Elemek vonzásában
Dúdol egy dalt az estvéli szellő,
Könnycseppként gördül arcomról az eső.
Bágyadt csillagok mécsesként gyúlnak,
Furcsa szempárokként kukucskálnak.
Pocsolyába ugrom, s hiába testem felnőtt,
A bennem élő kislány gyöngyözőn
kacag, ahogy loccsan a víz. Lángot lobbant
bennem egy kósza gondolat, s libben tova,
de az érzés ott marad. Egyre csak nő és nő,
míg valami újonnan születő
kitárja karját, átölel és simogat, csókokat
oszt a gömbölyded nap, narancsos fényárba
öltöztet a hajnali ég alatt, ahogy siető
léptekkel folytatom utam. S megáll az elmenő:
mosolyom láttán visszatükröz ő,
majd meglátom benne a nagy titkokat:
nincs ő és én, csak mi abban a pillanatban.
Bạn đang đọc truyện trên: AzTruyen.Top