Taehyung pov's

Hogy mióta lettem én magánnyomozó? Nos, JongMi említette, hogy beszélgettek a kis névtelen vöröskével, de semmi részletet nem árult el. Ezt felhívásnak éreztem, és úgy döntöttem, én magam járok utána. Először is annak, hogy szóba áll e még velem. Az utolsó találkozásunknál elfutott, így nem tudom, hogyan közelítsem meg.

Ezért reggel óta követtem. Igazából dolgoznom kellett volna, de mivel enyém a cég, így dolgozzanak azok, akiket ezért megfizetek.
A véletlennek köszönhetően szúrtam ki, hogy merre megy, és gyorsan kipattanva a taxiból, utána futottam. Már egy órája itt szobrozok egy öregek otthona előtt. Valószínűleg valamelyik családtagja lehet bent, de ennél többet sajnos nem tudhatok meg, mivel nem vagyok illetékes.

De a türelem és a fantáziálgatás mindig kifizetődik. Végre kijött. Haja laza kontyban volt, ruhája lenge, a kellemes őszi időnek megfelelő volt. Vajon hány hetes terhes lehet? Nem úgy tűnik, mint aki szülni készül.

Feltűnt, hogy eddig nem vette elő a mobilját. Nem hallgatott zenét, és még most is, hogy sétálgatott a városban, inkább nézelődött. Hosszas menetelés után betért egy nagy üzletbe. Ruha bolt, mi más, de ennek nagyon örültem, mert ide követhettem.

Az XL részhez ment, ott is a terhes részleghez. Nem is tudtam, hogy van ilyen. Ismerte már a járást, gyanítom a többi ruhája is innen volt. Felbátorodva mellé léptem, és szemügyre vettem azt a darabot, amit épp fontolgatott.

- Jól állna rajtad - jegyeztem meg. Nem ijedt meg különösebben, csak sóhajtott egyet.

- Tehát most jött el az ideje annak, hogy végre felfedd magad?

- Mi? - kérdeztem vissza. - Te tudtad, hogy követlek?

- Az öregek otthonában a recepciós mikor kijöttem megjegyezte, hogy milyen jóképű pasi várja kint a fa mögött, hogy elhagyjam a helyet. Nem ismerek jóképű pasikat - nézett fel rám. Éreztem, hogy ez most nekem jött személyesen, egy szíven szúrás, amiért hülyének néztem. Meg is érdemeltem.

- Csak bocsánatot akartam kérni.

- Amiért követtél? Nagy mázlid, hogy nem szeretek telefonálgatni, különben már a rendőrségen ülnél. - Felnevettem, bár éreztem a hangjában, hogy ennek csak a fele volt vicc.

- Nem. Az miatt, amiért úgy letámadtalak a kávézóban, és te elszaladtál.

Nagyot sóhajtott. Megállt a sor végénél, és félreállva felnézett rám. Láttam, hogy nem fog megszólalni, így folytattam.

- Nincs sok barátom - kezdtem ezzel az egyszerű ténnyel, hogy megértse a többit. - Nem tudom, az újakkal hogy kell bánni, mert olyan rég volt már.

- Nekem egy sincs - vont vállat közönyösen. Ennyire nem érdekli, hogy egyedül van egy gyerekkel? Kétlem.

- Akkor kivel beszéled meg a gondjaidat?

- Nem derítetted ki nyomozó úr? A nagymamámmal. Nekem csak ő van. Az életem lenyugodott és halk volt, amíg meg nem törted a csendemet. Azért szaladtam el, mert megijedtem, hogy én is ilyen leszek.

- Idegesítő?

- Nem - nevetett fel, de nem magyarázta el, mire gondolt. Így újra átvettem a stafétát.

- Van egy ötletem. Már ha nem bánod - tettem hozzá. Felbátorodtam, mivel beszélünk. Az jó jel, elvégre szóba állt velem annak ellenére, hogy azt hittem, megbántottam valamivel. - Mivel nekem is és neked is meg kell tanulnunk, milyen barátokat szerezni, gyakorolhatnánk egymáson.

- Barátkozzunk, mint az oviban? - kuncogta halkan. Körbenézett, nem e hall minket valaki, de ezen a részlegen senki se volt.

- Miért ne? Hamarosan lesz egy ovis közöttünk - mutattam a hasára. Tetszett neki, ezt szűrtem le a pajkos mosolyából. - Nagyon jó hatással lennél rám. Figyelnem kell rád, hogy mit mondok és teszek, mert te még idegen vagy számomra, ráadásul minden jel szerint érzékenyebb, mint JongMi.

- Na az biztos - közölte határozottan. Annyira érdekelne, mit beszéltek a múltkor. De egye fene, kiderítem én magamnak! A saját tempónkban.

- Akkor megtudhatnám a neved? Hogy tudjalak valahogy szólítani ne csak vöröskének.

Arcára pír szökött, homlokára hulló tincsét a füle mögé tűrte.

- Ez nem sértés akart lenni. Nagyon tetszik. Főleg mikor rásüt a nap.

- Nem lehetne ezt húzni még egy kicsit? - Szaggatottan kérdezte, éreztem az ellenállását. Bizonytalan volt, de miért? - Ha megmondom, te is úgy nézel majd rám, mint mások.

- Nem értelek. Híresség vagy?

- Mondhatni voltam. Nem a jó értelemben.

- Pornóztál?

Gratulálok Kim kibaszott Taehyung. Épp az imént jelentettem ki, hogy figyelnem kell arra, amit mondok, mert nem tudom még, mire hogy reagál, erre beközlök neki egy ilyet. Látom az arcán, hogy azt is megbánta, hogy szóba állt velem. Miért vagyok ekkora seggfej?

Ám legnagyobb meglepetésemre, megvető szavak helyett hangos, csilingelő kacaj fogadott. Még a könnye is kicsordult annyira nevetett.

- Még, hogy én - mondta. - Ugyan ki akarna lefeküdni velem? - hüppögte, megtörölgetve az arcát. A fejemben rögtön rávágtam a kérdésére a válaszom, mivel én nagyon szívesen ágyba vittem volna még így is. - Mármint nézz rám. Külföldi vagyok, és a terhességem előtt se voltam nádszál. Most meg mászkálok egy fél dinnyével.

- Szerintem gyönyörű vagy. Mondtam már a múltkor is, hogy jól áll a terhesség. Az idomaid tökéletesek, nem értem miért nem látod.

Meg akarom szerezni? Kérdezte egy hang a fejemben.

Hirtelen elgondolkodtam. A világ megszűnt körülöttem. Minek is kell nekem ez a lány? Miért vágyom a közelségére, miért keresem folyton, ha nincs velem? Egyszer már odaadtam magam valakinek, ő pedig akarata ellenére bár, de összetört. Szó szerint lerántott magával a pokolba. Miért akarom újra átélni ezt?

Sötét gondolataimat ő törte meg, ahogy az arcomhoz érintette hideg ujját. Alig ért hozzám, és amint ráemeltem a tekintetem, el is kapta onnan a kezét.

Ez a nő mindenhogy gyönyörű, csak ez a lényeg. Ha sír, ha nevet, még a terhessége alatt is ragyog. Kíváncsi vagyok milyen lenne az arca, mikor alattam feküdne.

Elég!

- Minden rendben? - kérdezte aggódva.

- Ne haragudj, elkalandoztam. Nem akartalak megbántani.

- Nem bántottál meg, nem mondtak még nekem ilyen vicces dolgot.

- Még ha vicc lenne. Hidd el, az, hogy te így látod magad nem azt jelenti, hogy a többiek is. És ezt most egy férfi mondja neked. Képzeld el, mennyien lehetünk még.

- Képzeld el, tudom - válaszolta a saját szavaimmal. Tekintete ismét elmélyült, mintha most szúrtam volna ki a lufit, amit eddig fújtunk, pedig az előző beszólásom súlyosabbnak éreztem. Mi történik?

- A párod bántott meg így?

- Ugyan már. Te is nagyon jól tudod, hogy nincs senkim.

Nyeltem egyet. Ő rosszabb, mint JongMi. Egyik pillanatról a másikra olyan személyiségváltást tudott produkálni, amitől még én is megijedtem. Éreztem, tudtam, hogy el kell terelnem ezt az irányt, különben elveszítem. A következő sorra sétáltunk, mikor újra megszólaltam.

- Tudod én is átokként tekintek a nevemre. Ha az emberek meghallják, megbélyegeznek és kihasználnak.

Persze, mikor már megelégeltem ezt, én is kihasználtam őket. Semmivel sem vagyok jobb náluk.

- Ne haragudj, nem nézek tévét, ezért fogalmam sincs, ki vagy.

- Annál jobb!

- Miért? - értetlenkedett.

- Mert így tudom, hogy a kapcsolatunk őszinte lesz. Hogy a barátságunk nem azon fog múlni, hogy te ki vagy, vagy én ki vagyok. De ha már itt tartunk, Avokádónak foglak becézni. Az jobb, mint a vöröske.

- Mi? Miért pont az?

- Mert annak is van pocakja, benne pedig egy nagy mag. Tökéletes párosítás - büszke volta magamra. Ez nagyon tetszett. - Mit szólsz Avi? Leendő öribarim?

- Te nagyon bolond vagy - közölte.

- Mennyiszer hallottam ezt már. Bár a koli óta lány még nem mondta.

- Mesélj róla.

- A lányról? - kérdeztem vissza. Megrázta a fejét, és a homlokára csapott.

- A koliról. Érdekel.

Délután ötig témázgattunk. Azaz én, ő semmit se mesélt, de nem bántam. Segítettem neki ruhát választani, és a próbák után dönteni. De feltűnt, hogy csak a leárazottakból válogatott, és a végén, bár nagyon sok tetszett neki, csak egyet vitt haza. Az anyagi hátteréről semmit se tudok, és közöm sincs hozzá, ez a vásárlás mégis árulkodott. De a mai napra ennyi bőven elég volt.