Ashley pov's

Elszaladtam. A pszichológusom szerint, figyelnem kell a környezetemre, befogadnom azt az életembe, aki be akar jönni, és elengedni azt, aki ki akar lépni. De még ennyi év után se ment. Minden, amiről beszéltünk most megtörtént élesben. Megijedtem, mert olyan hirtelen jött, és azért is, mert jól esett. Szeretek foglalkozni az emberekkel, mert úgy hiszem, csak így tudunk előre haladni a világban. Ha mindenki segít a másiknak. De egy ideje ez nagyon nehéz számomra. Mióta elárultak és összetörtek.

Tudtam, hogy sokat jár a kávézóba. Bár nem elegyedtem vele szóba, titokban figyeltem őt. Terhes vagyok, így nem folytathattam a munkámat, de a kávézóban a lányok megértőbbek voltam velem, és befogadtak. Néha besegítek a konyhán, mert sütni nagyon szeretek, és elmondásuk alapján tudok is. Aztán mosogatok, zárás után pedig takarítok. Abból a pénzből, amit ott szerzek ellátom magam, és abból a pénzből, amit az előző munkahelyem küld minden hónapban félrerakok a gyerekemnek. Így legalább, ha a házam nem is szép vagy nagy, nem kell szűkölködnünk egy ideig.

A hasam nem akadály. Szerencsére nekem csak a terhesség első szakasza volt nehéz, de mára más csak az elviselhető hormonváltozások miatti kirohanásaimmal kell szembenéznem. Egy hosszú nyúlékony sálszerű anyaggal kötöm fel a nyakamba a hasam, hogy takarítás és mosogatás közben ne legyen túl nehéz. Nagyon jó érzés, mikor felemelem, mert így végre leveszek egy kis súlyt magamról. Igaz, hogy máshova helyezem, de ez is sokat számít.

Hétfőn úgy döntöttem, mégis elmegyek a kávézóba. Manapság nincs jobb dolgom, csak bújom az újságot alkalmi munkákat nézve amit én is bevállalhatok, sétálok a parkban, és a kávézóban ülök. Elég unalmas életem van barátok nélkül. Talán ezért is esett jól Taehyung közeledése. Bár néha, egy-egy megszólalásánál úgy éreztem, nem csak barátkozni akar.

Leültem a kedvenc részemre, a kávézó legszebb és legjobban kialakított félkör bútorzatú helyére. A növények, a díszek és a fények itt a legszebbek. Ráadásul naplementénél még a kilátás is mesés. A lányok tudták, mit szeretnék, ezért már hozták is. A fahéjas banános süti azóta lett a kedvencem, mióta terhes lettem. Hogy is élhettem enélkül!

Ahogy kortyolgattam az almalémet feltűnt, hogy az imént betévedő vendég egyenesen felém indult. Nem néztem oda, csupán a szemem sarkából láttam őt. De legnagyobb meglepetésemre nem Taehyung volt, aki leült elém, hanem a nő aki vele volt. JongMi. Emlékszem a nevére, többször is hallottam. Elnéztem a folyosóra, de mást nem láttam. Egyedül volt.

- Helloka - köszöntött meleg mosollyal az arcán. - Én-

- Tudom ki vagy. Azaz, emlékszem rád - javítottam ki magam. - JongMi, Taehyung gyerekkori barátja

- Nahát - képedt el teljesen. - Te jó vagy. Tae ilyen sokat mesélt rólam?

- Elejtett egy-egy mondatot - biccentettem. - Miben segíthetek?

- Nem gond, hogy leültem? Hisz nem is ismersz. - Kerülte a válaszadást, de láttam rajta, hogy érdekli valami.

- Nem ismerlek, de leültél. Taehyungot se ismerem, mégis folyton beszélni akar velem. Furák vagytok, de ez van - vontam vállat. JongMi felnevetett, és felkönyökölt az asztalra. Tekintete vidámból egyből borongóssá vált, mikor meredten bámulni kezdte a hasam.

- Én csak szeretnék beszélni veled a terhességedről. Nehéz volt? Várod már? - kérdezgette ide oda nézelődve. Kerülte a tekintetem. Fejét lebiccentette, ujjait egymásnak támasztotta és úgy kezdte kaparni a körme szélét. Ideges volt. De miért? Még nem is mondtam semmit. - Tudod nekem nincs családom. Taehyung, Jungkook a bátyám, és én árvaházból jöttünk. Ezért értjük meg ennyire egymást, és ezért marjuk a másikat egyfolytában. Túl akarjuk élni.

Összeszorult a szívem, hisz a nagymamámon kívül nekem sincs senki ezen a világon. Hamarosan őt is elszólítják az öregek otthonából. Ma meg is fogom látogatni.

- A nevelő szüleink nem voltak túl jók a szülősködésben - folytatta. - Egyikünknél se. Minket folyamatosan egyedül hagytak, Taehyungra pedig rá akartak kényszeríteni mindent. Többek között azt, hogy orvos legyen. Ha jól tudom még egy feleséget is kinéztek neki. Taehyung akkor lépett le tőlük, és kezdett bele a saját cége megalkotásába. Nagyon rögös út vezetett oda, hogy mind szabadok legyünk. Jézusom - kapta fel a fejét és nézett rám ijedt, nagy szemekkel. Gyönyörű ez a nő. Haja csillog a napfényben, mint egy hatalmas és nemes fa törzse, ami nem egy, hanem több fajta árnyalatban pompázik. Szeme a mogyoróhoz hasonlított, enyhe zöld pöttyökkel a pupillája körül. - Ne haragudj, nem untatni jöttelek.

- Te mindig ilyen közvetlen vagy? - kérdeztem belekortyolva az italomba.

- Sajnos igen. Megfogadtam, hogy hármunk közül én soha nem fogok hazudni senkinek. A hazugság előbb-utóbb kiderül, és tönkretesz. Az igazság fáj, de korrekt.

- Egyetértek - feleltem és nagyot sóhajtottam. - Borzalmas vagy - amint kijelentettem ezt, arca még ijedtebbé torzult. Nem tudott még levegőt venni se, tátott szájjal bámult és várta, mikor küldöm el. - Ez az egy mondat kavargott a fejemben a terhességem első hónapjában. Borzalmas vagy, nem vagy anyának való, még meg sem szülted, máris elbuktál.

Nagyot sóhajtott, és kicsit engedett a befeszült testtartásán. Talán nem így kellett volna nekikezdenem, de szeretem látni az emberek reakcióit. Különösen akkor, ha az az ember erős jellem. Szörnyű vagyok.

- A rosszullétek, a kínok amiket átéltem a saját fejemben az idegeimre mentek. De ezek elmúltak. Mikor rájöttem, hogy csak én és ő vagyunk - simítottam a hasamra. - Elfogadtam, hogy neki én leszek a támasza. És egy idő után, ő lesz az enyém.

- Hogy érted ezt? Egyedül fogod nevelni? Hol van az apja?

Résnyire kinyitottam a szám, de nem szóltam semmit. JongMi nagyokat bólintott, ezzel jelezve, hogy megérti, ha nem akarok erről beszélni. Jól érezte. Nem akartam.

- Nagyon szeretnék teherbe esni, de nem tudok. Pedig az orvos szerint mind a ketten egészségesek vagyunk.

- Jönni fog, ha jönni akar.

- Te is azt vallod, hogy minden gyermek kiválasztja a szüleit és akkor jön, ha készen áll rájuk?

- Nem - vágtam rá egyből. - A gyerek akkor jön, ha készen állsz rá. Még ha te nem is úgy gondolod akkor még. Megtanít hinni, túlélni, és erőssé válni.

- Pontosan erre vágyok - felelte halkan és zavarodottan. - Hogy ezeket átéljem, és legyen egy igazi családom. Ne érts félre, Taehyung olyan, mintha ő is a bátyám lenne, de néha csak - megfogta a tányérom feletti használatlan kiskanalat és elkezdte belenyomni az ujját, miközben vicces grimaszokat vágott.

- Értem - nevettem fel.

- Örülök, hogy vagy. Hogy itt vagy. Visszahoztad őt, és talán ezért is akartalak én is megismerni.

- Honnan hoztam vissza? - értetlenkedtem. Alig beszéltünk, javarészt ő kezdeményezett én csak felszínesen válaszoltam a kérdéseire.

- A gyászból. A sötétségből. A seggfejségből - vágta rá nagyokat bólintva. Láttam rajta, hogy ez a tényező zavarta leginkább. - A felesége meghalt öt éve, és ő folyamatosan idiótán viselkedett, nem lehetett bírni vele. Úgy éreztem, elveszítettem, és ez nagyon fájt, mert szeretem - nézett rám. Láttam a tekintetén, hogy őszintén beszél, hogy tényleg annyira fontos neki, mint amennyire beállítja. - Nem ismer téged, de te érdekled őt.

- Nem tudom ez jó, vagy nem.

- Számomra nagyon jó. Visszakaptam, még ha egy rövid időre is. Még ha be is sokallsz tőle és nem fogsz már beszélni vele akkor is, legalább tudom, hogy él még az a játékos idióta, akit megismertem, és akivel felnőttem.

Elképedtem. JongMinak mennie kellett, így elbúcsúztunk, de én még hosszú perceken keresztül mozdulni sem bírtam. Hogy lehet egy ember ennyire nyílt? Ebből a beszélgetésből többet tudtam meg mint más egy évnyi barátság alatt.

Most először érzem azt nyolc éve, hogy újra élek.