül is Kuroo. A sípszó után feldobta a labdát, majd elütötte azt, azonban a labda nem oda ment, ahova szerintem a fiú szerette volna. Helyette azt a padot találta el, ahol Kenma nintendoja is volt. A szőke fiú ijedten nézett a játékára, utána pedig dühösen a fekete hajúra.

Végeredményben az első körben mi nyerünk 28-26-ra, a másodikban a Seijoh nyert 25-23-ra, az utolsó set-et pedig ismét a Seijoh nyerte 27-25-re. Pedig szerintem az utolsót is mi nyertük volna, ha nem lett volna Oikawa és a szervái.

Másnap suli után, mielőtt megjött a Dateko bemelegítésként kimentünk a városba futni. Nem akartam egyedül maradni, így velük tartottam. Döntésem nem bántam meg. Leghátul elnevetgéltünk Kurooval, miközben futottunk.

-Jó, mindenki itt van?-nézett körbe Kuroo a csapaton, amikor mi is beértünk. Mivel mi voltunk az utolsók, így inkább csak a biztonság kedvéért tette fel a kérdést. És milyen jól tette. Mivel csak azt hittük, hogy mi voltunk az utolsók.

-Kenma hol van?-kérdezte Yaku. Körbe néztem, de én sem láttam sehol. A csapat kapitány csak sóhajtott egyet, majd ismét megszólalt.

-Megyek megkeresem, ti menjetek készüljetek a meccsre-ahogy Kuroo mondta, mindenki vissza ment a torna terembe engem kivéve.

-Segítek.

-Azt megköszönöm.

Ahogy visszafele mentünk a bemelegítésre kijelölt úton egy szót sem szóltunk egymáshoz. Nem azért mert az egyik haragszik a másikra, csupán mert mind a ketten azzal voltunk elfoglalva, hogy merre lehet Kenma és persze az is közrejátszott, hogy a nagy nevetgélésübkne lehagytuk, pedig az elején megbeszéltük, hogy mi leszünk hátul, hogy senki se tévedjen el. Szóval ez lehet a mi hibánk is, amiért nem erre figyeltünk.

Mikor egy kereszteződéshez értünk megpillantottuk a kissé lenőtt hajával egy kerítés szélén ülni, valamint valakivel beszélgetni.

-Kenma-szólt neki Kuroo, ahogy közelebb értünk. Csak ekkor vettem észre, hogy az illető, akivel a kis puding beszélget az, az alacsony, magasra ugró, narancs hajú a Karasunoból. Kenma miután felfigyelt az érkezésübkre az előtte lévőhőz fordult.

-Később találkozunk, Shōyō-azzal vissza indultunk a suli felé.

-Mondtam, hogy az útra figyelj-szólalt meg a kapitány.

-Nem gondolod, hogy most nem én vagyok a hibás?