Ahogy teltek a napok, Hyunjin érezte, hogy teste egyre gyengül.

Ez azonban valami érzelmes volt, így  gyakran kihagyta az étkezést, sőt, megváltozott időpontokban aludt.  Az igazat megvallva, úgy tűnt, szereti ezt csinálni, de a családja és a barátai aggódni kezdtek miatta.

–Hyunjin.  -Jyemin, a barátja harmadszor is megszólította.

Csütörtök dél volt, és a kis banda a büfé hátsó részében ült az egyik asztalnál, miközben ették az ebédjüket.

–Te sem fogsz ma enni?  -tette hozzá aggodalmasan, mert láthatta, hogy az idősebb értetlenül bámulja a zöldséges rizstányérját, amelyhez alig nyúlt hozzá.  –Hyunjin...

A fiúnak azonban nem volt kedve beszélgetni, ezért szó nélkül felkelt, és kisétált a helyről.

Az asztal többi tagja az orruk alatt motyogott. Tudni akarták, mi a baja, de Minho közömbösen elmosolyodott, és barátja példáját követve felállt a székről.

–Azonnal jövök. -mondta Jyeminnek, mielőtt Hwang nyomdokaiba léphetett volna.

Percekkel később mindkét fiú az iskola főépülete mögött találta magát. Hyunjin az orra alatt káromkodott, hátát a falnak támasztva.

–Baj van a paradicsomban? -az idősebb tréfálkozott, szórakozottan mosolygott rá, a másik dühös pillantást kapott.

–Ehhez nincs kedvem, Minho.

–Ez egyértelmű. -a gesztenye beleegyezett, később mindketten leültek a földre.  –Mi van Jeonginnal?

–Hát... már nem vagyunk együtt... De ez az én hibám. -kezdte el Hwang, és érezte, hogy visszatért az elmúlt napokban érzett frusztráció.  –Jeongin abban hisz, hogy nem lehet jövőnk. Úgy gondolja, ha vele vagyok, tönkremegy az életem. -tette hozzá, mindkét kezével megragadta a nyakát, és felnézett rá.

–Nem ez volt a gondod kezdettől fogva? Miért lettél hirtelen komoly?

–Nos, történtek dolgok.. anyám pont akkor jött, elzavarta Jeongint aztán beszélt is vele.. -kelletlenül felsóhajtott, és egy pillanatra lehunyta a szemét.  –Nem hiszem el, hogy rá hallgat, és nem rám.

–Szerintem ez nem egészen így van. -A barátja komolyan beszélt.  –Biztos vagyok benne, hogy Jeongin éppúgy megsérült, mint te, de attól tart, hogy jobban elrontja a dolgokat...

–Azt hittem, minden olyan jó lesz, de tévedtem.. -Hyunjin szomorúan rázta a fejét.

–És mit tervezel? -Minho ferdén nézett rá. –Mert egyértelmű, hogy a szeretőd nem akarja folytatni a kapcsolatot.

–Azt hiszem, azt teszem, amit ő akar. Nem akarnám tovább bántani. -A barna szórakozottan mosolygott, és hangosan felsóhajtott, amitől Hwang zavartan nézett rá. –Mi az?

–Te barom. -Minho csak annyit mondott, hogy felállt onnan, ahol volt.

–Most miért?! -a fekete hajú utánozta tetteit, annál inkább bosszúsan beszélt.

–Hát ez nyilvánvaló... Azt mondod, hogy nem akarod tovább bántani Yangot, de a végén megteszed, ha nem vagy vele.

–De ő az, aki nem érzi magát késznek a nyilvános dolgunk elvégzésére. Ezt ő maga mondta nekem. -Hyunjin megpróbálta megmagyarázni magát, de úgy tűnt, barátja egyáltalán nem hisz neki.

–Ez hazugság. Jeongin készen áll. A helyzet az, hogy nem akarja, hogy miatta menjen el a népszerűséged és a jövőd. Ez a nyomás, amit érez. Fél, hogy tönkreteszi a képedet. -Minho tisztán beszélt, kicsit elgondolkodtatva a másikat.

–Hát... De a lényeg ugyanaz. Nem akarom, hogy szenvedjen értem.

–Te tényleg hülye vagy? -Lee fanyarul nevetett.  –Nem látod, Hyunjin?  -Két kézzel megfogta a vállánál, és a szemével ette.  –Meg kell mutatnod Jeonginnak, hogy a képed szart se ér. A te képed ugyanannyit ér, mint bárki másé. Hogy a valóságban a te képed az, amiben ő veled van. -határozottan vélekedett.  –Csak így tudod megoldani ezt a problémát.

Minho másodpercekkel később mosolyogva fejezte be a mondandóját, amikor észrevette, hogy barátját szó nélkül hagyta, vagy inkább gondolkodott.

–De egyelőre... Menjünk vissza az órára. Ha megint elkésünk, mehetünk az igazgatóiba.

Hyunjin bólintott anélkül, hogy többet mondott volna, bár útközben tovább gondolkodott a legjobb barátja által elmondott szavakon, később arra a következtetésre jutott, hogy valóban megtenne valamit, hogy visszakapja Jeongint.

+

Ugyanazon a délutánon Yang kiment az osztályterméből a barátaival, megállva a folyosón, miközben Felixnek el kellett raknia néhány dolgot a szekrényébe, mielőtt elindult.

Ahogy az várható volt, Jeongin barátai nagyon visszafogottan vették észre, ezért a nap nagy részében próbálták felvidítani, sőt enni is adtak neki, hogy a másikban valami elégedettség és öröm kifejezését vegyék észre.

Sajnos Yangnak Hyunjinéhez hasonló tünetei voltak, ami miatt Seungmin, Jisung és Felix sokat aggódtak miatta.

–Akkor holnap megyünk a filmfesztiválra?  -Felix megszólalt, és szeretne beszélni, miközben kimentek a főfolyosóról, egyenesen az iskola bejárata felé.

–Igen! Azt hallottam, hogy Je Min Hyun ott lesz! -kommentálta lelkesen Seungmin, és felnevetett Jisungtól.

–Ki ő?

–Mi az, hogy ki ő?! Ő a legjobb operatőr Koreában! -válaszolta a barátja, mintha ez nyilvánvaló lenne, de Han és az ausztrál ismét szórakozottan nevettek.  –Jaj, ismered őt, Jeongin?

A kiskorú azonban elmerült a gondolataiban, így nem hallgatta a barátaival folytatott triviális beszélgetéseket.

Ekkor hárman megálltak, mielőtt elhagyhatták volna az intézetet, és egyfajta kört tettek a vörös hajú körül, és rémülten néztek rá.

–Ugyan, Yang, fel a fejjel -jegyezte meg Jisung félmosollyal, és megpaskolta barátja karját.

–Te barom.  -Seungmin a szemét forgatta, kissé eltolta magától, hogy szembenézhessen Jeonginnal.  Szomorúsággal a szemében nézett rá.  –Igen, ismerjük és érezzük a fájdalmadat, Jeongin. De meg kell gyógyulnod... Az, hogy ilyen vagy, nem tesz jót neked, és hiába vársz, a dolgok nem fognak változni. -Kim őszinte volt azzal, amit mondott.  –A legjobb az, hogy legalábbis egyelőre olyan triviális dolgokkal próbáld elterelni a figyelmed, mint a fesztivál... Okés? Jót fog tenni.

–Seungnak igaza van. Gyere velünk holnap, Innie! Jól fogunk szórakozni, és sok falatot eszünk. -Felix mosolyogva bólintott, mire az említett fiú óvatosan rájuk nézett.

–Köszi srácok. -Jeongin kimondta első szavait az estén, amitől csoportja ragyogóan mosolygott.  –De átmegyek.  -tette hozzá, azonnal kiábrándítva őket.

Az igazság az volt, hogy a kiskorú nem akarta elfelejteni mindazt az érzést, amit a fekete hajú iránt érzett.

A Yang által érzett fájdalom és gyötrelem ellenére annak tudata, hogy még mindig fáj, hogy nem tud Hyunjinnel együtt lenni.

–Egyedül megyek haza.Viszlát holnap. -kezével intett három társának, így mindannyian szótlanul hagyták.

Ekkor Jeongin feltette a fejhallgatót, és folytatta útját a környék utcáin, ahol csak néhány tinédzser utánozta a címét, de örült, hogy nincs olyan sok ember a közelben, mert kikerekedett a szeme. néhány háztömbnyire, és végül némán sírni kezdett, mert el akarta engedni a szívében tárolt érzést, ami még mindig benne van.