Benne járunk a márciusban,

mégis, mintha ősz volna:

zápor után sáros a föld,

beborult az ég is felettünk.

Bambusz ága hajladoz búsan,

Hívja a napot, mindhiába –

Nem gondol az a gyötrő

kínra, mi belülről lassan felőröl.

Durcásan hallgat a gaz, néma

marad panaszos sóhajtásunkra,

ajtaján hiába is dörömbölsz,

szeretetért miért neki könyörögsz?

Mitőlünk az jóval hatalmasabb,

Ne sírj utána, édes bodzafa!

Lásd, léted szívemnek mily öröm,

Ti vagytok nekem kedves gyönyöröm.