A tengerhez vitettem ki magam, nem tudom de most egyedül akarok lenni. Amilyen beszédes vagyok, most annyira fogom be a szám. Rágyújtottam, újra és újra miközben gondolkoztam azon, hogy milyen titok lehet, amit én nem tudhatok. Talán soha nem fog kiderülni, talán jobb is, ha soha nem fogom megtudni, hiszen engem is ugyan úgy tönkretehet. Újra rágyújtottam, amikor megláttam. Hihetetlen hogy pont megláttam, de csak a hátát, el sem hiszem. Rohamos lépésekbe indultam meg felé, amikor megfordult és a mélybe zuhantam a fellegekből. Már képzelődök is, el sem hiszem. Ha látnám sem tudnám mit mondhatnék neki. De csörött a telefonom. Újra, de ez már nem egy ismeretlen szám volt. A szám ki volt írva, de hogy ki volt azt nem tudom. Kíváncsi voltam.
-Alison Ravenwood.-szóltam bele a telefonba, majd egy hátborzongató hangot hallottam.
-Milyen csodás a hangod telefonban is.-mondta egy férfi hang, majd megforgattam a szemeim, amit ő nem látott.
-Oliver.-mondtam, majd sóhajtottam egyet.
-Telibe talált.-halottam egy férfias kacagást, én pedig némán néztem a tengert.-Hiányoztál.
A szemöldököm felhúztam, és egy gúnyos kacagás tört ki belőlem.
-Óhh Lewis, te beteg vagy.-mondtam gúnyosan.-fogalmam sincs, hogy mire megy ki a játékod, de nagyon idegesítő.-közöltem gúnyosan, majd elmosolyodtam.
-Legalább ne mosolyognál Alison.-mondta, mire meglepedten néztem körül. Na ki volt ott nem messze tőlem jobbra? Óhh igen, Oliver Lewis, a picsába!
Kinyomtam a telefont, majd elindultam felé. Muszáj jó fejnek lennem, mielőtt apámnak csinálnék bármi rosszat.
-Hát te?-kérdeztem, majd megálltam tisztességes távolságban tőle.
-Talán zavar hogy itt vagyok?-kérdezte, de már elkezdett fájdulni a fejem a nyomulásától, és a hülye dumájától.
-El sem hiszed mennyire.-közöltem.-De szerintem megyek is.-mondtam, majd otthagytam.
Soha nem irritált még egy ember sem ennyire mint Oliver. A hátam közepére se kívánom az irritáló személyisége miatt.
Hazamentem, otthon a drága Dave aggódott értem, de őszintén nem érdekelt most senki sem. A szobámba vonultam, órákat töltöttem ott csendben mit sem foglalkozva mással, csak a szüleim vegyék észre hogy egy percet sem akarok jelenleg velük lenni, ameddig el nem mondanak nekem mindent. Csendben zenét hallgattam, majd elkezdtem gondolkozni a délelelöttön, persze hogy le írtam Beccanak.

El is mentem vacsorázni, néma csendben ettem, hiába beszéltek, mint aki némasági fogadalmat tett. Miután vacsoráztam, elmentem zuhanyozni és a szobámba voltam, bekulcsolt ajtónál. A harag uralkodott rajtam, és a csalódottság.