Reggel nyöszörögve,de kikeltem az ágyamból. Gyorsan felöltöztem majd lassan leindultam a lépcsőn.
Ingemet minél lentebb próbáltam húzni hogy anyukán esetleg se lássa meg a kötözést a csuklómon. Tényleg nem akarok neki gondot.

Elég gond vagyok már így is hogy létezem.

Anya egy puszit nyomott fejemre ami igazán jól esetr a sok bántás után. De egy ekkora sebet nem fog begyógyítani,talán még rosszabb lesz. A hiányérzet miatt ami bennem van. Hogy Kacchan..az egyetlen barátom sem foglalkozik velem..és még bánt is.-ezekre a gondolatokra egy két könnycsepp jelent meg szemeimben,de pislogtam párat és már el is tűntek.

Anyára szélesen mosolyogtam majd elindultam ismét egy borzalmas napra.
Az utcán halkan sétáltam. Úgy tűnt nincs senki a közelemben így meg is nyugodtam. Nem szeretem már az emberek társaságát. Mivel mindenki csak bánt már nincs bennem remény.

Fel kéne adnom.

Az iskolába beérve gyorsan átváltottam cipőimet majd sietősen elindultam a termembe mielőtt akárki is megszólítana.
A folyosókon végigmenve csak a gúnyolódásokat hallottam hol egyik hol másik oldalamról. Ezek a szavak egyre jobban fájtak és minél hamarabb be akartam a termünkbe érni így egyre gyorsabban vettem lépteimet. Termünkbe hirtelen benyitottam de még csak Kacchan és 2 barátja volt ott. Mikor megláttam őket megrezzentem és csak nyeltem egy nagyot.

Sehol sem vagyok biztonságban

Párat pislogtam majd gyorsan leültem a helyemre majd fejemet lehajtva remegtem a padban. Féltem hogy megismétlődik az a borzasztó érzés amit minden nap át kell élnem. Legalább egy nap nem kéne..csak egyetlen egy..
-Hoppá hoppá~ Na mivan félsz nyomi?-közeledett hozzán a 2 barát,de Kacchan nem. Szavaikat meghallva erősebb remegésbe kezdtem és nem mertem megszólalni. Barátai csak közeledtek egészen addig amég el nem értek hozzám. Galléromnál fogva kiemeltek a padból és felnyomtak a falra. Egyikőjük megszorította csuklómat mire hangosan felkiáltottam a fájdalomtól.
-Au! Kérlek ne-ő csak szorongatta csuklómat tovább és tovább,mire már hangosan zokogni kezdtem a fájdalomtól.
-Mi fáj ebben?-Lehúzta kezemről az inget amin rögtön a fáslik tűntek ki.
-Elég lesz!-morgott rájuk dühösen Kacchan-Elengeditek. Most!
-De Bakugou ez a nyomi még vagdossa is magát nézd már-nevetett
-Azt mondtam elengeded-Kacchan egyre dühösebb lett. De barátja végül elengedett. Én csak halkan sírtam a falnál és csuklómat szorongattam a rettenetes fájdalom miatt. Könnyeimtől nem láttam de már nem érdekelt,csak az a rengeteg fájdalom ami a csuklómban volt.
-Hé..Gyere-hallottam meg egy morgós hangot. Lassan felnéztem és Kacchant láttam meg. Szemeim kikerekedtek és rögtön megálltak könnyeim.
-K-Kacchan?..
-Azt mondtam gyere!-Kacchan megfogta másik kezemet majd gyorsan a mosdóig húzva engem meg sem állt. Mikor odaértünk belökött óvatosan az ajtón és kérdő szemekkel nézett rám.
-Azok mik?-nézett csuklómra
-Aminek látod..
-Miért?
-Kacchan téged ez miért érdekel? Eddig folyamatosan csak bántottál..
-Tudod mit?! Akkor ne is válaszolj Nerd!-Kacchan kirontott a mosdóból dühösen amin igazából nem lepődtem meg. Csak az elhangzott mondatok sokkoltak le.

Sziasztok! Ismét itt egy rész.❤ Remélem tetszik ^^'