Ketyeg az óra, forog a kerék –

A Krisztust a trónról már rég lelökték.

Fogyasztói kosár ül most helyén:

beledöglünk abba, hogy milliók az egyért.

Vak vagy, Ádám? Évike remél,

hogy sarkát nem taposod többé.

De süket fülekre talál az egyszerűség.

Kiszáradt folyók, tavakért

ki emeli fel hangját, szólj? Kiért

sírnak ma a harangok: a holnapért?

Mert mindenki őrül a ma gondjaiért,

s a holnappal mit sem törődvén

szítja magasba a fogyasztás tüzét.

De ez már régen tűzvész.

Irt kapcsolatokat, életeket, s pénzért

bárki lelke megvehető olcsó sintér.

Ne legyél költő: a becsületed mit sem ér,

mondták nekem pályám kezdetén.

Mégis, én inkább üvöltök, mert nem semmiért

eresztem ki a hangom: A Földért,

az édes hazámért teszem, ki ölén

ringat engem, mióta karján ért

engem a születés.

S a szél suttogásában kérlek, hallani véld

ezer dalát arról, hogy miértünk él.

Ily gondoskodó anyára te komolyan kezet emelnél?!