- Hé, Bogi ne itasd az egereket hallod? - paskolta meg lágyan a térdem Kolos.

- Nem szeret engem - sírtam.

- Ez várható volt.

- Nem, nem volt az. Ha csak barátként tekintett volna rám, akkor nem nézett volna úgy, ahogy mikor meglátott abban a fehér ruhában - kiabáltam.

- Bogi bármit is láttál az nincs!

- Igen én is rájöttem! Tudom, hogy nem szeret engem! Engem senki nem tudna szeretni!

- Hé, én, igenis szeretlek - jelentette ki.

- De csak, mint barátot - sziszegtem.

- Akarnád, hogy úgy szeresselek? Szerelemmel?

- Azt akarom, hogy Dani szeressen!

- Szeret is csak másképp.

- Őt véded? Komolyan? Próbálod itt enyhíteni a dolgokat. Miért?

- Mert nem szeretem, ha miatta sírsz. Leszarom, hogy vele mi van, hogy ő, hogy érzi magát, de téged nem bánthat. Azt nem hagyom!

- Mondd meg az igazat. Csúnya vagyok?

- Bogi, nekem igazán kényes az ízlésem. Ha ronda lennél, még bottal sem piszkálnálak meg - mosolygott rám.

- Akkor ő miért nem szeret?

- Talán mert önfejű vak, paraszt - vágta rá. - Fogalma sincs, hogy mennyit veszít. Veszettül jó csókolsz - kacsintott rám.

A szememet forgatva néztem ki az ablakon. A házunk előtt álltunk, odabent mindenhol égett a villany. Biztos voltam benne, hogy ha bemegyek, iszonyú nagy lebaszást kapok, de már nem tudott izgatni. Ezek után semmi sem izgat.

- Be kéne mennem - suttogtam.

- Menj, ha készen állsz rá.

- Az ilyenre nem lehet eléggé felkészülni - fordultam vissza Kolos felé.

- Tökös csaj vagy te. Ezen is túl leszel - nyúlt felém és a tarkómra csúsztatta a kezét. - Gondolom, akkor most szakítunk.

- Nincs értelme tovább azt tettetni, hogy járunk - biccentettem.

- Kár, melletted jól éreztem magam. Kevés lány van, aki olyan, mint te - sóhajtott fel.

- Barátok?

- Barátok - biccentett Kolos majd hozzám hajolt és az ajkamra simította az ajkát. - Emléknek - suttogta a számba majd elhúzódott.

- Remek srác vagy Kolos. A külsőd megtévesztő, de tudom, hogy aranyból van a szíved - mosolyogtam rá.

- Ugyan tökmag, maga vagyok a megtestesült ördög - villantotta rám a mosolyát. - Megleszel?

- Őszintén? Nem, nem hiszem. Nem tudom, hogy valaha a szemébe merek-e még nézni.

- Nézheted levegőnek is.

- A tanárom, nem tehetem meg.

- Szívás - nézett rám. - Ha kell, beverem a képét - ajánlotta fel.

- Nem folyamodok erőszakhoz, ahogy te sem - mutattam rá.

Fintorogva nézett rám aztán a tekintete a házra vándorolt.

- Holnap kereslek, gondolom, a telefont elveszik tőled.

- Szép kis karácsonyom lesz - mosolyodtam el keserűen.

- Csak szólnod kell és megszöktetlek - bökött oldalba.

- Észben tartom - hajoltam hozzá és megpusziltam az arcát. - Szia, Kolos - köszöntem el halkan.

- Szia, tökmag - suttogta.

Kiszálltam a kocsiból és lassú léptekkel elindultam a ház felé. Belöktem a kaput majd amikor becsuktam intettem Kolosnak, aki beindította a motort majd kettőt dudálva elhajtott. Ahogy néztem a távolodó kocsi után, minden csepp bátorságom elhagyott. Hallottam, hogy mögöttem kinyílik a bejárati ajtót.

- Gyere be Boglárka - hallottam apa dühtől remegő hangját.

Lassan megfordultam majd apára néztem.

- Tudom, nem érdekel, de elsőként jutottam tovább - néztem a szemébe.

- Hazudtál nekem - sziszegte.

- Azért tettem, mert nem hagytál más választást - suttogtam majd beléptem a házba.

- Az apád vagyok Boglárka, jó lenne, ha végre megtanulnád mit is jelent ez - csapta be az ajtót.

- Tisztában vagyok a jelentésével. Azt jelenti, hogy te mindig mellettem állsz, hogy azt nézed nekem mi a jó, nem pedig azt, hogy neked mi! Anya azt akarta volna, hogy folytassam! Ő nem fosztott volna meg a zene szeretetétől! Bárcsak te haltál volna meg helyette - üvöltöttem meggondolatlanul aztán lefagytam.

Apa sápadtan meredt rám, ajka remegett, a nyakán kidagadtak az erek. Azonnal megrohant a bűntudat.

- Kérem a telefonod és a laptopod. Holnap pedig elmegyünk a gitárért és a papírokért. Soha többé nem találkozhatsz azzal a pedofillal, teljesen átmosta az agyad!

- Ő legalább mellettem van! És nem mosta át az agyam, csak felnyitotta a szemem - vágtam hozzá a mobilom majd a szobámba szaladtam. - Tessék, vidd - mentem vissza hozzá a laptopommmal. - Nem fogom hagyni, hogy megsemmisítsed, ami anyához köt, nem fogod megkapni se a gitárt, se a dalszövegeket. Azok az enyémek - sziszegtem majd a szobámba szaladtam és hangosan becsaptam magam mögött az ajtót.

Az ajtónak dőlve kiszakadt belőlem a zokogás. Nem tudom mennyi ideig állhattam zokogva, de a könnyeim egyszer csak elapadtak és jeges elhatározásnak adta át a helyét. A szekrényemhez siettem kivettem a hátizsákom és találomra gyömöszöltem bele pár ruhát. Fogalmam sem volt arról, hogy hova fogok menni, csak annyiban voltam biztos, hogy minél távolabb innen. Behúztam a táska cipzárját, a hátamra vettem és az ablakhoz sétáltam. Kinyitottam és habozás nélkül kimásztam. Pár pillanatig feszülten lapultam egy bokor mögött, levegőt se mertem venni aztán felegyenesedtem és hallkan a kapuhoz sétáltam. Az mikor kinyitottam hangosan nyikordult egyet mire elkezdett a szomszédban ugatni a kutya. Behunytam a szemem, vártam, hogy apa kirontson a házból, de nem történt semmi. Sietve elindultam a járdán, nem figyeltem merre megyek csak mentem. A gondolataim ezerrel zakatoltak. Hova mehetnék? Danihoz? Azok után nem mehetek, hogy elmondtam neki szeretem. Kolos? Az meg olyan lenne, mintha Danihoz mennék, mivel egy helyen laknak. Meli? Apa egyből náluk keresne. Kézfejemmel letöröltem az arcomon végig gördülő könnycseppeket.

- Anyu segíts nekem - kértem suttogva.

Nem tudom, hogy a következő gondolatomat valóban anya sugallta volna vagy csak egyszerűen eszembe jutott, de az utamat a templom felé vettem. Oda mindig betérhetnek az elveszett lelkek nem? Az én lelkem pedig teljesen el volt veszve. Felsétáltam a templom lépcsőjén és megtorpantam a hatalmas ajtó előtt.

- A Klávé nevében bebocsátást kérek-e szent helyre - mormoltam magam elé. Ez egy kicsit jobb kedvre derített. A kilincsre tettem a kezem és lenyomtam, az ajtó engedett mire beléptem és megborzongtam a hidegtől. Odabent csak egyetlen egy gyertya égett, ami azt jelezte, hogy Isten itt van.

Én nem igazán hittem Istenben, ha létezne, anyu még mindig itt lenne. Engem sokkal inkább vonzott az árnyvadászok létezése, valamint az angyaloké. Azt hiszem csak közvetetten hittem Istenben, hiszen az angyalokat is irányítania kell valakinek. Kivettem a táskából egy pulcsit és belebújtam.

- Helló öregfiú - köszöntem halkan miközben beljebb sétáltam és leültem egy padra.

A Vad angyalban hívta Milagros öregfiúnak Istent. Nekem is jobban eset így szólítani őt.

- Te tudod, hogy miért vagyok itt igaz? Hisz te intézted el ezt az egészet. Te akartad, hogy anyu meghaljon, hogy apa ennyire féljen a zenétől és, hogy beleszeressek Daniba. Miért? Miért büntetsz engem? Mi ezzel az egésszel a célod? - kérdeztem elkeseredetten.

Válasz persze nem érkezett. Egy ideig még csendben ücsörögtem és száraz szemekkel bámultam magam elé, aztán párnának használva a táskát végig nyúltam a padon és elaludtam. A furcsa az volt, hogy biztonságban éreztem magam, éreztem, hogy óvó szemek vigyáznak rám. Ezen gondolkodva aludtam el.

Na halihó! Lenne egy nagyon fontos kérdésem és örülnék ha minél többen válaszolnátok rá! A minap azon kezdtem el agyalni, hogy meg kéne írnom ezt a sztorit Dani szemszögéből is, így nem maradna egy hatalmas kérdőjel a fejetekben, hogy Dani mit miért csinált, vagy, hogy mit érez pontosan. Szóval értitek...

Nem akarok spoilerezni, csak annyit árulok el, hogy összesen négy történetet tervezek. Kettőt Bogi szemszögéből, kettőt pedig Daniéból. Fura lesz pasi fejjel gondolkodni, de megoldom :D

Na kinek tetszik az ötlet? ;)