Ashley

A kórházban történtek után kissé magamba fordultam. Megint megtörténik? Kinyitom a szívem valakinek, aki el fogja dobni miután darabokra törte? Taehyung más, mint a volt barátom. Ő azt mondja, az se baj ha én nem szeretem, csak maradjak vele. Soha nem mondott nekem senki ilyen szépet. De még mindig kételkedek, hogy hihetek e neki.

- Biztos maradsz? - kérdezte Lola.

- Persze nem lesz gond, pár órát kibírok - mosolyodtam el és legyintettem, mire bólintott, és visszament a kassza mögé. Zárás után maradni szoktam egy kicsit mosogatni, hogy legyen pénzem karácsonyra. Taehyungék meghívtak magukhoz, és bár nincs semmim egyesével venni nekik valamit, mégse mehetek üres kézzel.

Ahogy szürcsölgettem a teámat, észrevettem egy srácot, aki a kilincs használatát figyelembe se véve berontott a kávézóba, és mint aki kiszemelt magának, leült elém. Nagyot sóhajtva letettem magam elé a csészémet, és hátradőlve felmértem az úriembert. Orra pisze volt, arca tökéletes, hatalmas mélybarna szemei villámokat szórtak rám, miközben folyamatosan engem bámult.

- Te vagy Jungkook.

- Ja - válaszolta ridegen.

- És el is mondod mit akarsz, vagy csak azért jöttél, hogy halálra rémíts és meginduljon a szülés?

- Micsoda? - komor arca hirtelen enyhült vissza, aggódó szemeivel a hasamat fürkészte. Elnevettem magam, amit nem vett jó néven. Még őt is meg lehet fogni valamivel.

- A barátommal is így játszadozol? - kérdezte nyíltan. Összefontam a karom, és felkönyököltem az asztalra.

- Nem értem miről beszélsz.

- Hagyd békén Taehyungot - közelebb hajolt, mintha nem akarná, hogy bárki meghallja. - Volt elég baja a nőkkel. Folyton csak átveritek, és ez kurvára idegesít.

- Nem tudom ismered e a sztorit, de Taehyung nem hagyott békén engem. Mit kellene csinálnom?

- Lépj le. Nyomtalanul.

Szívesen kinevettem volna, de láttam rajta, hogy halálosan komolyan beszél. Felállt, de még egy pillanatra visszafordult. Teljesen fölém hajolt, nagyon megijedtem a viselkedésétől.

- Nem foglak fenyegetni. Nem foglak megkeresni. Csak arra kérlek, ha játszadozol vele, hagyd abba és keress mást. Neki nem kell még egy csalódás ami összetöri lelkileg. És nekünk se.

Sokáig csak bámultam az ajtót, amin olyan hirtelen távozott, mint ahogy érkezett. Éreztem a dühöt, a megvetést, de a féltést is. Taehyungnak nagyon jó barátja van. De igaza van. El kell döntenem, mit akarok Taehyungtól. Ő már megmondta, hogy szeret. Még ha nem is értem miért, nekem is kellene mondanom neki valamit. Csak barát? Több? Szeretem? Miért nem tudok elgondolkodni rajta? Az agyam lefagy, ha válaszokat akarok magamtól ebben a témában.

Ismerős hangot hallottam meg már másodjára. Ugyan azt nem adhatják a rádióban, ezért körülnéztem a kávézóban. Majdhogynem én voltam az egyedüli vendég, pedig még három óra maradt zárásig. Na várjunk csak. Ez a telefonom!

- Avi! Minden rendben? - kérdezte Taehyung, köszönés nélkül.

- Igen, ne haragudj de még nem szoktam meg a csengőhangom.

- Az most mindegy. Ide tudnál jönni? Emlékszel hol lakom?

- Igen - válaszoltam, de azért meg kellett erőltetnem magam, hogy eszembe jusson JongMi melyik utcát mutatta. - Történt valami?

- Semmi baj nincs, csak gyere ide.

Bontottam a vonalat, és szóltam a lányoknak, hogy elmegyek, de számíthatnak rám este. Siettem, ahogy a gyerek engedte, de ma különösen jól érezte magát a húgyhólyagomon. Rég volt már, hogy az egyik szervemet választotta táncparkettnek. Mikor odaértem bekopogtam, de Tae olyan gyorsan nyitott ajtót, mintha csak a kukucskálóból figyelte volna az érkezésem.

- Figyelj, ne haragudj, meglepetésnek szántam, de nem bírom. Mi baja van? - kérdezte. Megragadta a kezem, és behúzott a nappaliba.

Egy pillanatig szikrát se kaptam. Egy kutya feküdt a kanapé előtti hosszú zöld szőnyegen, de nem akármilyen kutya. Ő volt az, aki az utcámban várta a gazdáját. Feltűnt, hogy elment, de azt hittem meggondolta magát az, aki kidobta.

- Miért csinálja ezt? Fáj valamije? - kérdezte Tae, folyamatosan közelebb lépkedve a kutyához. Oldalra biccentettem a fejem, kerestem a viccet az egészben, de Tae aggódó arca arról árulkodott, hogy ez bizony komoly.

A kutya a hátán feküdt, mancsai az egekben voltak, hátsó lábait széttárta, ezzel is megmutatva, hogy kislány. Farka propellerként verte a padlót, nyelve oldalra ki volt dugva, és szabályosan mosolygott. Szemei csak úgy ragyogtak.

- Te nem tudsz semmit a kutyákról, ugye?

- Ő az első, akit testközelből látok - felelte továbbra is aggódva.

- Nincs semmi baja, örül neked és azt akarja, hogy simogasd meg a hasát.

- Mi? Azért dobja magát el mikor meglát, hogy simogassam? Mi ő, egy nő?

- Igen - vágtam rá, ami meglepte. Ezek szerint ezt se szűrte le egyedül. - A korát nem tudom, annyira profi én se vagyok, de nagyon jól néz ki - leültem mellé, mert a hajolás már egyáltalán nem ment, és simogatni kezdtem. Abbahagyta a lihegést, de a mosolya még mindig ott virított az arcán.

- Meg akartalak lepni vele, de még egy kicsit rendbe akartam előtte szedni. Tudod, hogy ne látszódjanak a bordái, ilyenek.

- De ugye tudod, hogy nekem se udvarom se helyem a házban? - néztem fel rá. Mégis mit gondolt?

- Tudom - bólintott. - A miénk lenne, akkor látogatod, amikor csak akarod. Télen itt lenne velem, a többi hónapban meg hátul a kertben.

- Te csak azért hoztad őt el magaddal, mert meséltem róla?

- Igen, mert fontos neked. Így kicsit olyan, mintha te is itt lennél velem. Nem olyan üres ez a rohadt nagy ház - nézett szét, majd le a kutyára, végül rám.

,,Hagyd békén" - csendült fel Jungkook hangja a fejemben, mikor a tekintetünk találkozott. De hogy tehetném? Minden alkalommal mikor beszélünk, a szívem hevesebben ver. Bármit megtenne értem, és bár ez kicsit betegesnek tűnhet, nekem mégis nagyon fontos, hogy ilyen lényegesnek tart,

- Mi a baj? - guggolt le hozzám. Észrevehette, hogy a földet bámulom.

- Ma meglátogatott Jungkook és azt kérte lépjek le.

- Micsoda?

- Ne légy mérges rá, csak aggódik érted - a vállára fogtam és visszahúztam a földre, mert láttam rajta, hogy fel akart állni. Jelenleg ha odament volna a telefonhoz, akkor mire odaérek hozzá, hogy megállítsam már rég lerendezték volna. - Azt kérte ne játszadozzak veled, mert nem hiányzik még egy nő, aki összetör.

- Ez a kölyök de komolyan - csikorgatta a fogait, de én csak elmosolyodtam, és végigsimítottam az arcán.

- Becsüld meg. Nagyon jó barátod. Igazából ha rád gondolok, nekem is ez jut eszembe. Mit akarok tőled? Nem hiányzik még egy férfi, aki összetör. De ezek csak gondolatok, amik rögtön eltűnnek, ha meglátlak.

Mondani akart valamit, de a kutya megelégelte, hogy nem foglalkozik vele senki, és egy jól irányzott ugrással Taehyung vállát ellökte. Mivel én közel voltam hozzá, alulra szorultam, Tae pedig mellém esve fölém hajolt, így próbálva megtartani magát.

- Ugye nem löktem meg a kicsit? - nézett le. A lába milliméterekre volt a hasamtól, de nem ütött meg az esés közben.

- Ne aggódj, a kölyök most fontosabbnak tartja lerúgni a lépemet, mint azzal foglalkozni, hogy az anyja ide-oda gurulgat.

Felnevetett, de ahelyett, hogy leszállt volna rólam, mélyen a szemembe nézett. Melegség áradt a tekintetéből, libabőr borította el a testem, arcomra pedig érezhetően pír szökött mikor láttam, hogy a számat nézi.

Itt az idő. Ne gondolkodj, csak sodródj.

- Megcsókolhatsz - jelentettem ki magamat is meglepve. - Ha akarsz - tettem hozzá, elvégre nem akartam utasítani. Bár éreztem magamon, hogy nagyon jól esne, ha most lehajolna, és megmutatná, milyen az ő csókja.

De nem tette. Lágyan elmosolyodott, és közelebb hajolva a homlokomra adott egy gyengéd puszit, hogy utána sajátját az enyémnek dönthesse.

- Legközelebb ígérem, kérned sem kell majd. De most - hirtelen felpattant, és segített felállnom. - Menjünk és vegyünk ennek a nagy dögnek valami sampont, mert iszonyat milyen koszréteg van rajta.

- De akkor eddig hol volt? - kérdeztem.

- Az állatorvosnál. Csak egy órája van nálam - felelte. Még orvoshoz is elvitte.

Egyre jobban érzem azt, hogy a sok borzalom ellenére amit át kellett élnem, az élet most megajándékoz egy fontos és értékes személlyel. Őszinte és odaadó. Ráadásul többször is mondta, hogy nem csak én kellek neki, a babát is elfogadná. Még egy ilyen embert keresve se fogok találni. Főleg olyat, aki be is jön nekem.

Azt hiszem megszerettem.