Hamarosan itt a karácsony. Alig várom, hogy Avi is velünk ünnepeljen. Bár Jungkookot még nem ismeri, és a kölyök eléggé ellenszenves az új emberekkel, remélem azért jól ki fognak jönni egymással.

Mivel mostanában eléggé elhanyagoltam a végzetem, már három napja megállás nélkül dolgozok. Nem is mentem haza, itt bent aludtam pár órát a kanapén. Persze mióta Avi megtanulta használni a telefonját - nos, fogjuk rá- azóta tudok vele kommunikálni, de jobbnak láttam, ha ezekben a napokban JongMi-ra bízom. Persze nem telt el úgy óra, hogy ne néztem volna rá, de eszébe se jutott írni. Pedig már napok óta nem láttam. Lehet, hogy neki nem is vagyok fontos, tényleg csak egy barát. Bárcsak meg tudnám vele értetni, hogy a volt feleségem óta ő az egyetlen, aki meg tudta dobogtatni a szívem.

JongMi már harmadjára akart felhívni, mikor világosan elmondtam neki, hogy ne zavarjon amíg én nem jelentkezek. Sikerült végre utolérni magam, és még előre is dolgoznom, így nem lesz semmi gond, ha karácsonykor leállunk, mint ahogy az normális lenne. Ideje észrevennem, hogy attól még, hogy főnök vagyok csak én tudok ilyen gyorsan behozni minden lemaradásom. Azt hiszem ebben az évben több lesz a karácsonyi bónuszuk a dolgozóknak. Ha már folyton a szarban hagyom őket legalább fizessem meg.

A telefonom kijelzője elsötétült, de megrezzent, ami azt jelenti, üzenetem jött. Ránéztem, elvégre fontos hívást vártam az egyik befektetőtől, de csak JongMi írt.

,,Kim, a baszás jöjjön rád vedd fel ezt a kibaszott szart, különben kettészelem a sípcsontod!"

Épp, hogy csak elolvastam, már hívott is.

- Mondjad pukkancs.

- Anyád a pukkancs, dugd ki a fejed a kibaszott irodádból és gyere a kórházba! - szinte visított a telefonba, hangja remegett, és zihált, mintha futott volna.

- Mi történt? - kérdeztem, de már zártam is le a laptopom, és a lépcsőn lefelé rohanva felvettem a kabátom.

- Amiért ekkora seggfej vagy, majd itt elmondom, siess! - azzal bontotta a vonalat. A szívem kihagyott egy ütemet. Nem mondta mi történt és kivel, de rögtön Avira gondoltam. Megindult volna a szülés? Basszus még mindig nem tudom, hány hónapos, mikorra van kiírva. Mikor törik már meg a jég annyira, hogy ilyeneket magától elmondjon?

Futottam ahogy a lábam bírta. Szerencsére nem volt messze a kórház, de busszal és taxival több idő lett volna a nagy forgalom miatt. Ez van, ha közeledik a karácsony. Beléptem az ajtón, és a recepcióhoz futottam. Hirtelen Avi rendes neve se jutott eszembe, nemhogy az enyém, de szerencsére JongMi ott volt. Megragadta a karom, és szó szerint berántott a liftbe.

- Kibaszottul utállak.

- Jól van na, most már nyugodj le.

- Miért nem vetted fel? - fonta keresztbe a karját. Tekintete szúrós volt, arca piros, szemei kisírtak. Odaléptem és megöleltem.

- Ne haragudj. Annyira dolgoztam, hogy azt hittem értelmetlen baromságok miatt hívogatsz.

- Faszom - nyögte és újra sírni kezdett, de visszaölelt. - Lua hívott, hogy egy vörös hajú terhes lányt hoztak be tegnap.

- Ki az a Lua? - kérdeztem vissza, mire felnézett rám.

- Josh barátjának a csajának a haverja.

- A...mi? - ráztam meg a fejem. Felfogni se tudtam, de ő olyan természetességgel darálta ide nekem, mintha értenem kellene. - Mindegy, mi történt vele?

- Nem tudom. Nem mertem felmenni nélküled.

- Most már nyugodj meg. Jó kezekben van - simítottam a hajára. A lift ajtaja kinyílt, mi pedig rögtön elindultunk a folyosó végéhez. Fogalmunk se volt, merre kellett menni, így elég nehezen találtuk meg a szobáját. Épp Lua jött ki tőle, akit út közben JongMi részletesen leírt, hogy én is megismerjem.

- Ne most - emelte fel a kezét JongMi felé. - Jól van, csak gyenge. Valami történt tegnap ami felzaklatta, és vérezni kezdett, de ő is és a baba is jól vannak. Most infúzión van a vérszegénysége miatt, de minden eredménye ezen kívül normális lett.

- Várjuk meg míg felébred?

- Tíz perc és visszajövök kivenni az infúziót, utána bemehettek.

Leültünk a szoba előtti padra. Mind a ketten az órát bámultuk, és vártuk, hogy mikor telik le a tíz perc. Nem szóltunk egymáshoz, nem volt mit. Mind a ketten aggódtunk, holott meg kellett volna nyugodnunk, hiszen nincs bajuk.

Ez megőrjít. Ha vele vagyok távolságtartó, amit persze megértek, de ha szem elől tévesztem ilyenek történnek. Hogyan tudnám egészségesen magam mellett tartani? Ott szeretnék lenni vele mikor beteg, mikor megbotlik vagy rosszat álmodik. Mert ez, hogy történt valami én meg tehetetlenül ülök szétszakít belülről.

Itt már nincs mit tenni vagy tagadni.

Tényleg szeretem.