Deku szemszög:
A nap nagyrészt csendbe  ment,kivételesen senki nem bántott és Kacchan sem szólt meg most.
Az órák után elmentem a terembe ahol az osztályfőnökünkel volt óránk majd csendben leültem rá várva.
-Jónapot Midorya!-mosolygott rám
-Jónapot.-motyogtam halkan amire csak bólintott egyet majd elém rakta a lapot.
-Jól gondold át,tudom sok mindenre képes lennél. Nem éri meg a többiekre hallgatni. Nekem most el kell mennem,de nemsoká visszajövök. Addig nyugodtan gondolkozz rajta.-majd kis is ment.
Csak az ürességgel bennem néztem a lapot amin ismét ugyanazt véltem felfedezni.
Semmire nem vagyok jó.
Még körülbelül 5 percig néztem a lapot majd egy hirtelen dühből kiindulva kettétéptem a lapot és a kukába dobtam. A táskám felkaptam majd könnyekkel a szememben szinte kirontottam.
Soha nem leszek jó semmire.
Lépteimet gyorsabbra vettem. De egy lány hangja megállított.
-Te vagy Deku igaz?-mosolygott rám gonoszan-ránézésre rögtön tudtam,ez Kacchan barátnője. Ő is bántani akarna?
-I-Igen-bólogattam. A lábaim a földbe gyökereztek és csak remegve néztem előre.
Lesz valaha egy nap is amikor nem bántanak?
A lány lassan közelített felém egyre közelebb és közelebb. Kicsit hátrébb léptem majd elindultam ki az iskolából a "szabadulás" Reményében. A lány folyamatosan követett és nemsokkal később sértő megjegyzéseket is kezdett felém szegezni.
-Látom tényleg egy félős senki vagy-nevetett mögülem
Lábaimat lassan szedtem,egy idő után elfáradtam a folyamatos gyors lépkedésben és pánikszerű levegőkapkodásomban.
Csak ne bántson többet.
-Annyira haszontalan vagy!-majd egy másodperccel később hátamba egy pillanatig egy szúró érzés költözött. Makd rájöttem,ezek kövek. A lány vidáman nevetgélve jött utánam mialatt dobált engem.
Egy senki!
Dögölj meg!
Semmire való vagy mint ahogy Katsuki mondta!
Ezek a szavak egyre jobban és jobban fájtak. Kezeimet ökölbe szorítva mentem tovább lassan a házunk felé ami még bőven messze volt.
Csak bírd ki.
Könnyeim szintén társultak a fájdalom mellé. Kezd túl sok lenni nekem. Akárki csak meglát rögtön az jut eszébe hogy gyenge.
-K-kérlek ne kövess-fordultam felé remegve és könnyezve
-Ahw de aranyos!-parodizált ki engem-Akkor is követlek-mosolygott rám gonoszan majd megdobott egy kővel ami az arcomat sikeresen megsúrolta és megvágta. Nem igazán volt új érzés,a kezeim sokkal jobban fájtak minden nap.
Én csak tovább kérleltem a lányt amég egyszer feladva csendben megfordultam és folytattam utam hazáig. Halkan szipogtam és tűrtem a dolgokat amiket mondott,hiába fájt rettenetesen,féltem hogy bántana ha elsírnám hangosan magam.
Még percekig követett amikor egy hangos kiáltás állított meg mindkettőnket.
Kacchan.
-Oi liba! MOST AZONNAL HAGYD EZT ABBA!-fogta meg a lány hátát Kacchan
-He?! Mi bajod van?! Itt ez a senki akinek meg kéne döglenie-nevetett gonoszan
Én csak csendben néztem őket.
Miért nem bánt Kacchan? Miért őt szidta le?
-Mert te nem szidhatod Dekut! Ne merd a szádra venni!-morgott rá majd csuklóját megfogva húzta el magával.
Én inkább elindultam haza.
Nem akarok emberek között lenni.
Szinte futva hazamentem majd az ajtót gyorsan kinyitottam ahol ismét egyedül lehettem. Úgy néz ki anya ma sem jön haza..már meg sem lepődök. A ruháimat gyorsan itthoni ruháimra váltottam és már szinte pánik szerűen elővettem a pengéimet és lassan húztam végig a kezemen.
Majd a telefonom egy üzenetet jelzett.