A ház elhagyásakor Jeongin testét leginkább elmélyítő érzés a szégyen volt.

Annak ellenére, hogy a város utcáin az emberek tették a dolgukat, és nem vették őt észre, a vörös hajú úgy érezte, figyelik, sőt ítélkeznek a történtek miatt; mintha Hyunjin anyukája még mindig őt bámulta volna.

Jeongin el akart rejtőzni és elszigetelni magát, hogy megnyugodhasson a kialakult rendetlenségtől. Azonban ő is megdöbbent attól, hogy mi történhet Hyunjinnal.

Ahogy Minho elmagyarázta, Hwang olyan jövőt tervezett, amely túl jó volt ahhoz, hogy eldobja, és amikor az anyja megjelent mindkettőjük előtt, Jeongin azt hitte, hogy ez változhat.

A kisebb természetesen nem akarta elhagyni, bár nem akarta, hogy Hyunjin élete emiatt negatívan megváltozzon.

Másfél nap után, még mindig kissé bizonytalanul Jeongin úgy döntött, hogy SMS-t küld Hyunjinnak, de természetesen nem kapott választ.

Biztos miattam vették el a telefonját..

Gondolta, miközben kezébe vette a haját és erősen megrázta.

-Ajj, te egy idióta vagy, Yang Jeongin! -hangosan sikoltott, durván az ágyára vetette magát, és úgy rúgta a lábát, mint egy kisbaba amikor hisztizik.

Pechére pedig pár perc elteltével Jeongint meglátogatta barátai Felix és Jisung, akik zavartan néztek rá, amikor észrevették rossz hangulatát.

-Be kell zárnod az ajtót, Jeongin. Különben kirabolnak. -kommentálta Felix nyugodtan, amikor beléptek a kiskorú szobájába.

Jeongin azonban továbbra is arccal lefelé feküdt a matracon, anélkül, hogy üdvözölte volna őket, és értetlenül bámult egy pontra a falán.

-Mi bajod? Depressziósnak tűnsz. -
vélekedett Jisung, leült mellé, és gyengéden megveregette a fenekét, és ránézett.

-Verekedtél Hyunjinnal? -kérdezte kíváncsian az ausztrál, és helyet foglalt a vörös hajú íróasztalánál.

-Rosszabb.. -Jeongin ott ült, ahol volt. -Az anyja látott minket meztelenül az ágyában.

A kisebb nem vesztegette az idejét a hazudozással, így barátai szóhoz sem jutottak.

-Ezt most komolyan mondod? -mondta Jisung, és felvonta mindkét szemöldökét másodpercekkel később. Felix ököllel a vállán ütötte. -Miért?!?

-Komolyan mondja, nem látod? -a szőke hajú felsóhajtott a fejét csóválva, majd a ház tulajdonosára fordította a figyelmét. -Mit mondott?

-Hogy hagyjam el a házát. Nagyon dühösnek tűnt. -Jeongin mély lélegzetet vett, és szomorú volt. -Félek Hyunjintól, tudod? Egy egész életét eltervezte, és nem akarom, hogy az én hibám miatt tönkremenjen. -tette hozzá, és a kezeit nézte, ahogy összeilleszti őket.

-Várj várj. -Jisung megállította, kezével intett. -Mivel Hyunjinnak megtervezett élete van, ő is azt tervezi, hogy veled lesz. Ha igazán szeretitek egymást, biztosan találtok megoldást.

-Ez nem ilyen egyszerű, bolond. -Felix dühös pillantást vetett rá, amitől dühös lett. -Nem Ausztráliában vagyunk. Ez Korea.

-Nagyon pesszimista vagy, Yongbok.

-Felixnek igaza van. -Jeongin félbeszakította őket, és felállt az ágyáról. -Tennem kell valamit. Egy kis idő múlva visszajövök. -számolt be, és ott hagyta a barátait.

Másodpercekkel később a vörös hajú elkezdett mozogni a város utcáin, és azon gondolkodott, mit fog mondani, ha eléri Hyunjin házát.

Csak hogy ebben az egyben volt, egy pillanatra lehunyta a szemét, és becsöngetett, és várt az ajtajában.

Ahogy az várható volt, Hyunjin anyja kisétált onnan, és nem tűnt túl boldognak, amikor rájött, hogy kicsoda.

-Jó napot Mrs. Hwang

-Mit akarsz?

-Azért jöttem, hogy bocsánatot kérjek. Tudom, hogy amit látott, az nem volt valami kellemes, és tudom, hogy biztosan nagyon csalódott a fiában. -Jeongin mély levegőt vett. -De ez az egész az én hibám volt. Én vagyok a felelős ezért.

-Miről beszélsz? -a nő komolyan nézett rá, keresztbe fonta a karját.

-Hyunjinnak semmi köze a történtekhez. Én voltam az, aki kényszerítettem, hogy velem legyen... Mert meleg vagyok. -Jeongin kényelmetlenül érezte magát, mert bár meg akarta menteni a fekete hajút. Ez volt az első vallomása, amit egy felnőtt előtt tett szexuális irányultságáról.

-Aha... -válaszolta az anya közömbösen. -Úgy érted, hogy Hyunjin soha nem érzett irántad semmit?

-I-Igen.. -Jeongin nem nézett a szemébe.

Ebben a pillanatban pár másodpercre csend szállta meg a környezetet. Mrs. Hwang azonban elfojtotta a nevetést, megtörve a jeget.

-Kár, hogy nem tudtál korábban jönni. Jeongin zavartan nézett rá. -Nos, a fiam ugyanezt a történetet mesélte el, és te lettél az áldozat. -megrázta a fejét. -Melyik mesét higgyem el?

-M-Mrs. Hwang, meg tudom magyarázni önnek.

-Az egyetlen dolog, amit akarok tőled, hogy tartsd távol magad a fiamtól, különösen az iskolában. Nincs szükségem arra, hogy valaki, mint te, összezavarodjon, ki is ő valójában.

Jeongin kiabálni, káromkodni és még sírni is szeretett volna.

Azt akarta mondani neki, hogy Hyunjin olyan emberi lény, aki tökéletesen képes önállóan gondolkodni. Hogy senki, még a szüleik sem tudták megváltoztatni a létmódjukat. Ez olyan hülyeség volt, amiért ilyen zárkózott volt.

De tudta, hogy nem teheti meg.

Bár a valóság fájt, ezt meg kellett tanulnia elviselni.

Így hát a kisebb úgy döntött, hogy megteszi, amit az anyja mondott, és kétszeri gondolkodás nélkül megússza veszekedést.

+

Nyilvánvalóan, amikor ismét hétköznap lett, Hyunjin mindenáron megpróbálta megkeresni a vörös hajút, aki azon a hétfő reggelen WC-ben lévő egyik fülkébe bújva várta, hogy megszólaljon a csengő, hogy az osztályába rohanhasson.

Csak Jeongin nem akarta figyelmen kívül hagyni, de azt sem akarta, hogy bárki együtt lássa őket. Éppen ezért a kisebb ügyesen elbújt a napok múlásával, attól tartva, hogy Hyunjin valamikor rátalál.

Mivel azonban csütörtök volt, a legidősebb úgy döntött, barátaihoz fordul, hogy megtudja, hol van Jeongin. Azonban zavartságot színleltek, amikor válaszolniuk kellett neki.

-Nem láttad? Jeongin szokás szerint járkál az iskolában. -Jisung lefelé csavarta a száját, nyilvánvalónak és ártatlannak akart tűnni, csak Hyunjin nem hitt neki.

-Azt hiszed, bolond vagyok? Mindenhol őt kerestem. Yang bujkál előlem. -támadt a fekete hajú férfi, amitől Han oldalra pillantott. -Mi van veled? Láttad őt?

-A nevem Felix -kommentálta az Ausztrál

-"Nem Ausztráliában vagyunk. Ez Korea." -Jisung a napokkal ezelőtti mondatát utánozta kissé vékony hangon, és még mindig bosszantotta barátja pesszimizmusa. -Itt Yongbok a neved. -Hyunjin elfojtott egy nevetést, majd Felix bosszús pillantást vetett rá.

-Nem mondjuk meg, hol van Jeongin. Sok sikert a kereséséhez. -jegyezte meg egocentrikusan a szőke hajú, amitől az idősebb pár pillanat múlva békén hagyta őket.

-Miért vagy ilyen negatív?! -Jisung zaklatottan felsóhajtott, de Felix úgy döntött, hogy nem válaszol, és folytatta a házi feladatot.

Eközben Hyunjin azt akarta kihasználni, hogy az első óra szabad volt, és folytatta a kiskorú keresését.

Amikor 2 perc volt, hogy 8 óra legyen, Hwang belépett a mosdóba, ahol a vörös hajú volt, és elmosolyodott, amikor meglátta, hogy egy fülke alatt jól láthatóak a cipői.

Hogy vicces legyen, Hyunjin becsukta az ajtót, mintha távozna, és arra késztette Jeongint, hogy óvatosan lépjen ki a fülkéből. Sokkal inkább az lett, hogy hangosan felhorkant, megbánta legutóbbi tetteit.

-Megvagy! -a sötét hajú boldogan mosolygott, két kézzel fogta a karját, örült, hogy végre láthatja.

-Nem játszok bújócskát. -Jeongin kelletlenül válaszolt, és elhúzódott a szorításától. -Nem szabad többet beszélnünk.

-Miért? Mert anyám azt mondta? -Hyunjin ezt hülyén hangoztatta, mire Jeongin elfojtott egy nevetést -Hiányoztál Jeongin... -duzzogta Hwang, óvatosan visszatartva a másikat.

-Hyunjin...

Jeonginak annyi mindent kellett elmondania neki, annyit kellett kérdeznie arról, mi fog történni köztük.

Hyunjin azonban úgy gondolta, hogy jobb ötlet lenne egy hosszú, lágy puszit adni a kisebb szájára.