Hazaérve Jeongin a bejáratnál hagyta iskolai cuccait, és felsietett az emeletre, hogy átöltözhesse az egyenruháját hétköznapi ruhákra.

Őszintén megvallva, a vörös hajú haldoklott az idegeitől, hiszen soha senkivel nem volt komoly randevúja, de remélte, hogy Hyunjin népszerűségének tudata ellenére, jól érezze magát.

Tizenöt perccel később Hwang, Jeongin otthona ajtajában találta magát, de csengetés helyett úgy döntött, hogy üzenetet küld, tájékoztatva őt, hogy megérkezett.

Jeongin sietősen és kissé kócos hajával felvette hiányzó jobb oldali fekete társalgását, és lerohant a földszintre, kiabálva a konyhában ülő anyjának, hogy későn jön vissza.

Sajnos az ajtóhoz rohant, és sikerült megállítania, mielőtt távozhatott volna.

–Anya kérlek... A barátom vár rám... -kommentálta Jeongin félhangosan, nem akarta, hogy a másik meghallja.

–És miért nem tudod bemutatni őt nekem? Zavarban vagy? -makacskodott, mert többet akart tudni az idősebb férfiról, aki az ajtó mögött várakozott.  –Itt van! -mosolyogva nézett rá.  –Miért nem hívod meg vacsorázni?

–Nem anya! Még nem.. zavarba hozol! -vörös hajú ismét el akarta hagyni a házát, de az anyja ismét megállította.

–Akkor legalább hadd találkozzak vele.  -tette hozzá, és másodpercekkel később kinyitotta az ajtót, szótlanul hagyva Jeongint.

Ekkor egy mosolygós Hyunjin fekete farmerben és fehér csíkos kék ingben jelent meg Yangék előtt.

–Jó estét. -kommentálta kellemes hangnemben, enyhén meghajolva üdvözölte Jeongin anyukáját.  –Mrs. Yang, igaz? Örülök, hogy találkoztunk.

–O-oh igen. -lassan válaszolt, és azon töprengett, milyen jóképű a fekete haja.  –Te Jeongin barátja vagy?

–Tulajdonképpen-

–Igen A BARÁTOM. -Jeongin félbeszakította –És most mennünk kell, úgyhogy viszlát.

–Várj Jeongin, ne légy tiszteletlen. Az anyja kihívta, így Hwang visszatartotta a nevetését. –Hogy hívnak drágám?

–Hyunjin. Hwang Hyunjin

–Oh, nem is tudtam, hogy Jeonginnak vannak barátai azokról a tanfolyamokról! Általában nagyon zárt a kapcsolataiban. -jegyezte meg a nő, amitől a fia el akart jutni onnan.

–Hát ő nyitott felém -Hyunjin válaszolt, és ezúttal Jeongin dühös pillantást vetett rá, mivel pontosan tudta, mit akar ezzel a megjegyzéssel.

–Nagyon örülök, hogy ezt hallom.  -Mrs. Yang elmosolyodott, majd hagyta, hogy Jeongin kisétáljon a házából. –Nem foglak többé megállítani. Élvezd a randit... ah, mikor érsz vissza, Jeongin?

–Izé..

–Megbeszéltük, hogy Jeongin a házamban marad, mivel kicsit messze van innen... -szólalt meg ravaszul Hyunjin, mire a másik dühösen nézett rá.  –Ha nem gond, persze.

–Áh! Nem, semmi baj. Veled maradhat, Hyunjin. -mosolygott boldogan.  –Majd szólj, ha ott vagy, jó?

–Emlékeztetem Jeongint, ne aggódjon. -A fekete hajú nyugodtan beszélt, szavaival lenyűgözte a kiskorút.

Másodpercekkel később mindketten elindultak a város közepe felé, Hyunjin mosolyogva vette észre, hogy a másik megöli őt a szemével.

–Nagyon csodálatos vagy -jegyezte meg Jeongin durcásan, keresztbe fonta a karját, és nem tudta elhinni, ami az imént történt.  –Akkor most messze laksz, mi?

–Hé... Hogyan aludhatnánk együtt, ha nem így? -Hyunjin rámosolygott, amitől a vörös hajú lesütötte a szemét.

–Azt hittem szereted...

–Természetesen, ezért szeretnék minél több időt veled tölteni.  -Hyunjin a feje felé billentette a fejét, de Jeongin elsöpörte a kezével.

–Akkor most hova menjünk?  -kérdezte a kiskorú, amikor észrevette, hogy a drága városrészbe érnek.

–Oda megyünk enni.  -A fekete hajú férfi egy négy és fél csillagos étteremre mutatott, ahol angol stílusú ételeket árultak.

–El kellett volna mondanod korábban. Hát akkor rendesen felöltözök -Jeongin ismét felnyögött, és a Hyunjin ingére nézett.

–Nem kell  kiöltözni hogy bejuss... Csak olyan csinosnak kell lenned, amilyen vagy. -kacsintott rá, így néhány másodpercre szótlanul, félénken hagyta.

Amikor beléptek a helyre, egy pincérnő a második emeleten lévő asztalhoz vitte őket, amely egy ablakhoz volt rögzítve, amely lehetővé tette számukra az utcákat megvilágító különféle fényeket.

Jeongin szóhoz sem jutott, amikor észrevette, milyen fényűző ez az étterem, ezért kezdett kételkedni abban, hogy Hyunjin hogyan fogja fizetni az ételét.

Megrendeléseiket leadva és rájuk várva mindketten egymással szemben ültek, és egymásra néztek.

–Ez ritka. -vélekedett a vörös hajú mosolyt rejtve, amikor észrevette, hogy Hyunjin valóban hercegnek tűnik előtte.

–Miért? Ez egy randevú..

–Hát... De sosem gondoltam volna, hogy elmegyek veled randevúzni.  -A kiskorú hozzátette, és a helyet körülvevő emberekre szegezte a tekintetét, és éppen valakit keresett.

–Ne aggódj... Nem fogsz itt találkozni senkivel, akit nem szeretnél. -jegyezte meg Hyunjin, aki megérezte a másik aggodalmát, hogy valaki, akit ismer, együtt látja őket, és megfogta a kezét.

–Elnézést, ha zavar… -kezdte a férfit.  –Csak arról van szó..

–Oké, megértelek. -erősködött Hwang, és most megszorította a másik kezét, aki mintha elpirult volna.  –Váltsunk témát. Beszéljünk az anyukádról. Nagyon megszerettem. -gondolta, de Jeongin számára újabb bosszúság volt, hogy róla beszél.

–Időnként nagyon nehéz tud lenni… -horkant fel a vörös hajú, és kissé zavarba jött a pár perccel ezelőtti pillanattól.

–Kicsit azonban ideges lettem, amikor csak a barátodként mutattál be...

Hyunjin sértődötten viselkedett, de Jeongin nem nevetett. Inkább úgy tűnt, szomorú lett emiatt.

–Nem tudja?

–Nem.. -legkisebb fáradt sóhaj.  –Csak a barátaim tudják. De jobb ez így. Nem akarok senkivel nagyobb bajba keveredni emiatt.

–De melegnek lenni nem probléma, Jeongin.  -Hyunjin fel akarta vidítani, de a másik nem engedte.

–Hát ezt könnyű neked kimondani... Ha jól emlékszem, te is szereted a lányokat, szóval ha nem jársz sikerrel a férfiaknál, akkor kipróbálhatod őket, és senki sem fogja megtudni.  -Jeongin nem akart harcolni vele, inkább önmagában volt frusztrált, és nem bírta tovább.  –Az enyém más...

–Jeongin. -Hyunjin megállította.  –Abbahagynád, kérlek?  komolyan beszélt.  –Igen, te meleg vagy. Nagy dolog. De most velem vagy, és biztosíthatlak, hogy nem fogo_ rosszul érezni magad. Megérdemled, hogy boldog légy, ezért megteszem. -jegyezte meg a fekete hajú, aki a végén kissé cikinek érezte magát, amitől a másik meglepetten nézett rá.

Amikor azonban Hyunjin úgy gondolta, hogy túl messzire ment a megjegyzésével, Jeongin úgy döntött, feláll és gyorsan odamegy hozzá, majd köszönetképpen egy rövid csókot nyom a szájára.

+

A vacsora végén mindketten boldogan távoztak az étteremből.

Mint mondta, Hyunjin kifizette, de Jeongin még mindig rosszul érezte magát, mivel túl sokat költöttek.

–Hadd vegyek valamit magamnak.  -A kiskorú ötödször mondta ezt, mindent meg akart tenni, hogy ne érezze magát eladósodva.

–Már mondtam, hogy nem -Hyunjin boldogan mosolygott rá, gyorsabban haladt nála, hátrahagyva a kisebbet.

Percekkel később mindketten megérkeztek Hwang házához, aki először engedte be a kiskorút. Amikor ott volt, Jeongin körülnézett, és rájött, hogy a szülei ismét nincsenek ott.

–Vicces, tudod? Naponta több ezer lányt hívhatnál meg, ha a szüleid soha nincsenek itt, és én sosem tudnám meg. -jegyezte meg ránézve, aki szórakozottan mosolygott rá. –Min nevetsz? Megcsináltad már?

De ekkor Hyunjin odalépett hozzá, és rábámult, majd mindkét karjával átölelte a testét.  Jeongin feszülten sóhajtott.

–Tényleg azt hiszed, hogy megcsalnálak lányokkal?  -kérdezte komolyan a fekete hajú, amitől a másik oldalra nézett.

–Nos, az nem újdonság, hogy az iskolában mindenki veled akar "aludni", így… -tette hozzá Jeongin továbbra is anélkül, hogy ránézett volna, mosolyt csalva a ház tulajdonosára.

–Hát, milyen rossz. -válaszolta Hyunjin, és a füléhez fogta a száját, hogy suttogjon.  –Mert már csak azért haldoklom, hogy veled aludjak.